Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Isten miért nem szeret minket?

Isten miért nem szeret minket?

Figyelt kérdés

Már azt sem tudom létezik-e. Édesapukám áttétes rákos beteg, szinte csak fekszik. Szívszaggató nézni, ahogy romlik az állapota. Amiben tudunk, segítünk neki. Ha kórházban van, a nővérek és az orvosok is várják a pénzt, ami nekünk nincs, így úgy bántak vele, mintha nem is ember lenne. Én próbáltam anyában tartani mindeddig a lelket, hogy higgye el, Isten segít rajtunk, fog még apa táncolni az esküvőmön! Imádkozok minden nap, hogy jobban legyen, de hiába. Sokszor imádkozunk érte anyával együtt is, hogy tartsa még közöttünk az Isten, de erre az volt tegnap a válasz, hogy tegnap elütötték a kiscicámat, akit nagyon szerettem. Itt volt az a pont, hogy úgy éreztem ez az utolsó utáni csepp a pohárban. Semmi jó sem történik a családunkkal. A rossz anyagi helyzetünkről nem is szólva. Nem várok már semmit, csak ne történjen több rossz dolog velünk... Tudom, hogy vannak, akiknek rosszabb ennél. Nem értem, ha van Isten miért engedheti, hogy szegények éhezzenek, szenvedjenek és hogy miért a pénz legyen mindenhol a mérvadó, hogy kinek mennyi van. Biztos vagyok benne, hogy már mások is feltették ezt a kérdést magukban, arra vagyok kíváncsi, erre tudja-e a választ valaki.


Isten miért szab ilyen nehéz életet ránk? Miben kéne hinnem egyáltalán?

(Bocsi, ha hosszú lett.)


2016. jún. 4. 09:16
1 2 3
 11/27 anonim ***** válasza:

"ma 10:12"


Nem értem mi köze a gazdagsághoz,amit írt a harmadik.A lelki okok feltárását és a változtatást pénz nélkül is meg lehet csinálni.

2016. jún. 4. 10:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/27 anonim ***** válasza:

Sajnálom ami veletek történik.

Apukád hogy viseli? Mármint ha hit oldaláról közelítesz, akkor neki kellene a gyógyulásért imádkoznia. Az én nagymamám mikor szívbeteg volt és nagyon sokszor rosszul volt, azt kívánta már bár meghalna (78 éves volt). Lehet apukád sem lát más megoldást. Erről beszélgettetek?


A pénz dologban annyit mondanék, az ima nem segít, hanem a sarkadra kell állni és menni és jó munkát találni.


Isten nem ad semmit. Történnek dolgok az életben, amin az ő (vélt vagy valós) lelki segítségével áthaladunk. A hit arra van, hogy a nehézségeket könnyebben elviseljük és a jó dolgokért hálásak lehessünk, értékeljük őket. De magunkba is legalább annyira bele kell néznünk a boldogulás érdekében.

2016. jún. 4. 11:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/27 A kérdező kommentje:

Köszönöm mindenkinek a válaszokat és a jó kívánságokat őszintén! (A privátot is!)


Apukám egy nagyon jó humorú ember, hisz abban, hogy meg fog gyógyulni, (sőt, ,,tudja") ami szerintem a legfontosabb ilyenkor!


Kicsit lehet félreérthetően írtam, nem arra vágyom, hogy gazdagok legyünk, meg, hogy megkapjam az "ájfónhatest", csak rosszul érintett, hogy ennyire irányít sok mindent a pénz és a birtoklási vágy.

2016. jún. 4. 12:41
 14/27 anonim ***** válasza:

Kedves kérdező! Sajnálom, hogy ilyen fájdalmak értek, de tarts ki, és reméljed, hogy Isten ki tud hozni ebből valami jót. Amikor Jézust keresztre feszítették, úgy tűnt a tanítványok számára, hogy minden elveszett. De Isten ezt a látszólagos kudarcot a dicsőséges feltámadássá formálta. Jézus együtt érez a szenvedőkkel, hiszen ő is átment a legdurvább szenvedéseken.

