Ki támasztotta fel Jézust és hol volt 3 napig?

Jézusnál magasabb természetű élőlény, akit Mindenható Istennek nevezünk, és az akitől mindannyian kapjuk az élet erőt,

3 napig halott volt, vagy is élettelen.

Azt akarta mondani itt Jézus, hogy önmagát támasztja majd fel a halálból? Vajon azt jelenti ez, hogy Jézus az Isten, mivel a Cselekedetek 2:32 azt írja: „Ezt a Jézust támasztotta fel az Isten.” Egyáltalán nem. Ez a nézőpont ellentmondana a Galácia 1:1-nek, amely Jézus feltámasztását az Atyának tulajdonítja, és nem a Fiúnak. A Lukács 8:48 beszámolója hasonlóan fogalmaz, amikor idézi Jézusnak egy asszonyhoz intézett szavait: „hited megtartott téged.” Maga az asszony gyógyította meg magát? Nem, hanem az Isten ereje, mely Krisztus által működött, az gyógyította meg az asszonyt, amiért hitt (Luk 8:46; Csel 10:38). Ehhez hasonlóan Jézus emberként bemutatott tökéletes engedelmessége megteremtette az erkölcsi alapot az Atyának arra, hogy feltámassza őt, s így a Fiaként ismerje el őt. Jézus hűséges életpályája miatt joggal elmondható volt, hogy önmagának köszönhette, hogy feltámadt.

A. T. Robertson a Word Pictures in the New Testament című művében ezt írja: „Emlékezzünk a [János] 2:19-re, ahol Jézus ezt mondta: »három nap alatt felépítem.« Nem azt értette ezalatt, hogy az Atyától mint aktív cselekvőtől függetlenül magát fogja feltámasztani a halottak közül (Róma 8:11)” ([New York, 1932] V. köt., 183. o.).

s nem a fizikai templom építése volt a mondani valója, de ezt nem értették meg.

Jézus az igaz imdat helyreállításáról beszélt, ami a halála után helyre áll és a tanítványokkal megkezdődik az igazság helyre állítása.

1Pét 3:18: „Krisztus is meghalt egyszer s mindenkorra a bűnökért, egy igazságos személy igazságtalanokért, hogy az Istenhez vezessen titeket; ő, akit halálra juttattak a testben, de aki megeleveníttetett a szellemben [„lélek szerint”, Kár., Kat., ÚRB; „a Lélek életre keltette”, B.—D.].” (Feltámadásakor Jézus szellemi testet kapott. A görög szöveg szembeállítja a ’testet’ és a ’szellemet’, s mindkettő részes esetben van, ezért ha egy fordító ezt úgy adja vissza, hogy „lélek szerint”, akkor következetesen azt kell mondania, hogy „test szerint”, vagy ha úgy fordítja, hogy „testben”, akkor azt is kell mondania, hogy „szellemben”.)

. A Krisztus halálát követő harmadik napon Jehova feltámasztotta őt a halálból (Cselekedetek 3:15; 10:40). Ezzel a jelentőségteljes eseménnyel, aminek igaz voltát szemtanúk százai bizonyítják, Jehova nem csupán megjutalmazta Fiát hűséges szolgálatáért, de arra is lehetőséget adott neki, hogy befejezze megváltói munkáját (Róma 1:4; 1Korinthus 15:3–8).

Jézusnak, aki „megeleveníttetett szellemben”, a földi hagyatéka rejt még önmagában néhány eddig nem említett dolgot (1Péter 3:18; Zsoltárok 16:10; Cselekedetek 2:27). Mint szellemteremtmény, a feltámadt Jézus dicsőségesen visszatérhetett az égbe.

Péter apostol azt írja ezekről a szellemekről, hogy „engedetlenek voltak egykor, amikor az Isten türelme várt Noé napjaiban” (1Pét 3:20). Nyilvánvalóan azokra a szellemteremtményekre utalt, akik úgy döntöttek, hogy Sátánhoz csatlakoznak a lázadásban. Júdás megemlített olyan angyalokat, akik „nem őrizték meg eredeti állásukat, hanem elhagyták a maguk megfelelő lakóhelyét”, és azt mondta róluk, hogy Isten „örök bilincsekben, sűrű sötétségben tartja fenn [őket] a nagy nap ítéletére” (Júd 6).

