A Jehova tanúinak oldalán, miért nincs fórum, ahol szabadon beszélgethetnének, oszthatnák meg az idegenek, és a már bent lévő tagok is a gondolataikat?
Igaza van a tízes válaszolónak, living teljesen értékes választ adott. Az igazat.
Ide sem lenne szabad jönni tanúknak, mert nekik nincs igazságuk, ezt jól tudja az őrtorony, minden nap cáfolva van a tanítása a Biblia alapján. Persze van kettő-három aki nem is akarja az igéket érteni, talán el sem olvassák, de van akire hat Isten szava és felébred.
Amikor Jézus prédikált, a tanult Farizeusok, és emberek így vélekedtek:
(Máté 13:54–56) . . .? 55 Nem az ács fia ez? Az anyját nemde Máriának hívják, és a testvéreit Jakabnak, Józsefnek, Simonnak és Júdásnak? 56 És a húgai nem mind nálunk vannak-e? Akkor honnan kapta ez az ember mindezt?”
Jézus az emberek szemében nem volt más mint egy ács fia.
Nem volt olyan iskolázottsága, mint amire sokan építenék a keresztény életet.
A keresztény életet élni, és Hinni, nem kell felső oktatás, vagy egyetem illetve Főiskola.
Isten nem az emberi iskolázottságot nézi, mert a szent szellem bárkit tehet olyan képesítésűvé, amilyenre szüksége van ahhoz, hogy értse és tegye az akaratát.
Lásd Pál apostol, akinek semmit nem ért az iskolázottsága Isten szemében, pedig Gamáliel lábánál tanult, aki híres törvényt tanító volt.
# 12
Ha a szentszellem bárkit tehet olyan, úgymond képességűvé, akkor miért van szükség egy weboldalra amely Isten szócsöveként akar funkcionálni?
"A keresztény életet élni, és Hinni, nem kell felső oktatás, vagy egyetem illetve Főiskola."
Nem szükséges, de sokat segíthet a felsőoktatás. Meg eleve a tanulás, a műveltség. Egy tanult ember hatékonyabb az igehírdetés szempontjából. Főleg ha valaki arra adja a fejét hogy gyakran megy emberek közé, és otthonokhoz.
"Pál apostol, akinek semmit nem ért az iskolázottsága Isten szemében,"
Itt a Földön volt lényeges az iskolázottsága, ahogy az is, hogy Római polgárjoggal rendelkezett.
akkor evvel az erővel, senki nem élhetne a keresztény életet, már pedig egy kereszténynek az életében az evangélium hirdetés, az egyik elengedhetetlen része.
Jézus és az apostolok nem alapítottak iskolákat erre a világban, hanem maguk közt tanították az újakat.
a Tanúknak erre van a teokratikus szolgálati iskola ahol beszéd képesítésen vesznek részt minden héten.
Mózes sem volt ékesen szóló, még is a Teremtő kiválasztotta, Sőt Jeremiás sem. S Pált is "szidalmazták" némely írásaiért...
S aki nem született tökéletlenségében olyan képességgel, az már nem is szolgálhat Mert nem tudna egy felsőbb iskolát elvégezni, akár milyen oknál fogva?
azt az Isten nem tudja felhasználni, le kell írni?
Még jó, hogy a Teremtő nem ezt nézi, hanem azt, hogy alázattal aki szereti őt, a képességéhez mérten amit tudd azt megteszi, mert szereti az Istenét, és Isten az iskolázatlansága miatt, nem fogja elzavarni a szolgálattól. Így nem alakulnak ki osztály különbségek, és nem nézi le senki a másikat, mert mindenki igyekszik.
#14 Az a baj, hogy az, hogy ön mindent máshogy értelmez ahogy le van írva, és hogy ön ki meri jelenti, hogy már bizony az ön szervezete, a több ezer vallással szemben az igazságot képviseli ez iskolai végzettségek nélkül is több, mint nagyképűség. Ön azzal érvel, hogy az iskolai végzettség nem szükséges, ahhoz, hogy valaki a teremtő akaratát fel ismerje, de itt már megint beleesik abba a hibába, hogy először látható jeleinek kellene lenni, hogy egyáltalán a keresztény vallás, és az általános keresztényi tanítások az önök szervezetével, vagy anélkül, különbek, mint bármelyik más vallásé. Az a baj, hogy ön teljesen figyelmen kívül hagyja, azt, hogy nem biztos, hogy az ön elképzelése a világról, és az Istenről, istenekről igaz. Ön egy diktatúra része, amelyben elhitették önnel, hogy minden más hazugság, és ön az igazságot képviseli, az olyan emberek akik önt tanítják, rendszerint omlanak össze a velem való beszélgetés után, és itt még arra ki sem kell térni, hogy ön még azzal a háttér információval sem rendelkezik, amivel az önt vezető kijelölt vezetők. Ön annyit tud amennyit az önt irányító testület jónak lát, és itt van a baj. Ön úgy akar érveket elém helyezni, hogy nem rendelkezik a megfelelő háttér információkkal, hogy tudna bármiben is hitelt érdemlően érvelni, ha összesen annyi történelmi, és teológiai, avagy ön nevezi teokratikus közvetített tudással rendelkezik, amit az ön felett álló kontroll fent tart? Meg próbálom elmagyarázni, ön világ vallásairól, annyit tud, amelyet a kijelölt és a szervezet diktatúráját fent tartó testület ön elé helyez, mivel önnek nincs saját kutató munkája, így igazságnak elhiszi azt, ami mások ön elé tesznek, ön felnőtt emberként, egy szervezet bábja, nem látja ezt? Itt nem az iskolai végzettségről van szó, hiszen láttam, és tapasztaltam, olyan emberektől végtelen bölcsességet, akiknek semmiféle lexikális világi tudása nem volt, és még is elképesztő, és mélyreható igazságokról beszéltek úgy, hogy mellette nem állt szándékukba kijelenteni azt, hogy az igazságok amikről beszélnek, annyiban merülnek ki, amiket ők gondolnak, hisznek, és gyakorolnak. Ha az ön logikáját követjük, akkor bármely jött ment szekta, és önjelölt vallási csoport állíthatja ugyanazt, amit ön, hogy az igazság birtokában vannak, és az általuk szenteknek vélt istenségeknek sem hittek a földi okoskodók, amikor a földön jártak. Ön ezt nevetségesnek tartja, pedig pontosan ugyanezt gondolja rólam, és a saját szervezete igazságairól.
