Mi a véleményetek, tapasztalatotok a Jehova tanúiról és a vallásról?

@00:11-es válaszoló

Éppenséggel TE vagy az, aki egy szervezet által meg vagy tévesztve, nem pedig én, TE vagy az ugyanis, aki folyamatosan csak a JT kiadványokból idézel. Nem is csodálom, hiszen még a Magyar Bibliatársulat is elhatárolódott a fordításotoktól. De ha te kopizol, akkor engedd meg, hogy most én is kopizzak:

"A Tanúk Új világ fordítása így adja vissza a 22. verset: „Maga Jehova hozott létre engem az ő útjának kezdetéül, legkorábbi műveként réges-régen”; Jehova Tanúi értelmezésükben a megtestesülés előtti Jézus Krisztusra alkalmazzák ezt - bizonyítékként arra, hogy ő nem Isten, hanem az Isten által „létrehozott” vagy teremtett első angyal.

Azonban, az „engem”, aki az egész Példabeszédek 8:1 versétől beszél a 9:12-en keresztül úgy azonosítható, mint a „bölcsesség”, és sok más fordítás megvilágítja azt a tényt, hogy nőnemű névmást használnak itt. Bölcsesség felemeli a hangját a 8:1-ben; kiáll a 8:2-ben; kiált a 8:3-ban; megépítette házát a 9:1-ben; elrendezte asztalát a 9:2-ben. - Aligha van olyan nyelv, amiben ezt várnánk, ha Jézus Krisztust jelentené. (King James Version, Revised Standard Version, Jerusalem Bible, Modern Language Bible, The Living Bible, A Literal Translation of the Bible in the Pocket Interlinear Old Testament)

Ezen kívül a helyesebb fordítások, mint például a Károli és Káldi, úgy fordítják, hogy Isten bölcsességget „szerzett” (Károli), „bírt” (Káldi) a kezdettől. Tény, hogy nem logikus az mondani, hogy Isten hozta létre vagy teremtette meg őt, mivel ez egy korábbi időt jelölne, amikor a Mindenható nem rendelkezett bölcsességgel.

Jehova Tanúi Új világ fordítása és néhány más Biblia, a „bírt” (birtokolt) kifejezést „teremtettnek” fordítja, utalva arra, hogy Krisztusnak (Bölcsesség) volt kezdete. Azonban ez a téves értelmezés figyelmen kívül hagyja a mondat közepét, amely leszögezi, hogy a Bölcsesség öröktől fogva (olam) létezik, vagyis örökkévaló. Krisztus (ha valóban ő a Bölcsesség) ökökkévaló, egészen az ökökkévalóság kezdetétől, Isten alkotását megelőzően, nem Isten munkájának első gyümölcse, ahogyan Pál is mondja a Kolosszé 1:17-ben: „Ő előbb van mindennél”. Ő nem teremtetett, hanem inkább „megtestesült” vagy „kiöntetett” (héber Nacak) ahogyan valaki kiönt egy meglévő italáldozatot vagy kiönti a létező fémet vagy felken egy létező királyt (Strong and Vine’s, 188).

A Társulat Új világ fordítása úgy fordítja a Példabeszédek 8:22 versét: „Maga Jehova hozott létre engem az ő útjának kezdetéül…” Ezeket a verseket használják a Példabeszédek 8-ban, hogy megkiséreljék bizonyítani, hogy Jézust teremtették és így nem öröktől fogva létezik. Bár a Társulat elismeri, hogy ezek a versek a szövegkörnyezetben a megszemélyesített bölcsességről szólnak, azt állítják, hogy ez a szakasz „képletesen Jézusra vonatkozik, aki mint szellemi teremtmény már létezett földre való megszületése előtt.”—Kell hinned a Háromságban?, 14. o.

Ha a Példabeszédek 8. fejezetében szereplő „bölcsesség” valóban Jézusra utal, akkor ki az „eszesség” amivel Jézus (mint bölcsesség) együtt lakozik? Ha a bölcsességnek létre kellett jönnie („létre lett hozva”), akkor arra kell következtetnünk, hogy Istennek nem volt bölcsessége egy bizonyos időpontig amikor is Ő megalkotta azt? Nyilvánvaló, hogy Isten nem lehetne Isten, ha lett volna olyan idő amikor Ő bölcsesség hiányában volt. Így fel kell ismernünk, hogy a bölcsesség épp oly örökkévaló, mint Isten. Valójában ugyan azt a héber szót, az „örökkévaló”-nak vagy „időtlen idők”-nek fordított (owlam), amelyet Isten örök természetének kifejezésére használ a Zsoltárok 90:2, használja a Példabeszédek 8:23 a bölcsesség ökökkévaló természetének kifejezésére is. A Káldi fordítás jobban fordítja ezeket a szakaszokat, mivel helyesen úgy fejezi ki, hogy Isten „bírta” (birtokolta) a bölcsességet, a „létrehozta” a bölcsességet kifejezés helyett. Ezek a versek felfedik, hogy Isten hogyan hozta/hívta elő? a bölcsességet, hogy részt vegyen az Ő teremtésművében.

PÉLDABESZÉDEK 8:22-23

ZSOLTÁROK 90:2

„Az Úr bírt engem utai kezdetén, mielőtt valamit teremtett kezdettől. Öröktől [owlam] fogva elrendeltettem és régóta, mielőtt a föld lett.”

„…Öröktől [owlam] fogva és mindörökké vagy te, Isten!”

A Példabeszédek 1:20-21 verseiben a bölcsességet egy olyan nőként személyesíti meg az író, aki az utcán kiált. Ahogyan a szövegösszefüggés vizsgálatábaól is látható, nincs arra utaló jel ebben a szakaszban, amely alapján a Példabeszédek 1-9 fejezeteiben tárgyalt bölcsességet társítani kellene/összefüggésbe kellene hozni Krisztussal. Azonban, még ha valaki az Őrtorony Társulat által fenntartott állásponton van is (amely szerint a bölcsesség Krisztusra vonatkozik), akkor is arra a következtetésre kellene jutnia, hogy Jézus épp oly örökkévaló, mint Isten, hiszen nyilvánvaló, hogy a bölcsesség nem lehet teremtetett. A Példabeszédek 8:22-23 verseit nem lehet annak bizonyítására használni, hogy Jézus egy teremtett lény. Valójában, épp az ellenkezője igaz, és a Társulat álláspontja felhasználásával remekül lehet érvelni Krisztus örökkévaló természete mellett ezen bibliaversek használatával!

Megfigyelheted, hogy a helyes fordításokban a 22. vers úgy szól, hogy „Az Úr bírt engem…” (Káldi) vagy „Az Úr szerzett engem…” (Károli). Azonban az Új világ fordításban azt olvashatjuk, hogy„Maga Jehova hozott létre engem az ő útjának kezdetéül…”. A létrehozás azt az elképzelést sugallja, hogy valami megteremtetett vagy elkezdődött egy időpontban. Mi is kezdődött el? A Példabeszédek 8. fejezete Isten bölcsességét írja le/ismerteti. Vajon Isten bölcsessége örökkévaló vagy egy teremtett dolog? Ha Isten öröktől való, akkor minden bizonnyal az ő tulajdonságai és az isteni bölcsessége is örök. Nem létezhetett olyan idő, amikor Isten bölcsesség nélkül volt. Így tehát a „bírt” (birtokolt) kifejezés egy sokkal pontosabb és helytállób fordítás mint a „létrehozott”.

