Napjainkban milyen ariánus felekezetek vannak? . Ha vannak.

"Az az úgynevezett "Biblia" ami a te kezdben van az nem az én Bibliám.

Az én Bibliámat Károli Gáspár fordította 500 évvel ezelőtt. A te "bibliád"még száz éves sincs."

Kedves Crussader! Megmondom őszintén, ritkán találkozom ilyen "rossz válasszal", az értelmes érvelés hiányával. Nem tudom észrevetted-e, hogy direkt olyan verseket választottam, melyek mondanivalója tökéletesen megegyezik a Károlival. De ha eltérne is, a szűkebb és a tágabb szövegkörnyezet magyarázó versei az általunk is használt Károliban ugyanazon értelemmel rendelkeznek, tehát az "eltérő" Bibliára való hivatkozásod csak üres kifogás!

Mutatok én neked eltérést, mert persze hogy vannak olyanok is. Egy jellemző félrefordítás a háromság érdekében a Róma 9:5.

A Kat. ezt írja: „Övéik az atyák, és test szerint közülük származik Krisztus, aki mindenek fölött való, mindörökké áldott Isten, Amen.” (A B.—D. és a Kár. hasonlóképpen hangzik.) Az ÚV ezzel szemben így fogalmazza meg a vers második felét: „tőlük származott a Krisztus a test szerint. Isten, aki felette van mindeneknek, áldott legyen örökké! Ámen.” (A Maszny., a Czegl. és a Kám. hasonló szóhasználattal él, mint az ÚV.)

Milyen érdekes ez is! Még ebben sem tudnak a háromsághívők megegyezni.

Vajon azt fejezi ki ez a vers, hogy Krisztus „felette van mindeneknek”, s ezért ő az Isten? A Róma 9:5 melyik fordítása van összhangban a Róma 15:5, 6-tal, mely először is különbséget tesz Isten és Krisztus Jézus között, majd felszólítja az olvasót, hogy ’dicsőítse Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak Istenét és Atyját’?

"A kitartást és vigasztalást nyújtó Isten pedig adja meg nektek, hogy legyen ugyanolyan a gondolkodásmódotok, mint amilyen Krisztus Jézusé volt, 6 hogy egy akarattal, egy szájjal dicsőítsétek Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak Istenét és Atyját."

A The New International Dictionary of New Testament Theology kijelenti: „Vita tárgya a Róma 9:5 . . . Könnyűszerrel és nyelvtanilag tökéletesen vonatkoztatható Krisztusra. A vers akkor így szólna: »Krisztus, aki Isten mindenek felett, áldott legyen mindörökké. Ámen.« Krisztus még így sem lenne teljesen egyenlő Istennel, hanem csak isteni természetű lénynek tekinthetnénk a leírás alapján, mivel a theosz szó névelő nélkül áll . . . A sokkal valószínűbb magyarázat viszont az, hogy a kijelentés Istenre vonatkozó doxológia [Istent dicsőítő ima, illetve ének]” ([Grand Rapids, Mich.; 1976] németből fordítva, 2. köt., 80. o.).

Lásd még: Jegyzetes Biblia (angol), 1984, Függelék, 1580—1. o.

Ennyit a háromság állítólagos "bizonyítékairól". Vagy a kétértelmű szövegek a háromság érdekében történő félrefordítása (mint ez, a Róma 9:5), vagy kiragadás a szövegkörnyezetből (mint a János 10:30 - Én és az Atya egyek vagyunk), vagy a nem hiteles betoldás (mint a hírhedt "jánosi betoldás") hamisítja meg a szövegeket a ti fordításaitokban. De még ebben sem vagytok következetesek, hiszen sok-sok háromságot támogató fordításban pl. a János 1:1, 2 versei nem a Károlival egyeznek. Más fordítások pedig a Róma 9:5-öt fordítják a teljes Biblia szellemében, vagyis pontosan, megint mások a Filippi 2:6-ot, stb...

De a jánosi hamisításhoz egy kis adalék:

A hagyomány néha győzedelmeskedett a tudomány felett. Olyan nagyra tartották a Vulgatát, hogy a Poliglott Bibliafordítást kiadók (1517) többször is kötelességüknek érezték, hogy az „Újtestamentum” görög szövegét javítsák ki a latinhoz igazítva, nem pedig fordítva. Erre példa a híres hamisított szöveg, amely comma Johanneumként (jánosi betoldásként) ismeretes. Egyik korai görög kézirat sem tartalmazta ezt a kitételt, amelyet nyilvánvalóan több évszázaddal azután szúrtak be, hogy János megírta levelét, és a Vulgata legrégibb kézirataiban sincs benne. Erasmus éppen ezért kihagyta ezt a betoldást a görög „Újtestamentumából”.

A Poliglott Bibliafordítás kiadói vonakodtak megválni egy olyan verstől, amely évszázadokon keresztül benne volt a hagyományos Vulgatában. Így hát meghagyták a hamisított olvasatot a latinban, és úgy döntöttek, hogy lefordítják, és betoldják a görög szövegbe, hogy a két oszlop összhangban legyen.

A legtöbb magyar fordításban már nincs benne, de a te hőn szeretett Károlidban még megtalálható az 1János 5:7-ben!

Tisztelt „Anonymus”!

Mivel nem ismerem a nevedet gondoltam,hogy ki találok én neked egyet,mert ha már ti is megteszitek Istennel én is megtehetem emberrel,ugye nem haragszol meg?

Na szóval kezdeném azzal,hogy egyvalamiben egyet értünk;tényleg,hogy „a hőn szeretett”Károly Bibliámat tisztelem és nem cserélném fel a tiéddel soha.

Most,hogy tisztáztuk ezt rá térnék arra,hogy én nem szoktam hazugságok ellen érveket felhozni egyrészt azért mert értelmetlennek látom,másrészt meg azért mert a tények,az idő a történelem önmagukért beszélnek.

