Hol tiltja a biblia a többnejűséget? (erősen monogám vagyok, egyszerűen csak érdekel)

Mivel Istennek az volt az eredeti irányadó mértéke az emberekre nézve, hogy a férj és a feleség egy test legyen, nem akarta a többnejűséget, és az tilos is a keresztény gyülekezetben. A felvigyázóknak és a kisegítőszolgáknak, akiknek példát kell mutatniuk a gyülekezet számára, csak egy élő feleségük lehet (1Ti 3:2, 12; Tit 1:5, 6). Ez összhangban van azzal, amit az igaz házassággal szemléltetnek, tudniillik azzal a kapcsolattal, amely Jézus Krisztust a gyülekezetéhez, az egyetlen feleségéhez fűzi (Ef 5:21–33).

Jóllehet a váláshoz hasonlóan a többnejűség sem volt benne Isten eredeti elrendezésében, ő megtűrte azt a keresztény gyülekezet létrejöttéig. A többnejűségre nem sokkal Ádám bűnbeesése után találjuk az első példát. A Biblia először Káin egyik leszármazottjával, Lámekkel kapcsolatban említi, akiről ezt írja: „két feleséget vett magának” (1Mó 4:19). Az angyalok némelyikéről azt olvashatjuk a Bibliában, hogy az özönvíz előtt „az igaz Isten fiai. . . feleségeket vettek maguknak, mégpedig mindazokat, akiket kiválasztottak” (1Mó 6:2).

Az ágyasok tartása a patriarchális törvény és a törvényszövetség alatt egyaránt gyakorlat volt. Az ágyasok helyzete jogilag el volt ismerve; nem tekintették őket paráznáknak vagy házasságtörőknek. Ha egy férfi elsőszülött fia az ágyasától született, a Törvény értelmében ennek a fiúnak kellett megkapnia az elsőszülöttnek járó örökséget (5Mó 21:15–17).

Az ágyasság és a többnejűség kétségtelenül lehetővé tette, hogy az izraeliták sokkal gyorsabban szaporodjanak, ezért elmondható, hogy bár nem Isten hozta létre ezeket az elrendezéseket – ő csupán megengedte és szabályozta őket –, annak idején volt egy bizonyos céljuk (2Mó 1:7). Még Jákob is, akit az apósa csellel kényszerített többnejűségre, megáldatott 12 fiúval és néhány lánnyal, akiket két felesége és azok szolgálólányai, vagyis Jákob ágyasai szültek (1Mó 29:23–29; 46:7–25).

Keresztény házasság: Jézus Krisztus azzal, hogy részt vett egy menyegzőn a galileai Kánában, kifejezte, hogy helyesli a házasságot (Jn 2:1, 2). Ahogy már említettük, Isten eredeti irányadó mértéke az egynejűség, és Jézus Krisztus újra bevezette ezt a keresztény gyülekezetben (1Mó 2:24; Mt 19:4–8; Mk 10:2–9). Mivel a férfi és a nő eredetileg úgy lett megalkotva, hogy képes szeretetet és gyengédséget kifejezni, a házasságnak boldog, áldásos és békés egységnek kellett volna lennie. Pál apostol egyik szemléltetésében Krisztus a gyülekezetnek, vagyis a menyasszonynak a férje és feje. Ő a gyengéd szerető-kedvesség és törődés kiemelkedő példája, amellyel a férjnek a felesége iránt kell viseltetnie, úgy szeretve őt, mint a saját testét. Másfelől Pál arra is rámutat, hogy a feleségnek mélységes megbecsüléssel kell lennie a férje iránt (Ef 5:21–33). Péter apostol azt tanácsolja a feleségeknek, hogy rendeljék alá magukat a férjüknek, és tiszta viselkedésükkel, mélységes megbecsülésükkel, valamint csendes és szelíd szellemükkel nyerjék meg őt. Utánzásra méltó példaként hozza fel Sárát, aki „urának” hívta a férjét, Ábrahámot (1Pt 3:1–6).

A Keresztény Görög Iratok több helyen is hangsúlyozza a házasság tisztaságának és a házastársi hűségnek a fontosságát. „A házasság tiszteletre méltó legyen mindenkinél, és a házaságy beszennyezetlen, mert az Isten meg fogja ítélni a paráznákat és a házasságtörőket” – mondja Pál (Héb 13:4). Azt a tanácsot adja, hogy a férj és a feleség tiszteljék egymást, és adják meg a házastársuknak, ami jár.

Az apostol arra int, hogy ’csak az Úrban kössünk házasságot’, és ez megfelel annak a szokásnak, melyet Isten ókori imádói gyakoroltak, hogy csak olyannal kötöttek házasságot, akik szintén igaz imádók voltak (1Ko 7:39). Ugyanakkor az apostol azt mondja azoknak, akik nem élnek házasságban, hogy figyelemelterelődés nélkül tudják szolgálni az Urat, ha egyedül maradnak. Azt írja, hogy az időre való tekintettel azok, akik megnősülnek, úgy éljenek, „mintha nem volna” feleségük, más szavakkal ne adják át magukat annyira a házassággal járó jogoknak és felelősségeknek, hogy ez teljesen lefoglalja az életüket, hanem keressék és szolgálják a Királyság-érdekeket, miközben persze nem zárják ki a házastársi kötelességeiket sem (1Ko 7:29–38).

Pál azt tanácsolta, hogy a fiatalabb özvegyeket ne vegyék fel azok jegyzékébe, akikről a gyülekezetnek kell gondoskodnia, csak mert azt mondják, hogy kizárólag a keresztényi szolgálattételnek szeretnék szentelni magukat; jobb volt, ha inkább újból férjhez mentek. Ezt azzal indokolta, hogy nemi ösztöneik arra késztethetik őket, hogy hitük kifejezésével ellentétben járjanak el, és ez odavezethet, hogy elfogadják a gyülekezettől az anyagi támogatást mint szorgalmas munkások, de közben azon igyekeznek, hogy férjet szerezzenek maguknak, s ezzel együtt tétlenkedők, mások dolgába avatkozók lesznek. Így kedvezőtlen ítéletet vonnának magukra. Ha férjhez mennek, gyermekeket szülnek, és háztartást vezetnek, miközben megtartják a keresztényi hitet, az hasznos elfoglaltságot ad nekik, és megvédi őket a pletykálkodástól, és attól, hogy olyasmikről beszéljenek, amikről nem kellene. Így a gyülekezet tud segíteni azoknak, akik valóban özvegyek, és akik jogosultak a támogatásra (1Ti 5:9–16; 2:15).