Hogyan mondhatnám el a szüleimnek, hogy muszlim szeretnék lenni? Többi lent!
Mit tudsz egyáltalán az iszlámról? Fogsz tudni naponta ötször imádkozni?
Az első imát még sötétben, napkelete előtt kell elmondani, ez nyáron hajnali fél öt előtt van. És utána már nem lehet ám visszabújni az ágyba szundizni még egy kicsit.
Ismerek olyan muszlim férfit és nőt is, akik nem imádkoznak naponta ötször. Sőt. Nem is imádkoznak napi szinten. (Nem akarom idekeverni a keresztények, de ők sem imádkoznak sűrűn és járnak templomba minden hétvégén.)
Egyébként meg nem ez volt a kérdésem, de köszi!
"Ismerek olyan muszlim férfit és nőt is, akik nem imádkoznak naponta ötször. Sőt. Nem is imádkoznak napi szinten."
Ők nem is muszlimok. Az iszlám öt alappillérének egyike a napi ötszöri imádság. Aki ezt elmulasztja, az nem igazi muszlim, mert nem tartja be Isten parancsolatát.
Ne akarjál buliból semmiféle vallást felvenni, csak ha komolyan veszed.
De ilyen hozzáállással nem is fogják a muszlimok engedni, hogy fölvedd az iszlám vallást, úgyhogy egy jó darabig a szüleiddel sem kell erről beszélned. ;)
Én nem hülyeségnek, hanem tudatlanságból eredő kíváncsiságnak nevezném.
Gyanítom, hogy fogalmad sincs a muszlim vallásról néhány felszínes közhely ismeretén kívül. Viszont ez most olyan menő, olyan trendi. És kipróbálnád.
De ez nem olyan, mint egy új szandál, vagy blúz. Nem lehet felvenni, levetni. Egyáltalán, muszlim etnikailag nem mehetsz, mert magyar vagy. Ilyen vallásod lehet, de kérdés, tudod-e egyáltalán, mi a vallás, miért van rá szükség, mitől lesz vallásos valaki. ÉS miért abba asok közül.
Azt gondolom, nem tudsz megfelelően kívánságot előadni, indokolni, annak jó és rossz oldalát ismerni. Ez az ok ami miatt elhajtanak. No persze a hiba bennük van, ha ezeket nem tudod. A szülő feladata ezek megtanítása. Ha sportolni szeretnél, légy meggyőző. Ha mát szeretnél, ha buliba szeretnél menni, légy meggyőző, mutasd be, hogy ez neked jó, nekik nincs félnivalójuk, ez neked nem hátrányos, stb.
Elvileg ugyanezt kell tenni, ha vallást akarsz váltani. Ha viszont képes vagy gondolkodni, be kellene látnod, hogy ez számodra rendkívül káros. Lehet, hogy most trendinek véled, de hittel, érzelmekkel nem lehet szórakozni. És legkésőbb öt hat év múlva rettenetesen bánni fogod. És akkor már lehet, hogy késő, mert ezáltal olyan helyzetbe kerülsz. Mindössze az életedről van szó. Ne ebben a korban akarj róla végérvényesen dönteni. Ráérsz 10 év múlva is ilyen sorsdöntő kérdésben (ha pedig puszta szórakozás - hát ne tudd meg a következményét).
Őszintén? Az én szüleim egy az egyben ez a kategória. Nem kell elmondanod, vagy mondd el simán, hogy át szeretnél térni, ha ugyanez a válasz akkor meg ez van. Nem ők döntik el, hogy a szívedben mi van és miben hiszel hanem egyedül Te. Nem kell sem a beleegyezésük, sem engedély, sőt még a különösebb támogatásuk sem ahhoz, hogy áttérj.
De mielőtt betérsz mindenképp tanulj és olvass sokat a dologról és csak akkor tegyél határozottabb lépéseket az eskütétel felé, ha tényleg teljesen biztos vagy benne, hogy ez a te akaratod és hited, máshogy nincs értelme. Ha gondolod tudok segíteni pár dologban(muszlima vagyok :) ).
A kedves # 7-es eltúlozta, de van alapja annak amit írt.
Amúgy a reggeli ima előtt egy jó muszlim vizet szív az orrába és erősen kifújja, mivel este oda bújik az ördög.
Kellemes lehet vizet szipákolni az orrunkba! :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!