Te ide jössz nekem(ünk) leckét tartani az „igazságodról”ami tulajdonképen nagyon távol áll még az igazságnak az árnyékától is,és nem állsz meg itt hanem veszed a bátorságot(nem először)és le alacsonyító módon azt írod „ritkán találkoztam ilyen/rossz válasszal/az értelmes érvelés hiányával.” .

Eddig nem tettem szóvá ezeket a „megnyilvánulásaidat”de most meg teszem. Fogd vissza magad,légy szíves!

Ezt is megbeszéltük,remélem nincs harag! :)

-Akkor most térjünk a tárgyra;

Róm.15:6 „Hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek az ISTENT ÉS A mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyját.”/Károli/

A görög valahogy így „hangzik”;

„Hogy egyetlen szívvel/indulattal/ egy szájal dicsőítsétek a/az ISTENT ÉS Atyát a/az mi Urunk Jézus Krisztusé.”

Itt van a görög szöveg is, meg lehet vizsgálni.

"ἵνα  ὁμοθυμαδὸν  ἐν  ἑνὶ  στόματιδοξάζητε  τὸν  θεὸν  καὶ  πατέρα  τοῦ κυρίουἡμῶν  Ἰησοῦ  Χριστοῦ. „

És itt jön az Őrtorony ferdítés;

„hogy egy akarattal,+ egy szájjal dicsőítsétek Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak ISTENÉT ÉS Atyját. „(Róm.15:6)

Látod tisztelt Anonymus miért nem akarok én érvelni veled szemben?

Ha nem lenne látható hazugság amit te mondasz akkor nem csak okom lenne az érvelés,

hanem lehetne beszélni róla mint vita tárgya és érdemes lenne energiát belefektetni.

Így viszont semmi értelmet nem látom,hogy a Szent Bibliából egy cirkuszt csináljak,olyasvalakivel aki nem,hogy nem tudja megbecsülni hanem ráadásul cinikusan is ír róla.

Nem tudatosan választottam ki a Róm.15:6 hanem csak szimplán azért,hogy be bizonyítsam neked,hogy ami az Őrtorony által kiadott úgynevezett bibliában található az nemhogy ferdítés hanem hazugság.

Nem „ISTENÉT ÉS” hanem „ISTENT ÉS” tehát nem Jézus Krisztusnak ISTENÉT hanem Istent .

Ha elfogadjuk az Őrtorony hamisítását akkor automatikusan Jézus Krisztust fosztjuk meg Isteni mivoltjából.

Tehát ne csodálkozz ha hiányolod az érveléseimet,most kivételt tettem de többé nem fogok.

Eleve ez a kérdés nem a Szentháromságról szól azon csodálkozom,hogy a kedves kérdező

nem vette észre a csapdát amibe bele csaltad. :)

Én ismerem a módszereiteket,tudom a csalafintaságaitokat,erre vagytok ki képezve.

Rengeteg anyaggal rendelkeztek és nem kerül energiátokba egy vita tárgya mert nektek nem kell gondolkodnotok,hogy mi legyen a válasz mert az Őrtorony gondoskodik arról,hogy mindent a szátokba „rágjon”. Nem így van viszont azokkal akik veletek szemben ki állnak mert nekik minden egyes szóért meg kell „küzdeniük” ők az igazi

hit harcosai mert ki teszik néha szívűket lelküket,hogy ki hozzanak a sötétből,ők azok akik „babérokat” érdemelnek és nem ti akik „be húzódva”a tornyotok biztonságában lövitek őket a hazugság nyilaival.

Dehát ezen nincs is amit csodálkozzunk ezek mind a Sátán módszerei.

Első sorban önimádó,szeretet nélküli,hazug,csaló és rafinált.

És ez rátok vall!

Isten a Szeretet ami egybe foglalja a Fiút és a Szent Lelket.

A ti istenetek egy önimádó önmagát szerető isten aki megbünteti még azon híveit

is akik a „saját fiát” imádják.

A ki nem szeret, nem ismerte meg az Istent; mert az Isten szeretet.

Az által lett nyilvánvalóvá az Isten szeretete bennünk, hogy az ő egyszülött Fiát elküldte az Isten e világra, hogy éljünk általa.(1Ján.4:8-9)

Kedves Jehova tanúja!

Az általad emlegetett "hiteles" fordítású Bibliát átlapozva azért meglepődtem néhány dolgon. Apró fonákja a mai napnak, hogy testvéreid megpróbáltak az utcán érvelni, hogy térjek meg mielőtt eljön a világvége.

Amire rá kellett ébrednem az az, hogy tökéletesen felesleges bármilyen érvet felhozni, akár hitmagyarázati, akár tudományos, akár régészeti alapon.

A továbbiakban csak a görög vagy héber nyelvű Biblia alapján fogadható el bármilyen érv tőletek.

Az olyan "apróságokról" ami történelemhamisítás a vezetőid részéről, hogy Jézust nem keresztre feszítették, hanem kezénél fogva felkötötték, már nem is beszélek. Szánalmas.

A szeretetről írsz, közben mély gyűlölettel támadjátok a katolicizmust. Az azért elgondolkodtató, hogy ki volt a vallásalapító. Neked, nektek egy ember. Bocsánat. Emberek. Alapítottak egy részvénytársaságot.

Az én vallásom alapítója Jézus Krisztus. Isten. A hitemet is neki köszönhetem. Katolikus vagyok. Olyan, aki vállalja a hitét, és ki is áll mellette.

És igen, ami itt, és még néhány kérdés kapcsán folyik, az szellemi harc. Harc, ami nem most kezdődött, hanem akkor, amikor a fényhozó fellázadt az Isten ellen, majd lett belőle Sátán.

Imádkozok megtérésedért.

Szeretettel és imákkal.

