Valamit nem értek: ha Isten elítéli a homoszeyuálisokat, akkor miért teremti őket? Itt most azokra a homokra gondolok, akik már eleve olyan aggyal születnek, hogy belül nők.
kedves kérdező 9 es vagyok (látod én még így is megadom neked a tiszteletet)
semmi kötekedő nem volt a válaszomba
ezek tények, de ha szerinted nem így van kérlek cáfold meg, az hogy nem veszel tudomást róla az még ugyan úgy létező probléma
ha nem vagy kíváncsi a "világi" válaszokra javaslom kérdezd meg a gyülekezetedbe
ha meg itt kérdezed meg nem értem mért veszed provokálásnak?
"Eleve olyan aggyal születtek, hogy belül nők" Tessék? Ez a transszexuálisok leírása, nem a melegeké.
Amúgy ekörül sok vita van és rengeteg az álláspont. (Előre is bocs a sok "én"-ért, de ez személyes vélemény, a valódi választ nem tudhatjuk). Na szóval én úgy gondolom, hogy a melegek (általában) annak is születtek, de legalábbis a hajlam eleve megvolt bennük. Aztán ez nem bűn, miért lenne az? Úgy értem, kinek ártanak vele?
Az Ószövetség ezt írja, igen és nem veszem semmibe, de most tegyük félre. Ezen túl tudsz rá bármi magyarázatot adni?
Természetellenesnek nem természetellenes, az állatvilágban is előfordul vagy tévedek? Pl pingvinek, csakhogy konkrét példát mondjak.
Tisztátalan, parázna lenne? Ha egy férfi-nő páros szeretkezik oly módon mint pl két meleg férfi, az már nem az? Ha nem, akkor miért?
A melegek nem jó emberek? Már miért ne lennének azok? Te sem írtad, hogy rosszak volnának, és bár persze köztük is van jótétlélek, segítőkész és tisztaszívű meg beteg, aberrállt, nem éppen jó emberek is, attól még egy köpésnyivel sem rosszabbak mint az ugyanolyan tulajdonságokkal rendelkező heterók (csak tegyük fel.)
De most úgy érzem, kissé elkanyarodtam a témától. Isten útjai és szándéka kifürkészhetetlen, de a kérdésedre válaszolva íme néhány tipp:
- ez természetes jelenség és a fajok túlszaporodása ellen lépett fel (mint más egyéb tényezők IS). Hiszen nem nemzhetnek utódot (hogy van örökbefofadás meg béranya meg mestersées megtermékenyítés az már a mi művünk, de persze jó dolog! Csak ez már kicsit túl van - szerintem - a természeten.
- Mert Isten mindenkit szeret, úgy, ahogy van. Szereti a melegeket is, és ha tiszták, jó emberek, őket is ugyanúgy felveszi a Mennybe, nem gondolod így? (elképzeléseim szerint...)
- Mert Őelőtte az számít, hogy milyen ember vagy. Ugye? Mennyi benned a szeretet meg ilyesmik. Szerintem a homoszexuálisokban (is) sok szeretet van.
+ ez meg csak tipp, de valamiben ők is mások (mármint a szexuális érdeklődésen kívül), lehet, hogy valamire alkalmasabbak, mint a heterók. Mármint nem feltétlen és nem mindig meg egyetemesen, de... Nem tudom, de pl már csak művészsuliban is többen vannak, lehet hogy közülük arányaiban véve többen értenek pl művészetekhez?
Na de ez csak most jutott eszembe és egyéni okfejtés. Leginkább az első indokra tudok gondolni.
@ szp72 (3-as)
Ezt írod: "Isten alapvetően nem akarja ezt, ahogy a többi betegséget sem, de egyenlőre megengedi, hogy a gonoszság erői működjenek." --> így igaz.
Valamint ezt írod: "A betegséget gyógyítani és főleg megelőzni kell, nem pedig terjeszteni, s megmagyarázni, hogy tulajdonképpen ez a jó." --> szintén igaz.
Azonban tévedsz, ha úgy gondolod, hogy a homoszexuális hajlam egy betegség.
Én elhiszem, hogy sokan vannak, akik a homoszexualitást vele született hajlamnak, vagy állapotnak, netán betegségnek gondolják, és emiatt nem is tulajdonítanak neki betegséget.
