Hisztek a Limbusban?
A középkori és újkori Európában elterjedt volt egy olyan nézet, hogy akik teljesen átlag emberként élték le az életüket, nem voltak se jók, se rosszak, azoknak fent van tartva egy külön hely a túlvilágon, a Pokol legkülsőbb köre, a Limbus.
Erről a helyről hiányoznak a Pokol kínzásai, viszont unalmas, szürke hely, ahol minden nap ugyanolyan és nem történik semmi.
Dante szerint például a Limbusba kerültek azok az emberek akik jók voltak, de nem fogadták el Jézust pl. a nagy ókori költők, mint Homérosz, vagy akár Szaladin Szultán.
A katolikus egyház 2007-ig azt vallotta, hogy a halott csecsemők a Limbusba kerülnek.
Ez ugyanaz, mint a Purgatórium? Szerintem amúgy ez maga a Föld, csak metaforikusan. Ez az a hely, ahol mindannyiunknak van szabad akaratunk, és választhatunk bármilyen utat. Megvan bennünk az állatvilágból öröklött agresszió és ösztöni világ és a megistenülésre való lehetőség is. És égünk folyamatosan azáltal, hogy oxigénen élünk, amit éget a szervezetünk. AZ élet egyfajta égés. Szóval, ha nyitottabb vagy a nem szó szerinti értelmezésekre, ezen is érdemes elgondolkodni. Itt egy kis történet pluszban.
"Egy Nobushige nevezetű katona elment Hakuinhoz – a zen mesterhez – és a következő kérdést tette fel neki:
– Valóban létezik Paradicsom és Pokol?
– Ki vagy te? – kérdezte Hakuin.
– Szamuráj vagyok – válaszolta a harcos.
– Te? Szamuráj? – kiáltott fel Hakuin. – Miféle uralkodó fogadna fel téged testőréül? Hiszen olyan a képed mint egy koldusé!
Nobushige annyira feldühödött, hogy már-már kardot rántott, de Hakuin csak folytatta:
– Szóval kardod is van. Biztosan az is olyan tompa, mint a fejed!
Amint Nobushige kardot rántott, Hakuin megjegyezte:
– Innen nyílnak a Pokol kapui.
E szavakra a katona – megértvén a mester tanítását – visszadugta kardját a hüvelyébe és fejet hajtott.
– És innen a Paradicsomé – mondta Hakuin."
"Ez ugyanaz, mint a Purgatórium?"
Nem, a Purgatórium a Menny része, a Limbus a Pokolé.
A purgatórium a "még menthető" kategória, oda azok kerülnek, akik arra nem elég jók, hogy egyből a Mennybe menjenek, előtte meg kell tisztulniuk a bűneiktől.
Van a Bibliában egy olyan rész, hogy Isten legalább olyan rossznak tartja a hitében "semleges" embert, mint azt aki szimplán csak vállalja, hogy bűnös életet él, szerintem rájuk vonatkozik a limbus.
Különbség van azok között akik hisznek Istenben, igényük van a jóra, de ennek ellenére bűnösek, és tudatában vannak ennek, meg azok között, akik mindegy, hogy hisznek, vagy sem, nem élnek bűnös életet, de eltűrik maguk mellett a rosszat, mondjuk úgy el sem vesznek, de hozzá sem adnak semmit a világhoz.
Igen, így leírva a limbus valóban olyan mint az élet, abból is a január, február, a hétfő, kedd, szerda reggelek, a pénztár előtti sorban állások, az érkező csekkek számolgatása, az értelmetlenül végighallgatott előadások sorozata...
Azt hülyeségnek tartom, hogy a halott csecsemők ide kerülnének. A Katolikus Egyház a meg nem keresztelt gyerekek esetében mondhatta ezt valamikor, de nyilván tévedtek, most meg ezt gondolják erről: [link]
Hosszú szöveg, aminek valami olyasmi a lényege, hogy a keresztség az nagyon fontos, de fogalmuk sincs róla mi történik a keresztség nélkül meghalt csecsemőkkel. Benne van az is, hogy aki esélyt sem kapott rá, hogy Istent megismerje, az nem is tudja elfogadni, vagy elutasítani, tehát nem arról van szó, hogy tudatosan döntött egyik, másik, vagy egyik sem mellett. Én valamikor úgy tudtam, hogy őket nevezik aprószenteknek (nem csak a Heródes által megöletett csecsemőket), és mivel bűntelenek, és nem tehetnek róla, hogy nem volt választásuk, automatikusan a Mennybe kerülnek.
"Nem, a Purgatórium a Menny része, a Limbus a Pokolé"
Ezt rosszul tudod, a purgatórium nem a menny része, hanem egy külön helyszín a katolikusoknál, az ortodoxoknál pedig a pokol része.
Egyébként a limbus sosem volt a hivatalos katolikus tanítás része, nem tudom ezt honnan vetted. Egy-két teológus beszélt erről, de ez csak teológiai magánvélemény, nem az egyház hivatalos tanítása.
Nézzétek ezt végig:
Láthatjátok, hogy a purgatórium nem a földi élet. Én inkább előpokolnak tartom. Azt hallottam régebben, hogy átélik ugyanazokat a helyzeteket, mint a földi életükben, ahol nem voltak jók. És addig élik át őket, amíg nem tudnak jól viselkedni, mintegy "meg nem tisztul a lelkük". Tehát egyáltalán nem biztos, hogy fájdalmak nélküli hely. Persze mérhetetlenül jobb mint a pokol, de közel sem olyan, mint a mennyország. Szerintem a földi életünk során megtapasztalható fájdalmak legerősebb fokát kell végigszenvedniük (persze ez még így is nulla a pokolhoz képest). Illetve azt sem tartom kizártnak, hogy innen nem-e lehet a pokolba jutni. Szerintem ez egy előcsarnok, ahol még van esélye a bűnös embereknek, de ha nem tisztul a lelke (mert a gonosz itt is jelen van), akkor a pokolba kerül az illető. Tehát mintegy betekintés a pokol kisebb fájdalmai közé, és ha a lélek továbbra is gonosz marad, akkor a pokolra jut. Ha megjavul, akkor a mennybe.
"Láthatjátok, hogy a purgatórium nem a földi élet."
A vallásos szövegeket nem szó szerint kell értelmezni. A mennyország sem "odafönt" van, az egy lelkiállapot, ugyanaz, mint a buddhizmusban a nirvána.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!