A Katolikus Szentháromságról (1):

Az Ószövetség a Megváltóra való elôkészület ideje volt (1Kor 10,11; Gal 3,24; 1Pt 1,10).

A felkészítés Isten fokozatos önfeltárása formájában történt. A fokozatosságot az tette szükségessé, hogy a politeista környezetben élô választott népnek elsôsorban Isten egyetlenségét kellett a lelkébe vésni. Ez sem ment egyszerre: Isten az elsô idôkben a választott nép egyetlen istenének mutatkozott, és csak a próféták korában kívánta meg annak megvallását, hogy az egész világnak ô a teremtôje és Ura.

De bármennyire is a monoteizmus uralja az ószövetséget, nem hiányoznak belôle olyan jelenségek és kijelentések, amelyek önmagukban ugyan nem, de az újszövetségi szentháromságtan fényében szemlélve a Szentháromság titka elôkészítésének minôsíthetôk.

Ilyenek azok a jövendölések, amelyek szerint Isten egészen különleges értelemben lesz Atyja a Messiásnak, sokkal inkább, mint amilyen atyai szeretettel viseltetik választott népe iránt. A Messiást öröktôl nemzett fiának nevezi (Zsolt 2; 110; Mik 5,1), akinek átadja hatalmát (Dán 7,13-14; vö. Mt 26,64), sôt ô kapja a Lélek teljességét (Iz 11,2), és ez a teljesség rajta keresztül minden népre kiárad (Joel 3,1).

Ide vehetô az a tény, hogy Isten, aki jelenlétét mindig szava, bölcsessége és lelke közlése által jelzi, az idôk teljességére olyan jelenlétet ígér, amely tökéletesen fölülmúlja összes elképzelhetô jelenléti módjait. Az ószövetség még nem tud arról, amit az Újszövetség ennek a próféták útján közvetített ígéretnek beteljesüléseként mutat be: Isten új jelenléti módja abban áll, hogy Igéjének megtestesülése és Szentlelkének küldetése által belépett az emberi történelembe, és így biztosította bölcsességének és szeretetének új, örök és tökéletes jelenlétét.

A patrisztika szívesen hivatkozik Isten többes számú ószövetségi nevére (Elohim), valamint a Genezisben olvasható ilyen többes számú fogalmazásokra: ,,Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá!'' (Ter 1,26); ,,Lám, az ember olyan lett, mint egy közülünk...'' (Ter 3,22); ,,Ezért leszállunk és összezavarjuk nyelvüket... '' (Ter 11,7).

Hogy a többes számú istennév a Szentháromságra utalna, a többesben mondott kijelentések pedig az Atyának a másik két isteni személyhez intézett szavai volnának, az a mai felfogás szerint épp oly valószínűtlen, mint a racionalisták véleménye, amely ôsi politeizmus maradványait látja ezekben. A többes számú Elohim eredete nem biztos. Egyesek szerint fejedelmi többes lenne, mások szerint a szemita népek a mérhetetlen nagyságot fejezték ki néha a többes számmal (,,pluralis intensitatis'', ezért többes számú az égboltozat és a víz neve), ismét mások a pogányok által tisztelt isteni erôk összessége és az ezek fölött álló hatalom jelzésének tekintik az Elohim többes számát . Az idézett kijelentések többes számú állítmányai viszont a többes számú Elohimmal való egyeztetések lennének.

Sok olyan hármassággal találkozunk még az Ószövetségben, amelyekrôl régebben feltételezték, hogy Isten háromszemélyűségére utalnak.

Izajás meghívásánál háromszor mondják szentnek Istent a szeráfok (Iz 6,3). A nép megáldásánál háromszor kell említeni Jahve-t, és így hívni le Izrael fiaira az Úr nevét (Szám 6,22-27). Ide vehetjük, hogy három fôünnep volt, a templom három fôrészre tagozódott, a tízparancsolat elsô három parancsa vonatkozik Isten iránti kötelességekre, Salamon imádsága Isten mellett a bölcsességet és a lelket mintegy megszemélyesítve szólítja (Bölcs 9,17), a 33. zsoltár pedig az Úr szavát és lelkét, illetve leheletét jellemzi úgy, mintha megszemélyesített erôk volnának.

Ma nem tartjuk valószínűnek, hogy ezek az ószövetségi hármasságok a Szentháromságra akarnának utalni. Inkább arra kell gondolnunk, hogy a hármas szám a természetben is a teljességet, tökéletességet szokta képviselni (vö. ,,három a magyar igazság''). Szent Ágoston Isten nyomdokairól, ,,vestigium''-airól beszél. Mert igaz ugyan, hogy a Szentháromság minden kifelé irányuló tevékenysége és megnyilvánulása a három isteni személy közös műve (48. §), de az is igaz, hogy Isten úgy van jelen mindenütt, mint Szentháromság. Ezért illô, hogy tevékenységeinek eredményei is valamiféle hármasságot mutassanak. Ezekre a ,,vestigium''-okra van ráhangolva az emberi lélek -- annál inkább, mert Isten az embert a maga képére alkotta --, ezért van az, hogy amikor akár isteni, akár másfajta tökéletességet próbálunk elképzelésünkkel megközelíteni, önkéntelenül összefüggésbe hozzuk a hármas számmal. Ez az alapja nemcsak az ószövetségi hármasságoknak, hanem a kinyilatkoztatáson kívül esô pogány vallásokban fellelhetô hármasságoknak is. Különben az utóbbiak és az újszövetségi szentháromságtan között áthidalhatatlan űr tátong: a pogány triászok vagy a politeizmus, vagy pedig a panteizmus istenfogalmával kapcsolatosak, tehát vagy három külön istenrôl szólnak, vagy pedig az istenített nagytermészet háromféle jelenségének költôi megszemélyesítései.