Hogyan váltak engedetlenné ezek a szellemteremtmények Noé napjaiban? Ezek a gonosz szellemek emberi testet öltöttek a vízözön előtt. Ez nem volt része Isten velük kapcsolatos szándékának (1Móz 6:2, 4). Továbbá az angyalok természetellenes dolgot tettek, amikor szexuálisan érintkeztek nőkkel. Isten nem arra alkotta a szellemteremtményeket, hogy ilyen kapcsolatot létesítsenek (1Móz 5:2). A meghatározott időben el fogja pusztítani ezeket a gonosz, engedetlen angyalokat. Ahogyan Júdás megjegyzi, jelenleg „sűrű sötétségben” vannak, mintha börtönben lennének.

Mikor és hogyan prédikált Jézus ezeknek a „börtönben levő szellemeknek”? Péter azt írja, hogy ez azután történt, hogy „megeleveníttetett a szellemben” (1Pét 3:18, 19). Figyeld meg, hogy Péter azt mondja, hogy Jézus „prédikált”. A múlt idő azt sejteti, hogy erre a prédikálásra még azelőtt került sor, hogy Péter megírta az első levelét. Tehát úgy tűnik, hogy valamivel azután, hogy Jézus feltámadt, kijelentette a gonosz szellemeknek, hogy milyen büntetés vár rájuk, teljesen jogosan. Ezzel a prédikálással nem adott semmilyen reménységet nekik. Ez egy ítéletüzenet kihirdetése volt (Jón 1:1, 2). Mivel Jézus sohasem ingott meg a hitében és mindhalálig hűséges maradt, majd feltámadt – és ezzel bizonyossá vált, hogy az Ördögnek nincs hatalma felette –, joggal mondhatta ki az ítéletet a gonosz szellemek fölött (Ján 14:30; 16:8–11).

A jövőben Jézus megkötözi Sátánt és ezeket az angyalokat, és a mélységbe veti őket (Luk 8:30, 31; Jel 20:1–3). Addig is ezek az engedetlen szellemek sűrű szellemi sötétségben vannak, és biztos, hogy végül el lesznek pusztítva (Jel 20:7–10).

"s nem a fizikai templom építése volt a mondani valója, de ezt nem értették meg.

Jézus az igaz imdat helyreállításáról beszélt, ami a halála után helyre áll és a tanítványokkal megkezdődik az igazság helyre állítása."

Bocs, de ez csak belemagyarázás. Templomról van szó az idézetben, nem pedig imádatról, a templom pedig nem imádatot jelent, hanem egy épületet.

Vagy ha ezt képletesen kell venni, és a templomot elfogadjuk az imádat szinonímájaként, akkor miért veszitek szó szerint pl. az özönvíz históriájában leírtakat? Nem lehet, hogy azt is csak képletesen kell venni ahelyett, hogy szó szerint kellene érteni?

Ám a Templom Jehova imádatának a központja volt, és maga a vers is azt mondja, hogy nem a szószerinti templomról beszél:

(János 2:18–21) 18 A zsidók azért így feleltek neki: „Ugyan, milyen jelt tudsz mutatni nekünk, ha ilyesmiket teszel?” 19 Jézus így válaszolt nekik: „Bontsátok le ezt a templomot, és én három nap alatt felállítom.” 20 A zsidók ezért így szóltak: „Negyvenhat évig épült ez a templom, és te három nap alatt felállítod?” 21 Ő azonban testének templomáról beszélt.

Marianne

Szia!

