Keresztények, honnan lehet a Szentháromságot sejteni?
Én katolikus voltam, és nagyjából mindent el tudok fogadni, vallom az Eucharisztiát, Krisztus istenemberségét, stb., viszont kételkedni kezdtem a Szentháromságban. A Bibliában ugyan vannak utalások (pl. "Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek." - Mt 28,19-20); viszont nem mondja meg pontosan, hogy Isten hány személy, hogy kell ezt a hármasságot érteni. Olvastam, hogy a Szentháromság tanának kimondása sem egyik pillanatról a másikra történt, nem volt ez evidens, 3 vagy 4 évszázad kellett ahhoz, hogy valaki megfogalmazza azt, amit most tanítanak a Szentháromságról.
Én arra gondoltam, hogy ez nem azt jelenti, hogy Isten 3 személy, hanem háromféle megnyilvánulására utal: 1. teremtő-gondviselő; 2. Istenember (az Emberfia, aki az embert Isten fogadott fiává emelte); 3. Lélek, aki megszentel.
Biztosra szeretek menni.
Nemszeretek az igazságban kétségek közt navigálni.
Tiszteletem
Kedves 10-es.
Visszamehetünk a történelem bármelyik időszakában a világi vagy nem világi emberek gondolataira de az semmisnek nyilvánított az Isten szavával szembe.
Mikor az Isten szava a kezükben van akkor miért kételkednénk benne,és egy emberi elmét elfogadni még akkor is ha ezer vagy kétezer eve mondta.
A biblia visszamegy hatezer evre.
Kedves Kérdező!
Az eredeti kérdés az volt, hogy „Keresztények, honnan lehet a Szentháromságot sejteni?” Magam a #3 Roland G. nevű felhasználó válaszával tudok egyetérteni, Jézus megkeresztelkedésén kívül nem igazán találni más igehelyet, ahol az Atya, a Fiú és a Szentlélek egy időben jelen van, és ennyire nyilvánvalóan megnyilvánul (nyilván, a liberális és a raconalista teológia ebbe simán belekötne, de úgy gondolom, vagy elfogadjuk az egész szentírást, vagy nem). A Szentháromság dogma kialakulása nem 136-ban (ahogy valaki írta), hanem a 3. században indult és a 4. század elejére forrt ki, hitvédelmi reakció következményeként, sok-sok vita, üldözés, ellenségeskedés közepette. A Szentháromság (meg)létét tagadni felesleges, mert létezik. Ha másért nem is, már azért is mert az Atya létezik, a Fiú létezik, a Szentlélek létezik, másrészt, mert a Szentháromságot létrehozták, tehát létezik. A tanítás megfogalmazásának tartalma viszont már más kérdés, hiszen alapjában véve az Atya, a Fiú és a Szentlélek egymáshoz való kapcsolatát, viszonyát, illetve ennek a három személynek a lényegét próbálja kifejezni nem is annyira a Biblia, mint inkább a filozófia segítségével, nyelvezetével, mindezt egy „olyan dimenzióban működő kapcsolatrendszerről”, mely az emberi elme számára felfoghatatlan, megfogalmazhatatlan, emberi nyelven nem definiálható, nem meghatározható még megközelítőleg sem úgy, ahogy az a valóságban létezik. Ez egy olyan tanítás, amit vagy hiszel, vagy nem. Egy biztos, üdvösséged nem attól függ, hogy hiszel-e benne vagy sem. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a Szentháromság megfogalmazásának bonyolultsága, érthetetlensége, logikátlansága miatt ne engedd Istenbe és Jézus Krisztusba vetett hitedet meggyengülni. Sajnos az emberi elmének és nyelvnek jelenleg csak erre telik. El fog jönni az az időszak, amikor majd minden világossá válik, addig is kövesd a Megváltódat a szeretet útján, mert most ez a legfontosabb, fontosabb minden emberi okoskodásnál és vitatkozásnál.
"Ti azonban nem test szerint éltek, hanem Lélek szerint, ha Isten Lelke lakik bennetek. De akiben nincs Krisztus Lelke, az nem az övé. Ha pedig Krisztus bennetek van, bár a test halott a bűn miatt, a Lélek élet az igazság miatt. Ha pedig annak Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halottak közül, akkor az, aki feltámasztotta Krisztus Jézust a halottak közül, életre kelti halandó testeteket is a bennetek lakó Lelke által." Róma 8:9-11
1. mondatban: Isten Lelke = Krisztus Lelke vagyis Isten = Krisztus
2. mondatban: Krisztus = Lélek vagyis az előbbivel együtt: Isten = Krisztus = Lélek
3. mondatban: Az előbbiekkel egyenlővé teszi azt "...aki feltámasztotta Jézust a halottak közül" vagyis az Atyát
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!