Oké, velem van a baj, hogy nem tartom Lucifert gonosznak, sőt. (? )
A világ az örök ellentétről szól, mert így van meg az egyensúly. Fehér-fekete, Pozitív-negatív, lent-fent, jobb-bal, jó és gonosz.
Amennyiben Isten a jó, akkor a rossz, a gonosz nem más, mint a sátán, a Lucifer. Istentől van minden jó, akkor Lucifertől van minden gonosz. Ilyen egyszerű, nem kell ezt szépíteni. Ha Isten a szeretet, akkor Lucifer az utálat a gyűlölet és a szeretetlenség.
Lucifer, nem tűrvén a nyálaskodást, a magasztos pátosszal (=szent kenettel) társult mellébeszélést, elkezdett egy új játszmát, látván a régi halálát.
A Vízöntő teljesen luciferi kor: árad benne a fény (=egyre több lesz benne a fény).
Ha valami igaz, akkor létünk összes szegmensére nézve igaznak kell lennie.
Kedves Kérdező!
Én teljesen meg értem hogy így gondolod, én is így gondolom szóval egyetértünk. Ugye amikor Ádámot és Évát "megkísértette" a kígyó csak tudást akart adni az embereknek hogy kezdjenek el gondolkodni, de amúgy Isten még hazudott is nekik.
Ezt mondta Isten:
"17 De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert amely napon ejéndel arról, bizony meghalsz."
És nem is haltak meg, Ádám még 930 évig élt utána:
Mózes I. 5:5 És lőn Ádám egész életének ideje kilenczszáz harmincz esztendő; És meghala.
Aztán Lucifer fellázadt, nyilvánvaló hogy az emberek szabadságáért.
És kérlek ne gyertek azzal hogy Isten jó mert csak gyilkolászik és állat áldozatok kellenek neki .
Csak hogy párat idézzek:
Mózes IV. 3:10 Áront pedig és az ő fiait rendeld föléjök, hogy őrizzék az ő papságukat; és ha idegen járulna oda, haljon meg.
Mózes IV. 31:17 Most azért öljetek meg a kisdedek közül minden fineműt; és minden asszonyt is, a ki férfit ismert azzal való hálás végett, megöljetek.
18 Minden leánygyermeket pedig, a kik nem háltak férfiúval, tartsatok életben magatoknak."
Isten a "jó"?
Isten számlájára írható halottak száma:
több mint 2 270 365 halott
Sátán: 10 halott,azt is azért mert fogadott Istennel.
A keresztényeknek mondom hogy ne csak a Bibliát vegyétek válasznak. Én pl. Ismerem Sátánt és sokat segített nekem, boldogabb lettem.(Ez egy külön téma) Aki nem hiszi az ő baja, én nem akarok senkit se térítgetni. Üzenem még hogy senki sem fog megváltani azt egyedül csak te tudod.
Zárásként: nem kell teológusnak meg Biblia szakértőnek lenned hogy meglásd az igazságot és ami a Bibliában van. És én most semmi mást nem csináltam csak idéztem a Bibliából, tény hogy ezek vannak benne, csak eggyesek nem képesek látni ami az orruk előtt van. Kedves kérdező ha szeretnél érdeklődni írhatsz privát üzeneted.
Üdv!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!