Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Az Iszlám mit tanít Jézusról?

Az Iszlám mit tanít Jézusról?

Figyelt kérdés

Isza a neve?

Miben tér el az ő Jézus képük a keresztényekétől?

Szerintük mit tanított Jézus,hol csúszott az félre és miért másképp távozott?


Mohamed az utolsó próféta -akit talán a legtöbbre tartanak-miért halt meg és Jézus pl miért nem a muszlimok , az Iszlám szerint?



2016. szept. 2. 13:24
 1/6 anonim ***** válasza:
100%

A Korán ugye egy olyan Jézust mutat be, aki egy ember a többiek közül, prófétai szerepe mégis fontos a muzulmánok számára.

Elvileg a muszlimok elfogadják a szűztől való születésről szóló bibliai beszámolót, de máshogyan értelmezik azt, mint a keresztények.

Elismerik a csodatevéseit is, melyek Isten(Allah) engedélyével végrehajtott események és az iszlám üdvtörténet egyik szakaszához tartoznak.


Krisztus ugye az Isten(Allah) akaratát teljesítette, mint az utolsó előtti próféta. Tanításait ismerjük az evangéliumok által. A muszlimok szemszögéből ez kiteljesedett a Korán által, mely a végső és globálisan értendő kinyilatkoztatás az Úrtól. Hirtelen most ennyit tudok. Majd jönnek nálam több infóval rendelkező emberek is remélem.


Olvass bele ezekbe:


[link]



[link]


[link]

2016. szept. 2. 14:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
Egyebkent erdekes, hogy szerintuk Damaszkusz kornyeken terhet majd vissza Jezus a foldre, akit profetanak tartanak. Ugye ott most lehetne rendet tenni.
2016. szept. 2. 14:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
100%

Röviden annyi az eltérés a kereszténységtől, hogy az iszlám szerint Jézus nem Isten vagy Isten gyereke, hanem csak egy ember aki Istennek kedvezett (próféta).

Az iszlám szerint Istent nem nemzették és ő sem nemzett senkit, tehát nem lehet gyereke.


A muszlimok szerint Jézus valójában nem halt meg, hanem felment a Mennybe Istenhez. És az Utolsó Napon majd vissza fog jönni messiásként igazságot tenni.

2016. szept. 2. 15:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
én 25 említéséről tudok a Koránban így a leghitelesebb, ha elolvasod a kapcsolódó részeket, szűrőkkel rá tudsz keresni az online Koránban,de akár magát a Koránt is elolvashatod, nemcsak a szövegkörnyezetét az említésnek. És akkor tájékozottabb leszel, nem itteni félinformációkat fogsz kapni. Attól nem lesz muszlim valaki, hogy elolvassa, csak tájékozottabb.
2016. szept. 3. 11:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 Lebannen ***** válasza:
A muszlimok Jézus képében csak az a furcsa, hogy nem ismerik el mint Isten fiát, de elismerik, hogy próféta volt. Jézus pedig Isten fiának mondta magát. Az viszont elég fontos egy prófétával kapcsolatban is, hogy ne hazudjon. Akkor pedig ez ellentmondás.
2016. szept. 5. 02:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:

5-os valaszolo.

Ezt ugy vedik ki, hogy szerintuk a Bibliat meghamisitottak, tehat Jezus nem mondta magarol azt amit az Ujszovetsegben irnak.

2016. szept. 5. 09:29
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!