Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Igazság vagy elfogultság?

Igazság vagy elfogultság?

Figyelt kérdés

A kérdés mögött sok éves Bibliai, és vallástörténelmi tapasztalat áll, amely arra inspirált, hogy az itt lévő hívőknek is feltegyem a kérdést.


Ahogy írtam is a Biblia által, a kereszténységre korlátozódik most csak a kérdés. A tapasztalataim azt mutatják, hogy minél fiatalabb egy keresztény gyülekezet, annál nagyobb a rajta gyakorolt kontroll és gyűlölet a nagyobb egyházak felé, bárki utána járhat a kereszténység alap kérdéseiben, mint ki Isten, Jézus isten e avagy angyal, a teremtés, szimbolikus, és szó szerinti magyarázatok után.


De mi a helyzet az igazsággal? Vajon mi számít igazán, az igazság vagy az elfogultság? Hiszen tudjuk az igazság számít egyedül, akkor mégis miért nem engednek, főleg az újabb gyülekezetek ? Óriási szó csatáknak voltam tanúja, ahol ahol az 1-2 száz éve alakult gyülekezetek szószólói, az írásos bizonyítékok, és a szervezetek elleni hibák bizonyítása után is, hátra fordulván tovább hirdették a hitüket, vajon az igazság nem képes elviselni a próbát? Milyen "igazság" az, amelyek korlátok, és elfogultság közé vannak szorítva?


Persze minden gyülekezetben van elfogultság, de mégis a többség egységes irányelvet követ, a kevés olyanokkal szemben, akik viszont nem hajlandóak elismerni, hogy nem az igazság az amit képviselnek, hanem az elfogultság. Meddig lehet elmenni az elfogultságban, és meddig győzködheti egy ember magát arról, hogy rendben van az, hogy hiába mások helytálló érvei, én akkor is makacsul ragaszkodom a hitemhez, vajon ez az igazság?


2017. febr. 28. 12:59
1 2 3
 1/27 anonim ***** válasza:
0%

Jehova szolgái nem elfogultak,


A mások által felhozott érvek, Jehova ellen, nem állnak meg a Biblia igazságaival szemben.


BOCSÁNATOT KÉREK de talán keményebbnek fognak tűnni a szavaim, nem bántásnak szánom.


A felhozott érvekkel szemben, rengeteg Biblia érveket írtunk, de csatározásokba felesleges mélyen bele menni.

Jézust sem fogadta el mindenki, pedig az igazságot szólta, a régiek hagyományai miatt.

ezért is mondta, hogy tömegesen hanem inkább nagyon KEVESEN lesznek azok akik ezt felismerik.


A régiek ellen a következő Biblia vers mond ellen:


(Dániel 12:4) 4 Te pedig, Dániel, zárd be ezeket a szavakat, és pecsételd be ezt a könyvet a vég idejéig. Sokan fognak pásztázva kutatni, és bőséges lesz az igaz ismeret.”


(Ézsaiás 2:2–4) . . .úgy lesz a napok befejező részében, hogy szilárdan áll majd Jehova házának hegye a hegyek teteje fölött, és magasabbra emeltetik a domboknál, és oda fognak özönleni mind a nemzetek. 3 Sok nép jön el, és ezt mondják: „Jöjjetek, menjünk fel Jehova hegyére, Jákob Istenének házához, és ő oktatni fog bennünket útjaira, mi pedig az ő ösvényein járunk.” Mert Sionból jön a törvény, és Jehova szava Jeruzsálemből. 4 Ítélkezni fog a nemzetek között, és elrendezi sok nép ügyeit. Kardjaikat ekevasakká kovácsolják, és lándzsáikat metszőkésekké. Nemzet nemzet ellen kardot nem emel, és hadakozást többé nem tanulnak.


(Zsoltárok 86:9)  9 A nemzetek, melyeket alkottál, mind eljönnek, És meghajolnak előtted, ó, Jehova, Dicsőséget adva nevednek.


Csak néhány régi jövendölés azok közül amikről az utolsó napokról szól,

Minden nemzetből választ a Teremtő aki dicsőséget ad Isten nevének, és elfogadva Krisztus királyi kinevezését eleget tesznek az utolsó napokban megjövendölt megbízatásuknak. Nem alkotják részét a világnak, így a világ vallásainak sem részei akik mindenféle Biblia ellenes ünnepekkel ékesítik a "vallásukat" miközben belefolynak a világ politikai és egyéb ügyeibe, és nincs béke és egység a hitéletükben sem, sőt egymás ellen támadnak a hívek nem csak trágár szavakkal, hanem fizikai megtorlásokkal is.

