Da Vinci Utolsó vacsoráján hogy lehet az, hogy csak tizenhárman vannak összesen? (Bővebben lent)
Ha a középen levő Jézust nem veszük számításba, akkor tizenketten vannak. Én ugyan nem hiszek abban, hogy Mária Magdolna Jézus szeretejő/felesége lett volna, de a Jézus jobbján ülő személy szemmel láthatóan nőalak. Ami azt jelenti, ha őt sem számítjuk, akkor már csak tizenegyen maradtak. A tizenkét apostol közül akkor ki hiányzik? Legnagyobb tippem, persze Iskarióti Júdás, de én még sosem hallottam, hogy ő nem vett volna részt a vacsorán. Ekkor még senki sem tudta, hogy elárulta volna a mesterét, vagy igen? Kérlek, segítsetek nekem, mert ez nagyon érdekel! Jó ideje gondolkozok már ezen.
A válaszokat előre is köszi! :)
Először is: nem Da Vinci, hanem Leonardo. Aki nem az utolsó vacsora szemtanújaként alkotta meg a művet, hiszen az után született úgy 1500 évvel. Vagyis bármit is festett, abból nem érdemes messzemenő következtetést levonni. (A zsidók eleve az oldalukon fekve ettek, nem ülve, ahogy Leonardo lefestette. De sok más dolog sem hiteles, ezügyben olvass Hesemannt. Már ha valóban érdekelnek a válaszok. Mellesleg Leonardo sem azért festette, hogy bárki következtetéseket vonjon le belőle, hanem azért kell csodálni a művet, mert a fószer egy zseni volt.)
János evangelista volt az, akit a korai ikonográfiában is törékeny, nőies alkatúnak ábrázoltak. Ő a legkedvesebb tanítványa Jézusnak, D.B. és a hasonszőrűek őt állítják be Jézus "feleségének" :)
De nem szép dolog éppen karácsonykor provokálni a jónépet...
Nem reklamálni akarok, de az alak úgy nézni mint egy nő. Még ha nem is Magdolna... egy nőnek kell lennie!
És ha azt mondod, Júdást nem festette bele, akkor ki a tizenkettedik? Ha azt mondod, hogy a jobbon ülő, János, akkor megvan a tizenegy apostol, plusz Jézus... ez összesen tizenkét ember. De akkor ki a tizenharmadik? :)
Egyetlen alkalomról ir a biblia amikor egy Nő Jézus lábánál ül, és ez amikor egy Farizeus házában megmosta egy parázna Nő a lábát Jézusnak egy olajjal... De ez nem az utolsó vacsorán történt, ott egyetlen Nő sem volt, mert akkor irna róla a biblia,
Jézus 12 tanitványának neveit olvashatod egy sem volt Nő
(Lukács 6:13–16) 13 Mikor pedig nappal lett, magához hívta a tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, és ezeket „apostoloknak” nevezte: 14 Simont, akit Péternek is nevezett, és Andrást, annak testvérét, továbbá Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, 15 Mátét és Tamást, Jakabot, az Alfeus fiát, és „a buzgónak” hívott Simont, 16 Júdást, a Jakab fiát, és Iskariót Júdást, aki aztán áruló lett.
Kérdezö, a Da Vinci Utolsó vacsoráját nem szabad annyira komolyan venni. Ez csupán egy müvészi alkotás. Jézus Krisztus az i.sz. elsö század elsö felében élt, Da Vinci 1452-1519 között élt....
Sok híres, vallásos festmények müvészi alkotások, alig felelnek meg valamit is a valóságnak.
Máté 26:20-25 ben ezt olvashatjuk:
20 Mikor aztán beesteledett, ő az asztalnál feküdt a tizenkét tanítvánnyal. 21 Mialatt ettek, így szólt: Bizony mondom nektek, egyikőtök elárul engem. 22 Nagyon bánatosak lévén emiatt, mindegyikük kérdezgetni kezdte: Uram, csak nem én? 23 Így felelt: Aki velem együtt mártja kezét a tálba, az árul el engem. 24 Igaz, az Emberfia elmegy, mint ahogy meg van írva felőle, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja! Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik. 25 Erre Júdás, aki azon volt, hogy elárulja őt, megkérdezte: Csak nem én, Rabbi? Ő ezt mondta neki: Magad mondtad.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!