Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Igazság vagy elfogultság?

Igazság vagy elfogultság?

Figyelt kérdés

A kérdés mögött sok éves Bibliai, és vallástörténelmi tapasztalat áll, amely arra inspirált, hogy az itt lévő hívőknek is feltegyem a kérdést.


Ahogy írtam is a Biblia által, a kereszténységre korlátozódik most csak a kérdés. A tapasztalataim azt mutatják, hogy minél fiatalabb egy keresztény gyülekezet, annál nagyobb a rajta gyakorolt kontroll és gyűlölet a nagyobb egyházak felé, bárki utána járhat a kereszténység alap kérdéseiben, mint ki Isten, Jézus isten e avagy angyal, a teremtés, szimbolikus, és szó szerinti magyarázatok után.


De mi a helyzet az igazsággal? Vajon mi számít igazán, az igazság vagy az elfogultság? Hiszen tudjuk az igazság számít egyedül, akkor mégis miért nem engednek, főleg az újabb gyülekezetek ? Óriási szó csatáknak voltam tanúja, ahol ahol az 1-2 száz éve alakult gyülekezetek szószólói, az írásos bizonyítékok, és a szervezetek elleni hibák bizonyítása után is, hátra fordulván tovább hirdették a hitüket, vajon az igazság nem képes elviselni a próbát? Milyen "igazság" az, amelyek korlátok, és elfogultság közé vannak szorítva?


Persze minden gyülekezetben van elfogultság, de mégis a többség egységes irányelvet követ, a kevés olyanokkal szemben, akik viszont nem hajlandóak elismerni, hogy nem az igazság az amit képviselnek, hanem az elfogultság. Meddig lehet elmenni az elfogultságban, és meddig győzködheti egy ember magát arról, hogy rendben van az, hogy hiába mások helytálló érvei, én akkor is makacsul ragaszkodom a hitemhez, vajon ez az igazság?


2017. febr. 28. 12:59
1 2 3
 21/27 anonim ***** válasza:

Kedves Dante!(14.Hsz)


Úgy látom,nagy bajban voltál,hisz kénytelen voltál engem,és az adventistákat becsmérelni.


Segítek:


Tisztában vagyok,nem csupán a RKE hitehagyásával,hanem az adventisták tévedéseivel,hibáival is,de meggyőződésem,hogy az adventisták képesek Krisztushoz vezetni embereket,amiként a katolikusok,különösen erőszakkal megfertőzött emberekhez,tévtanokhoz.

2017. márc. 1. 19:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/27 anonim ***** válasza:

Kedves Dante!


Ismét zöldségeket hordtál össze!


Az igazságot nem az apostolság biztosította a korai kereszténységben,hanem Isten Lelke vezetése,mely úgy hatott az apostolokra,mint a frissen megtért Krisztust követőkre.(Ne keverd össze a 21.sz.hatalomelvű vezetését,a Lélek vezetésével!)


A szerzői név hamisításával hitelesített tévtanokat Isten Lelke segítségével kiszűrte az első kereszténység.

2017. márc. 1. 19:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/27 anonim ***** válasza:

#18

(15-ös vagyok)


Bocsánat, de:

(idézném szövegösszefüggésében a kiragadott igehelyeket):


Mt 13:

"A kinek van füle a hallásra, hallja. A tanítványok pedig hozzámenvén, mondának néki: Miért szólsz nékik példázatokban? Ő pedig felelvén, monda nékik: Mert néktek megadatott, hogy érthessétek a mennyek országának titkait, ezeknek pedig nem adatott meg. Mert a kinek van, annak adatik, és bővölködik; de a kinek nincs, az is elvétetik tőle, a mije van. Azért szólok velük példázatokban, mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak, sem nem értenek. És beteljesedett rajtuk Ésaiás jövendölése, a mely ezt mondja: Hallván halljatok, és ne értsetek; és látván lássatok, és ne ismerjetek: Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallottak, és szemeiket behunyták; hogy valami módon ne lássanak szemeikkel, és ne halljanak füleikkel, és ne értsenek szívükkel, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket."