Krisztus nem ezt tanította, és tilos egy Őt követőnek ilyet tennie. A tiszta búza között nem lehet gyom, vagy is olyan tanítások és erkölcsi engedmények amit máshol "betegség"-nek titulálnak, meg hogy Isten ilyennek teremtette, meg egyéb kifogásokkal megengednek a híveknek, és megtűrik a gyülekezetben.


Kimondom őszintén,

Féltik a "vallásukat" és a hívek számát, ezért inkább egyénre szabják a bibliai szöveget, értelmezést.

Valamint emberektől félnek mi lesz ha szembe mennének a tömeg akaratával?


(1Tesszalonika 2:4) . . .hogy ránk bízza a jó hírt, úgy beszélünk, mint akik nem embereknek tesznek kedvére, hanem Istennek, aki próbának veti alá szívünket.

(Galácia 1:10) 10 Most akkor embereket próbálok meggyőzni, vagy az Istent? Vagy embereknek igyekszem kedvére lenni? Ha még mindig embereknek lennék kedvére, Krisztus rabszolgája nem volnék.


(Kolosszé 3:22, 23) 22 Ti rabszolgák, engedelmeskedjetek mindenben test szerinti uraitoknak, nem látszatszolgálat cselekedeteivel, mint akik embereknek járnak kedvében, hanem szívbeli őszinteséggel, Jehova félelmével. 23 Bármit tesztek is, munkálkodjatok azon egész lélekkel, mint Jehovának, és nem mint embereknek,

2017. febr. 28. 14:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/27 anonim ***** válasza:
34%

Elfogultság. Jehova tanúi, adventisták, pünkösdisták stb... mind ugyanaz alapvetően.


A kisegyházak a resztoránus mozgalomhoz tartoznak döntő többségében, amely arra a tévesen felállított képre építkezik, hogy az Egyház (vagy a protestantizmus) eltért az igazságtól/nem fejezte be a munkáját.


A kisegyházaknak érdekük az, hogy támadják a történelmi egyházakat, hiszen az tartja őket életben. Ha ugyanis a történelmi kereszténység nem tért el az igazságtól, akkor rájuk semmi szükség nincs, ezt ők is nyilván tudják. Így lelepleződik az "isteni küldetésük" amelyet némely felekezetek önmagukra osztottak a Szentírás csűrése-csavarása által. Amelyről elmondható, hogy szinte teljes mértékben mellőzi az ókori keresztények hivatalosan elfogadott exegézisét, Luther eredeti céljainak végrehajtását, a modern bibliatudomány eredményeit pedig teljes mértékben száműzi.


Szóval röviden erről ennyit.


Tisztelettel,


Dante

2017. febr. 28. 14:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/27 anonim ***** válasza:
27%

Szia!


Az igazság nem attól válik igazsággá, hogy hány éves, vagy mennyien vallják. Az igazság önmagában megáll, akkor is ha mindenki mást mond. Erre talán az egyik legszemléletesebb példa éppen a már említett Luther.


Én úgy gondolom egyetlen közösség, vagy gyülekezet sem gyakorolhat kontrollt a tagjai felett, és ha azok a tagok valóban Krisztusban vannak, akkor nem gyűlölhetik a más egyházakba tartozókat.


Jómagam református családban nőttem fel, reformátusok között tértem meg, és itt tanultam meg a Biblia igazságainak nagy részét. A legnagyobb butaság lenne részemről, ha ezért most adventistaként negatív elfogultságot tanúsítanék a volt közösségem gyülekezetem iránt. Hittestvéreknek tekintem őket, attól függetlenül, hogy vannak dolgok amiben nem értünk egyet.