De NEM! Mégsem ez a helyzet. Mert a homoszexualitást a Biblia nem betegségnek, hanem bűnnek írja le, amiből meg kell szabadulni.
A Biblia egyértelműen kijelenti, hogy a homoszexuális tettek bűnök (1 Mózes 19/1-13; 3Mózes 18/22; Róma 1/26-27; 1 Kor 6/9).
A Róma 1/26-27 konkrétan azt tanítja, hogy (26.Ige) a női homoszexualitás tisztátalanság (vagyis bűn): NEM azt mondja, hogy állapot, vagy hajlam, vagy éppen betegség lenne. 27.Ige: "hasonlóképpen" kifejezést alkalmaz, és fertelmeskedésnek írja le.
Továbbá: a Róma 1/26-27 szerint a homoszexualitás annak az eredménye, hogy valaki megtagadja Istent és nem engedelmeskedik neki.
És amikor egy ember folyamatosan bűnben és hitetlenségben van, akkor - ez Ige alapján - Isten “átadja” még gonoszabb és zülöttebb bűnöknek, hogy megmutassa neki az Isten nélküli élet hiábavalóságát és reménytelenségét.
Az 1 Kor 6/9 kijelenti, hogy a homoszexuális bűnök elkövetői nem részesülhetnek a Menny Királyságából, nem juthatnak be a Mennybe.
Felsorolja (1.Kor 6/9- ): se paráznák, se... se PULYÁK, se FÉRFISZEPLŐSÍTŐK, se.... NEM ÖRÖKÖLHETIK Isten Országát. ÉS hozzáteszi: "ilyenek voltatok pedig némelyek, DE..."
Vagyis némelyek bűnben voltak, DE van rá bűnbocsánat Jézus nevében, Isten Szelleme által.
Tehát olyan NINCS, hogy valaki homoszexuális keresztényként a Mennybe kerül. A kettő nem fér össze.
---------------------
Úgyhogy kedves 7-es válaszadó:
Nem vagyok hülye azért, mert azt merészelem írni, hogy a homoszexualitás bűn. Azért bűn, mert a Biblia szerint az.
És mindaz, aki azt mondja, hogy a homoszexualitás IGENIS bűn, az az igazat írja, mert a Biblia szerint: > B Ű N <.
------------------
Vagyis: Isten - minthogy Ő nem a bűn átadója - SENKIT SEM teremt homoszexuális vágyakkal.
És ha részletesebben tanulmányozzuk a Róma 1/24-27-et, abban az van, hogy a bűn miatt válik valaki homoszexuálissá, és ez kizárólag a saját választása.
Viszont a Biblia nem írja, hogy a homoszexualitás “nagyobb” bűn lenne, mint bármely másik. Minden bűn sérti Istent. A homoszexualitás csak egy abból a sok dologból, amit az 1 Kor 6/9-10 sorol fel arról, hogy mik fognak elválasztani valakit Isten királyságától.
A Biblia szerint Isten megbocsátása pont úgy áll rendelkezésre egy homoszexuálisnak, mint egy paráznának, bálványimádónak, tolvajnak, stb.
Isten erőt is ígér a bűn feletti győzelemhez, beleértve a homoszexualitást is, mindenkinek, aki hisz Jézus Krisztusban az üdvösségért (1Kor 6/11; 2Kor 5:17).
#Kérdező:
Ott anális szexről van szó ,nem pedig az LMBTQ-ról.
@ 12-es
Ezt írod: "Előre is bocs a sok "én"-ért, de ez személyes vélemény, a valódi választ nem tudhatjuk"
> Meg van bocsájtva. Valóban a te személyes véleményed, azonban az igazi válasz a Bibliában benne van (már meg is írtam azt).
Szerinted nem természetellenes?
De igen, az. Azért mert a Biblia annak írja le (Róma 1/26-27).
(Mellesleg ha állatok között előfordul, az is természetellenes, és a Biblia alapján az is bűnnek tekinthető. A különbség annyi, hogy egy ember meg tud térni belőle, egy állat meg nem.)
----------
Ezt írod: "Ha egy férfi-nő páros szeretkezik oly módon mint pl két meleg férfi, az már nem az? Ha nem, akkor miért?"
> Na egy pillanat. A férfi és nő közti szexuális együttlét Isten előtt kizárólag akkor elfogadható, ha egymással házasságban vannak. Erre utal a "szeplőtelen házaságy" kifejezés a Bibliában. Másképp paráznaság.