Isten valószínűleg nem fog válaszolni a miértékre, nem azért, mert nincs rájuk válasz, hanem azért mert a parányi agyunk nem tudja felfogni Isten dolgait, gondolatait és szándékait. Egyszerűen el kell hinnünk, hogy azért történnek ezek a fájdalmas dolgok is, mert Isten így látja a legjobbnak. Szerintem, ha a mennybe jutunk halálunk után, akkor meg fogjuk érteni visszatekintve, hogy miért volt az úgy a legjobb, ahogyan történt. "Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott." (Róma 8:28)


A szenvedésnek van pozitívuma is. "Mivel tehát Krisztus testben szenvedett, vértezzétek fel magatokat azzal a felismeréssel, hogy aki testileg szenved, az elszakad a bűntől..." (1 Péter 4:1)


De azért ne hagyd abba az imádkozást! Nyugodtan beszélj az érzéseidről is Istennek. Ő néha a legreménytelenebb helyzetig engedi fajulni a dolgokat és csak akkor lép közbe.


Az általad említett orvosokra pedig nagyon mérges vagyok! "mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme..." (1Tim 6:10). Viszont "jaj nektek gazdagok, mert megkaptátok vigasztalásotokat" (Lukács 6:14) és "a szegényeknek hirdettetik az evangélium" (Lukács 7:22). Sőt, "A szegény sorsú testvér dicsekedjék a méltóságával, a gazdag pedig megalázott voltával." (Jakab 1:9-10)

Tehát a szegénység áldásos lehet, mert könnyebb egy szegénynek hinnie és így üdvözülnie, mint egy gazdagnak!

2016. jún. 4. 13:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/27 KZitus ***** válasza:

Szia


Furcsa elképzelésed van Isten szeretetéről. Talán azért, mert el vagy keseredve, és haragszol is( kire is?), és ezek nem jó tanácsadók.

Csak azért írok neked, mert a soraid elejét akár én is írhattam volna. Hasonló cipőben járunk, csak nekem az édesanyám van hasonló állapotban. Talán azzal a különbséggel, hogy én már tudom az orvosától, hogy nem fog felgyógyulni.

De mivel in ismerem Istent, és teljesen bízom benne, soha nem jutna eszembe, hogy bármivel is vádoljam, főleg nem azzal, hogy nem gyógyítja meg az anyukámat. Mivel Isten nem személyválogató, akkor nem csak a te papádat és én anyukámat, hanem minden rákos beteget(hiszen ahány család, annyi tragédia) meg kellene gyógyítania. Ő ilyet soha nem ígért a sátáni rendszerben.

De ígért ilyeneket, amiben én teljesen bízok, és hiszek:

Jelenések 21:3, 4

Erre harsány hangot hallottam a trón felől, mely ezt mondta: „Íme! Az Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakozni, azok pedig az ő népei lesznek. És maga az Isten lesz velük. És letöröl minden könnyet a szemükről, és nem lesz többé halál, sem kesergés, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé. A korábbi dolgok elmúltak.”

Ézsaiás 25:8

Elnyeli a halált örökre, és a legfőbb Úr, Jehova letörli a könnyet minden arcról. Eltávolítja népének gyalázatát az egész földről, mert maga Jehova mondta ezt.

1Korintusz 15:26

26 Mint utolsó ellenség semmisül meg a halál.


Semmi sem törénhet olyan a földön, amiről Isten nem tud. Sem a te papáddal, sem az én anyukámmal. Ha mégis megengeddi a nehézségeket, az elviseléséhez megadja a lelki és fizikai erőt.

Zsoltárok 10:14

Hiszen te látod a bajt és a nyomorúságot.

Figyelsz, hogy kezedbe vedd azokat.

Rád bízza magát a szerencsétlen, az apátlan fiú,

Te lettél segítsége.


Isten azért álddozta fel a Fiát a papádért is, hogy reménye legyen a jövőre nézve... ez adhat erőt nektek is, és a papádnak is. Hiszen a jelenlegi életünkkel nincsen mindennek vége. Ebben bízott pl. Noé, Ábrahám, Dávid és a többi hűségben meghalt ember.

2016. jún. 4. 13:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/27 anonim ***** válasza:

Szia!

Imádat nyomatékosíthatod böjttel, vagyis azzal, hogy lemondasz valamiről egy időre, amit szeretsz, és ezt felajánlod a győzelemért.

2016. jún. 4. 16:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/27 anonim ***** válasza:

Szia!


Sajnálom én is ami veletek történt, ha megengeded én is imádkozom értetek.