Jehova Tanúi rámutatnak, hogy a Példabeszédek 8-ik fejezete megszemélyesíti a bölcsességet, és feltételezik, hogy az Szentírásnak Jézust kell jellemeznie az Ő ember létezése előtti állapotában. Azonban, ez egy bizonyítatlan feltételezés. Tévesen fordítva a 22-ik verset, a 30-ik versnél tovább hangsúlyozzák, ahol bölcsesség beszél: „akkor mellette voltam [azaz, Jehova mellett] mint mestermunkás, bennem lelte gyönyörűségét” Így hozzák létre Jézus gondolatát a bölcsesség képe alatt, mint Jehova teremtési munkájának első alkotását, aki aztán az Atyja mellette jár mint mestermunkás.

Az a fontos, hogy felhívjuk a figyelmüket arra, hogy mit mond a Példabeszédek 8:1-2-ben: „Hát nem kiált-e a bölcsesség, és nem hallatja-e hangját a tisztánlátás? Kiáll a magaslatok tetejére.” Habár a bölcsesség megszemélyesített, nőnemű alakban van, a bölcsességet egy asszonyként ábrázolják. Ugyanez fordul elő a Példabeszédek 9:1-ben: „Az igazi bölcsesség megépítette házát, kifaragta hét oszlopát.” Javaslatom szerint az Úr Jézust, az Isten Fiát, nem fogják úgy jellemezni, ábrázolni az Ószövetségben, aminek egy asszony a szemléltetője. Legvalószínübben a Példabeszédek írója jelképes nyelvet használt, úgy jellemezve az isteni bölcsesség tulajdonságát, mint az Úr „szolgálólánya”, állandóan végrehajtva az Ő akaratát.

A nyelvtani nőnem ily módon történő használata olyannyira zavaró volt az Új világ fordításon dolgozó bizottság számára, hogy egyszerűen megváltoztatták! A Bibliájuk a Példabeszédek 8:1-2 [„Hát nem kiált-e a bölcsesség, és nem hallatja-e hangját a tisztánlátás? Kiáll a magaslatok tetejére, az útra, az útkereszteződésbe.” [„Does not wisdom keep calling out and discernment keep giving forth its voice? On top of the heights by the crossing of the roadways it has stationed itself.” „Hát nem kiált-e a bölcsesség, és nem hallatja-e hangját a tisztánlátás? Kiáll a magaslatok tetejére, az útra, az útkereszteződésbe.” (az eredeti angol nyelvű NWT a kiemelt részek alanyát, a személyes névmást semleges nembe fordítja. Mivel a magyar nyelvben nincsenek nyelvtani nemek, ezért itt nem feltűnő.)] Kihagyták a nőnemet és semleges nemre cserélték. Így a bölcsesség a továbbiakban már nem mint egy asszony van megszemélyesítve; érdekes módon Jehova Tanúi vezetősége maguk ismerték el, hogy az eredeti héberben nőnemben van. A God’s Eternal Purpose Now Triumphing for Man’s Good című könyvükben a 28. oldalon azt olvassuk,

“ Gondolkodásunk itt arra emlékeztet minket, amit a Példabeszédek 8-ik fejezetben mondtak, ahol az isteni bölcsesség egy olyan személyként van ábrázolva, aki magáról beszél. Természetesen az a Példabeszédek eredeti héber szövegében a bölcsesség szó nőnemű, és úgy beszél magáról, mint egy női személyről. Az isteni bölcsességnek nincs az Istentől elkülönült létezése. A bölcsesség mindig létezett Ő benne és nem teremtették. Ezért érdekesen hangzik, ahogy a bölcsesség úgy beszél magáról, mint egy nőszemély.”

Így, minden magyarázat nélkül, hogy miért tették, elismerik, hogy megváltoztatták a Szentírás ezen részét nőneműről semleges neműre bármilyen kielégítő indok nélkül. Meg kell említeni, hogy a héberben csak hímnem és nőnem van. Így a nőnemű főneveknek néha semleges névmást adnak a fordítók. Viszont a Példabeszédek 7:4-5 világosan megmutatja, hogy a Példabeszédek írója a Bölcsességet úgy ábrázolja mint egy asszony.

Az „engem”, aki az egész Példabeszédek 8:1 versétől beszél a 9:12-en keresztül úgy azonosítható, mint a „bölcsesség”, és sok más fordítás megvilágítja azt a tényt, hogy nőnemű névmást használnak itt. Bölcsesség felemeli a hangját a 8:1-ben; kiáll a 8:2-ben; kiált a 8:3-ban; megépítette házát a 9:1-ben; elrendezte asztalát a 9:2-ben. - Aligha van olyan nyelv, amiben ezt várnánk, ha Jézus Krisztust jelentené. (King James Version, Revised Standard Version, Jerusalem Bible, Modern Language Bible, The Living Bible, A Literal Translation of the Bible in the Pocket Interlinear Old Testament

Ezen kívül a helyesebb fordítások, mint például a Károli és Káldi, úgy fordítják, hogy Isten bölcsességget „szerzett” (Károli), „bírt” (Káldi) a kezdettől. Tény, hogy nem logikus az mondani, hogy Isten hozta létre vagy teremtette meg őt, mivel ez egy korábbi időt jelölne, amikor a Mindenható nem rendelkezett bölcsességgel.

A válasz annyira egyszerű, hogy könnyen elkerülheti a figyelmünket. Ha Jézus nem volt örökkévaló, akkor Isten hatalma, ereje és bölcsessége sem volt az. Figyeld meg azonban, hogy az ÚVF következő versében a „bölcsességről” mit ír: „Időtlen idők óta a helyemen állok…“ (Károli, Káldi: „Öröktől fogva”) Az itt használt héber szó az olam (Strong's word #5769), amelyet Gesenius a Hebrew-Chaldee Lexicon of the OT nevű lexionban úgy határoz meg, mint az „idő a világ teremtése előtt (azaz örökkévalóság), Péld. 8:23.” Ezt a szót használja Jézus leírására a Mikeás 5:2 is, a jól ismert messiási próféciában az Ő születésére vonatkozóan, de ami a legfontosabb, hogy szintén ezt használják a legegyértelműbb módon (leginkább explicit módon) az Atyaisten („Jehova”) örökkévalóságának leírásánál az olyan versekben, mint például a Zsoltárok 41:13, 90:2, 93:2, 106:48, Ézsaiás 40:28 (mind, időtlen idők az ÚVF-ben). Ha a szó „örökkévelót és teremtetlent” jelent amikor Jehovára alkalmazzák, akkor ugyan ezt kell jelentenie amikor Jézusra alkalmazzák.

Ez feltételezi azonban, hogy a Példabeszédek 8. fejezetében szereplő „bölcsesség” Jézusra vonatkozik elsősorban. Én amellett érvelnék, hogy ez egy példa a megszemélyesítés költői eszközére, egy absztrakt, nem személyi koncepcióra (ez gyakori a héber költészetben). Ezt jól mutatja, hogy a „bölcsességre” az angol ÚVF a 8:1-3 versekben semleges nemben hivatkozik (a legtöbb fordítás nőnemű névmást használ). A Példabeszédek 9:1-4 verseiben az ÚVF a „bölcsességre” semleges nemben „it” hivatkozik, majd nőnemben „she”; a Példabeszédek 1:20-2:11 verseiben a semleges nemet „it” ugyan ilyen módon használja. Jehova Tanúi nem vetik el Jézus férfi nemét, így ez a „bizonyítékuk” is megdőlt.