Isten hármassága az újszövetségben:

Krisztus nem adott kifejezett tanítást a Szentháromságról. De magatartásán és kijelentésein keresztül Isten feltárta elôttünk belsô életét. Megtudtuk, hogy Krisztusban a Fiú jött el hozzánk, akit az Atya küldött, ô viszont az Atyával együtt állandóan küldi lelkét, a Szentlelket. Jézuson keresztül tehát nyilvánvalóvá lett, hozzáférhetôvé vált számunkra a Szentháromság titka, megtörtént kinyilatkoztatása.

Jézus apostolai eleinte nem látták ezt ilyen világosan, mert nem mindent értettek meg abból, amit Jézus tett és mondott. Ô azonban megígérte nekik, hogy eljön a Szentlélek, aki majd eszükbe juttatja (hüpomnészei: Jn 14,26) és megérteti velük (anangelei: Jn 16,12-14) mindennek a teljes tartalmát. Az ígéretben szereplô görög igéket a korabeli apokaliptikus irodalom valamilyen szimbolikus álom, rejtélyes látomás vagy érthetetlen jövendölés megfejtésére és megmagyarázására szokta használni.

Az elsô pünkösd után a Szentlélek irányításával valóban egyre többet megértett az ôsegyház Jézus személyébôl, tetteibôl és szavaiból, és az így megértetteket együtt kezdte hirdetni a Krisztus-eseményrôl szóló tanúságtétellel. Sokszor nem is lehet pontosan elkülöníteni az eredeti krisztusi kijelentéseket (ipsissima verba Christi), továbbá az eredeti krisztusi tetteket (ipsissima facta Christi) azoktól az értelmezésektôl, amelyekre az ôsegyház így rátalált, és amelyeket az eredetivel egybedolgozva hirdetett. Az újszövetségi szentkönyvek Krisztusnak nemcsak közvetlen, hanem az ôsegyház által értelmezett szavait és tetteit is tartalmazzák, és a kétféle tartalom nem könnyen különíthetô el egymástól. Dogmatikai szempontból viszont nem jelent nehézséget ez a tény, hiszen az ilyen értelmezések a Szentlélek irányításával történtek, leírásuk helyességérôl pedig a Szentírás sugalmazottsága kezeskedik (vö. 37. §.)

Jézus szentháromsági kinyilatkoztatásának értelmezése fokozatosan ment végbe. A korábban keletkezett szentpáli levelekben kevesebb értelmezést találunk, mint a késôbb írt szinoptikus evangéliumokban és az Apostolok Cselekedeteiben. A bibliai értelmezés legfejlettebb formáját a szentjánosi iratok mutatják.

A Katolikus Szentháromságról (2):

Ha a bibliai szentháromságtan kibontakozását akarjuk bemutatni, akkor a tárgyalásban a kronológiai sorrend kínálkozik. Ha azonban a könnyebb áttekinthetôségre törekszünk, a kronológiától eltekinthetünk, és nyugodtan választhatjuk a szentháromságtanban szereplô alapvetô fogalmak sorrendjét.

Akit a Biblia atyának mond, Istennel azonos. Ezt kifejezetten tanítja Jézus, amikor fôpapi imájában így fohászkodik az Atyához: ,,Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust'' (Jn 17,3). Szent Pál is így ír: ,,Kegyelem és békesség nektek Atyánktól, az Istentôl, és Urunktól, Jézus Krisztustól!'' (Róm 1,7).

Ide vehetjük még a következôket: ,,Áldott legyen az Isten, Urunk, Jézus Krisztus Atyja'' (Ef 1,3). ,,Urunknak, Jézus Krisztusnak Istene, a dicsôség Atyja'' (Ef 1,17). ,,A Fia Lelkét árasztotta szívünkbe az Isten, aki ôt így szólítja: Abba, Atya!'' (Gal 4,6). Vö. még: Kol 1,3; Ef 4,6; 5,20 stb.

Szent Pál nemegyszer Istent mond Atya helyett. Például: ,,Az élô és igaz Istennek szolgáljatok, és várjátok a mennybôl Fiát, Jézust, akit a halálból feltámasztott'' (1Tesz 1,9-10; vö. 5,18-19; 2Tesz 2,15; Róm 15,30; Fil 3,3; Tit 3,4-6; Zsid 1,1; 2,3-4; 6,6).

Isten atyaságát elsősorban atyai gondoskodását jelenti, tehát morális értelemben vett atyaság.

Nemcsak a kinyilatkoztatott vallások nevezik Istent Atyának. De akár a görög, akár a keleti vallások szólítják így, az Atya név mögött egészen más tartalom rejtôzik, mint a kinyilatkoztatásban. A pogány istenek (pl. Zeusz) fizikai értelemben okai a világnak: a panteisztikusan elgondolt világmindenség úgy származik tôlük, ahogy egy gyermekben fizikailag folytatódnak a szülei. Egészen más Isten atyasága az Ószövetségben, ahol a morális értelemben vett atyasággal is találkozunk. Vagyis azzal, hogy Atyának mondják, vagy atyához hasonlítják Istent, gondviselô jóságát akarják jelezni (pl. Iz 64,7; Zsolt 104; Sir 51,10). Ennek az idôk haladtával egyre ritkábban szereplô (pl. a qumráni iratokban egészen hiányzó) gondolatnak erôteljes reneszánsza kezdôdik Jézus fellépésével. Nemcsak utolérhetetlen szépségű példabeszédekben érzékelteti Jézus Isten végtelen jóságát (jó pásztor, tékozló fiú, elveszett drachma, farizeus és vámos stb.), hanem azt tanítja, hogy imáinkban is Atyánknak kell szólítanunk Istent, amit az ôskeresztények -- mint Szent Pál levelei mutatják (pl. Gal 4,6-7; Róm 8,15) -- megértettek és magukévá tettek.

Isten atyasága nemcsak jóságát érzékeltetô tulajdonság, hanem személyes atyaság, amely nemzésen alapul, tehát igazi, természetes fiúságot eredményez.

