Kedves Jehova tanúi, mért vagytok emberi életellenesek?
"Szóval ha nem vagy életellenes, ezt lehet úgy érteni hogy szükséghelyzetben rájönnél hogy hamis a Tanúk erkölcse, és mégis véred adnád a kislány életéért? Merthogy még mindig nem volt benned annyi mersz, hogy válaszolj erre a kérdésre."
Már válaszoltam, de lefordítom a te egyszerű nyelvedre is: Én - veled ellentétben, Isten ellen nem követnék el bűnt azzal, hogy megszegném a vérre vonatkozó parancsát, de ilyen helyzetbe nem valószínű hogy kerülök, mert az én (szükséghelyzetben szűretlen és ellenőrizetlen) vérem helyett más, biztonságosabb térfogatnövelők is rendelkezésre állnak!
"Azt pedig már korábban is mondtam, az, hogy manapság már sok helyen elérhetőek alternatív módszerek, az semmit nem igazol visszamenőleg. Hiába próbálsz minél nyakatekertebben fogalmazni."
A ma ismert és leginkább alkalmazott fiziológiás sóoldatok már az elején is elérhetőek voltak.
"A tartózkodjatok a vértől egészségügyi értelmezést pedig a Bibliából alá tudnád támasztani? Nem az Őrtoronyból, a Bibliából!"
A bibliai példa szerint szükséghelyzetben, életmentésre sem fogadta el Isten az alkalmazását, még ha értelemszerűen akkor még nem trafóval oldották is meg. Ókori történelmi feljegyzések erről is tanúskodnak.
De ha jól értem, te a tájékozatlanságod miatt egy olyan elhibázott szokást erőltetsz folyamatosan, melyről már tudjuk, hogy sok esetben lényegesen nagyobb a szövődmények és a visszaesés kockázata, esetenként lényegesen hosszabb felépülés, a kórházi tartózkodás ideje, drágább és több halálozással jár??? És a legfontosabb: Isten törvényébe ütköző, erkölcstelenség megtenni? Ehhez milyen lelkiismeret is kell?
Szó sincs róla. Tisztában vagyok a vértranszfúzió kockázataival, és örülök hogy vannak biztonságosabb megoldások.
Nem a vérátömlesztés mellett, hanem Isten szavának kiforgatása ellen vagyok. Hiszen jól sejtettem, nem tudtál Bibliai igét hozni, ami egészségügyi megfontolásból foglalkozna a vér kérdésével, mert ilyen nincs is. Márpedig ilyesmit beleerőltetni nem is áll olyan távol attól a gondolkodásmódtól, amik miatt egyesek Allah nevében robbantgatnak, vagy Isten nevében máglyára küldenek embereket.
Miért? Mert mindhárom esetben emberi ideológiákat követnek a hiszékenyek Isten szava helyett. Hisz mint mondtam, a vér, mint egészségügyi kérdés, nem kerül szóba a Bibliában, de ha az Őrtorony ezt írja, akkor megszállott módjára védelmezitek hogy márpedig úgy van, és bár nem konkrétan gyilkoltok ezáltal, de az Őrtorony szavára hallgatva pont ugyanolyan fanatikus érdektelenséggel hagytok szenvedni vagy meghalni bárkit, ha ezt írják elő nektek.
Mert nem a Bibliát követitek, mint mondtam, hanem azt, amit emberek magyaráznak bele (sok esetben mindenféle logika nélkül) előzetesen elkészített ideológiák alapján a Bibliába. Még rosszabb, hogy át is kellett írniuk a Tanúknak a Bibliát, hogy összeegyeztethető legyen a tanításaikkal, ennek ellenére te is fanatikusan véded az igazukat olyan érvekkel, amiknek semmi értelme (lásd, visszamenőlegesen próbálod igazolni modern technikákkal hogy mindig is igazuk volt). Ez pedig elég egyértelmű jele hogy már nem gondolkozol, eszedbe se jut megkérdőjelezni ha ostobaságot mondanak, ha az Őrtorony azt mondja akkor az neked úgy van.
Ennél a fajta gondolkodásnál pedig konkrétan nincs veszélyesebb, hisz mint írtam, pontosan ugyanígy gondolkodik (illetve így nem gondolkodik) egy fanatikus merénylő is. Az egyetlen különbség, hogy bár az Őrtorony ostobaságokat terjeszt ugyan, de ezt békésebb módon teszi. De hogy ilyen szinten kimossa a híve agyát, hogy nem a Bibliát, nem Istent, nem az életet, nem az embereket, hanem kizárólag a szervezetet imádó tagokat kreál, ez minden szempontból életellenes, és nem is keresztény.