Az Őrtorony valójában egyetért ezzel a magyarázattal egy helyen, miközben más helyeken a bizonyíték szövegét Jézus ellen használják.

“...nem szokatlan az Írásokban, hogy valamit, ami nem valóságos személy azt személyként mutatják meg vagy megszemélyesítík. A bölcsességet a Példabeszédekben (1:20-33; 8:1-36) megszemélyesítik; és nőnemű névmási formát használnak az eredeti héberben, valamint sok más angol fordításban is. A bölcsesség szintén megszemélyesített a Máté 11:19-ben és a Lukás 7:35-ben.”

(Insight on the Scriptures, 1988, vol. 2, 1019)

Sajnos ismét azt láthatjuk, hogy bár az Őrtorony egy igazságba botlott itt, mégis egy hamisság támogatására használja azt. A fenti idézetek megtalálhatók a „Szellem”-ről szóló cikkben is -- tekintettel arra, hogy a személyes tulajdonságokat oly gyakran használják a Szent Szellem leírására a Bibliában. Megállapíthatjuk, hogy ezek csupán példák a megszemélyesítésre, és így a Szent Szellemre nem úgy kell tekintenünk, mint egy Isteni Személyre (ahogyan az ortodox Keresztény trinitárius teológia is tanítja).

1. Először is ez a részlet egy sor mai fordításban rosszul fordít, ráadásul parafrazál is. Had mutassam meg, hogy hogy fordítja a régi Káldi ezt a szakaszt.

· "Az Úr bírt engem utai kezdetén, mielőtt valamit teremtett kezdettől." (Káldi, 1865.)

· "Az Úr szerzett engem útjai elején, Kezdetben, mielőtt bármit is alkotott." (revideált Káldi, 1932.)

Az itt szereplő héber ige a qanani, nem pedig a bara, ami a teremtést jelenti (bara szerepel 1Móz 1:1-nél is). A héber qanani ige olyannyira nem azonosítható a bara-val, hogy még az angol ÚVF sem meri "created"-nek fordítani, hanem csak "szerényen" "produced"-et ír. Ezt a jelentést (bírt, szerzett) támasztja alá egy sor ókori fordítás is: Aquila, Symmachus és Theodotion, Jeromos.

2. A Péld 8-beli bölcsesség nem azonosítható egy az egyben Jézussal, mivel a hivatkozott igehely nem közvetlenül Jézusról, hanem a bölcsességről szól, azaz egy nyelvtanilag nőnemű teremtett valóságról, alkalmasint csak megszemélyesítés útján. Itt a bölcsességről van szó, ami magában véve egy isteni tulajdonság. Jézusra csak alkalmazni szokták, ha érted ezt a fogalmat.

A bölcsesség a Példabeszédek könyvében női formát ölt (v. ö. 7, 4, a héber chokma szó nyelvtanilag nőnemű), és úgy nő fel, amint azt az emberen látjuk: kialakul, mint az emberi egyén (23. v. a héber szerint) megszületik (24. v.), mint gyermek játékkal mulat (30. v.), végül mint felnőtt az igazak bizalmasává lesz (31. v.) és fellép mint tanítónőjük (31b és 1—3. vv.). A bölcsesség tehát itt sem egyéb, mint az öröktől fogva létező, isteni, nem teremtett bölcsességnek költőileg megszemélyesített, fokozatos megvalósulása, megnyilvánulása a teremtett világban, kezdve a káosz embrionális állapotától egészen a befejezett világ koronájáig, az ember fiáig.

A bölcsességnek a Példabeszédek könyvének 8. részében található megszemélyesítését egyes teológusok Krisztusra való utalásnak tekintik, s mint ilyet a Szentháromság ószövetségi bizonyítékaként tartják számon. Ugyanakkor tudjuk, hogy az ariánusok is előszeretettel használták ezt a szakaszt, mivel Krisztus teremtett voltát látták benne bizonyítottnak. A Péld 8 patrisztikus értelmezése valóban Jézusra érti a szöveget, az “alkotás” szót pedig “fölé helyez” értelemben használja. Athanasziosz különösen a 25. verssel védekezik, mely a születést hozza, hasonlóan a Zsolt 110,3-hoz. Csia Lajos ugyanakkor a Szentlelket látja megjelenni ebben az igeszakaszban. Az igehely azonban problémás, egyáltalán nem nyilvánvaló, hogy akár Jézusról akár a Szentlélekről lenne itt szó. A héber nyelv ismeri a nyelvtani nemeket. A Példabeszédekben a megszemélyesített, teremtett, nőnemű Bölcsesség beszél hozzánk. Ezt maga a szöveg is megerősíti. A Péld 7,4 szerint “mond a bölcsességnek: nővérem vagy te, az eszességet ismerősödnek nevezd.” “Én, a bölcsesség együtt lakom az okossággal.” (Péld 8,12). Nehéz elképzelni, hogy ebben a kontextusban hogyan lehetne a bölcsességet azonosítani Isten Fiával, hiszen akkor ugyanazon logika szerint ki lenne az eszesség, okosság? A Péld 9 szerint a Bölcsességnek lányai vannak, vajon őket kivel “azonosíthatjuk”? Ha más nem, ez mutatja, hogy itt valóban példabeszédről van szó, semmi többről. Sőt, ellenpárja is van a Bölcsességnek: a “balgaság fecsegő asszonya” a Péld 9,13-ban. Nem lehet tehát ebből az igéből Isten, vagy Szent Fia lényére következtetni, különösen más, világos igehelyekkel szemben.

*

A messiási utalások az Ószövetségben vagy teljesen egyértelműek (pl. Ézs 53), vagy ha nem is teljesen világosak, az Újszövetség egyértelműen Krisztusra vonatkoztatja őket (pl. ApCsel 2-ben Péter beszédében stb.). A Péld 8-at azonban sehol senki nem alkalmazta az Újszövetségben Jézusra, és Salamon sem utal rá, hogy többet kellene a fejezetbe belelátnunk a bölcsesség leírásánál. Épp ezért, bár szép párhuzamnak tűnik a Jézussal való azonosítás, a bibliai alapot mindenképp nélkülözi.

A 9. fejezetből kiderül, hogy miért hasonlít annyira a bölcsesség leírása Jézushoz (pl. aki a bölcsességet követi, az életet találja meg, és kegyelmet kap stb.). Itt ezt írja Salamon: “A bölcsesség kezdete az ÚRnak [JHVH-nak] félelme, és a Szentnek a megismerése ad értelmet” (Péld 9:10, MBT). A bölcsesség megtalálása tehát nem más, mint Istent félni és megismerni. Az Újszövetségben ennek módja pedig a Jézusban való hit. Ezért olyan hasonló a bölcsesség leírása Jézus szerepéhez. A Biblia magyarázza a Bibliát elv alapján a bölcsesség itt nem Jézus, hanem ahogy Salamon beazonosította: egy olyan viselkedés, melyet az istenfélelem és az istenismeretre való törekvés jellemez.

