Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Valamit nem értek: ha Isten...

Valamit nem értek: ha Isten elítéli a homoszeyuálisokat, akkor miért teremti őket? Itt most azokra a homokra gondolok, akik már eleve olyan aggyal születnek, hogy belül nők.

Figyelt kérdés
2016. nov. 27. 12:06
1 2 3 4 5
 31/43 anonim ***** válasza:
20%

Mindenkiben benne vannak a rossz hajlamok, ezen a téren is mert ezt örököltük. Bennem is és benned is.

Ez megállapított tény.

S ahogy említettem volt, az ember körülményeitől, és a hozzá állásától függ, hogy hagyja e vagy küzd-e ellen.

Minden fejben dől el.


ha valaki akar változtatni, a változik. Nem akarásnak nyögés a vége.

(Cselekedetek 14:22) 22 Erősítették a tanítványok lelkét, bátorítva őket, hogy maradjanak meg a hitben, és ezt mondva: „Sok nyomorúságon át kell bemennünk az Isten királyságába.”

(Máté 10:37, 38) . . .. 38 És aki nem fogadja el kínoszlopát, és nem követ engem, nem méltó hozzám.


Ahogy szokták mondani mindenkinek meg van az oszlopa, más szójárásban a maga keresztje.

Jézus soha sehol nem mondta, hogy kereszténynek lenni, vagy azzá válni, nagyon egyszerű lesz és mindenki Hawai DJ, napfényben fog ebben a világban úszkálni.


Nem véletlen mondta, hogy aki magyarázattal akar kibújni a változtatások alól, az nem lehet a tanítványa,

2016. nov. 27. 19:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/43 anonim ***** válasza:
45%

(Lukács 14:26) 26 „Ha valaki hozzám jön, és nem gyűlöli . . .még a saját lelkét is, nem lehet a tanítványom.


Ha valaki kereszténnyé akar válni, annak ebben a világban küzdelemmel jár, mert harcolnia kell a tökéletlenségével, a világban tapasztalható kísértésekkel, és le kell mondania a saját kényelméről is, ha megakarja teremni azokat a gyümölcsöket, amitől kereszténynek nevezhető.

S ez ebben az esetben a hajlamokkal való küzdelmet is magában foglalja.

2016. nov. 27. 19:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/43 szp72 ***** válasza:

kzs-nek


@ Azonban tévedsz, ha úgy gondolod, hogy a homoszexuális hajlam egy betegség.


A betegség alatt a szervezet nem normális működését értem, márpedig a homoszexualitás ilyen. Ebből a szempontból pedig tökéletesen mindegy, hogy a homoszexuális hajlam kialakulásában mekkora a beteg saját felelőssége illetve mekkora az ősök vagy a környezet szerepe.


@ De NEM! Mégsem ez a helyzet. Mert a homoszexualitást a Biblia nem betegségnek, hanem bűnnek


A homoszexuális hajlam egy betegség, a kiélése pedig bűn. Ahogy például az alkohol függőség is betegség az alkoholizálás pedig bűn. Most akkor minden elvonókúrán vagy önmegtartóztatással küszködő megtért keresztény bűnös? A kísértés, a bűnös vágy önmagában még nem szoros értelemben vett bűn, csak bűnre csábító tényező.


Végül is sajátos értelemben nevezhetjük a bűnös vágyakat is bűnnek, de hát mindenkiben van több-kevesebb bűnös vágy. Ki az aki tökéletesen mentes a bűnös vágyaktól nem is beszélve a bűnről?


"Tudom ugyanis, hogy semmi jó nem lakik bennem, azaz a testemben, mert készen vagyok ugyan akarni a jót, de arra, hogy tegyem is, nem vagyok képes. Hiszen nem a jót teszem, amit akarok, hanem a rosszat, amit nem akarok. Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor nem is én cselekszem, hanem a bennem lakó bűn. Így ezt a törvényt látom: bár a jót szeretném tenni, a rosszra vagyok készen. A belső ember szerint az Isten törvényében lelem örömöm, de tagjaimban más törvényt észlelek, s ez küzd értelmem törvénye ellen, és a tagjaimban levő bűn törvényének rabjává tesz." (Róm 7,18-23)

2016. nov. 27. 20:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/43 anonim ***** válasza:

"eleve olyan aggyak születnrk,mint a nők"

Ez megfogott. Lenézel minket? Miért?

Nem értelek.

