Mit akar Jézus mondani az alábbiakban?
Ján 8:51
Bizony, bizony mondom nektek, ha valaki megtartja az én beszédemet, nem lát halált soha örökké.
"Nem lát halált soha örökké.."
És az alábbiakban ki is egészíti;
Ján 11:25
Monda neki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz énbennem, ha meghal is, él;
Tehát Jézus bíztató szavai nem azt jelentik véletlenül,hogy van élet a halál után, és a halál pillanatában azok akik megtartják az Ő beszédét tulajdonképpen meg sem halnak csak egyszrűen túl lépnek az örök életbe?
Pontosan úgy mint a mellette való lator a kereszten,akinek meg igérte,hogy még aznap vele lesz a paradicsomba.
Hát tulajdonképpen nem tudtam,ha jó értem. :)
De ezekszerínt jól..
Köszönöm! :)
Bár ezt tanítják, de nem ezt jelenti.
Aki meg hal, és méltó rá, feltámadásban részesül,
De nem az égbe, hanem a földre,
Istennek kétféle teremtése van, Fizikai és szellemi, az embereknek az örök életet a Földre ígérte,az angyaloknak, pedig az égben van az életük.
Mivel az embereknek hiba csúszott Ádám miatt ebbe a tervbe,ezért kellett Jézus,hogy a halálával vissza állítsa az eredeti tervet.
A feltámadás pedig a földön lesz, Jézus ezer éves uralma alatt. Addig a halottak, "alszanak."
Az angyaloknak nincs feltámadás, őket senki nem váltotta meg. Így akik ott hibáznak elfognak pusztulni.
Gabriel Tailor jó kérdés! :)
És még van egy másik is.
Jézus miért igérne olyasmit amit aztán nem tart be?
ha valaki megtartja az én beszédemet, nem lát halált soha örökké.
Jézus hazudna,vagy hazudott a latornak is?
Nem hinném!
Hogyan lehetett volna Jézussal az nap a paradicsomban, amikor a Paradicsom még most 2016-ban sem jött el-?
Azon kívül Jézus 3. napig halott volt,(így ha ezt vesszük alapul akkor) a "harmadik napon lehettek volna a paradicsomban" együtt.
A "paradicsom"pedig a földön lesz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!