3. De ha esetleg mégis ragaszkodnál ahhoz, hogy az Igére értsük ezt az részletet, és a qananit (helytelenül) teremtés értelemben használnánk akkor sem jelent ez problémát: amennyiben ő, mint Isten fia, lelket, mely teremtetett, vett fel, és megtestesült. Jézus lelke pedig minden teremtett lények mintaképe volt. S amennyiben az ember átalán a teremtés koronája, minden teremtmények összes fogalma, egy kis világ: ennélfogva nemcsak az ős mintakép, az ember Jézus, hanem minden tökéletes ember többé kevésbbé nevezhető a teremtett dolgok előképének.

"Görög:

"...ο θρονος σου ο θεος εις τον αιωνα του αιωνος..."

[ho thronos sou ho theos eis ton aiōna tou aiōnos]

Ebben a különösen érdekes versben az Atyaisten a Fiúhoz szól. A Héberek 1:8 görög szövege két legitim módon történő fordítást tesz lehetővé:

“Az Isten a trónod örökkön-örökké...”

és

“A te trónod, óh Isten, örökkön örökkévaló…”

Azonban az Őrtorony azon feltételezése miatt, hogy Jézus nem Isten, Jehova Tanúi az első változatot választják; ellenkező esetben az Atya Istennek hívná Jézust, és ez szemben áll Jehova Tanúi teológiájával. Mégis, a legtöbb Biblia nem úgy fordítja az említett részt, ahogyan az Új világ fordítás teszi. A másik változatot választják. Miért?

Két okból:

Először is, a Héberek 1:8 egy, a Zsoltárok 45:6-ból származó idézet, ami így szól:

“Trónod, óh, Isten, örökkévaló. Királyi pálcád az igazság pálcája.” (Károli)

A Károli, Káldi, Magyar Bibliatársulat, Szent István Társulat, Vida, Békés-Dalos, Csia, Egyszerű fordítás, Ravasz László, dr. Budai Gergely, Czeglédy Sándor, Raffay Sándor, Masznyik, Kecskeméthy - tehát lényegében az összes ismert magyar nyelvű bibliafordítás mind úgy fordítja, hogy “trónod, óh Isten…” Az angol nyelvű Revised Standard Version bibliafordítás úgy adja vissza, hogy “az isteni trónod fennmarad örökkön örökké”, azonban ez egy igen szerencsétlen fordítás, mivel megértéséhez szükséges a ’trón’ jelentésű eredeti héber főnév egy speciális esetének [a főneveket akkor teszik ilyen esetbe, amikor jelentéstanilag határozottak, és egy másik főnév is módosítja őket egy birtokos szerkezetet alkotva, amely azonban nem azonos a megszokott birtokos szerkezettel] ismerete, ami rendkívül szokatlan, ha egy főnév névmási toldalékkal rendelkezik, mint ez… A legtöbb fordítás a verset annak egyértelmű, egyszerű értelmében fordítja, ahogyan az ókori fordítók is tették.

Amikor a héber szövegre nézünk, azt látjuk, hogy nincs kifejezett nyelvtani szükségszerűség erre a fordításra, noha a legtöbb fordító ezt tekinti a legjobb fordításnak. Önmagában ez nem meghatározó, mivel ennek a versnek a kontextusa a 45. zsoltárban egy királlyal foglalkozik, ami egyeseket csodálkozásra indíthat, hogyan lehetséges az, hogy őt Istennek szólítják. Azonban egyáltalán nem szokatlan az újszövetségi íróktól, hogy olyan ószövetségi verseket, melyek láthatólag egy adott témáról szólnak, más témára alkalmazzanak. Ők tudtak valamit, ami mi nem. Valójában az Ezékiel 28:12-17 egy olyan szakasz, ami az ördög bukásával foglalkozik. A 13. vers leírja, hogyan létezett ő az Éden kertjében. A 14. vers azt mondja, hogy egy felkent kerúb volt (15. vers), stb. Azonban a szövegrész kontextusa Tírusz királyának megszólításával kezdődik (12. vers). Mégis, közvetlenül azután, hogy Ezékielnek parancsba adatik, hogy írjon Tírusz királyának, ezután azzal folytatja, - amivel ma a teológusok döntő többsége egyetért - hogy leírja az ördög bukását. Így tehát meg kell néznünk a szövegösszefüggést, amelybe a Zsidókhoz írt levél szerzője a Zsoltárok 45:6-ot helyezi. Ő Jézusra vonatkoztatja. Így tehát a 45. zsoltár egy messianisztikus zsoltár és az Újszövetség fényében szükséges értelmezni, nem pedig fordítva.

Mindazonáltal ennek a versnek a kontextusa így szól:

“Mert az angyalok közül kinek mondta valaha Isten: „Fiam vagy te, ma nemzettelek téged!”, majd pedig: „Atyja leszek, és ő az én Fiam lesz.” Amikor pedig bevezeti az elsőszülöttet a világba, ismét így szól: „Imádja őt Isten minden angyala!” És az angyalokról ezt mondja ugyan: „Angyalait szelekké teszi, és szolgáit tűz lángjává”, de a Fiúról így szól: „A te trónusod örökké megáll, ó, Isten, és királyi pálcád az igazság pálcája. Szereted az igazságot, és gyűlölöd a gonoszságot: ezért kent fel téged Isten, a te Istened öröm olajával társaid fölé.” „Te vetettél, Uram, alapot a földnek kezdetben; és a te kezed alkotása az ég. Azok elpusztulnak, de te megmaradsz…” (Héb 1:5-11)

A szövegkörnyezet a Fiút hasonlítja össze az angyalokkal, azoknál sokkal jobbnak mutatva be őt. Az az ábrázolás, amely Istent a Fiú trónjaként ábrázolja, úgy tűnne, hogy Isten az ő fennhatósága. Ha így van, akkor milyen értelemben nem lenne ez elmondható az angyalokról? Milyen értelemben van itt a Fiú szembeállítva az angyalokkal?

A μέν…δέ (men…de) szerkezet, amely a 7. verset köti össze a 8.-kal egyértelműen meghatározza ezt a különbséget: “Egyrészt az angyalokról beszél… másrészt pedig a Fiúról beszél.” Így, bár nyelvtanilag lehetséges, hogy a 8. versben olvasható θεός-t (theos) az összetett állítmány névszói részének vegyük, a szövegkörnyezet és a kapcsolatos kötőszavak határozottan ellene szólnak. A Héberek 1:8 tehát Krisztus istenségének egy erőteljes megerősítése.

Értelmetlen azt mondani, hogy “Isten a te trónod”. Mit jelent az a kérdés, hogy “De melyik angyalnak mondta azt, hogy Isten a te trónod?” Mit jelentene ez? Isten lenne Jézus trónja? Egyedül Isten ül a trónján, és Ő nem szolgál trónként senkinek sem.