Ezt a tételt közvetve bizonyítjuk, vagyis abból következtetjük, hogy Jézus fiúsága metafizikai értelemben vett fiúság, amit nemsokára külön fogunk igazolni.

Metafizikai atyaságra utalnak azok a szentírási kijelentések is, amelyek a Fiúval kapcsolatosan lényegileg személyes tevékenységeket tulajdonítanak az Atyának: az Atya elküldte hozzánk Fiát (Jn 20,21; 11,42; 17,23; Mk 9,37; Lk 9,48; Róm 8,3; Gal 4,4 stb.), általa szólt hozzánk (Zsid 1,2); szeretettel viseltetik iránta (Jn 3,35; 17,24; Mk 1,11; Mt 3,17; 12,18) és azok iránt, akik Jézust befogadják (Jn 14,23; 1Jn 4,10); ki a Lelkét küldi szívünkbe (Gal 4,6); örököseivé és Krisztus társörököseivé tesz (Róm 8,17) stb.

Az Atyaisten a Fiútól és a Szentlélektől különböző valaki, tehát nincs igaza a modalistáknak. Ezt a tételt is csak közvetve bizonyítjuk. Amikor ui. az alábbiakban igazoljuk, hogy a Biblia a Fiút és a Szentlelket különálló személyekként állítja szembe az Atyával, akkor az Atyának a másik két személytôl különbözô személyessége is nyilvánvalóvá válik.

A Fiú személye a Szentháromságban

Amint Isten atyasága megtestesült Fiához való viszonyában mutatkozik legszemléletesebben, úgy a Názáreti Jézusnak az Atyaistennel szemben tanúsított magatartása mutatja meg legvilágosabban, hogy milyen értelemben tartja ô saját magát Fiúnak.

Szent Pál többször figyelmeztet, hogy istengyermekségünk nem születésünkkel adódik, hanem olyan ajándék, amit Jézus közvetítésével kapott az emberiség, és amelybe Jézuson keresztül kapcsolódik bele minden hívô ember. Ezért nevezi Pál Istent ,,Urunk Jézus Krisztus Atyjának'' (2Kor 1,3; 11,31; Ef 3,14). És azért mondja, hogy a Jézusba vetett hit által járulhatunk bátran és bizalommal Isten elé (Ef 3,12), továbbá ezért nevezi Jézust Isten ,,tulajdon'' Fiának (Róm 8,3.32; vö. Gal 4,4). Akárcsak a szentjánosi írások, amelyek ,,egyszülött'' fiúról beszélnek (Jn 3,16; 1,14.18; 1Jn 4,9).

Sôt már a szinoptikusok is vallják a lényegbevágó különbséget. Maga Jézus mondja, hogy ,,senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú kinyilatkoztatja'' (Mt 11,27; Lk 10,22). A gonosz szôlômunkásokról mondott példabeszédében Jézus Isten különleges választottai, a próféták fölé helyezi magát, mint fiút és örököst (Mk 12,1-12). Azt állítja továbbá, hogy a belé vetett hit karizmatikus erôt kölcsönöz, nemcsak azért, mert ô az Atya küldötte, hanem mert az Atya minden hatalmat a kezébe adott (Mt 11,27; 28,18), mert egyedül ô van birtokában Isten Lelke teljességének (Lk 4,18-21; vö. Jn 1,16), és mert benne érkezett el az emberekhez a rég várt istenország (Mt 12,28; Lk 11,20). Ô a törvény egyedüli hiteles magyarázója (Mk 2,23-27; 3,1-6 párh), ezért a mellette vagy ellene történô döntésen fordul az ember örök üdvössége vagy örök kárhozata (Mk 9,37; 10,17-22), sôt aki véglegesen ellene dönt, az már meg is ítéltetett (Mt 11,20-24; vö. Jn 3,18; 1Tesz 2,15-16).

A minőségi többlet végső oka abban rejlik, hogy a fiú maga is Isten

A Fiú istenségét a Szentháromság megtestesült második személye, Jézus Krisztus istenségének igazolásakor tárgyaljuk részletesen a krisztológiában, itt csak vázlatosan utalunk néhány szentírási lelôhelyre.

Szent Pál szerint Krisztus a láthatatlan Istennek látható képmása (2Kor 4,4; Kol 1,15), Isten dicsôségének és lényének fogható megjelenítése (Zsid 1,8). A képmás az Apostol gondolatvilágában nemcsak ábrázolást jelent, hanem olyan látható valamit, amiben benne foglaltatik és külsôleg is megtapasztalhatóan jut kifejezésre egy láthatatlan valóság. Ezért mondja Pál Jézust Istennek éppúgy, mint az Atyát (Róm 9,5; Tit 2,13), ezért állítja, hogy benne az istenség teljessége lakik (Kol 2,9), hogy benne Isten szolgai alakot vett magára és hasonlóvá vált az emberekhez (Fil 2,6-8), de szenvedése és megdicsôülése után Küriosz-szá, azaz olyan uralkodóvá lett, mint Jahve, akit görögösen Küriosznak szoktak szólítani. Mint ilyen fog eljönni ítéletre a világ végén (Tit 2,13-14).

Szent János evangéliuma tovább folytatja a Filippieknek írt levél második fejezetében megpendített témát: Jézus mint Isten már megtestesülése, sôt a világ teremtése elôtt létezett. A Logosznak mondott második Isteni személynek ezt a ,,préegzisztenciáját'' vagyis öröktôl fogva való létezését a krisztológia részletezi.

Ugyancsak Szent Jánosnál olvashatók Jézusnak ilyen kijelentései: ,,Én és az Atya egy vagyunk'' (Jn 10,30). ,,Az Atya bennem van s én az Atyában vagyok'' (Jn 10,38). ,,Minden, ami az Atyáé, az enyém is'' (Jn 16,15). ,,Aki engem látott, az Atyát is látta'' (Jn 14,9). ,,Én vagyok az alfa és az ómega (a kezdet és a vég) -- mondja az Úr, az Isten, aki van, aki volt és aki eljô, a Mindenható'' (Jel 1,8).