Jézus 3 napig a sírban volt. A Péter apostol leveléből idézett igét alaposan félreérted, de ehhez a rossz fordítás és tagolás is hozzájárul. Egy kis segítséget jelent a levél 1. fejezetének 10-12. verse. A "tömlöc" megértéséhez hozzásegít a Lk. 4:18 és a Zsolt. 142:8 is. A "tömlöc", a "börtön", a "fogság" a Bibliában átvitt értelmű kifejezés is: a bűnben való megkötözöttséget jelenti. A Noé idejében, a bűn fogságában élő lelkeknek, embereknek prédikált Jézus. Vajon milyen értelemben? "Amelyben (lélekben) elmenvén..." Az I.Pt. 1:10-12 a Jézusi lelkülettől, a tőle kapott kegyelemmel és kegyelmi hívással élt és prédikált Noé az özönvíz előtt, de sajnos, 120 éves szolgálata nyomán is csak 8 lélek, a saját családja menekült meg. Érdemes az I.Móz. 6:3-at is megnézned az eredeti szöveg szerint: „Ne küzdjön az én Lelkem tovább az emberért, mint 120 esztendeig”.

Jézusnak vitán felül álló isteni hatalma volt, melyet visszavett feltámadásakor.

Üdv. Péter

Jézus szerintem semmilyen tekintetben sem volt másképp teremtve mint közülünk bárki más, ő Isten egyszülött fia volt úgy mint mi mindannyian Isten egyszülött fiai/leányai vagyunk. A különbség az, hogy ő isteni kilétére ébredt és a Krisztust hozta kifejezésre a végsőkig. Ismert az a tény, hogy ő már kora ifjúságától kezdve az 'Atya dolgaiban' szorgoskodott. Érdeklődése és áldozatkészsége arra késztette, hogy az emberek, a népek (ön-)tudatának javítását felemelését tekintse feladatának oly magas színvonalra, hogy azok lelki fejlődésüket saját kezükbe vehessék.

Ez egy életre szóló lelkigyakorlattá vált számára, melynek egyik csúcspontja volt a színeváltozása.

E lelkigyakorlat következtében egy magasabb rendű természeti törvény (Isten) ismertéhez és annak tudatos alkalmazásához jutott – isteni kilétére ébredt. Oly magasra emelkedett a tudatban, hogy személyes vágyai, hajlamai megszűntek, akkor végbement rajta az, amit az evangélium színeváltozásnak nevez.

Jézus a színeváltozása alkalmával meggyőződött arról hogy bármi is történik vele, ő tovább fog élni. Akkor feladata sikerének érdekében képes volt vállalni a megalázást, a szenvedést, a gyötrelmes halált a kereszten.

A halál, mint ahogy tudjuk egy nagyon kíméletlen változás, majdnem mindent tönkre tesz, az embernek csak a lelke vagy tudata marad és a hajlamai, a hajlamok lesznek az eszközei egy következő életben, hogy szellemileg tovább fejlődjön.

Jézusnak halála alkalmával nem maradt más mint a lelke vagy a tiszta tudata. Holt teste mint tudjuk a sírban feküdt, lelke vagy tudata pedig a szenvedés legmélyét élte át melyet egy ember elszenvedhet – a pokol tornácára ment, hogy az ott várakozó lelkeknek tudtára adja, hogy megváltotta őket. Ez utóbbi szerintem azt jelenti, hogy Jézus lelke vagy tudata az egész emberiség, de főleg jóindulatú józan kortársai tudatát oly magas színvonalra felemelte, hogy tanítása 'termékeny talajba' kerülhetett. A tudat ugyanis hasonlóképpen mint a gondolat, az ismeret, az ihlet nincs helyhez kötve, a halál alkalmával csatlakozik az isteni állományhoz.

Jézus lelke vagy tudata, a Krisztus volt az, aki őt feltámasztotta, nem egy valaki rajta kívül. Az emberen, aki az isteni kilétére ébredve a Krisztust hozza kifejezésre végbemegy a színeváltozás, ő teljesen megtisztul, megszabadul vágyaitól, hajlamaitól, nincs semmi ami a reinkarnációra késztetné, így egy nagyszerű emberhez méltó módon elkerülheti a halált. Természetesen nem változás nélkül, mert a színeváltozás és az azt megelőző lelkigyakorlat ugyancsak egy kíméletlen változás, de nem teszi tönkre a testet, hanem tökéletesíti. Nem válik halhatatlanná mert egy nemes cél érdekében vállalhatja azt, mint ahogy Jézus tette, de továbbá nem kényszerül arra, hogy elszenvedje.