Ugyancsak érdemes figyelembe venni itt a 10. verset: “Kezdetben, Uram, te teremtetted a földet, az ég is a te kezed munkája…” Ez egy idézet a Zsoltárok 102:24-25-ből, amely azt mondja, “Ezt mondtam: Én Istenem! Ne vigyél el engem napjaim felénél, te, kinek esztendei nemzedékről nemzedékre tartanak. Te vetettél réges-régen alapot a földnek, az egek is a te kezed munkái.” Világos, hogy a 102. Zsoltárban Istent szólítják meg. Isten az, aki alapot vetett a földnek. Ez még érdekesebbé válik, amikor figyelembe vesszük, hogy az Ézsaiás 44:24 azt mondja, "Ezt mondja megváltód, az ÚR, aki az anyaméhben formált: Én, az ÚR alkottam mindent: egyedül feszítettem ki az eget, magam tettem szilárddá a földet." Ha Isten egyedül alkotta meg a földet, ez azt jelentheti, hogy vagy Jézusnak Istennek kell lennie, a háromság második személyének, aki ugyanúgy alkotta a földet, ahogyan JHVH tette, vagy pedig találtunk egy ellentmondást a Bibliában. Egyértelmű, hogy a Héberekhez írt levél ezen szakasza kinyilvánítja Jézus Istenségét. Ezért, a szövegösszefüggés alapján Héb 1:8 legjobb fordítása ez, “Trónod, óh, Isten” és az Atya itt Istennek nevezi Jézust.

Az Őrtorony Társulat elutasítja azt, hogy Jézus az Isten. Ezért nem engedheti meg, hogy bármely vers a Bibliában még csak utaljon is arra, hogy Jézus az Isten. Ezért fordították úgy a szöveget, hogy az nem igazán illeszkedik a szövegkörnyezethez vagy a Bibliai teológia egészéhez.

Tehát nem kellene, hogy meglepetésként érjen minket, hogy a 8. versben Isten, az Atya ezt mondja: “Trónod, óh, Isten, örökkévaló” (szószerinti fordítás)

Hogy kikerülje ezt az egyszerű állítást, az ÚVF úgy fordítja a 8. verset, hogy “az Isten a trónod örökkön-örökké...”. Pusztán nyelvtani szempontból ez a fordítás is lehetséges, és néhány bibliatudós ezt a változatot részesíti előnyben. Ebben az olvasatban az állítás lényege tehát az, hogy Isten a forrása Jézus fennhatóságának.

Ugyanakkor ez az állítás egy elég szokatlan, ha nem teljesen hibás megközelítésnek tűnik. A Szentírásban a “trón” nem forrása senki hatalmának, hanem az a pozíció, vagy hely, ahonnan valaki uralkodik. Így a mennyet “Isten trónusának” nevezik (Mt 5:34). Egészen biztos, hogy Isten nem a mennytől származtatja a hatalmát, mint ahogyan senki és semmi mástól sem! De még ha fel is tételezzük, hogy az “Isten a te trónod” ezzel a jelentéssel bír, a kontextusba helyezve nincs értelme. A Héberekhez írt levél szerzője a Zsoltárok 45:6-ot idézi és a Fiúra alkalmazza, hogy megmutassa: a Fiú nagyobb bármely angyalnál. Ha viszont ez a vers csupán azt jelenti, hogy a Fiú hatalma Istentől származik, ez semmilyen módon nem teszi őt különlegesebbé, vagy nagyobbá, mint az angyalok, hiszen ez elmondható Isten minden engedelmes angyaláról.

Ez a passzus egy nagyon erős bizonyság az Atyától azzal kapcsolatban, hogy a Fiú egyenlő Ővele. Az Atya valójában úgy utal a Fiára, mint Istenre - Theos. A szöveg eltorzításával, hogy elkerülje a Fiú istenségét, az Őrtorony valóban megerőlteti a képzelőerőt, én pedig csupán annyit kérdeznék, hogy mit jelent az ‘Isten a te trónod’ kifejezés? Ez az állítás egy idézet a Zsoltárok 45:7 verséből, amely így hangzik: ‘Trónod, óh, Isten, örökkévaló. Királyi pálcád az igazság pálcája’, amely verset egyébként az Őrtorony szintén megváltoztatott, hogy a két vers illeszkedjen torz fordításukban. Miért állnak ellentétben minden jónevű héber és görög nyelvtudós fordításával? Miért állnak ellentétben az összes többi elismert változattal?

A Héberekhez írt levél 1. fejezetének teljes kontextusa azt tanítja, hogy a Fiú Isten, egyenlő az Atyával Örökkévaló Istenségben, és az Atyával együtt ül a mennyei trónon. Ahogyan Gerald Wright tanúsítja:

“Ez a Fiú birtokolja Isten természetét, ‘az Ő dicsőségének ragyogását’. Egyedül az igaz Isten rendelkezik ilyen dicsőséggel: “Én vagyok Jehova. Ez a nevem, és senki másnak nem adom dicsőségemet” (Ézs 42:8, ÚVF). Ez a szöveg és sok más mégis azt állítja, hogy Krisztus birtokolja Istennek, az Atyának dicsőségét. Így tehát ő nem egy másik, ami az egyenlőséget illeti, ő egy az Atyával (vö. János 1:14; 17:5)” (21. old.)

A fordítások döntő többségével összhangban, a Héberek 1:8, 9 ihletett írója kifejezetten úgy hivatkozott a Fiúra, mint Istenre. A 1. fejezet arra lett szentelve, hogy megkülönböztesse Krisztust az angyaloktól, és azonosítsa Őt mint Fiúistent, így tehát nem lehetnek kétségeink afelől, hogy Krisztus nem egy angyal, ahogyan Jehova Tanúi prédikálják.

A katolikus New American Bible szerint „az ’Isten’ név alkalmazása a Fiúra a 2-3-as versekben említett korábbi létezéséből ered…” (NAB, 1:8-12-höz fűzött jegyzetek).

“...ezekben a végső napokban Fiában szólt hozzánk, akit a mindenség örökösévé tett, aki által az időket is teremtette. Mint dicsőségének kisugárzása és lényegének képmása, ő tartja fenn hathatós szavával a mindenséget. A bűntől való megtisztítást elvégezve helyet foglalt az isteni Fölség jobbján…”

Először is, a 3. versben egy szó szerinti fordítás azt mondja, hogy Krisztus „az Ő lényegének határozott képmása” (Jay P. Green szerint; NAB: “az Ő lényének lenyomata”). Itt a „képmás” (görögül charaktar) azt jelzi, hogy a Fiú „a szó szoros értelmében egyenlő Istennel”, aki lényegének ő a lenyomata. A teljes hasonlóság ténye az, amit ez a Szó hangsúlyoz. (Strong and Vine’s, 259). Világos, hogy Krisztus nem lehetett teremtve, és teljesen bizonyos, hogy nem volt angyal, mert egyik esetben se lenne a szó szoros értelmében egyenlő Istennel, hanem sokkal kevesebb.

Másodszor, a 13. vers a Zsoltárok 110:1-et idézi, ahol Jehova Istenről azt mondják, hogy Krisztusra mint Adonaira utal (héberül: Úr), amely címet kizárólagosan csak Istenre szoktak alkalmazni (Strong and Vine’s, 6), és ezt az értelmezést még Jehova Tanúi elfogadják (Éleslátás, 1008). A Héberek 1:13 így szól:

“Ugyan melyik angyalnak mondta valaha: Jobbom felől foglalj helyet, és lábad alá teszem zsámolyul minden ellenségedet?”

Ez Dávid zsoltárának, a Zsoltárok 110:1-nek szó szerinti idézése, így szól:

“Így szól az ÚR [Jehova] az én Uramhoz: Ülj a jobbomra, amíg ellenségeidet a lábad alá nem vetem zsámolyul.”