-- itt Jézus szavainak a megértéséről van szó, és mint tudjuk Ézsaiás próféciájából (és még sok-sok más igehelyből), annak, hogy egyesek megértik, mások nem, semmi köze egy "elit" réteghez, de minden köze egy nyitott, őszinte, alázatos szívhez.


2Péter 1:19-21

"Ezért egészen bizonyosnak tartjuk a prófétai beszédet, amelyre jól teszitek, ha mint sötét helyen világító lámpásra figyeltek, amíg felragyog a nap, és felkel a hajnalcsillag szívetekben. Mindenekelőtt tudnotok kell, hogy az Írás egyetlen próféciája sem ered önkényes magyarázatból, mert sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem a Szentlélektől indíttatva szólaltak meg az Istentől küldött emberek."

-- itt az ószövetségi próféciák Jézusban való beteljesedéséről van szó, prófécia/jövendölés ≠ szentírás-értelmezés/Jézus szavainak megértése! (próféciák pl. az újszövetségben a Jézus visszajövetelére vonatkozó dolgok)


Az, amit írtál, hogy "Krisztus tanításának teljességét az apostolok is csak a Szentlélek segítségével tudták felfogni", ez teljesen igaz, és mai napig így van, ha bárki megérti Isten szavát, Jézus üzenetét, tanítását, az azért van, mert a Szentlélek elvezeti erre és segít ebben, nem azért, mert papi vagy püspöki vagy pápai pozíciót tölt be.

És egyetértek azzal is, hogy egyetlen igazság van - Jézus egészen biztosan nem akart annyifélét tanítani, amennyi félét a különböző felekezetek kihoztak az Ő szavából.


János 21:

"Miután ettek, így szólt Jézus Simon Péterhez: "Simon, Jóna fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?" Ő pedig így felelt: "Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged!" Jézus ezt mondta neki: "Legeltesd az én bárányaimat!" Másodszor is megszólította: "Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?" Ő ismét így válaszolt: "Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged." Jézus erre ezt mondta neki: "Őrizd az én juhaimat!" Harmadszor is szólt hozzá: "Simon, Jóna fia, szeretsz-e engem?" Péter elszomorodott, hogy harmadszor is megkérdezte tőle: szeretsz-e engem? Ezért ezt mondta neki: "Uram, te mindent tudsz; te tudod, hogy szeretlek téged." Jézus ezt mondta neki: "Legeltesd az én juhaimat!"

-- bocsánat, de legeltetni és őrizni ≠ vezetni

Péter maga ezt írja az 1Péter 5-ben: "A közöttetek levő presbitereket tehát kérem én, a PRESBITERTÁRS ("ko-presbiter") és Krisztus szenvedésének tanúja, valamint eljövendő dicsőségének is részese: legeltessétek az Isten közöttetek levő nyáját; ne kényszerből, hanem önként, ne nyerészkedésből, hanem készségesen; ne is úgy, mint akik uralkodnak a rájuk bízottakon, hanem mint akik példaképei a nyájnak. És amikor megjelenik a főpásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját. Hasonlatosképpen ti ifjabbak engedelmeskedjetek a véneknek: mindnyájan pedig, egymásnak engedelmeskedvén, az alázatosságot öltsétek fel, mert az Isten a kevélyeknek ellene áll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad."

-- én nem látom sem itt, sem sehol a Bibliában, hogy Jézus Pétert egyedüli (vagy fő-) felvigyázóvá tette volna...


Máté 16:

"Erre megkérdezte tőlük: "Hát ti kinek mondotok engem?" Simon Péter megszólalt, és így felelt: "Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia." Jézus így válaszolt neki: "Boldog vagy, Simon, Jóna fia, mert nem test és vér fedte fel ezt előtted, hanem az én mennyei Atyám. Én pedig ezt mondom neked: Te Péter vagy, és én ezen a kősziklán építem fel egyházamat, és a pokol kapui sem fognak diadalmaskodni rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait, és amit megkötsz a földön, kötve lesz az a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, oldva lesz az a mennyekben is." "

-- nem szeretnék belemenni annak megvitatásába, hogy mire utal a kőszikla a görög szöveg szerint, erről elég sokat lehet olvasni, ha valakit tényleg érdekel, és nem csak vakon akar elfogadni valamilyen tanítást, akkor kérem, járjon utána


