Milyen érveik vannak a keresztényeknek (és más vallásoknak) az evolúció létezése ellen?
Napfonat felhasználó válaszára szeretnék reagálni.
Ez a valószínűség-alapú hipotézis nem teljesen az, aminek beállítod. Sok felfedezés/ötlet van, ami pont erre épül. Hirtelen a számítástechnikából tudnám példaként felhozni a genetikus algoritmust, aminek néhány fajtája pont ezen az elven alapul, csak ott a körülmények virtuálisak, nem kézzel foghatók és mesterségesek.
Mivel foglalkoztam már hasonlóval tudom, hogy amit leírtam, az nem egy teória, vagy hipotézis. Mivel pont ilyen virtuális környezetben láttam már működni, egyszerű számszerű törvények alapján, ezért számomra olyan, mint neked vagy másnak az, hogy ha elengedek egy darab követ az lefelé fog esni. Nincs mit ezen bizonyítani, nem kell vitatkozni, hogy attól mert nem láttuk, szerinted felfele fog esni, mert "bizonyítsd, hogy nem!"
Annak ellenére, hogy rossz példát hoztam fel, nem tagadhatod azt sem, hogy egy környezetben az a faj tud több egyedet létre hozni, akinek jobban "megfelel" a környék, a példámban ezt akartam kihangsúlyozni.
Nos mivel adott a mutáció jelenség (ami képzett szakembereknek már önmagában bizonyítja az evolúciót) ezért csak azt kell belátni, hogy idő elteltével azokkal a tulajdonságokkal fogunk találkozni, amik több példányban lettek megörökítve. Megpróbáltam általánosítva megfogalmazni ugyan azt, amit korábban leírtam a patkányos példámmal, azért, hogy el lehessen tekinteni a példa hiányosságaitól. Az általánosítást most nem folytatom.
Emellett belekötöttél abba is, hogy mi lesz a fénykedvelő patkányokkal. Nos sajnos azt írtam korábban, hogy csak szélsőséges körülmények között pusztulnak ki, de legtöbb esetben nem így van, ugyanis egy idő után a fényt nem kedvelő patkányok annyian lehetnek, hogy az élőhelyükről kiszorítják a fényt kedvelőket, a legtöbb esetben hasonlóan megy. Egyszerűen fogalmazva a fényt nem kedvelő patkányok éjjel felzabálják az összes kaját a nappaliak elől. Végül olyan kevesen lesznek, hogy a fajuk (mármint a nappaliak) fennmaradása érzékenyebbé válik a vadászatra, tehát akár 1-2 patkány halálától kihalhat az egész ág.
#70
"vízellátás, áram, tömegközlekedés, orvoslás, stb."
Ezek mind olyan technikai eredmények, melyekhez semmi szükség az evolúciós elméletre. Mint ahogy a számítógéphez sem, amin éppen írok - csak mert ezt is sokan fel szokták hozni.
Isten a teremtés után az embernek adta a világot, hogy uralkodjon rajta, és használja azt. Maga Isten ruházta fel tehát az embert azzal a képességgel, hogy különféle technikai eszközöket fejlesszen ki, és tudományos felfedezéseket tegyen. Miért gondolja minden evolucionista, hogy tudományos eredmények csak materialista világkép alapján lehetségesek? Ez hatalmas tévedés!
Egyébként ha megnézzük a tudománytörténetet, nagyon sok hívő tudóst találunk, akiknek sok mai tudományos vívmány köszönhető.
Tehát Isten az embereknek adta a világot, hogy mindenféle tudományos felfedezést tegyen...kivéve az evolúciót...
Seems legit....
#72
Ez nem azt jelenti, hogy azok a tudósok teljesen felhagytak a tudományos gondolkodásmódjukkal. Szerintem nem kéne két külön dolgot keverni. Ugyanis biztosra veszem, hogy sokan itt a válaszolók között is vannak olyan evolúció-védők, akik hívők és vallásosak. A kettő egyáltalán nem zárja ki egymást, ahogy a vallás és a tudományos gondolkodásmód sem!
Sok hívő ember alkotott már valamit a tudomány világában. De nagy különbség van például egy Hugh Ross és egy Kent Hovind között, amíg az egyik embertársainak képességeivel érvel (nem szó szerint idézem: az emberek képesek fejlett űrtávcsövekkel ellátni 3 milliárd fényév távolságba), míg a másik a véleményével ("Sajnálom, de ezt én nem hiszem el!). Remélem sokan felismerik az idézeteket.
Amíg az előbbi gondolkodásmód lélegzetelállító felfedezésekhez vezet, addig az utóbbi sehova.
A tudományos felfedezésekhez tudományos gondolkodás szükséges, amit úgy tűnik össze keversz a materializmussal, pedig a kettő nagyon távol áll egymástól.
Emellett továbbra is azt hiszem, hogy mivel nem vagy szakmabeli, nem állíthatod teljes bizonyossággal, hogy az evolúció nem segített semmit az embereknek. Talán pont azért gondolod így, mert elzárkózol tőle.
"vízellátás, áram, tömegközlekedés, orvoslás, stb.
Ezek mind olyan technikai eredmények, melyekhez semmi szükség az evolúciós elméletre."