Szóval a célom nem a vértranszfúzió magasztalása, az nem érdekel. Csak hogy lerántsam a leplet a Tanúk hazugságairól és hamis erkölcséről. Még ha téged nem is győzlek meg, mert túl mélyen gyökeredzik már a fanatizmusod, de legalább néhány erre járó olvasó esetében elérhetem hogy lása, mennyire életellenes tanokat vallotok, és ezáltal messze elkerülje a szervezetet, már megérte a vita.
"De ha jól értem, te a tájékozatlanságod miatt egy olyan elhibázott szokást erőltetsz folyamatosan, melyről már tudjuk, hogy sok esetben lényegesen nagyobb a szövődmények és a visszaesés kockázata, esetenként lényegesen hosszabb felépülés, a kórházi tartózkodás ideje, drágább és több halálozással jár??? És a legfontosabb: Isten törvényébe ütköző, erkölcstelenség megtenni? Ehhez milyen lelkiismeret is kell?"
Ti zsigerből tudtok ennyire démonizálni valamit, vagy ezt az Őrtorony veri a fejetekbe? Nézd, ha én olyan helyzetbe kerülnék, akkor gondolkodás nélkül adnék vért bárkinek, aki életveszélyes helyzetben van. Nem igazán érdekelne, hogy milyen könyv tiltja vagy milyen nem, az illető élete és annak megmentése lebegne a szemem előtt elsősorban. Sajnálom, hogy neked nem, és inkább hagynád meghalni az illetőt, mintsem adj neki életmentő adagot a véredből.
Más részről, ha olyan nagyon veszélyes lenne a vértranszfúzió mint ahogyan itt akarod beállítani, akkor már rég nem lenne önkéntes véradás, a vérbankokat már mind felszámolták volna, és nem is alkalmaznák a vérátömlesztést mint első számú gyógymódot bizonyos esetekben. Elhiszem, hogy léteznek már vérpótló készítmények, és nem, a fiziológiás sóoldat nem képes helyettesíteni a vért adott esetben, még akkor sem ha mindenáron ezt akarod bemagyarázni a jónépnek. Igen is szükség van még a vérre, sok esetben életmentő lehet, és az is. Ráadásul kábé ezer megmentett emberre jut egy, akinél valamiféle komolyabb mellékhatása adódik a vérátömlesztésnek, a többinél semmi gond nem történik. Tehát ilyen szempontból is erős csúsztatás az amit írtál a szövődmények veszélyességéről. Mind a két kezét összetenné az orvostudomány, ha minden gyógyszer csak feleennyire "rossz" statisztikákkal rendelkezne.
Az, hogy te lelkiismereti vagy ideológiai kérdést faragsz a vértranszfúzióval kapcsolatban, az a te egyéni döntésed. Ha vagy olyan hülye, hogy inkább meghalsz, mintsem vért fogadnál el más embertől, az a te egyéni szíved joga, legalább hullik a férgese. De az, hogy te megtagadod a véred átadását másnak, ha ezzel az életét menthetnéd meg, az már nem csak a szellemi épségedet kérdőjelezi meg, de veszélyessé is tesz vagy tehet a társadalomra nézve.
De ha már lelkiismereti kérdést kreálsz a dologból, akkor Te vajon hogyan bírnál Isten színe elé járulni ha eljön az ideje úgy, hogy adott esetben az ideológiád miatt egy ember halála szárad a lelkeden?
Én ugyan nem vagyok vallásos, de egészen biztos vagyok benne, hogy ha létezik Isten, akkor egészen biztosan nem nézné jó szemmel, ha te hagynád nyomorultul elpusztulni embertársadat és felebarátodat csak azért, mert egy Bibliavers értelmét kiforgatva hamis ideológiával tömték tele a fejedet.
"Tanúk vallásos meggyőződése nagyban különbözik az átlagkeresztények hitétől, mert NEM hiszékenységre, a hagyományok gépies követésére épül, hanem személyes meggyőződésre, a hallottakra és a tanultakra. A bibliai hitükre, melyről meggyőződtek, hogy minden körülmények között MEGBÍZHATÓ, Isten által ihletett mű."
Megint ferdítesz és hazudsz,masokat degradálsz!.
"Szó sincs róla. Tisztában vagyok a vértranszfúzió kockázataival, és örülök hogy vannak biztonságosabb megoldások."
Nem valószínű hogy tisztában lennél, de nem pusztán a kockázatokról van szó. Sokkal inkább arról, hogy a cél nem szentesíti az eszközt! Szerinted pedig igen. Te a szöveged szerint "bármi áron" az élet megmentését tartanád a legfontosabbnak. Ez a szélsőséges nézet pedig oda vezet, hogy pl. a szervátültetésre váró milliomos bármi áron és bármilyen körülmények között beszerzi azt a szervet, mert ő élni akar és mert ő meg tudja fizetni! És mivel talán erkölcsi aggájai sincsenek, mások élete árán is képes lehet minderre.