Az ApCsel 2-ről azt írod, "Péter szól a néphez a Szentlélek kiáradása után és a nép benne látja a vezetőt"

-- ez nem látszik a szövegből, csak annyi, hogy mivel Péter volt, aki felszólalt és beszélt hozzájuk, természetesen elsősorban Pétert kérdezik meg, mint egy párbeszéd természetes következménye. Azzal egyetértek, hogy Péternek az egyház és leginkább a jeruzsálemi gyülekezet életében fontos szerepe és feladata volt, de én nem látom a szövegből, sem itt, sem máshol, hogy ő egymaga különleges vezetői szerepet töltött volna be.

2017. márc. 2. 10:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/27 anonim ***** válasza:

Hogy ne legyen se eleje, se vége a dolognak, csak két apróságra reagálnék.


"ha bárki megérti Isten szavát, Jézus üzenetét, tanítását, az azért van, mert a Szentlélek elvezeti erre és segít ebben"


Ez igaz is, meg nem is. Írok pár felekezetet, református, evangélikus, anglikán, pünkösdista, adventista, baptista, metodista, unitárius, hit gyüli, jehovista és még sorolhatnám. Még is melyiket vezette el a Szentlélek az Írás helyes megértésére? Mert ezek közül mind egy picit (vagy nagyon) mást vall. Van köztük aki keresztény és tettem a példák közé álkeresztény szektákat is. Még is mind azt mondta, hogy náluk az igazság.



A másik pedig Péter kérdése.


Az, hogy Jézus kősziklának nevezi Pétert, tehát ő az a szikla, amin felépíti Egyházát, már sugallhat valamit. De ezen felül még egyfajta hatalmat is kap, neki adja a mennyország kulcsait. Ha megnézed, a Jelenések könyvében ezeket a kulcsokat Krisztus birtokolja. Krisztus a "jó pásztor", mennybemenetele előtt pedig azt mondja Péternek "legeltesd juhaimat". Picit se tűnik úgy, mintha Péterre hagyná a nyájat? Persze hogy nem, akkor összeomlana a "sok apró egyház" létjogosultsága.

Jézus kiválasztotta Pétert, ez az Írásból egyértelmű. De az volt az ősegyházban is. Presbiterek és Péter; olvasd el az első zsinatról szóló részletet: "Összegyűltek az apostolok és a presbiterek, hogy megvizsgálják ezt az ügyet. Heves vita támadt, végül felállt Péter, és ezt a beszédet intézte hozzájuk..." Itt is jól látszik Péter vezető szerepe, a legfontosabb kérdésekben az ő szava a döntő.


Egyébként Péter vezető szerepét már az első századokban elismerték, még jóval az niceai zsinat előtt (valamiért ezt a zsinatot szeretik emlegetni ezen az oldalon negatívumként). Amikor még az Egyház egységes volt; egy akol volt és egy pásztor. Ha érdekel, akkor tehetek ehhez is idézeteket, de szerintem hamar találsz a neten is róla.

2017. márc. 2. 11:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/27 anonim ***** válasza:

Kedves reagáló!


Amikor azt írtam, hogy "ha bárki megérti Isten szavát, Jézus üzenetét, tanítását, az azért van, mert a Szentlélek elvezeti erre és segít ebben", én nem gondoltam egyetlen felekezetre sem, hanem az egyénről írtam. Természetesen nem gondolom, hogy egy egyházat Isten Szelleme nem vezethetne el az igazság megértésére. De attól mert sok felekezet vallja azt, hogy őket vezette el a Szentlélek az Írás helyes megértésére (beleértve a katolikusokat is), attól ezt még nem kell készpénznek venni. Hányan vallják magukat kereszténynek, és hányan adták valóban ezek közül oda az életüket Istennek? Össze sem vethető... Azt gondolom, így van ez a felekezetekkel, "egyházakkal" is.


Péter kérdésével kapcsolatosan írtam, hogy nem szeretnék belemenni itt és most a "kőszikla" kérdésébe, ami egyébként nem Péterre vonatkozik... (kérlek, olvass utána, ha érdekel, és ne vedd te sem készpénznek azt, amit a katolikus tanítás képvisel).

