Mivel töltötte Jézus azt a 3 és fél évet, amit messiásként a földön töltött?

"vajon ha sátán hazudott volna Jézusnak, Jézus nem hívta volna fel mindenki véleményét erre a hazugságra?"

Sátán hazug, a hazugság atyja, persze, hogy hazudik - ez nem is kérdés. Róma 13. fejezetében pedig benne van, hogy Isten és nem a Sátán akaratából állnak fenn az államok.

"a biblia több helyen kijelenti, hogy e világ istene sátán, de azt is, hogy ez a hatalom ideiglenes, és hamarosan Jézus királysága alatt élhet mindenki."

A sátán az istentelen világ istene, de akik megtagadják őt, azok nem állnak hatalma alatt.

Jézus a "szikla"?

Számos igehely nevezi Istent sziklának (pl. 2Sám 22,2-3.32.47; 23,3; Zsolt 18,2.31.46; 19,4; 28,1; 42,9; 62,2.6-7; 89,26; 94,22; 144,1-2.). Néhány nemkatolikus keresztény ezekre a helyekre is hivatkozni szokott, és azt állítják, hogy azért nem lehet Péter az a szikla, amelyet Jézus a Mt 16,18-ban említ, mert a szikla név Istennek van fenntartva. Ez az érv egyrészt nem veszi figyelembe a mondat tiszta és világos jelentését, másrészt azt állítja, hogy egy köznapi jelzőnek, vagy titulusnak csak egy alanya lehet, ti. hogy a szikla metafora csak Istenre vonatkozhat. Ez természetesen nem igaz, még akkor sem, ha a jelző általában Istenre vonatkozik. Pl. Izaiás Ábrahámot is sziklának nevezi (Iz 51,1-2); aztán az 1Kor 3,11 Jézust nevezi az Egyház egyetlen alapjának, ennek ellenére az Ef 2,20-ban – szintén Pál – azt írja, hogy ez az alap az apostolok és a próféták (vö. Jel 21,14); a Jn 10,11skk; Zsid 13,20; 1Pét 2,25 szerint az Egyház pásztora egyértelműen Jézus Krisztus, viszont az ApCsel 20,28-ban és az Ef 4,11-ben az Egyház vezetőit nevezik pásztoroknak; ugyancsak Jézus Krisztus a „világ világossága” a Jn 8,12 és 9,15 szerint, de Máténál Jézus azt mondja, hogy az Ő követőinek kell lenniük a „világ világosságának” (Mt 5,14).

Ezek a versek megmutatják, hogy az Istenre vonatkoztatott bibliai metaforákat más-más személyre, hivatalra is lehet alkalmazni, és a sugalmazott írók szavainak is lehetnek különféle jelentései. Azaz Pétert is lehet sziklának nevezni. Természetesen abban az értelemben, hogy az Egyház sziklája elsődlegesen az Isten Fia , de ez nem jelenti azt, hogy Isten ezt a megkülönböztető jelzőt nem adományozhatja annak, akinek akarja (Vö. TORINÓI SZENT MAXIMUS, 63. homília: „Péter, akinek Krisztus szabadon adományozott egy részt az ő nevéből, azaz miként Krisztus a szikla, ahogy Pál Apostol tanította, úgy Péter is sziklává lett téve, mikor az Úr ezt mondta: ’Te Péter vagy, és én erre a sziklára építem egyházamat’.”), ez esetben – másodikként és másodlagosan – Péternek és utódainak, hogy ezáltal elősegítse Egyházában az egységet, ami annak záloga, hogy a pokol erői ne diadalmaskodhassanak rajta.

További, de a fenti állítás alapján álló érvként szokott elhangzani protestáns, illetve keleti ortodox részről, hogy Krisztus önmagára utal az „erre” szóval, azaz Simont Péterré teszi, de az alap, amelyre épül az Egyház Jézus Krisztus maga. Ehhez olvassuk el Marvin Vincent, a híres protestáns tudós szavait, amelyben maga először vetette el a meggyökeresedett protestáns nézetet, s vallotta meg, hogy a katolikus vélemény a helytálló.

„A szó se nem Krisztusra utal, mint sziklára, amellyel megkülönböztette azt Simontól, egy kőtől, se nem Péter hitvallására, hanem Péterre magára... Az a célzás, hogy a petra szó maga Krisztus, erőltetett és mesterséges. A szó nyilvánvalóan utal Péterre. A nyomatékos erre értelemszerűen a legközelebbi antecedensre (előzményre) utal; és ezenkívül így a metafora is elmosódik, minthogy Krisztus itt nem alapként, hanem építészként tűnik fel: "Erre a sziklára építem." Továbbá, bár Krisztus a nagyszerű alap, a fő szegletkő, az Újszövetség írói felismerték, hogy nem helytelen az olyan szóhasználat, amelyben Krisztus egyházának tagjaira alkalmaznak bizonyos terminusokat, amelyeket ugyanakkor Krisztusra is alkalmaztak. Például Péter maga hívja Krisztust élő kőnek (1Pét 2,4), s majd az 5. versben az egyházat szólítja élő köveknek...

