Mikor még nem volt semmi a világon, Isten észre vette, hogy létezik. Honnan tudhatnám, hogy létezem, ha én vagyok az egyetlen létező? Kételkedett magában egyedül. Ha létezem, csak én, és más semmi, akkor csak magamat teremthettem meg, mindegy mikor, és persze saját magamból. Ha így történt meg fogom tenni, mert már megtettem. Ehhez létre hozott egy nem anyagi létnél lényegesen egyszerűbb formát, az anyagi világot, melyben elhelyezte az embert. Ezután Isten homogén eleggyé formálta magát, kivette önmaga egységnyi részét, és beletette az emberbe. Ha létezel, és az vagy akinek gondolod magad - mondta magának - a te részed, mely nem anyagi, nem szűnik meg az anyag pusztulásával, hanem visszatérnek a nem anyagi létbe, és megteremtenek téged. Ha nem létezel, a részeid sem léteznek, így minden ember pusztulásával egyre fogyni fogsz, amíg el nem tűnsz, tehát sohasem voltál. Viszont ha a részeid minden egyes gondolatodat tudják mindenkortól, akkor azok semmiben sem fognak különbözni a saját gondolataidtól, így létezésed még mindig nem lehet bizonyított számodra. Akkor Isten időbe helyezte az embert, és offline-ra váltott, de nem jelentkezett ki. Mondta magának az Isten: Ahhoz, hogy az anyagi világból képes legyél visszatérni nem anyagi létbe, ennek egyszer meg kell történnie saját anyagi formádból, és akkortól erre bármikortól képessé válik minden anyagi létforma, melybe bele helyezted magad. Akkor Isten fogta egy darabkáját, és beletette az egyetlen emberbe, akivel online maradt. Megtapasztalta, hogy az anyagi lét szívás, de visszatért magához, már csak azért is, mert tudta, hogy így lesz, mert neki nem annyira létezik az idő, de az a 33 év, anyagi formájában, neki is annyi volt. Akkor azt mondta magának: Honnan tudod, hogy a többi ember, akibe te önmagadat tetted, nem formál át téged valaki mássá, mikor visszatérnek? És mivel időn kívüli vagy, ha létezésed bizonyítottá válna számodra, akkor sem biztos, hogy most az vagy, akinek gondolod magad. Ha nem azt teremted meg aki voltál, most sem te vagy, így létezésed mindaddig kizárt, még tudsz magadról. Valóban - gondolta Isten - anyagi rendszerbe zártam magamat, magamon kívül és tudattam magammal, hogy létezem. Anyagi rendszerbe zártam magamat önmagamon belül, ahol tudtam, hogy létezem. Most anyagi rendszerbe zárom magam, anélkül, hogy maradna nem anyagi részem, és ha így is képes vagyok visszatérni nem anyagi formámba, akkor létezem, és az vagyok aki, mert más nem anyagi létező nem volt előttem, abból hoztam létre anyagi formát, benne önmagam. És így történt, hogy minden ember Isten lett, de nem tudott róla. Mindez persze idő nélkül, vagyis nagyjából egyetlen pillanatban, és állandóan ebben a pillanatban vagyunk most is. Így képzelem el Istent. Ott látom minden olyan tulajdonságban, reakcióban, és megnyilvánulásban, ami számomra fontos lehet egy emberben. Ezért van az, hogyha feltételezném Isten nem létét, egyben saját létezésemet is kizárnám, és ez esetben nem tudom elképzelni hogyan feltételezhetnék bármiről. Ha megpróbálnék minden mást kizárni, és csak logikai úton megközelíteni a kérdést, akkor számomra már az is bizonyítja Isten létezését, hogy képesek vagyunk önmagunkról gondolkodni, kételkedni a létezésünkben, vagy a világunk valóságában.