"Ha pedig a te atyádfia vétkezik ellened, menj el és dorgáld meg őt négy szem között: ha hallgat rád, megnyerted a te atyádfiát; Ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé még egyet vagy kettőt, hogy két vagy három tanú vallomásával erősíttessék minden szó. Ha azokra nem hallgat, mondd meg a gyülekezetnek; ha a gyülekezetre sem hallgat, legyen előtted olyan, mint a pogány és a vámszedő. Bizony mondom néktek: A mit megköttök a földön, a mennyben is kötve lészen; és a mit megoldotok a földön, a mennyben is oldva lészen." (Máté 18)

-- érdekes és elgondolkodtató, hogy itt ugyanazt a hatalmat Jézus nem Péternek adja, hanem a tanítványoknak együtt, a gyülekezetnek...


Az első "zsinattal" kapcsolatosan meg csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy nemcsak Péter állt fel, és hallgattak rá, hanem ugyanúgy Jakab is felállt, beszélt hozzájuk, hallgattak rá is, és az ő javaslatára küldtek aztán levelet a pogány keresztényekhez...


Sajnos már az első századokban (amiket emlegetsz), tévtanítások léptek fel, és tévtanítók váltak ki az első egyházból, és született rengeteg más írás is, ami most valamiért (?) nincs benne a Bibliában (feltételezem a kanonizáláskor elégségesnek ítélték az üdvösséghez és az egyház-"vezetéshez" azokat, amelyeket ihletettnek ítéltek, és így bekerültek a Bibliába). Ezért aztán én a hitemet inkább szeretném a Bibliára alapozni, ezentúl is, és nem a Biblián kívüli írásokra, hagyományokra...


Üdv

2017. márc. 2. 12:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/27 anonim ***** válasza:

Gondolom azért azzal tisztában vagy, hogy a Szentírást az általad tévtanításokon alapupló egyháznak nevezett Katolikus Egyház kanonizálta. Innentől fogva elég érdekes homlokegyenest szembemenni azon Egyházatyák tanításával, akik lényegében összerendezték és értelmezték az Írást.

Mi garantálja számodra, hogy a kanonizálásuk Szentlélektől vezetett folyamat volt, viszont a szentírás-értelmezésük téves? Sosem merült fel benned, hogy ezek az emberek, akik "tévtanításokat" hirdettek, talán a Szentírást is kicsit elcsalták?


Kíváncsi lettem, hogy szerinted melyik egyházat vezeti valóban a Szentlélek, hol az igazság?

2017. márc. 2. 13:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/27 anonim ***** válasza:

Gondolom, azzal azért te is tisztába vagy, hogy nem ugyanaz összeválogatni és kánonba foglalni a már addig is használt, idézett, felolvasott és tekintélyesnek tartott írásokat, vagy pedig értelmezni azok szövegét. Ez két merőben különböző dolog...

A kanonizálás idejére már annyi kézirat létezett, hogy képtelenség lett volna, még ha akarták volna is, "elcsalni" a Szentírás szövegét. A mai különböző felekezetek nem különböző Bibliát használnak (kivéve a JT, akik nem féltek megmásítani a Biblia szövegét), hanem ugyanazt a szöveget különbözőféleképpen értelmezik.

Mi garantálja számodra, hogy a katolikus egyházat Isten Szentlelke vezette az évek során és így megőrizhette a helyes értelmezését a Szentírásnak? Jézus azt tanította, hogy gyümölcseiről ismerjük meg a fát. Csak egy picit kell nem-elfogultnak lennie valakinek és csak egy picit kell ismernie Istent és az Ő szeretetét, és látni fogja a katolikus egyház tanításának és gyakorlatának a gyümölcseit a történelem folyamán... és a jelenben.

A tanítás/szentírás helyes értelmezése nem "hagyomány" kérdése, hanem Istennel való mély személyes kapcsolat kérdése, alázat, őszinteség, és engedelmességre (bármi áron!) való készség kérdése.

Üdv

2017. márc. 2. 15:10
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!