A Jehova tanúinak oldalán, miért nincs fórum, ahol szabadon beszélgethetnének, oszthatnák meg az idegenek, és a már bent lévő tagok is a gondolataikat?
#17
Új neve lett? Vagy miért írják hogy megszünt?
#19
Azért ha valaki önhibáján kívül félrevezető információt ad, túl megy a képességein és ismeretein, az azért csak nem építő.
kiállok a Bibliában leírtak mellett.
Egyetlen egy csoporton teljesednek a Bibliában leírtak, és Ők a Jehova Tanúi nevet viselik, ami szintén Bibliai prófécia.
Kedves 10-es
Igazad van, mi abban is különbözünk más vallásoktól, hogy mi, felvállaljuik önmagunkat.
" azért, mert tilos önálló gondolatokat megfogalmazni." - ez csak addig/onnantól tilos, ameddig nem ütközik Isten elvárásától, vagy mondhatom alapelveitől, törvényeitől.
Mert nézd: Éva nno önálló gondollatot fogalmazott meg, és azt végre is hajtotta! Mi lett az eredménye? Hát sajnos naponta tapasztahatod te is :-)
Nos amikor megfogalmazunk önálló gondolatot(mert ez sajnos gyakran előfordul öröklött bűnünknél fogva), akkor megvizsgáljuk, sőt meg is kérdezzük Istent, mi erről a véleménye. A válasza benne van a Bibliában. Ha úgy találjuk, hogy Isten gondolata nem egyezik a mi "önálló gondolatunkal", akkor gyorsan kiigazítjuk a saját gondolkodásunkat.
" A dologban az a csodálatos, hogy ő ezt tisztán látja és nem szégyenli." - mit szégyeljek azon, ha Istentől tanúlt módon akarok gondolkodni?? Pl. meg akarom tanulni szeretni az ellenségemet? Miért elítélendő ez? Ja, hogy esetleg te másként gondolod?! Nekem semmi kifogásom ellened, úgy gondokodol, ahogyan azt jónak láttod! De miért van benned előítélet, ha a másik ember másként gondolkodik mint te?
" Lehet vele egyet nem érteni, nekem is fura, de szerintem dicséretes, hogy nem tagad meg ködösít, hanem büszkén felvállalja, hogy náluk mi a szitu." - ez így van. Soha nem fogja egyetlen Jehova tanúja sem megtagadni sem az Istenét, sem azt amit Tőle tanul. Köszönöm az elismerésedet :-)
"Egyetlen egy csoporton teljesednek a Bibliában leírtak, és Ők a Jehova Tanúi nevet viselik, ami szintén Bibliai prófécia."
Viselhetsz bármilyen nevet vagy képviselhetsz bármilyen vallást nem egy név tesz igazzá hanem az akit Isten tesz igazzá ő a biró!
A biblia leirja az igazak jellemvonását és ezt senki se tudja ferditeni vagy cáfolni mert Isten beszéde.
Jel 14:12 Itt van a szenteknek békességes tűrése, itt akik megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét!
Vidiripi
Kérdező!
Azért mert az Őrtorony szervezet elkerülhetetlenül magyarázkodni kényszerülne.
A fent linkelt cikk szerinted milyen komment cunamit indítana el ha lenne egy fórum az oldalon?
Állítás szerint náluk az igazság aztán elismerik VÉGRE hogy téves időpontokra várták a véget. De addig is úgy tanítottak hogy az az "IGAZSÁG"! Szellemtől vezérelt de nem ihletett szervezet. De ilyesmiről hol írnak a Bibliában vagy ki volt az az ember aki ilyen lett volna vagy oké legyen szervezet! Van bibliai példa erre a dologra? (mert ha nincs akkor az egy emberi kitaláció)
Living!
Mindig azok a féligazságok!
"Isten egy vezetést és oktatást hozott létre, ellenben megosztottság jönne létre, ahogy máshol szépen lehet látni."
Jehova tanúi esetében is lehet látni. Vannak Jehova tanúi és vannak az Igazhitű Jehova tanúi!
KZitus!
" Soha nem fogja egyetlen Jehova tanúja sem megtagadni sem az Istenét, sem azt amit Tőle tanul. Köszönöm az elismerésedet :-)"
Soha? Akkor miért közösítenek ki embereket azért ha egy tanítással nem értenek egyet?
Zita! Az ilyen kijelentések hogy mi vagyunk a legjobbak mi tudjuk a legjobban és nálunk az igazság meg ez a "Soha" féle dolog is. Egyszerűen nonszensz.
Kedves 29-es
Amikor valakit kiközösítenek, azt maga az illető már hamarabb megtette és már nem Tanú. Nem ém, mi, a Biblia írja ezt róluk: "Közülünk mentek ki, de nem voltak közülünk valók; mert ha közülünk valók lettek volna, velünk maradnak” 1Ján 2:18, 19.
" Az ilyen kijelentések hogy mi vagyunk a legjobbak mi tudjuk a legjobban ...." - soha nem hallottam az elmúlt hosszú évek alatt egyetlen tanútól sem....viszont annál többször olyanoktól, akik nem tanúk.
Tisztellek becsüllek, nem számít a vallási hovatartozásod, és a nemzetiséged. Nagy kérés lenne hozzád, ha ezt tőled is elvárnám? :-)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!