Az a magyarázat egyaránt tarthatatlan, miszerint a petra Simon hitvallására utal. Mind a szójáték, mind a szöveg természetes olvasata ellene van ennek, és ezenkívül nincs összhangban azzal a ténnyel, hogy amióta csak az egyház épül, mindig hitvallókra - élő emberekre -, s nem hitvallásokra épül...

A magára Simonra való utalást támasztja alá Péter tényleges kapcsolata is a korai egyházhoz... Lásd: ApCsel 1,15; 2,14.37; 3,2; 4,8; 5,15.29; 9,34.40; 10,25-26; Gal 1,18.” (Word Studies in the New Testament, Eerdmans, Grand Rapids 1946. (orig. 1887), 4 voll., voll. 1, 91-92.)

Gondolom Lk 22:24–26-re gondolsz.

Semmi nehézség nincs a szövegben, két ok miatt sem. Egyrészről itt, az utolsó vacsora után, még nem kapta meg Péter a primátusi hatalmat. A Mt 16,16-19-ben Jézus még csak megígérte neki (végig jövő időben beszél), és bár számtalanszor tanújelét adta kiválasztottságának, a primátusi hatalmat Jézus konkrétan csak a feltámadása után adta meg Kéfásnak, amikor megbízta juhai vezetésével (Jn 21,15-17). Tehát az apostolok ekkor még akár veszekedhettek is arról, hogy ki lesz közöttük a (tekintélyileg) nagyobb. Ez persze nem volt szép tőlük (Jézus meg is fedte őket azért, mert versengtek), de ez az értetlenséget az evangéliumokban több helyen is bemutatják. Az apostolok hite és erkölcsi nagyságuk csak a feltámadás és a Szentlélek eljövetele után vált valósággá és teljessé.

Másrészről a „nagyobb” szón érthetünk pusztán erkölcsi nagyságot is, ahogy azt a Lk 9,46-ban és a Mk 9,34-ben is érteni kell. Azaz, hogy ki tartozik mindjobban Jézushoz, ki lesz a nagyobb a mennyben, és nem tekintélyi, autoratív nagyságról van szó. Ez a kétféle „nagyság” két különböző dolog, és csak ritkán esik egybe a kettő. Ezért róhatta meg Szent Pál Pétert a gyarló viselkedéséért, és ezért szidhatta meg pl. Sienai Szent Katalin XI. Gergely pápát ugyancsak gyarlóságaiért.

És ha már ezt az evangéliumi részt hoztad elő, akkor olvassad el Jézus szavait is, hogy mit is mondott minderre a versengésre:

„A királyok uralkodnak a népeken, s akiknek hatalom van a kezükben, jótevőknek hívatják magukat. Közöttetek ne így legyen. A legnagyobb legyen olyan, mintha a legkisebb volna, az elöljáró pedig mintha szolga volna. Mert ki nagyobb, aki az asztalnál ül, vagy aki felszolgál? Nyilván az, aki az asztalnál ül. Én mégis úgy vagyok köztetek, mintha a szolgátok volnék. Ti kitartottatok velem megpróbáltatásaimban. Ezért adom át nektek az országot, mint ahogy Atyám, nekem átadta, hogy majd asztalomnál egyetek és igyatok országomban, és trónon ülve ítélkezzetek Izrael tizenkét törzse fölött.

Simon, Simon, a sátán kikért titeket, hogy megrostáljon benneteket, mint a búzát. De imádkoztam érted, nehogy megfogyatkozz a hitedben. Amikor megtérsz, te erősíted majd meg testvéreidet.” (Lk 22,25-32)

Krisztus szavai szerint is van legnagyobb az apostolok között („A legnagyobb legyen olyan, mintha a legkisebb volna”), és van elöljáró az apostolok között (a görög szerint „hegemón”: vezető, kormányzó, helytartó) („az elöljáró pedig mintha szolga volna”). Azonban Krisztus azt akarja, hogy ők is krisztusi módon viselkedjenek: szolgáljanak. Annak ellenére, hogy a pápa egyik címe az „Isten szolgáinak szolgája” (Servus Servorum Dei), ez a katolikus pápaság történelmében néha sikerült, néha nem (de ezzel a protestáns vezetők is így vannak). Persze sokan a pápaságban kizárólag a hatalmat nézik, hogy „bármit megtehet”, hogy „ő egy uralkodó”. De azt elfelejtik, hogy pápa nem csak ül a trónján, és hátradőlve élvezi pápaságát és hatalmát, hanem egy csaknem 24 órás szolgálatot végez: egy több mint 1 milliárd hívőből álló közösséget vezet, gondja van az összes püspökségre, az összes országra, szerzetesrendre, és emellett ott vannak a más vallásúak, a nemzetállamok ügyei, megannyi hatalmas problémák, stb. Ez nem szórakozás, hanem kereszt, amit ráadásul abban a tudatban kell végeznie, hogy minden lélekről számot kell adnia az Úr Jézus Krisztus előtt (vö. Zsid 13,17).