Sajnos a világ a bűn miatt messze van a tökéletességtől. Isten helyett a rosszat választottuk, és ez a szenvedés a bűnnek a következménye. Ez a helyzet nem Isten hibája. Ő megdta nekünk a szabad akaratot, és az emberek sajnos a bűn és sátán mellett döntöttek.

Amit biztosan tudunk, hogy Isten véget fog ennek vetni, és egy új, tökéletes Földet teremt: "És eltöröl az Isten minden könnyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé; mert az elsők elmúltak. És ezt mondta az, aki a királyi székben ült: íme újjá teszek mindent."

"Tudjuk pedig, hogy akik az Istent szeretik, azoknak minden javukra van." Még ebben a helyzetből is ki tudja hozni Isten a legjobbat nekünk, hogy boldogok lehessünk ezen a Földön is.


Az egészséges életmódot én is nagyon tudom ajánlani, a mozgás, a vegán étrend rengeteget tud segíteni a rákból val felépülésben!


A legfontosabb pedig itt is az Istenben való bizalom. Hinni kell benne, hogy Isten a legjobbat akarja nekünk, és bármi történik, ő akkor is szeret bennünket és ott van mellettünk!

2016. jún. 4. 19:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/27 HaEv ***** válasza:

Kedves Kérdező!


Szívszorító az írásod! Nyilvánvalóan összetörtek a történtek.

Igen, az emberek már csak ilyenek.


Azonban, ha azt gondolod, hogy Isten azért van, hogy kiszolgáljon téged, azaz te kérsz, ő ad, akkor szólok, hogy ez nem így van. Szoktuk azt mondani, hogy Isten nem kívánságautomata vagy Tibi bácsi a pontos labdával.

Az élet igazságtalan. Nem az a kérdés, hogy megtörténik-e velünk valami, mert meg fog. Hanem az, hogyan megyünk át rajta és kivé válunk általa.

Az ember olyan, hogy ha baj van, mutogat. Istenre, emberre.

Isten szeret téged és engem is. Az más kérdés, hogy az embernek szabad akarata van, és ha megtesz valamit, miért Istenen kérnénk számon? Mert ő nincs ott előtted, hogy megvédje magát?

Nagy fájdalom látni valakit, aki szenved és rettenetes a tehetetlenség érzése, őrjítő is tud lenni, igen.

De ha tényleg Isten véleménye érdekel az adott szituációban, akkor azt kizárólag Tőle fogod megtudni. Tőle kérdezd meg - és így menj át ezen. És azzá fogsz válni, amiért ezt megengedte Isten. Nem Ő tette, csak a történteket fel tudja használni arra, hogy neked később áldás legyen ebből.

Apukád szeret téged, ez biztos, és ha megtudná, hogy a szenvedése nem értelmetlen, neki is könnyebb. Szeresd, amíg csak lehet! Nem mindenki tudja, hogy mennyi a szabott idő a szeretteivel.

A rossz anyagi helyzetre is van sok-sok megoldás. Ugyanazt tudom mondani: kérdezd Istent a konkrétumok felől. És persze vannak észérvek is emberektől.

Egy biztos: soha nem fog megvigasztalni az, hogy mások esetleg rosszabbul élnek, mert neked ezt kell elviselned. Aki ilyet mond neked, az nem tudja, mit beszél.

Nekem is voltak, vannak nehéz helyzetek az életemben, de egy biztos: Isten jó! És szeret! Még akkor is,ha megöltük 2000 éve! Pont ezt használta a békülésre! "legdurvább fegyvered a békülésre képesség." (Ákos:Adj hitet)

Kitartás!

2016. jún. 5. 12:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/27 anonim ***** válasza:
Akkor Isten valószínűleg azt akarja, hogy elhiggyük, hogy ő önmagában szereti a szenvedést, és az életben ne várjunk el tőle semmit.
2016. jún. 5. 18:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/27 Gábor19750102 ***** válasza:
Ez a világ nem jó. Ha imádkozól Istenhez és nem hiszed el hogy ő van akkor nem kapsz ima választ. Olvasd a Bibliát a mi Isten által kinyilatkoztatott írás. Beszélgess hivő keresztény emberekkel. Lehet, hogy édesapád állapota ébreszt rá arra, hogy Isten felé kellene fordulnod.
2016. jún. 6. 10:32
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!