Elvileg tényleg működne nélküle is... viszont az evolúció egy módszer, amivel tervezni is lehet. Autót már terveztek így, az orvoslásban egyértelműen használják, a többiben pedig pl. szállítási módszerek megtervezésére jó.
Az evolúciónak van egy változata, a fajokon (bibliai megközelítéssel fajtákon) belüli változékonyság, ami tényleg létezik. Így például az összes medvefaj ugyanaz a fajta változata, mely valóban a környezethez való alkalmazkodással jöhetett létre. Ezt azonban Isten már eleve beletervezte az adott fajtába, és nem mutációval jön létre. Ennek a felhasználásával születhettek tudományos eredmények.
Mivel azonban makroevolúció nem létezik, ezért egy nem létező dolog nem is segíthet semmiféle eredmények megszületésében.
Még egyszer határozottan: Isten azt mondta, hogy Ő teremtett mindent. Tehát Isten és (makro)evolúció semmilyen módon nem férnek össze. Tűz és víz. Nincs "és", csak "vagy" van! Vagy Isten, vagy evolúció.
Isten pedig létezik!
Egy olyan emberrel, aki nem nyitott az ő véleményétől különbözőeket meghallgatni, figyelembe venni nem nagyon tudok vitatkozni. Érdekesnek tartom a véleményét, de úgy gondolom, hogy téved (döntse el mindenki magának).
Mivel én nem vagyok vallásos és a Bibliát sem ismerem töviről-hegyire ezért csak megkérdezem:
Nem lehet, hogy Isten mindent eltervezett, de magát az evolúciót is ő hozta létre, hogy ez lesz az a folyamat, ami szépen kialakítja az általa megteremtett élőlényeket? (mert akkor mindenki szépen boldogan most befejezhetné a vitatkozást és mehetne a gyerekivel labdázni az udvarra GYIK olvasás helyett)
De nyitott vagyok mindenféle véleményre, mert tényleg nem értek ehhez a részéhez, ezért csak kérdésben fogalmaztam meg.
Nem, ez nem lehetséges.
"Mert hat nap alatt teremtette az ÚR az eget és a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugodott." (2 Mózes 20:11a)
"Egyedül te vagy ÚR! Te teremtetted az eget, az egeknek egeit és minden seregüket, a földet és mindent, ami rajta van, a tengereket és ami bennük van, és te adsz életet mindnyájuknak. Előtted borul le az ég serege." (Nehémiás 9:6)
"aki az eget és földet teremtette, meg a tengert és mindent, ami benne van. Ő örökké megtartja hűségét." (Zsoltárok 146:6)
És még sok hasonló kijelentés található a Bibliában mindenhol. Isten a teremtést használta, és hat nap alatt készre megalkotott mindent.
A világ és ami benne van, azóta nem fejlődik, hanem a bűneset miatt egyre csak pusztul. Fejlődéselmélet helyett legfeljebb pusztuláselméletről lehetne beszélni.
Hoffmann József
Mi a fontoak az ismert tények vagy egy ókori zsidó mítoszgyűjtemény állításai(najó inkább értelmezései,félreértelmezései)
Ha bibliát tényszerűen nézed nem lesz több mint az akkor élt zsidók fantáziája és ismeretinek gyűjteménye. Semmi olyan nincs amit egy akkori ember nem tudhatott,ám tucatnyi olyan van amiről már tudjuk simán butaság.
"A világ és ami benne van, azóta nem fejlődik, hanem a bűneset miatt egyre csak pusztul. "
egy 3500 éves mese,a tényekhez semmi de semmi köze.
Attól hogy pár hozzád hasonló ténynek akarja látni attól nem lesz tény.
"Isten pedig létezik!"
fejedben létezik mint egy idegi mintázat. Az biztos. Ám hogy azon kívül is mint egy objektív entitás létezik-e már más kérdés. a valóság az hogy objektív létezése mellett nincs semmiféle bizonyíték.Ez az igazság,tetszik vagy sem ez így van.
Tiszteletben kell tartani mindenki véleményét. Mindkét félnek igaza van, és mindkét fél téved.
Istent az aggyal nem lehet megérteni. Kell hozzá egy nagy adag spiritualitás. A spiritualitás "összefoglaló kategórianév. Világnézeti formák, amelyek elsősorban a szellemi, természetfeletti erők, illetve a lélek értelmezésén, magyarázatán alapuló irányzatainak közös neve" (wiki).
Aki bizonyítani akarja a tudomány módszereivel, az kudarcot vall. Ugyanígy, aki spirituális beállítottságú, soha sem fogadja el az élet keletkezésével és az evolúcióval kapcsolatos vitákat.
Én azt nem értem, hogy miért kell egymást meggyőzni a saját hitünkről, elképzelésünkről! Az a jó, ha mindenki a saját bőrén tapasztal. Ismerek olyat, akit annyi csapás ért az élete folyamán, hogy ateista lett. Ismerek olyan kutatót, aki a saját kutatási területén vallott kudarcot, és elkezdett hinni egy univerzális intelligenciában.
Az a jó, ha mindenki saját tapasztalatból merít! Nem másoknak hisz, hanem saját magának. És ha saját magának hisz, akkor rájön, hogy van Isten, vagy nincs Isten.
Ettől fejlődik a világ.
Ha csak bólogató hívek vagyunk (nemcsak a vallás, de a tudományban hívők is), akkor az nem visz sehová sem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!