Az adonai szó az Interlinear számozásában 136-os számot kapta, mely a Strong and Vine's könyvben a 6. oldalon levő „adonai” címszóra utal.

A Fiú nem csak, hogy nem angyal, de ez alátámasztja a 8. vers értelmezését, amely a Fiúra hivatkozik, mint Istenre.

Harmadszor, fontos megjegyezni, hogy a 10-12. versek szintén fontos szerepet kapnak a Héb 1:8 értelmezésében, mivel az egy ószövetségi szakasz, mely a Mindenható Istenre vonatkozik, de Jézusra “irányították át”. A Fiúról ezt mondja:

“És: Uram, te kezdetben megvetetted a föld alapját, és a te kezed alkotásai az egek. Azok elvesznek, de te megmaradsz, és azok mind megavulnak, mint a ruha, palástként összegöngyölíted őket, és mint a ruha elváltoznak, te pedig ugyanaz vagy, és a te esztendeid nem fogynak el.” (Héberek 1:10-12)

Negyedszer, a Héberek 1:8 egy ószövetségi idézet a Zsoltárok 45:6-7-ből, amely ugyancsak azt mondja: “a te trónod, ó Isten…” (NAB). A 45. zsoltár egy királyi esküvői ének. Itt az “isten” a “királyra” vonatkozik, akit “az udvari nyelvben “istennek” neveznek”, ti., embernél többnek, Isten képviselőjének az emberek számára. A Héb 1:8-9 Krisztusra alkalmazza a 7-8. verset” (NAB jegyzetek a Zsoltárok 45:7-re).

Mivel tagadják, hogy Jézus Isten, ezért Jehova Tanúi megfordítják a Héberek 1:8-at és a Zsoltárok 45:6-ot, mely szerintük így szól: “Isten a te trónod”. Ezt részben egy B.F. Wescottól vett idézettel igazolják, aki 1889-ben azt írta a Zsoltárok 45:6-ról: “Igen valószínűtlen, hogy az eredetiben használt [Elohim] (isten) a királyra vonatkozott” (Érveljünk, 159). Ezért, ha elohim (isten) nem vonatkozhat a világi királyra, akkor a hagyományos fordítás: “trónod, óh isten” a Zsoltárok 45:6-ban, vagy a “trónod, óh Isten” a Zsid 1:8-ban nem lehetséges.

Szakértőjük érvelése azonban ellentmond Jehova Tanúi saját állításának az előző szakaszban, ahol azt állítják “A Zsidók 1:8 a Zsoltárok 45:6, [45:7, Károli] szavait idézi, amely eredetileg Izrael egyik emberi királyához szólt. (Érveljünk, 159.) Egy ilyen nyilvánvaló ellentmondás zavarba ejtő, különösen annak fényében, hogy az elohim hivatalos definíciója ténylegesen magában foglalta a világi királyokat és elöljárókat az Ószövetség idején, ti.,

“…uralkodókat, bírákat, akár isteni képviselőkként, szent helyeken, akár az isteni felség és hatalom visszatükrözőiként, isteni személyekként, emberfeletti lényekként, beleértve Istent és angyalait.” (Strong and Vine’s, 17)

„Óh, Isten” - A Zsoltárok 45:7 szavai egyértelműen a királyhoz szólnak, csakúgy, mint a 2-5 és a 7-9 versekben. Ahelyett, hogy elfogadnák ezt az állítást úgy, ahogy van, sokan inkább ki akarják javítani a szöveget, mivel az ókori izraeli gondolkodástól távol állt, hogy földi királyokat Istennek tekintsenek (vesd össze: NEB [Új Angol Biblia] „a te trónod olyan, mint Isten trónja, örökkévaló”). Azonban sokkal jobb, ha megtartjuk a szöveget, és ezt a kijelentést a királyi zsoltárokban gyakran előforduló fejedelmi túlzások egy újabb példájaként fogjuk fel. Mivel egy dávidi király Isten alkormányzója volt a földön, a zsoltáros úgy szólítja meg őt, mintha Isten megtestesülése lenne. Isten erőt ad a királynak a harcokhoz, és igazságot szolgáltat általa. A túlzásnak egy hasonló használata figyelhető meg az Ézsaiás 9:6-ban, ahol az eszkaton eszményi dávidi királya az „Erős Isten” címet kapja. Az ókori Közel-Kelet művészete és irodalma úgy ábrázolja az isteneket, hogy felkészítik a királyokat a csatára, különleges fegyvereket adnak nekik, vagy beleavatkoznak a csatába. Az egyiptomi történetírók szerint a hittiták a következőképpen írták le 2. Ramszeszt: „Nem ember ő, aki köztünk van, hanem a nagy erejű Sét, Baál személyesen; Az emberek egyetlen tette sem olyan, mint az ő tettei, Olyannak tettei azok, mint aki egyedülálló” (lásd Miriam Lichtheim, Ancient Egyptian Literature, 2:67). a Zsoltárok 45:6 és az Ézsaiás 9:6 valószínűleg egy hasonló reagálást jelenít meg, amikor barátok és ellenségek egyaránt a teljes királyi díszben levő dávidi királyra tekintenek. Amikor a király ellenségei szembeszegülnek vele a harctéren, akkor ők tulajdonképpen maga Isten ellen harcolnak.

Egyszerű olvasatban teljesen nyilvánvaló, hogy a Zsoltárok 45 valójában egy világi királyra vonatkozik, esetleg Salamonra. A Zsoltárok 45:7-et Krisztusra is alkalmazzák; a kettős alkalmazást az örökkön örökké való trónra történő hivatkozás teszi világossá. Ez nem mondható el a földi zsidó királyok ószövetségi trónjáról, azonban elmondható Krisztus trónjáról.

Bár a “trón” utalhat székre (Máté 23:22), égre (Máté 5:34) vagy kegyelemre (Héberek 4:16) (Strong and Vine’s, 117), Jehova Tanúi itt kizárólag a “hatalomra és fennhatóságra” való hivatkozásként használják. Ezért számukra az “Isten a te trónod” csupán annyit jelent, hogy Isten a forrása Krisztus hatalmának, fennhatóságának és királyságának. (Érveljünk könyv, 159. o.)

Míg első pillantásra ez igaznak tűnhet, a “trón” (görög thronos) főnév használatának és alkalmazásának mélyebb vizsgálata megmutatja, hogy Isten trónja Krisztus trónja is, és ha az Krisztus trónja is, akkor logikátlan azt mondani, hogy “Isten a te trónod” olyan kizárólagos értelemben, hogy az egy Krisztustól különálló hatalom vagy fennhatóság. Ennek nem lenne értelme.

Például az ezeréves uralkodását megelőzően a Jelenések 3:21 szerint Krisztus az Ő Atyjával együtt ül az Ő trónjára. Krisztust nem csupán Isten trónjának jobbjánál láthatjuk a Jelenések 5:6-ban, hanem a 7:17-ben a Bárány Isten trónjának közepén áll. Továbbá a Jelenések 22:3 szerint, a milleniumi uralkodását követően, a trón “Isten és a Bárány” trónja; mindkettejük trónja és “az ő szolgái imádni fogják Őt” (NAB; “szent szolgálatot végeznek” ÚVF) amely egy közvetlen utalás a Bárányra, vagy az Isten és a Bárány egységére, és egy nyílt megállapítása annak, hogy a Bárány osztozik azon a hatalmon és fennhatóságon, amelyet a trón szimbolizál, ez is egyenlőséget jelent.