2016. nov. 27. 20:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/43 anonim ***** válasza:
Isten jó,senkit sem ítél el. Mellettem lakik egy leszbi pár, 8 éve. Nem ítélem el őket. Sőt, okosak,sokat beszélek velük. Nem lettem leszbi. Aranyosak.szeretem őket. Akkor is ugyanúgy lenne,ha heterók lennének.
2016. nov. 27. 21:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/43 anonim ***** válasza:
szp 72: tudsz mondani vmit a bibliai érveken kívül?
2016. nov. 27. 21:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/43 anonim ***** válasza:
Émberi érveket tudok mondani.: ugyanúgy,ha nem jobban szeretnek,mint te,v én. Ugyabolyan értékes emberek,mint te,v én. Hogy az ágyban mit tedtnek: kire tartozik?
2016. nov. 27. 21:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/43 anonim ***** válasza:
Ja ,ismerek nem 1,nem 2 párt, aki swinger klubba jár, v.párcseréz. engem is rá akartak venni. Katolikus pár. Nem sikerült. Swingersztek. El is váltak.
2016. nov. 27. 21:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/43 anonim ***** válasza:
65%

#37


Kire tartozik?

(Galácia 6:7) 7 Ne vezessenek félre titeket: Istent nem lehet megcsúfolni. Mert amit vet az ember, azt fogja aratni is;

Istenre tartozik.

Az embert akit megteremtett, a tetteivel szégyent hoz a Teremtő szentségére, ami körül veszi a Teremtőt.

Ellene megy a természetesnek, és erre nem adja áldását, sem a helyeslését.


Akik így gondolják, azok a vers szerint megcsúfolják a Teremtőt, aki ezt nem engedélyezi.

S learatják amit vetnek.

2016. nov. 27. 21:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/43 kzs ***** válasza:

@ szp72 (#33-as válasz)


Nem, ez nem így van. Egyik Igei szövegkörnyezet sem teszi lehetővé a betegség értelmezését, hanem szigorúan bűnre vonatkozik.

Egyébként olyat nem találsz a Bibliában, hogy bármiféle betegség Pokolra küldené az embert. Ilyet csak bűnre vonatkozóan találsz.

A SzentÍrás álláspontja szerint már a szívből felinduló kívánságok is lehetnek bűnösek, és ezek kiteljesedve halált okoznak.

Namost, ha az általam felsorolt Igéket az adott szövegkörnyezetben tanulmányozod, rájössz, hogy pontosan ez a helyzet velük kapcsolatban.


Még egyszer hangsúlyozom: a Bibliában SEHOL nem találsz olyan kijelentést, hogy bármely betegség az Örök Kárhozat szinterére (vagyis Pokolra) küldené az embert. Erre csak a bűn - pontosabban az Isten előtti rendezetlen bűn - képes, és ha végigolvasod mindazokat az Igéket (szövegkörnyezetükkel együtt), a végük ezeknek mindig az, hogy mint bűnt kezeli, és Pokolbeli ítéletet mond erre.

-----------

Ezt írod: "Ahogy például az alkohol függőség is betegség"

> Azért ez nem teljesen így van. Mert minden betegségnek szellemi háttere van, ami démonizáltságot jelent. Ugyanis ha az Evangéliumban olvasod hogy milyen betegségeket gyógyított Jézus, Ő minden esetben tisztátalan, gonosz szellemeket űzött.


Ezt írod: "A kísértés, a bűnös vágy önmagában még nem szoros értelemben vett bűn, csak bűnre csábító tényező."

> Ez nagyjából olyan, mint Karinthy Frigyesnek a "Magyarázom a bizonyítványom" c. novellája.

Jézus ellenben azt mondja, hogy: "valaki asszonyra tekint gonosz kivánságnak okáért, immár paráználkodott azzal az ő szívében." --> vagyis a vágy (amennyiben azt tisztátalannak veszi Isten Igéje) paráznaságnak számít (ami ugyebár bűn).

--------------

Ezt írod: "de hát mindenkiben van több-kevesebb bűnös vágy. Ki az aki tökéletesen mentes a bűnös vágyaktól nem is beszélve a bűnről?"

> Nyilvánvaló, hogy az emberek nem lesznek teljesen mások abban a pillanatban, hogy megtértek Jézushoz. Még azután sem, hogy alávetették magukat a nagyon is fontos Bibliai vízkeresztségnek.


Csak tudod, a keresztény életvitel kifejezetten arról szól, hogy az Ige és a SzentSzellem hatására fokozatosan leszünk szellemiek, egyre inkább leszünk Krisztusivá (Krisztushoz hasonlóvá). Így alakul ki bennünk az a Szentség, mellyel megláthatjuk Krisztust.

A Biblia kimondja, hogy törekedjünk a Szentség megtalálására, mert nélküle nem találhatjuk meg Krisztust.

.........................

Ezzel persze nem azt akarom állítani, hogy én már elértem

ezt a szintet, de az biztos, hogy az én keresztény életem is arról kell hogy szóljon, miszerint a SzentÍrás és a SzentSzellem együttes követése az, amivel egyre inkább Kriszusivá lehetek.

2016. nov. 28. 11:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!