Üdv. Péter

2017. febr. 28. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/27 anonim ***** válasza:
22%

Péter, azt azért ne felejtsük el, hogy Luther életrajza egyáltalán nem olyan egyértelmű, amilyennek ma egyesek beállítják. Luther eredeti céljai merőben mások voltak, mint a 19. századtól kibontakozó resztoránizmus. Ő eredetileg nem egy lázadó volt, hanem ágoston-rendi szerzetesként azt tűzte ki célul, hogy rámutat azokra a hibákra, amik az Egyházban mentek végbe, és nem egyeztethető össze az eredeti keresztény tanítással, amely viszont nem azonos a mai neoprotestantizmus bibliakezelésével, és egyházellenes tevékenységével. Tévhit, hogy Luther a Sola Scriptura alatt azt értette, hogy mindenféle laikus, [mint pl. a későbbi JT alapító Russel, vagy az adventista prédikátor Miller] értelmezgetheti a Bibliát felélesztve így az Egyházban az eretnekségeket. Ha tudta volna, hogy ez mégis megtörténik [ahogy meg is történt], valószínűleg átgondolta volna a lépéseit, hiszen nem volt szándéka az, hogy bajt hozzon a kereszténységre.


Üdv,


Dante

2017. febr. 28. 14:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/27 anonim ***** válasza:
63%

Ja még valami az első kommentemhez:


Látható, az első válaszból, hogy a kisegyházak általában a homályos bibliai látomásokra/igehelyekre értelmezik a saját maguk "isteni küldetését". Az egyik ilyen tipikus példa Dániel könyve, amelyről bár eltérőek a vélemények, ma több szakember úgy tartja, hogy késői keletkezésű, minden bizonnyal a makkabeus korból való. Így található a katolikus kommentárokban, és az MBT magyarázó jegyzetes szentíráskiadása is mai formáját késői keletkezésűnek tartja. Dániel látomásai tehát valószínűleg szépirodalmi feljegyzések, nem pedig jóslatok.


Talán még annyit, hogy "igazság" alatt nem a nagybetűs igazságot értettem, hanem az eredeti keresztény tanítást, amellyel viszont alapjaiban nem értek egyet. Leszámítva azt, hogy van benne olyan, ami elfogadható, bár ez igaz más vallásokra/világnézetekre is.


Dante

2017. febr. 28. 15:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/27 anonim ***** válasza:

Azok számára akik megtértek, az igazság nem egy elvont filozófiai fogalmat, vagy törvényeket jelent, hanem egy élő személyt: Jézus Krisztust.


Nincs egyetlen egy olyan keresztény egyház sem, aki azt az igazságot képviselné, ami egyezik Jézussal.

A niceai zsinat lényegében leválasztotta Jézus személyét a tanításairól, és helyette a különböző keresztény egyházak Pált helyezték Jézus elé.


Mindegyik egyház elsősorban a saját érdekének megfelelően a maga érdekeit képviseli, és ehhez használják fel Jézus áldozathozatalát, (jó példa erre egy nagyon eltorzult formája, amit a Tanúk képviselnek).

Ezért lényegében mindegyik egyház torzítva adja tovább Jézus tanításait.

2017. febr. 28. 17:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/27 anonim ***** válasza:

A kérdésre ne a bibliában keresd a választ, hanem az emberi lélekben. Pontosabban az ember jellemrajzában.


Az embert az érdek motiválja. Mindig. De mivel tudata van, képes lehet ezen felülemelkedni, és más, általánosabb érdeket szem előtt tartani. Ennek mértéke azonban nagyban függ az illető helyzetétől és tudásától. Művelt embertől várhatsz objektivitást, mások nézetei iránti toleranciát, röviden elfogadást. Minél inkább a butaság dominál, e tulajdonságok annál kevésbé érvényesülnek, előtérbe kerül a másság tagadása, sőt, megvetése. Így van ez a vallásokban és minden másban is. Emberek vagyunk.

2017. febr. 28. 18:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/27 anonim ***** válasza:
52%

Csodálom Dante vak elfogultságát egyháza istenítésében!


A szerelmes emberek látják csupán ilyen tökéletesnek szerelmüket!


Szerintem a fanatizmus,egy emberi dologba való szerelem,mely rózsaszín köddel borítja szerelme tárgyát.

Megható kép!


Én,bár szeretem,a Dante által ítélgetett felekezetek egyikét,látom annak hibáit,de tudom,söprögetni nehéz egy lakást,ha az utcáról próbálom azt.