De a kérdéshez szigorúan vissza térve, az ön által nagyra becsült Bibliában a népcsoportok, a kiválasztott személyek, komoly próba alatt lettek meg mérettetve, például ön Mózesről beszélt, Mózest említette, mint az egyszerűség példáját, Mózes királyi nevelést kapott, és olyan emberek tanították, akik az akkori egyiptomi birodalom igen neves tudósai voltak, függetlenül attól, hogy Mózes tudott e megfelelően kommunikálni vagy sem, ő nemesi neveltetést kapott, és aszerint is nőtt fel, de hagyjuk figyelmen kívül ezeket, és térjünk rá a próbára, Mózes a történet szerint maga az akkori egyiptomi birodalom legnagyobb személye és annak papjai előtt mutatta be azokat a jeleket, amelyekre a Biblia Istene felhatalmazta, és itt van a lényeg. Az önök oldala korlátozza az információ áramlást, önök a Biblia Mózes történetének negatív ellen példái, Mózes tudván, hogy ki is végezhetik, az akkori hatalmasság elé mert állni az igazságról szólni, és jelekkel alátámasztani, önök vezetői korlátozzák azt, hogy az önök hite, és igazsága próba alá legyen téve, önök a történetre levetülvén, olyanok, mint ha Mózes hírnököket küldött volna maga előtt, és gyáván egy barlangban megbújva győzködte volna magát, hogy az igazságot birtokolja, és nem szükséges, a Fáraó elé mennie, hiszen tudja jól, hogy az igazság a birtokában van. Érti ön ezt? Ha valaki az igazságról beszél, mégis lekorlátozza azt, hogy próba alá kerüljön más emberek, vallások által, akkor ez egy hazugságon alapuló elfogult igazság, amely csakis annyit bír elviselni, amennyit engednek a diktatúrát fent tartó személyek.
Önre bízom mit kezd ezekkel az információkkal, de javaslom, gondolkozzon el azon, hogy felnőtthöz illő dolog e, hogy ön becsukja az ajtókat, és így kiabál másoknak arról, hogy milyen szép is a nap, miközben az ön házán a redőnyök le vannak húzva.
"akkor evvel az erővel, senki nem élhetne a keresztény életet, már pedig egy kereszténynek az életében az evangélium hirdetés, az egyik elengedhetetlen része."
Erre az okfejtésre hogyan jutottál living witness?
"a Tanúknak erre van a teokratikus szolgálati iskola ahol beszéd képesítésen vesznek részt minden héten."
Ez teljesen rendben van. De nem szünt ez meg véletlenül?
Itt zárójelben az van hogy megszünt.
"S aki nem született tökéletlenségében olyan képességgel, az már nem is szolgálhat Mert nem tudna egy felsőbb iskolát elvégezni, akár milyen oknál fogva?
azt az Isten nem tudja felhasználni, le kell írni?"
Ki írta hogy nem szolgálhat? És hogy bárkit is le kéne írni, mindenki a képességei szerint tud szolgálni. A felsőoktatás, az oktatás a hatékonyságot tudja növelni. Ha valakinek van lehetősége hogy tovább menjen, akkor kutya kötelessége, ha tényleg fontos neki az evangélium hírdetése.
"Még jó, hogy a Teremtő nem ezt nézi, hanem azt, hogy alázattal aki szereti őt, a képességéhez mérten amit tudd azt megteszi, mert szereti az Istenét, és Isten az iskolázatlansága miatt, nem fogja elzavarni a szolgálattól."
Ez is rendben van, a baj az hogy amikor az ember nem tudja mik is a képességei. És túltolja a szekeret. Ekkor hiába a jó szándék, csak árt vele.
;)
#15
Jézus és az első tanítványai is ilyen "nagy képűen" biztosak voltak a Farizeusokkal, és a többi több ezer vallással szemben.
"csak árt vele"
Ha valaki tudja, hogy Isten küldte azt az embert, akkor semmi sem ártalmas, csak alázat kell az elfogadásához.
Mert egy Testvér is hiába ékesen szóló, vagy felettébb tanult, ha Isten nem támogatja azt az embert akit épen megszólított.
Nem egy példa van rá, hogy orvosokat, és egyéb hasonló felsőbb oktatásban tanult embereket, egyszerű kétkezi munkát végző testvérek tanítottak sikeresen.
Sőt ismerem azt az orvost, aki kifejezetten ragaszkodott, hogy ne egy "jobb képességű" testvér tanítsa.
Pál egy nagyon tanult ember volt. És be volt telve Szentlélekkel.
Az őrtorony részvénytársaság vezető testülete pedig tőletek tudjuk, hogy nem ihletett szervezet. Tehát egyáltalán nem egyenértékűek Pállal. A kislábaujjáig sem érnek fel vele. Tehát Pált felhozni tudatlanságra vall és erről az tehet, aki visszatartja az információkat, aki ezt a romlott eledelt adja a szervezet tagjainak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!