Ide vehetôk még Szent János evangéliumának a krisztológiában bôvebben tárgyalt ,,én vagyok-formulái''.

A fiúság tehát nem lehet az Atyának egy megnyilvánulási formája, mintha az Atya testesült volna meg Krisztusban.

Hiszen Krisztusnak az Atyától különbözô énje, az Atyától különálló személyisége van, továbbá az Atya küldöttének, elsôszülöttjének stb. tudja és nevezi magát. Például: ,,Senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú'' (Mt 11,27). ,,Istent (az Atyát) nem látta soha senki, az Egyszülött Fiú nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van'' (Jn 1,18). ,,Úgy szerette Isten (az Atya) a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda'' (Jn 3,16). ,,Azért szeret az Atya, mert odaadom az életemet'' (Jn 10,17). ,,Amint az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában'' (Jn 5,26). ,,A tettek, amelyeket végbeviszek, maguk tanúskodnak mellettem, hogy az Atya küldött'' (Jn 5,36). Szent Pál szerint is Jézust az Atya mint Fiát küldte a világba (Gal 4,4).

Csak különálló személy lehet küldött, kaphat hatalmat, tehet tanúságot, mondhat ítéletet, lehet egyszülött, elsôszülött, igazi fiú, tulajdon fiú, és bírhat életet önmagában.

A Szentlélek személye a Szentháromságban

A Biliában a Szentlélek és az Isten lelke kifejezés nem minden esetben a harmadik isteni személyt jelöli, hanem Istennek személytelen szellemi, lelki erejére is vonatkozhat. Mint teremtô erô szerepel, a világ teremtésénél (Ter 1,2), mint természetfölötti karizmák éltetôje száll rá az egyiptomi Józsefre, a hetvenkét vénre, Sámsonra, Gedeonra, Saulra, a prófétákra. Késôbb a messiási javak foglalatának látszik Izajásnál (32,15; 44,1-3), Joelnél (3,1), Zakariásnál (12,10) stb.; és a jövendölések szerint fôképpen az eljövendô Messiásra fogja kiárasztani adományait (Iz 11,2; 42,1-4; 61,1). Az Újszövetség is nemegyszer úgy állítja elénk a Szentlelket, mint a Megváltótól hozott új életnek éltetô elvét, és ilyenkor nem látszik személynek, de nem biztos, hogy nem személy, hiszen kegyelem csak ott van -- mint a kegyelemtan részletesen bizonyítja --, ahol a Szentlélek megnyilatkozik.

Jézus arról beszél, hogy Lélekbôl kell újjászületnünk (Jn 3,6.8; vö. Tit 3,5), és az apostolaival közölt bűnbocsátó erôt is a rájuk lehelt Szentlélekkel azonosítja (Jn 20,22). Szent Pál szerint Isten szeretetét árasztja szívünkbe a Lélek (Róm 5,5; 8,14), megszentel bennünket (Róm 15,16) és a szentség gyümölcseit hozza létre bennünk (Gal 5,16-26), továbbá megerôsít és állhatatossá tesz (Ef 3,16; 2Tim 1,14). Az Apostolok Cselekedetei és az újszövetségi levelek fôképpen két szerepet tulajdonítanak neki: Jézus művét állandóan jelenvalóvá teszi, mint a tradíció alapja és garanciája, továbbá ennek érdekében rendkívüli karizmákat is folyósít (1Kor 12,4-11). Karizmáival találkozunk már a szinoptikusoknál. Így szállt le a Lélek Keresztelô Szent Jánosra anyja méhében (Lk 1,15), így jelentkezett a Keresztelô prédikálásában (Mt 3,11; Lk 3,16), az Üdvözítô megkeresztelkedésekor (Mk 1,10 párh), vitte ôt a pusztába (Mt 4,1) és irányította tevékenységeiben (Mt 12,18; Lk 4,14-18; 10,21).

A Szentlélek és az Isten lelke kifejezés az újszövetségben kifejezetten isteni személyre is vonatkozik

Szent Pál ismételten írja, hogy bennünk lakik a Szentlélek (pl. Róm 8,9-10; 1Kor 3,16). Ugyanezt a bentlakást állítja Krisztusról (Róm 8,10), tehát a Szentlelket egy sorba helyezi Krisztussal, akit viszont személynek tart. Hasonló párhuzamok: megigazultunk a Lélek által (1Kor 6,11), és megigazultunk Krisztusban (Ef 1,7; Gal 2,17); megszentelôdésünk a Lélek által van (1Kor 6,11; Ef 2,22), és megszentelôdtünk az Úrban (Ef 2,13); Isten szívünkbe küldi a Szentlelket, ahogy szívünkbe küldi a Fiút is (Róm 8,9-10).

Szeretettel és imákkal

A Katolikus Szentháromságról (3):

A szinoptikusok, Szent Pál és Szent János egyaránt személyes tevékenységeket tulajdonítanak a Szentléleknek. Az alábbi cselekvô igék ui. személyre utalnak: tanítja az apostolokat (1Kor 2,13), arra tanítja, amiket az Atyától hall (Jn 16,13), szól belôlük (Mt 10,20 párh), küldi az apostolokat (ApCsel 13,4), összetartja a híveket (1Kor 12,12-20), a preszbitereket maga rendeli Isten egyházának elöljáróivá (ApCsel 20,28), ajándékokat osztogat a maga tetszése szerint (1Kor 12,7-11), közbenjár (Róm 8,26-27), megszomorítható (Ef 4,30) stb.

