Hogy fér össze a királyi pompa a Katolikus és Ortodox egyházakban Jézus tanításával?
Első sorban nem ez a fő probléma,
Mert Jézus idejében is voltak,jó anyagi helyzetben levők, még szolgákat is tartottak, meg saját nagy házzal is rendelkeztek.
S azt is mondjuk meg őszintén, hogy bár Jézusnak egy ruhája volt, de az sem volt szegényes, hiszen a minősége annyira jó volt, hogy nem tépték szét, hanem sorsot vetettek rá. Varrás nélküli felső ruhája volt ami minőségnek számított.
Miért tartották értékesnek a római katonák Jézus alsóruháját
Teljesen varrás nélküli ruhát, amilyet Jézus is viselt, csak Palesztinában készítettek. Ezt a fajtát függőleges szövőszéken szőtték. Az ilyen szövőszéken a függőlegesen kifeszített fonalak (láncfonalak) két síkban helyezkedtek el: az egyik fonalsor a keresztfa előtt, a másik pedig a keresztfa mögött. A szövő a keresztfonalat (vetülékfonalat) átfűzte az első sorban lévő láncfonalak között, majd a hátsó sorban lévők között is. „Így a szövet henger alakú lett” – írja egy forrásmű. A varrás nélküli tunika minden bizonnyal ritka vagyontárgy volt, ezért szerette volna mindegyik katona megszerezni magának.
. Az ilyen köntöst gyapjúból vagy gyolcsból készítették; egy darabban szőtték és fehér vagy különféle színű lehetett. Gyakran ujjatlan volt, közvetlenül a bőrük felett viselték és térdig, sőt bokáig ért. Jézus természetesen nem volt anyagias, de jó minőségű ruházatot viselt, mint ezt a varrás nélküli tunikát is.
Jézus Krisztus, a megtestesült Ige, az Istenember, a legfőbb pap, a legfőbb király és a legfőbb próféta. Krisztus Egyházának pedig ki kell fejeznie a legfőbb papsággal, legfőbb királysággal, legfőbb prófétasággal járó, és az Isteni Ige megtestesüléséből fakadó természetfeletti méltóságot.
Krisztus földi ruházatáról pedig az égvilágon semmi konkrétat nem tudunk, csak azt az egyet, hogy a Tábor-hegyen az öltözetét is színében átváltoztatta Krisztus isteni dicsőségének a fénye. A liturgikus öltözet színe ezt a mennyei pompát hivatott megjeleníteni, földi körülmények között.
Azért gondolj bele, elég ciki dolog lenne, hogy még egy inci-finci gyorstalpalós pótvizsgára is kiöltöznek az emberek, de Krisztus szolgájától az Isteni Szent Liturgián megtagadnánk az alkalomhoz méltó viseletet.
A pap, amikor a szertartáson szolgál, ő nem X. Y. pap, hanem egy élő ikon. Ő személyesen Jézus Krisztus ikonja, amikor a nép felé fordulva imádkozik, illetve az egész gyülekezet ikonja, amikor a gyülekezet élén állva, Krisztus oltára felé fordulva imádkozik.
A pap öltözete Jézus Krisztus Tábor-hegyen felragyogott dicsőségét szimbolizálja, illetve megtiszteli a gyülekezet egészét, minden jelenlévő és távollévő hívőt is egyúttal, hogy a hívek nevében Krisztus dicsőségét magára ölti. Ezt a helyi gyülekezet és az Egyetemes Egyház egészének a nevében teszi.
(andrás)
A királyi pompa a királynak jár, vagyis az Istennek. Ha elolvasod a Bibliát, s benne a szent sátor s a templom pompáját és felszerelését, akkor láthatod, hogy a zsidók is megadták a módját.
Jézus valóban nem volt gazdag, de azért toprongyos sem volt, értékesebb ruhával is rendelkezett. Azt is megengedte, hogy nagyon drága illatszert rápazaroljanak.
Én nem mondom, hogy a külsőségeknek nagy jelentősége van, de azért van. Szerintem minden felekezet igyekszik ünnepélyesebb termet használni. A katolikus templomok, liturgikus öltözetek történetesen olyanok amilyenek, abban is van sokféle. Végül szerinted mire kéne használni az aranyat? Miért baj, ha erre használják?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!