A keresztények miért értik félre Ádám és Éva vétkezését?

"Nem akarta a szeretö Teremtö sem, hogy megtudjuk mi a kín, a halál, a háborúk, gyülölködések, ennek a rosznak a tudásától akarta az embert megvédeni, de nem eröszakkal."

Ha hétrét görnyedek sem értem. Nem akarta, hogy megtudják. Akkor mi a túrós lófittyfenének tette oda a kert közepébe azt a nyavalyás fát? Pont a szemük elé? Nekem mindig is úgy jött le ez a történet, mintha a szülő nem akarná, hogy a gyerekek megegyék a süteményt, ennek ellenére otthagyja a gyerekszoba közepén az egész tálcával, rájuk zárja az ajtót, elmegy, úgy, hogy bent van a huncut nagybácsi is a gyerkőcökkel, aki viszont azt mondja, hogy ehetnek belőle.

Sziasztok!

Szerintem folytassuk tovább a gondolatmenetet, amit az előző hozzászóló elkezdett. A sztorihoz hozzátartozik ugyanis, hogy "huncut nagybácsi" ugyanis bevádolta a szülőt az egész rokonság, és az összes ismerős előtt, hogy milyen igazságtalan, és hogyan korlátozza szegény gyerekek jogait. A szülő figyelmeztette a gyermekeket, hogy milyen veszély vár rájuk, ha hallgatnak a "huncut nagybácsira", de a gyermekek nem engedelmeskedtek...

Üdv. Péter

a 23. és 24.-ik folytatásaként...

A 23. példája azért nem állja meg a helyét, nert a szobában egyetlen kísértés van, a tál sütemény. Lehet, hogy már semmire sem tudnak gondolni agyerekek csak arra...

De az Édenben egészen más volt a helyzet. A Biblia arról ír, hogy sok sok mindenféle fa volt(nem egy tál süti), és mindegyikről ehettek, vehettek megelégedésig, és volt közöttük EgY, amiről nem volt szabad. Valószínüleg, ameddig nem jelent meg Sátán, sok(kevés) ideig ott jártak keltek(Ádámék), és nem éreztek kísértést, mert volt sok sok más fa, amelyhez nyúlhattak.

Hát ez miatt nem jó a sütis hasonlat. Mert ha abban a szobában 100 tál süti van és CSAK egyhez nem nyúlhatnak, akkor már nem jelent kísértést. Persze más a helyzet ha jön a "nagybácsi" és azt mondja, az az egy jobb mint a többi....

grkaty

"Nem a fa idézte elö a halálbüntetést, hanem az engedetlenség"

- Nem érzed túlzásnak a büntetést?

Nem az építész idézte elő a felhőkarcolóról leeső ember kilapulását, hanem az, hogy az illető átmászott a biztonsági korláton, ami tilos. De vajon a szabályszegésére nem túlzás a halálbüntetés?

Nem a Titanic tervezője idézte elő a hajó katasztrófáját, hanem az, hogy a kapitány túl nagy sebességgel haladt a jéghegyveszély ellenére. De vajon nem túlzás a halálbüntetés egy kis tengeri gyorshajtásért? Nem túlzás, hogy nem egyedül ő fizetett az életével, hanem mindazok is, akik nem tudtak mentőcsónakba szállni?

A XIX. század közepén sok szülő nő halt meg gyermekágyi lázban a bécsi közkórházban. Az okot az orvosok, medikusok hozták magukkal a boncteremből a kezükön, amivel hullamérgezést okoztak. Amikor Semmelweis Ignác klóros vízzel történő kézmosást írt elő a saját és kollégái számára, a probléma egycsapásra megszűnt. Nem igazságtalan, hogy az orvosok tudatlansága, illetve a későbbiek folyamán az engedetlensége sok nőnek került az életébe?

Asperrimus-nak:

- A kettő közt a különbség annyi, hogy míg a fáról evés megbocsájtható és elmagyarázható, miért nem jó dolog, addig a te példáid egy olyan környezetben való törvények beteljesülését mutatják ahol az Isten se nem mutatkozik, se nem szól bele a történésekbe. A kettő mégcsak köszönő viszonyban sincs.

Megmutatom mire gondolok:

A gyerek eltöri a vázát, mert sokadik figyelmeztetés után sem figyelt mikor körülötte szaladgált. A baleset miatt nem ölöm meg, inkább elmagyarázom miért nem jó amit tett és mehet tovább játszani.

A te példád elkerülhetetlen tények voltak, ha úgy tetszik, ok okozati viszonyban álltak egymással és nem pedig két intelligens létforma közötti ellentétről.

Egyszerűbben: Az ok okozat elkerülhetetlen, mint a tűzre tett fazék víz felforrása. Az Isten és ember közti kommunikáció kölcsönös információcserét eredményezhetett volna, melynek végeredménye a közös nevező: A kecske is jól lakik és a káposzta is megmarad.

Nem érted az alapszituációt. A bűnnek ugyanolyan szükségszerű és logikus következménye az Istentől való elszakadás, amennyire logikus az, hogy a Titanic felszakított testébe elkezdett beömleni a víz. Az Istentől való elszakadásnak ugyanolyan szükségszerű és logikus következménye a halál, mint ahogy a Titanic nem lebegett továbbra is a víz színén, miután megtelt vízzel.

A félreértést az okozza, hogy sokan Isten büntetésének gondolják, veled együtt, a halált. Ez nem egészen korrekt. Isten nem vállal, de nem is vállalhat közösséget a bűnnel. Efelől semmi illúziónk nem lehet azok után, hogy még a tulajdon Fiától is el kellett fordulnia, amikor a mi bűneinket magára vette. Még vele sem tehetett kivételt, pedig még azt is tudta, hogy Jézus soha nem követett el bűnt. A mi bűnünk azonban valóságosan rajta volt és teljesen beburkolta, és hiába volt teljesen szent és tiszta belül, ebből semmi sem volt látható. Ahhoz, hogy ismét közösségben lehessen Isten a Názáreti Jézussal, Jézusnak le kellett vetnie magáról a bűneinket odalenn a Pokolban. Ekkor ismét nyilvánvaló lett Jézus belső természete, a tisztaság és a szentség, Isten pedig feltámasztotta Őt a halálból.

Ha az ember - bárki - ugyanezt meg tudná tenni, le tudná dobni a bűneit, Isten őt is feltámasztaná, illetve halhatatlan természetet adna neki. A tragédia valójában az, hogy az ember képtelen levetni magáról a bűneit, mivel szemben Jézus tiszta és szent természetével, az ember legbelső lényének, a szellemének a részévé vált a bűn, és nem Isten tette azzá, hanem az az engedetlenség, amit Ádám elkövetett. Ezért volt szükség Megváltóra, aki visszavásárolja az embert a Sátán fogságából, ugyanis a foglár egész végig ő volt, és nem Isten.

Amikor Isten azt mondta Ádámnak, hogy ne egyél a fáról, mert meghalsz, nem fenyegetés, hanem figyelmeztetés volt, ahhoz hasonlóan, mintha a gyereknek azt mondanád, hogy "fiam, ne nyitogasd a trafóház ajtaját, mert meghalsz!" Az egyedüli kérdés ezzel kapcsolatban az lehet, hogy miért volt szükség a trafóházra, illetve miért volt az ember számára nyitható. Ez azonban messzire vezetne. Ha a fentieket nehéz megérteni, akkor ezt az utóbbit sokkal inkább.