Sôt már az is személynek mutatja a Szentlelket, hogy sokszor határozott névelôvel van említve, különösen a János-evangélium 14-16. fejezeteiben. Méginkább, hogy a görögben semleges nemű Lélek (pneuma) fônevet az utalásokban hímnemű személyes névmás (ekeinosz = aki) helyettesíti (Jn 14,26; 15,26; 16,13).

Az újszövetség a Szentléleknek nemcsak személyességét, de Istenségét is állítja: isteni személy

A megváltásról szólva az Apostol körülbelül harminc helyen említi az Atyát a Fiúval és a Szentlélekkel együtt, és mindegyiküknek olyan tevékenységet tulajdonít, ami a teremtményekétôl különbözô, lényegesen isteni tevékenység.

Egyéb helyeken is találkozunk a Szentléleknek olyan tevékenységeivel, amelyeket teremtmény nem végezhet, csak Isten. Látja Isten mélységeit (1Kor 2,11), elvezet a teljes igazságra (Jn 16,13), elöljárókat választ (ApCsel 20,28), megmondja a jövôt (Lk 2,26; ApCsel 1,16), Jézussal egyenrangú ,,más'' Paraklétosz, azaz közbenjáró, közvetítô és segítô (Jn 14,16). Ezt mutatják az olyan fenti idézetek is, amelyekben a Biblia egy sorba helyezi megszentelô tevékenységét Krisztus megszentelô tevékenységével.

Kifejezetten vallja a Szentlélek istenségét Szent Péter, amikor így szól Ananiáshoz: ,,Hogy csábíthatta el szívedet a sátán, hogy be akard csapni a Szentlelket?... nem embernek hazudtál, hanem Istennek!'' (ApCsel 5,3-4). Szent Pál ilyen kifejezéseket használ: ,,Istentôl eredô Lélek'' (1Kor 2,12), ,,az Úr ugyanis Lélek'' (2Kor 3,17). Ide vehetô még: ,,Isten szólt a próféták útján'' (Zsid 1,1), és: A Szentlélek szólt a próféták által (2Pt 1,21).

A Szentlélek az Atyától és Fiútól különböző személy

Mert amikor a Szentlélek a küldött, akkor az Atya vagy a Fiú a küldô; amikor a Szentlélek adomány, akkor hol az Atya, hol a Fiú, hol mindketten az adományozók. Ám küldd és küldött, adomány és adományozó nem lehetnek azonosak. -- Továbbá az Atya Lelkének, máskor a Fiú Lelkének mondja az Írás, tehát nem velük azonos valaki. -- Az ún. szentháromsági formulákban (lásd alább) mellérendelô felsorolásban van az Atyával és a Fiúval (pl. kereszteljetek az Atyának és a Fiúnak és a Szentléleknek nevére (Mt 28,19). Ez a mellérendelés részben egyenrangúságát, részben különbözôségét mutatja. -- A Fiútól való különbözôségét abból is látjuk, hogy akik az efezusi egyházban Jézus nevére megkeresztelkedtek, Jézusban ugyan részesedtek, de nem vették még a Szentlelket (ApCsel 19,5-6).

A szentháromsági személyek egysége

Az újszövetségi Szentírás az Atyát, a Fiút és a Szentlelket Istennek mondja, külön-külön isteni sajátosságokat állít mindegyikükrôl, ennek ellenére következetesen kitart az ószövetségi monoteizmus mellett. Ennek a monoteizmusnak jelszavát, Mózes figyelmeztetését, maga Krisztus is megismételte: ,,Halld, Izrael: Az Úr, a mi Istenünk, az egyetlen Úr'' (Mk 12,29). Szent Pál, aki annyira hangoztatja Krisztus istenségét, hogy a múlt századi racionalisták megvádolták, mintha Jézus emberségét nem ismerné, így ír: ,,Tudjuk, hogy Isten csak egy van. Igaz, beszélnek istenekrôl, az égen és földön, ... nekünk mégis egy az Istenünk'' (1Kor 8,4-5).

A három személy egységére mutat tevékenységük azonossága is. Így a teremtés hol az Atyának (Mt 11,25 párh; 1Kor 8,6), hol a Fiúnak (Jn 1,3; Kol 1,16; Zsid 1,10), hol a Szentléleknek (Zsolt 33,6) műveként van feltüntetve; a próféták sugalmazása egyszer az Atyának (Zsid 1,1), máskor a Szentléleknek (2Pt 1,21) tevékenysége; a megszentelés felváltva mind a háromnak van tulajdonítva (1Tesz 5,23; ApCsel 13,39; Róm 15,16). Az ún. keresztelési parancs (Mt 28,19) görög szövege szerint az Atya és a Fiú és a Szentlélek ,,nevére'' (eisz to onoma) kell keresztelnünk. Mivel a név a zsidóknál a lényeget jelentette, a mellérendelô felsorolás és az egyes szám használata itt is a közös lényeget sejtetik. Ugyanígy Jézus kijelentése: ,,Én és az Atya egy vagyunk'' (Jn 10,30), ami a szövegösszefüggés szerint nem egyetakarásra, vagyis erkölcsi azonosságra vonatkozik, hanem az isteni lényeg és ebbôl kifolyólag az isteni tevékenység azonosságára. Így értették a zsidók is, akik meg akarták kövezni, mert Istenné teszi magát. Ô pedig nem tagadta, hanem arra utalt, hogy az Atya tetteit viszi végbe, az Atya benne van, és ô az Atyában (33-39 versek).

Az üdvtörténet szentháromsági formulái

Hogy a Szentháromság titka milyen fontos szerepet töltött be már az ôskeresztények vallási életében, az újszövetségi szentírási könyvekben olvasható ún. szentháromsági formulák mutatják. Ezeknek két csoportját szokás megkülönböztetni.