Ez a vad és szélsőséges hozzáállásod az élet minden áron való megmentéséhez éppen ide vezet. Abszolút nem az élet tiszteletéről szól, hanem az életidegen és erkölcstelen "cél szentesíti az eszközt" elvről.
"Hiszen jól sejtettem, nem tudtál Bibliai igét hozni, ami egészségügyi megfontolásból foglalkozna a vér kérdésével, mert ilyen nincs is."
Ez nagyon nagy ferdítés, ugyanis senki sem állította, hogy a Biblia egészségügyi kézikönyv lenne. Ám mégis a benne foglalt alapelvek és törvények rengeteg ember életét mentette már meg. Ilyen a vértől való tartózkodás is, mely mind a múltban, mind ma rengeteg betegség átvitelét akadályozta meg és fordítva, rengeteg ember betegedett meg, vagy halt bele abba, hogy a vért az isteni törvényekkel ellentétben használták fel.
A "tartózkodjatok a vértől" bibliai tiltás együtt van említve az erkölcstelenséggel, vagyis világos és egyértelmű isteni parancsról van szó.
Tehát hamis érv, hogy a bibliában nem szerepel, mint egészségügyi kérdés, mivel ez olyan szintű ostobaság, mint azzal érvelni, hogy a Biblia a dohányzást sem tiltja effektíve. Mert ebben az esetben is figyelmen kívül hagynánk a Szentírás világos és egyértelmű mondanivalóját a fizikai és a szellemi egészség megőrzésének a fontosságáról, meg arról, hogy meg kell tisztítani magunkat az effajta beszennyeződésektől. Tehát hiába nincs benne konkrétan a cigaretta vagy a vértrafó, ettől még mindkettőről határozott álláspontot tudunk kialakítani!
"... fanatikusan véded az igazukat olyan érvekkel, amiknek semmi értelme (lásd, visszamenőlegesen próbálod igazolni modern technikákkal hogy mindig is igazuk volt)."
Az isteni törvények nem függnek az emberi tudomány kezdetleges állapotától, nehogy már Isten törvényeit igazítsuk a gyakran felületes, állandóan változó és részleges emberi tudás szintjéhez!
Tehát a többi buta vádjaiddal ellentétben a Tanúk nem az Őrtoronynak hisznek, hanem a Biblia tanításáról állapították meg, hogy megbízhatóak és igazak, mert őszintén és alázattal kutatták az írásokat.
"De ha jól értem, te a tájékozatlanságod miatt egy olyan elhibázott szokást erőltetsz folyamatosan, melyről már tudjuk, hogy sok esetben lényegesen nagyobb a szövődmények és a visszaesés kockázata, esetenként lényegesen hosszabb felépülés, a kórházi tartózkodás ideje, drágább és több halálozással jár??? És a legfontosabb: Isten törvényébe ütköző, erkölcstelenség megtenni? Ehhez milyen lelkiismeret is kell?"
Ti zsigerből tudtok ennyire démonizálni valamit, vagy ezt az Őrtorony veri a fejetekbe? Nézd, ha én olyan helyzetbe kerülnék, akkor gondolkodás nélkül adnék vért bárkinek, aki életveszélyes helyzetben van. Nem igazán érdekelne, hogy milyen könyv tiltja vagy milyen nem..."
Vagyis felületesen, a témával való komolyan ismeret nélkül támadsz, és azzal vádolsz, hogy csak "démonizálok", vagyis csak eltúlzom a valóságot. Pedig amit leírtam itt az idézett első bekezdésben, az van a jéghegy csúcsa, a veszélyek sokkal nagyobbak és szerteágazóbbak.
De valójában itt éppen te leplezted le magad, hiszen ki is a fanatikus, ha nem az, aki kellő és körültekintő ismeret nélkül, amint mondod: "gondolkodás nélkül" csinálnád a vértrafót, és nem érdekelne semmilyen következmény!
Jellemzően a mai, modern orvosok egy jelentős részéhez hasonlóan gondolkozol, akik szintén is állnak hozzá az úgynevezett "gyógyításhoz". Mert is van az eredménye ennek az brutális álláspontnak.
A 43-as válaszod végén a szokásos tájékozatlanságból fakadó vádakat írsz. Nincs ugyanis olyan orvosi eset, mely bizonyíthatóan alátámasztja azt, amit idecitáltál! Senki sem halt még meg, aki nem kapott vért, csak azért mert nem kapott vagy elutasította azt! Sohasem lehet bizonyítani, hogy ha kapott volna, akkor életben marad, mivel ismert, hogy a vér valójában inkább csökkenti az esélyeket az alternatív módszerekkel szemben. Így a Tanúk valójában jobb orvosi ellátásban részesülnek ezáltal.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!