A buddhisták nem szexelnek?

Akik már megszabadultak minden vágytól, azok nem.

Szerencsére azért akad jó pár, aki még csak tanuló.

Attól függ. Lehet ez a dolog azért, mert nagyon depressziós, és bele van savanyodva, betegedve az életbe, elege van, elzárkózik mindentől. Ez a rossz verzió.

Ha Buddha-tudatúvá vált, akkor az egós vágyak már nem hajtják, ez esetben még a kisugárzása is békés, nyugodt, látszik, hogy megtalálta igazi, Isteni énjét.

Első esetben segítségre van szüksége, második esetben pedig az emberiség eljövendő célját mutatja be.

Egy vallás, filozófia, gondolat se tökéletes, beleértve a Buddhizmus se. És ráadásul mindenki maga módján interpretálja. A gondolkodó ember számára ez is teli van paradoxonokkal. Nekem is nemrég volt egy elég negatív tapasztalatom, azért foglalkoztam vele az utóbbi időben sokat.

De pl. nézd meg az előző hozzászólást: ".. emberiség eljövendő célját mutatja be...". Eleve egy hű Buddhista ilyet nem mondana, eléggé arrogáns kijelentés, ami azt próbálja sugallni, hogy ez az irány a tökéletes és nincs más módja a boldogságnak. Pedig Buddhának az egyik fontos irányelve volt, hogy semmit sem szabad csak úgy elfogadni, mindenen el kell gondolkodni és mindenki maga módján keresse meg a boldogságot/megvilágosodást.

A vágyak és a szenvedés (dukkha) fogalmait is elvileg nyugaton félrefordították, és valójában a vágyakat egy speciális szeletre kéne csak értelmezni, pl. az értelmetlen pénzhajházás, karriervágy, hatalomvágy, egyéb materiális vágyak, amelyek valóban nem boldogítanak. Sajnos kellemetlen tapasztalat volt, hogy sokan keleten (Koreában) mégis a mi nyugati interpretációnknak megfelelően értelmezik, és ebből következően a "leszarás" filozofikus életmódját követik. Még a megismerésre és megértésre se vágynak. És minden potenciális negatív gondolatot igyekeznek életmódszerűen kiiktatni, és rutin szerűen élnek a mának, nem gondolkodnak el semmin. De közben mosolyognak mint akit Rivotrilen tartanak és bizonyára kétségtelenül kellemes és jó érzés a stresszmentes állapot, főleg ha még közbe meditálnak is.

Viszont a legdurvább ellentmondás ott van és ezért félek a Buddhizmustól, hogy az alapokban a szép erkölcsi szavak, mint a szeretet, mások segítése, együttérzés stb. a praktikus életmódszerű Buddhista számára teljesen formálissá válik.

Ugyanis szerintem ezeknek a fogalmaknak csak cselekvés által van értelme, azaz ha gondolunk más szenvedésére, egy kicsit mi is szenvedünk miatta, és azon agyalunk, hogy hogy tudnánk segíteni, illetve persze kétségeink is vannak, hogy így vagy úgy a legjobb segítség e az illetőnek.

Na most a világtól és társadalomtól elszakadt "leszarom" Buddhistáknak önkielégítő módon van szeretet és együttérzés érzetük, de ez nem lehet cselekvő szeretet, maximum valami rutin segítséget nyújtanak, de nem odaadó, gondoskodót, mert az már eleve feltételezi az aggódást és azt a fránya "egót", - amivel azon agyal valaki, hogy mit tehetne az illetőért. Szóval mindez tisztán formalizáltá válik az esetükben, együttérez, szeret de valójában leszar, és a világ legönzőbb módján meghazutolja magát, hogy ő egy szerető, együttérző jó ember.

Szerintem az igazi szeretet az cselekvő szeretet, és bizony áldozattal jár másoknak segíteni, kicsit szenvedni kell miatta, és erőfeszítéseket tenni.