2017. febr. 28. 19:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/27 anonim ***** válasza:
0%

Előző:


Nem istenítek senkit. Papíron katolikus vagyok, de nem tartom magam már annak, kereszténynek sem, agnosztikus vagyok.


Ha mégis úgy döntenék, hogy ismét keresztény leszek, akkor a Keleti kereszténységhez mennék, mert meggyőződésem szerint ott maradt a legtisztább a kereszténység.


Rómáról csak annyit, hogy függetlenül attól, hogy ki mit gondol róla, apostoli jogfolytonossággal rendelkezik. Innentől fogva jóval nagyobb a tekintélye, a resztoránus vallásoknál, mert azokat önjelölt tanítók, hamis próféták alapították, Róma elején ezzel szemben az apostolok állnak.


Az egyetlen gondom vele, hogy egy része már nem olyan, mint régen, mert átvették a neoprotestánsok szokásait. Ráadásul a pápa tevékenységével sem vagyok teljes mértékben megelégedve, innentől nekem már nem szimpatikus.


A szerelmes hasonlatról csak annyit, hogy az éppenséggel nem rám, hanem a neoprotestánsok és az álkeresztény szektákra mondható el. Történelmi dokumentumok támasztják ugyanis alá, hogy a korai Egyházban eretnekségnek bizonyultak volna a tevékenységeik, tanításaik, ennek ellenére mégis kitartanak a vallásuk mellett, és hitehagyással vádolják a korai Atyákat. Azokat, akik közül némelyek személyesen ismerték az apostolokat, vagy időben elég közel éltek hozzájuk.


Üdv,


Dante

2017. febr. 28. 19:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/27 A kérdező kommentje:

Miért írt rám privátban Jehova tanúja? Rendkívül frusztrálónak tartom, amikor privátban a jw.org oldalról elfogult értelmezéseket linkelnek, amely nem egységes igazságot, hanem egy szervezet értelmezését, felfogását közvetíti, megkérném a tanúkat ne küldjenek több levelet, mert senkinek sem fogok válaszolni, aki nem képes leírni ide a válaszát, azt gyáva, és sunyi alaknak tartom, pontosan olyannak, akikre a kérdésem is vonatkozik, az igazságot nem véka alatt szokták rejtegetni, és nem is sötét lukakba zárni, ahol nem érheti próba, hanem kiteszik mindenki elé, és ha valóban igazság akkor megáll akkor is.


Kedves Living az érveléseddel az a gondom, hogy bizonyított történelmi tény, hogy az Adventista egyházból kiszakadt tagok, mint Russel alapították a Jehova Tanúit, azaz a ti bibliai értelmezésetek tükrében, hitehagyott adventisták, akik nem akartak tovább az addigi hitben tovább állni, hogyan hihetnék egy olyan csoport képviselőinek, akik legalább húsz alkalommal megváltoztattak, olyan fontos hittételeket, hogy Jézust lehet e imádni vagy sem, és még lehetne sorolni sok másikat is? Honnan lehet tudni, hogy mikor álltok éppen az igazságban, vagy, hogy egyáltalán már elértétek e azt? A bizonyítékok döntenek egy bíróságon, így ebben az esetben is, ha eddig meg kellett változtatni az igazságról szóló tanaitok egy részét, azt jelenti, addig hazugság volt, amiben voltatok, tehát soha sem lehet tudni, mikor vagytok éppen az igazságban, és mikor nem, és azt sem, hogy volt e már egyáltalán igazság. Ezt nem én állítom, hiszen bárki utánajárhat az új világosságoknak.


Living még egy dolog, az érvelésedet bárki mondhatja, bármelyik keresztény érvelhet azzal, hogy nem hajlandó tovább a beszélgetést folytatni, mert Jézus sem tette, tehát ha egy random keresztény egyén azt mondja nektek, amikor elmentek a házhoz, hogy nem folytatja veletek a beszélgetést, mert Jézus sem így tett, akkor automatikusan neki van igaza? Hiszen az érvelésed szerint pontosan ezt írtad le, aki éppen aktuálisan igazságot hisz a hitéletével kapcsolatosan, nem kell, hogy másokkal vitázzon, hiszen Jézus sem tette állításod szerint, tehát ebben az esetben a két háznál lévő tanú az, aki téved? Érdekes, ezen nem gondolkoztatok még el?

2017. febr. 28. 21:45
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!