Természetesen ezt a feladatot nem egyedül végzi. Jézus is azt mondja a további szövegben - és persze másutt is - , hogy az országot az apostoloknak adta át, akik trónon ülve ítélkeznek Izrael felett. Az apostolok rendje (a katolikus hit szerint ez a püspöki rendbe öröklődött) is mennyei hatalommal köthet és oldhat a földön (Mt 18,18), és vezetik a rájuk bízott nyájat (1Pét 5,2; ApCsel 20,28). De van közöttük is elöljáró (lásd fenn), aki megkapta Jézus kulcsát (Mt 16,19; a kulcs birtoklása főhatalmat jelent a zsidóknál), és aki megerősíti testvéreit a Sátán támadásakor, és akit Jézus meg is nevez a fenti szövegben: Simon, azaz Péter. Ezt az apostolok (püspökök) közötti elöljárót a történelem folyamán pápának („atyácskának”) nevezték el, ő Róma püspöke, akivel „nagyobb tekintélye miatt, minden egyháznak egységben kell lennie, vagyis minden hívőnek a földkerekségen” (Szent Ireneusz: Az eretnekségek ellen 3,3,3.).

Vagyis e szavakkal nem mondja az Üdvözítő, hogy a kereszténységben nincsenek felsőbbségek; sőt döntő tekintéllyel gyakorolja ezt a felsőbbséget épen midőn az idézett szavakat mondja: köztetek nem úgy lesz majd, mint a világi fejedelmekmél, hanem így ... Az Üdvözítő tehát itt nem vonja vissza annyiszor és oly világosan mondott ama szavait, melyekkel az apostoloknak és utódaiknak felsőbbséget és hierarchiai hatalmat ad a hívők fölött, hanem mint sok más alkalommal, itt is a hierarchiának egyik alaptörvényét köti tanítványai lelkére: a hierarchia szent, szellemi hatalom, csakis a szent nagy isteni értékek szolgálatára szánva; általa és benne van létjoga és nagysága: léte nem lehet öncél, és gyakorlása nem tagadhatja meg krisztusi eredetét és jellegét; az Egyháznak úgy kell végig járni krisztusi hatalmával a történelmen, mint a Krisztus király földi életében járt alattvalói között. «Minden a tietek: akár Pál, akár Apolló, akár Kéfás, akár élet, akár halál, akár a jelenvalók, akár a jövendők, minden tietek. Ti pedig Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig Istene;» (1Kor 4:33; cf. Jn 18:36; Lk 22:24-34; Mt 23; Jn 13 15) ez a hatalmaknak Krisztus-akarta sorrendje.

Az evangélisták s az apostolok iratai állandóan első helyen említik Pétert ("Péter és a vele valók", "Péter és a tizenegy", "Péter és a többi apostolok", sőt egyszer így is: "Péter és az apostolok", Mk, 1, 36; Lk. 8, 45; Csel. 2, 14. 37; 5, 29). Állandóan Péter elnököl és szól a többiek nevében is (Csel. 1, 2. 4. 10), ő hozza meg a végzést (15), látogatja és megerősíti az egyházközségeket. (Csel. 9, 32 kk.)

Egyébként ha érdekel a téma ajánlok egy kisebb tanulmányt:

[link] - Péter primátusa az Újszövetségben

"ha péter a gyülekezetek feje, miért Jézus irányít?"

ez alapján én is kérdezhetném, ha Jézus tanít, ti miért tanítotok a királyág-termeitekben?

A politikai hatalomban nem bűn részt venni. Olvasd el Dániel könyvét. Dánielt fiatalemberként elrabolja egy idegen, az ő népét elnyomó hatalom. És Dániel nem forradalmár lesz, hanem a politikai vezetésnek a legfelső szintjén vállal, és végez nagyon komoly szolgálatot, nagyon tisztességesen, nagyon is Istennek tetsző módon. Aztán Jézus az adót miért fizette be? Egyébként meg ha a feltett kérdésre kapott válaszokra nem vagytok kíváncsiak, csak kell egy fórum, ahol kinyilatkoztathatjátok: jehova tanui az egyetlen igaz vallás, akkor azt tegyétek tisztességesen, és nyíltan. Komolyan megértem az ateistákat, akik csak annyit látnak, itt van két tábor, mindkettő a Bibliára esküszik, és mégis, bár kulturáltan, de hülyézik egymást. Viszont nincs más választásunk, mert újra és újra kiprovokáljátok az álkérdéseitekkel.

A Jézusba vetett hit reményt ad.