Ha 2 férfi szeretkezik egymással, NEM lehetnek házasságban (még akkor is, ha abban a bizonyos országban ez engedélyezett). A házasság, mint szövetség a legrégibb. Isten a házasságot (mint közösséget) egy férfinek ÉS egy nőnek adta: Ádámnak és Évának, nempedig Ádámnak és Bélának.
------------
Ezt írod: "A melegek nem jó emberek? Már miért ne lennének azok?"
> Na egy pillanat. Vegyük külön, hogy egy társadalom számára mi a jó, és mi a jó Istennek.
'X' nevű ember is már eleve bűnnel születik, ádámi természettel, ami Isten szemében nyilván nem jó.
Nincs - már eleve - jó ember. Mindenki csakis Krisztus által válhat jó és igaz emberré.
-------------
Ezt írod:
"Mert Isten mindenkit szeret, úgy, ahogy van. Szereti a melegeket is, és ha tiszták, jó emberek, őket is ugyanúgy felveszi a Mennybe, nem gondolod így?"
> Azért ez nem teljesen így van. Mert az addig OK, hogy Isten mindenkit szeret. De vannak bűnök, melyek miatt NEM lehet bekerülni Isten Országába. És a homoszexualitás az egyik ilyen (olvasd el a 13-as válaszomat, ott van).
--------------
Ezt írod:
"Mert Őelőtte az számít, hogy milyen ember vagy. Ugye? Mennyi benned a szeretet meg ilyesmik. Szerintem a homoszexuálisokban (is) sok szeretet van."
> Na egy pillanat. Nem arról van szó, hogy egy homoszexuális valakinek ne lennének értékei.
De akkor is: fogadd el, hogy Isten a homoszexualitást - az erre vonatkozó Igék alapján - természetellenes förtelmességnek veszi, bűnnek, és ha az illető nem tér meg belőle, akkor hiába... nem a Mennybe, hanem a Pokolba kerül.
Isten szemében nem létezik homoszexuális keresztény.
A Biblia az ilyet nem engedi meg.
Isten nem teremt eleve senkit bizonyos emberré.
Nincs eleve elrendelés, mert az ember szabad akaratot kapott.
Maga az ember válik valamivé, amivé valamiért az lesz ami...
A tolvaj sem tolvajnak születik, a körülmények tehetik azzá, ha hagyja, hogy azzá fejlődjön az elméjében.
Az egyik Biblia vers ezt írja:
(1Korintusz 6:9–11) 9 Micsoda?! Nem tudjátok, hogy igazságtalanok nem fogják örökölni Isten királyságát? Ne vezessenek félre titeket. Sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem természetellenes célokra tartott férfiak, sem férfiakkal háló férfiak, 10 sem tolvajok, sem kapzsik, sem részegesek, sem szidalmazók, sem zsarolók nem fogják örökölni Isten királyságát. 11 Pedig ilyenek voltak némelyek közületek. De tisztára mostak, de megszenteltek, de igazságossá nyilvánítottak benneteket Jézus Krisztus, a mi Urunk nevében, és a mi Istenünk szellemével.
Vagy is, ha valaki ilyen hajlamokkal küzd amit a felsorolásban olvasunk, azon lehet változtatni.
Ellenben nem íratta volna le a Teremtő, és ezért sem Ő okozta, vagy teremtette azt.
Ahogy fentebb írtam, Az első században is voltak ilyen emberek valamiért, de változtattak.
"ilyenek voltak némelyek közületek"
Felhagytak a paráznasággal, csalással, lopással, vagy a saját nemükhöz való ragaszkodással, részegeskedéssel, stb
S hangsúlyozom nem születik senki olyannak, hanem azzá válik valamilyen ok miatt, de ez ellen lehet tenni.
living witness: Pont a fenti példa bizonyítja, hogy ez nem igaz. De legalábbis csak erő fenntartásokkal egy általános sablon mentén. Mivel ugye figyelembe kell venni s születéskori degenerációkat, születés előtti rendellenességeket, szellemileg sérült csecsemőket, akiknél idősebb korban sem változik a helyzet
Nem is beszélve a leukémiás gyerekekről, de az már tényleg nem ebbe a kategóriába tartozik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!