Hogyan mondhatnám el a szüleimnek, hogy muszlim szeretnék lenni? Többi lent!
#6-os olyan, hogy etnikailag muszlim nincs. Ez nem olyan mint a zsidóság, hogy létezik fajilag és vallásilag megnevezhető és megkülönböztethető zsidó.(nem, nem vagyok rasszista.)
A muszlim az az iszlám vallásban hívő ember megnevezése(és semmiképp sem mohamedán!). Nem egy faj, etnikum, kizárólag a vallásra vonatkozik(pl nem minden arab muszlim, sőt kimondottan sok keresztény van köztük).
#11-es, elég azt a vizes ujjaddal kimosni is :D
És amúgy minden ima előtt mosakodni(wudu) vagy pl a reggeli ima előtt(mert ugye aludtál előtte) fürödni(guszl) kell, hogy megtisztulva kezdhesd az imát. :)
kössél kendőt a fejedre erősíts magadra egy csörgőórát összeszalagozva néhány répával és alah akbar ordítással rontsál rájuk
ebből megfogják érteni
Egy fontos dolog van még, amiről tudnod kell:
ha már muszlim vagy, és valami miatt szeretnél kitérni, az HALÁLBÜNTETÉSSEL JÁR!
Ilyen lehet pl. az, ha egy keresztény férfihoz mész hozzá.
Nemzetközi botrány volt nemrég egy ilyen ügyből. Szerencsétlen asszonyt tényleg majdnem kivégezték.
Most jöhetnek azzal sokan, hogy nem hiszek ebben, mert még fiatal vagyok, de már évek óta a vallás után olvasok. Tetszik, ami a """normálisabb""" muszlim nők körül van (értsd: akik nem burkában meg niqábban járnak.). Arab férjet szeretnék majd, tetszik az, amit képviselnek a (ismétlem!!!) normális muszlimok.
És jöhetnek ismét azzal, hogy csak tetszik, csak kiakarod próbálni...
És továbbra is értelmes válaszokat kérek szépen.
(Érdekelne még az is, hogy hogyan mondjam el a szüleimnek azt, hogy olvasok a vallás után és érdekel.)
Arab ferjet szeretnel? :) Vannak kereszteny arabok is am. :)
A szuleid jo esellyel nem fognak orulni ennek a dolognak. Es megsugom: a normalis muszlim nok is csomagoljak magukat vallasi ruhaba. :)
Gondolj bele: elmesz a kozossegbe, senkit nem ismersz, nem lesznek baratsagosak veled annyira. Csalodni fogsz, megbanod az egeszet hamar. De az hogy olvasol a vallas utan, nagyszeru. MAGAD miatt hagyj meg magadnak par evet a dontes elott. Remelem, a szuleid nem engedik. Elronthatod az eletedet igy.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!