Jézus a “kezével” szemléltette a hatalom és fennhatóság közös egyenlőségét, egy olyan metaforával, amely Isten hatalmát ábrázolja (Strong and Vine’s, 271).

“Az én juhaim hallgatnak a hangomra, én ismerem őket, és ők követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, és senki sem ragadja ki őket a kezemből. Az én Atyám, aki nekem adta őket, nagyobb mindeneknél, és senki sem ragadhatja ki őket az én Atyám kezéből. Én és az Atya egy vagyunk.” (János 10:27-30)

Jézus sokkal többet mond annál, hogy az Atya és Ő egyazon célon osztoznak, ahogyan Jehova Tanúi értelmezik ezeket a verseket. Magától értetődik az egységes szándék. A 30. vers megindokolja a 29. verset; megerősíti a hatalom egységét és kinyilatkoztatja, hogy Jézus szavai és tettei Isten szavai és tettei.

“Jézus és az ő követői kölcsönösen elismerik egymást és ebből fakad az örök élet ajándéka, valamint a hívők végleges biztonsága, vagyis azoké, akik Jézus fennhatósága alatt állnak (az ő kezében). Ez a fennhatóság, és ez a biztonság továbbá magának Istennek a fennhatósága és biztonsága; mondd, hogy ‘Jézus’, és azt mondtad ‘Isten’.” (C.K. Barrett, Peake’s Commentary, 856)

Jézus nem csupán elismeri a hatalomban és fennhatóságban Istennel alkotott egységét. Isten természeténél fogva birtokolja Isten hatalmát és fennhatóságát. A szemléltetés szükségessé teszi az identitás egységét a Szentháromság természetében, mert Jézus csupán egy kézről beszél. Ha senki sem (még Isten sem) veheti ki Krisztus juhait az ő kezéből, és senki sem veheti ki ugyanezeket a juhokat Isten kezéből (még Krisztus sem), akkor csupán egy kézről lehet szó, ugyanarról a kézről. Így Jézus jogosan állítja, hogy “Az Atya és én egyek vagyunk.” és nem ketten, ahogyan Jehova Tanúi állítják, hanem egy és ugyanaz. Ezért a Héberek 1:8 így hangzik helyesen: “A te királyi széked, óh Isten, örökkön örökkévaló.”

Még nyilvánvalóbbá teszi ezt Krisztus saját kijelentése, miszerint övé minden erő és hatalom égben és földön (Máté 28:18), és teljes joggal, mert – amint a 23. részben már volt róla szó – mivel csak egyetlen „Első és Utolsó” létezhet, és mivel mind a feltámadott Jézus, mind a Mindenható Isten „az Első és Utolsó”; és mivel „az Első és az Utolsó” (Jézus) egyben az Alfa és az Omega is, és továbbá, mivel a Jelenések 21:5-ben az Alfa és az Omega Isten trónján ül, az erő és a hatalom trónja végső soron egy princípiumként Isten és a Bárány trónja. Jehova Tanúi nem ismerik fel ezt, de azáltal, hogy a Héberek 1:8-at úgy értelmezik, „Az Isten a trónod”, önkéntelenül is elismerik, hogy Jézus Isten.

Ötödször, ez a “királyság” vagy az erő és hatalom trónja örökkön-örökké tart majd:

“A Fiúról pedig így szól: A te trónod, óh, Isten, mindörökké megáll, és királyságod pálcája az igazság pálcája.”

A Dániel 7:14, amit Jehova Tanúi Krisztus királyságának és birodalmának, vagy uralmának és hatalmának igazolására idéznek, szintén nagyon világossá teszi, hogy ez örökké fog tartani és sohasem fogják elpusztítani.

“Hatalma örökkévaló hatalom, amely nem szűnik meg, és királysága sem pusztul el.”

De ezt még maguk Jehova Tanúi sem hiszik el. Az ő verziójuk szerinti Jézus Krisztus, az angyal, csak nagyon korlátozott szerepet játszik az üdvtörténetben, és gyakorlatias célok érdekében mellőzik is Őt a millenniumi uralom után. A Tanúk szemében Ő nem egy örökkévaló királyság örökkévaló királya, hanem visszafokozódik egy kívülálló angyal szerepébe. Ezt írják:

“Mivel a bűn és a halál tökéletesen el lesz távolítva a föld lakói közül, ez annak is véget fog vetni, hogy Jézusra mint „az Atya segítőjére” szükség legyen abban az értelemben, hogy megváltásról gondoskodjon a tökéletlen emberiség bűneiért. (1 János 2:1,2) Ez visszahelyezi az emberiséget eredeti állapotába, melyet akkor élvezhetett, amikor a Ádám, a tökéletes ember még az Édenkertben volt. Amíg Ádám még tökéletes volt, nem volt arra szüksége, hogy valaki Isten és őközötte álljon, és engesztelést szerezzen számára. Tehát amikor Jézus Ezeréves Uralma véget ér majd, a föld lakói ismét abban a helyzetben lesznek, a vele járó felelősséggel együtt, hogy cselekedeteikkel Jehova Isten mint Legfelsőbb Bíró előtt kell elszámolniuk, anélkül, hogy valamiféle jogi közbenjáróhoz vagy segítőhöz folyamodnának.” (Éleslátás, 170)

Amikor Isten … feltámasztotta Krisztust a halálból a mennyei szellemi életre … a mennyei Jeruzsálem angyalok alkotta szervezete nem csupán központi helyre fogadta őt, hanem Fővezéreként, az Arkangyalként. (M. Alfs, Concepts of Father, Son and Holy Spirit [Minneapolis, Minnesota, Old Theology Book House, 1984], 71 n. 152)

ehova Tanúi közelebbről is megvizsgálhatnák a Héberek 7:25 versét: “Ezért mindörökre üdvözítheti is azokat, akik általa járulnak az Isten elé, hiszen örökké él, hogy közbenjárjon értünk.” Ez “a megdicsőült Jézus közbenjárására vonatkozik, nem a befejezett áldozatának folytatásaként, hanem az Ő örök jelenlétére a mennyben, vö. Róma 8:34” (NAB jegyzetek, Zsidók 7,25).

Hatodszor, Jehova Tanúi azt állítják, hogy a Zsidók 1:8-ban valaki más, Istentől eltérő személy beszél, és azzal érvelnek, hogy “Isten, a te Istened” valaki más kell legyen, mint Isten, “ami rámutat arra, hogy a megszólított nem a legfelségesebb Isten, hanem ennek az Istennek az egyik imádója”, így tehát feltehetően nem Isten beszél (Érveljünk, 159). Ez az érv azonban gyenge lábakon áll, mivel nem történik említés harmadik félről, aki “imádná” Istent, a Fiút. Arra utal ez, amit Isten mond a Fiúról, nem a Fiú, vagy bárki más beszél, hanem Isten, az Atya beszél a Fiúról és hangsúlyozza isteni mivoltát. Az 1. fejezet 1, 2, 5, 6, 7, 10, 12 és 13. versei egyértelműen arra vonatkoznak, amit Isten mondott, és a 8-9. versek sem térnek el ebben a tekintetben.

Hetedszer, a katolikus New American Bible a János 1:18-ban nyomatékosan kijelenti, hogy a Fiú Isten: “Istent soha senki nem látta. Az egyszülött Fiú, Isten, aki az Atya mellett van, nyilatkoztatta ki Őt.”

Az egyszülött Fiú, Isten: noha a későbbi kéziratok döntő többsége egy másik olvasatot közöl, “a Fiú, az egyetlen” vagy “az egyetlen Fiú”, a fenti fordítás a legjobb és legkorábbi kéziratokat követi, “egyszülött Isten”, azonban az első kifejezés jelentését nem korlátozza arra, hogy “egyetlen”, hanem magában foglal egy fiúi kapcsolatot az Atyával, ahogyan a Lk 9,38-ban (“egyetlen gyermek”) vagy a Zsid 11,17-ben (“egyetlen fiú”) és ahogyan a János 1,14-ben is áll. A Logosz tehát “egyetlen Fiú”, és Isten, de nem az Atya/Isten. (NAB jegyzetek 1,18).

Laikus szemszögből nézve, az előttem fekvő szöveg futólagos értékelése alapján vizsgálatom arra jutott, hogy az ÚVF fordítás tulajdonképpen azt mondja, Krisztus Jézus Istenen ül. Azt mondani, hogy “Isten a te trónod”, azt jelenti, hogy Jézus Istenre lett ültetve. Egy trón kevesebb, mint a rajta ülő személy. A trón a hatalom szimbóluma, vagy jele. Király nélkül, aki rajta ül, vagy nép nélkül, amely hatalmát adja, semmi. Helyes egyáltalán azt mondani, hogy Isten egy trón? Továbbá, helyes-e azt állítani, hogy egy teremtett lény ül azon a trónon, hogy egy teremtett lény ül Istenen, ahogyan előttünk áll az ÚVF fordításban. Isten azt mondja, a Föld az ő zsámolya és a “menny a trónja”, ahogyan a Máté 5:34-ben olvassuk.

Ha a menny Isten trónja, akkor hogyan lehet az “Isten a te trónod” egy pontos angol fordítás? Nem találok semmilyen írásszöveget, ami megerősítené, vagy igazolná ezt a fordítást. Mutasd be kérek, ha tévednék, de hol található a Szentírásban példa arra, hogy Isten másodlagos helyzetet vesz fel egy teremtett lénnyel szemben, amikor az istenség megtárgyalása során kevesebbnek állítja magát, mint egy teremtett lény, a “trón” szót használja Isten allegóriájaként.

Egyébként még az ’Érveljünk az Írásokból’ című kiadványukban is idézik a bibliatudós B. F. Westcott írását, amely elismeri, hogy a kérdéses görög rész „...felfogható megszólító esetként mindkét előfordulásakor (A trónod, ó Isten, . . . ezért ó Isten, a te trónod . . . )…” (The Epistle to the Hebrews. [London, 1889] 25—6. o.).

És valóban, a "ho theosz" magyarul igen gyakori, hogy ezt használják a megszólító eset ("Istenem," v. "ó, Isten") helyett.

A határozott névelő ("ho") megléte itt döntő jelentésű. Ami az ilyen, görög fül számára kissé furcsa névelős szerkezeteket illeti, ez azok közé a sajátos héber és arám nyelvi fordulatok közé tartozik, amelyek az Újszövetség görög szövegében találhatók. A héberben a megszólító módot (vocativus) névelős alanyesettel fejezi ki: pl. Mk 14:36-ban az 'abba ho patér' szó szerit ("Isten, az Atya), magyarán "Istenem! Atyám!" Az arámban a főnvéhez toldott -a (névelő)rag fejezi ki a megszólítást; pl. Mk 5:41 a talitha kumi! Márk arámias görög "fordítása" szerint to koraszion, szó szerint "a kislány, kelj fel!", magyarán: "Kislány...!"

Az is segíthet ha megnézzük még a szövegkörnyezetet, az meg a Fiú méltóságát dicsőíti, vagyis az egész részlet a Fiúról szól.

Jehova Tanúi idézik a Csel 2:30 és Jel 3:21 verseket bizonyítandó, hogy Jézus az Istennek a trónján ül. Vagyis ezek szerint mégse Isten maga a trón. Annak a fordításnak semmi értelme: Isten egy szék, amin ülni lehet? Nem: a trón az isteni uralmat jelképezi, nem magát Istent. Egyébként pedig ez bizonyítja isteni méltóságát: Jézus az Istennek trónján ül, Isten trónján pedig Isten ül, és nem egy angyal.

Egyes bibliafordításokban (pl. MBT) eltér a Zsoltárok könyvében található szakasz a Zsidókhoz (Héberekhez) írt levélben találhatótól. Ám nincs ebben semmi különös, nyilván ez esetben nem ugyanaz az ember fordítota az MBT-nél a Zsoltárok könyvét meg a Zsidó levelet, és nem egyeztették össze, a héberes meg esetleg elhibázta. Angol nyelven sok cikk van erről, hogy a héber szöveg is jelölhet megszólító esetet, vocativust.

Egyébként meg az Újszövetségben található ószövetségi idézetek megfogalmazásának nem minden esetben kell szó szerint egyeznie a héber szöveggel, tekintve, hogy az újszövetségi írók általában az Ószövetség görög fordításából, a Septuagintából idéztek, amelynek a megfogalmazása, hangsúlya sokszor eltér, és így az újszövetségi sugalmazott író az idézetnek olyan értelmet, nyomatékot, hangsúlyt adhat, amely a héber szövegből alapból nem következne, vagy legalábbis nem magától értetődő.

ITT van egy kis gyűjtemény azokról az újszövetségi idézetekről, ahol az idézett szöveg a héber szövegtől eltér, és a Septuagintát követi.

És persze még az se biztos, hogy arról van szó, hogy a Septuaginta ezekben az esetekben "rosszul" fordított, egyszerűen csak arról van szó, hogy más szöveghagyományt követ, mint a ma fellelhető, ún. maszoréta szöveg, amely farizeusi-rabbinikus munka, állítólag felmerült, hogy a keresztény értelmezéseket megelőzendő módosításokat is végrehajtottak.

Én 4 félével találkoztam eddig:

1. A mindenbe belefáradt, aki max megkérdezi, hogy adhat-e egy újságot és gyorsan tovább megy, nem mond semmit, örül, hogy túl van rajta

2. Az értelmesebbek, akikkel nagyon jól el lehet beszélgetni, noha nem értünk egyet esetleg, ezek inkább a fiatalok

3. A tipikus agymosott, akit nem érdekel a véleményed, ha kérdezel és nem tud válaszolni, akkor más igéről beszél, végig sem hallgat, csak megpróbálja lenyomni a torkodon az évek alatt betanult és belésulykolt szöveget

4. A "nagyon felsőbbrendű" a tipikus vezető, akiből sugárzik a hatalom élvezete és azzal próbál hatni rád, gyakorlatilag szellemileg megfélemlíteni. Aki hozzá van szokva a hatalmához, amit a tanúk felett gyakorol, és a megjelenése és viselkedése is olyan, ahogy velük viselkedik. Nincs benne semmi szeretet, csak rideg felsőbbrendűség.