A legrégebbiek egyszerűen felsorolják a Szentháromsági személyeket anélkül, hogy magára a titokra valamiképpen reflektálnának:

Szent Pál így köszönti a korintusiakat: ,,Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!'' (2Kor 13,13). Krisztust nyilván azért veszi elsô helyre az Apostol, mert ôt hirdette elsôsorban, ôt mutatta be mint a keresztények Istenét, róla írt legtöbbet a levelében. -- Szent Péter elsô levele így üdvözli olvasóit: ,,Akiket az Atyaisten elôretudása birtokában kiválasztott a Lélek megszentelô erejébôl az engedelmességre és a Jézus Krisztus vérével való meghintésre. Kegyelemben és békében bôven legyen részetek!'' (1Pt 1,2). -- Az elsô keresztények tehát annyira hittek Isten hármasságában (ugyanakkor, amikor a monoteizmushoz is ragaszkodtak), hogy ünnepélyes köszöntéseikbe is belevették.

A formuláknak ebbe az elsô csoportjába sorolhatók az olyanok, amelyek a három isteni személyt valami más tanítással kapcsolatban mellesleg említik, de szerepüket nem elemzik, mert ismeretüket feltételezik. Ilyen formában beszél Szent Pál a karizmákról (1Kor 12,4-6), ilyen formában buzdít az igazi keresztény örvendezésre (Ef 5,20), ilyen formában foglalja össze az üdvözítés nagy örömhírét: ,,Krisztus révén van mindkettônknek szabad utunk az egy Lélekben az Atyához'' (Ef 2,18; vö. 1Kor 6,11; 2Kor 1,21-22; Róm 8,9-11.15-17; Ef 3,14-17; Tit 3,4-6; Zsid 9,14).

Második csoportba azokat a formulákat sorolhatjuk, amelyek már némi reflexiót is tartalmaznak:

Amelyekben az ôsegyház valamilyen formában már tanítást is akart közölni a Szentháromságról.

Több mai egzegéta úgy véli, hogy Jézus keresztelési parancsa (Mt 28,19) nem tartozik az ,,ipsissima verba Christi'' közé, hanem a krisztusi szándékot a Szentlélek irányításával magyarázó ôskeresztény közösség adta volna ezeket a szavakat Krisztus ajkára. Kétségtelen, hogy a három személynek mellérendelô felsorolása már utal egyrészt személyi különállásukra, másrészt egyenrangúságukra, harmadsorban pedig istenségükre. Annál inkább, mert a név említése a korabeli vallásokban azt jelentette, hogy a keresztelendô az illetô istenség tiszteletére kötelezi magát és az ô oltalma alá kerül. Ennek mintájára alkotta volna meg -- egyes egzegéták szerint -- az ôskeresztény közösség ezt a keresztelési parancsot, amelyik azzal, hogy ,,neveire'' helyett ,,nevére'' keresztelt, a három személy egységét külön is hangsúlyozni kívánja.

Szintén a keresztelési szertartással hozzák összefüggésbe egyes hittudósok Jézus megkeresztelkedésének történetét (Mk 1,10-11 párh). Itt ugyanis mind a három isteni személy úgy szerepel, mint a keresztség szentségében, ahol gyermekévé fogad bennünket a mennyei Atya a Szentlélekben, ahogy Jézust Szentlélekkel felkent Fiának nyilvánította ebben a jelenetben. Ezen az üdvtörténeti mondanivalón túl azonban kevés egyéb mondanivalója van ennek a történetnek, mert nem látszik világosan a Szentlélek személyessége, továbbá hármuk természetének azonossága.

Lehetséges, hogy az angyali üdvözlet (Lk 1,35) is az elsô húsvét utáni értelmezésbôl származik. Itt a mellérendelô felsorolás miatt külön személynek látszik a Szentlélek, a Magasságbeli és a születendô Isten-Fia. Istenségük és lényegbeli azonosságuk azonban nem vehetô ki pontosan.

Hasonlóképpen három valaki szerepel Jézus utolsóvacsorai búcsúbeszédében: ,,Én meg majd kérem az Atyát, és más vigasztalót (Paraklétoszt) ad nektek: az Igazság Lelkét'' (Jn 14,16). A Fiút az evangélium az Atyával egylényegűnek bizonyította, a Szentléleknek a Fiúval való egylényegűsége pedig részben a ,,más Paraklétosz'' szerepbôl, részben a búcsúbeszédben megelôzôleg és késôbben olvasható isteni tevékenységeibôl következik. Ha viszont egy a lényegük, akkor mind a három Isten. A szentháromsági formulák közül -- mint látjuk -- ez a formula tartalmazza a legfejlettebb bibliai trinitológiát, ami nem meglepô, ha arra gondolunk, hogy a Biblia teológiai reflexiója Szent János korában érte el tetôpontját.

Szeretettel és imákkal

Kedves FCs!

Gratulálok ki adtad a leckét.:)

néha tudod min csodálkozom el? Azon,hogy tulajdonképen ők maguk is a panteizmust vallják.

Megnyilvánulásaikban sokszor az olvassuk, hogy "JEHOVA ISTEN"tehát tanításaikban elfogadják,hogy vannak más istenek is akitől jehovájukat meg kell különböztetni,és annyira meg vannak vakítva,hogy nem veszik észre a csapdát

amibe benne vannak.

Továbbá mikor az olvasom tőlük Jézusról,hogy "ISTEN A TE TRÓNOD..." háááát... :D

Hogy lehet Isten Jézusnak a trónja ha egyszer kézzel lábbal tagadják a Szentháromságot miközben ez a ferdítésük pont a Háromságot támasztja alá és etc.etc.etc... Tehát számomra hihetetlen,hogy írásoknak ismerő embereknek vallják magukat és mégis úgy viselkednek mint egy gyerek aki még nem érett meg "kemény eledelre".

Üdv..

"le alacsonyító módon azt írod „ritkán találkoztam ilyen/rossz válasszal/az értelmes érvelés hiányával.” .

Eddig nem tettem szóvá ezeket a „megnyilvánulásaidat”de most meg teszem. Fogd vissza magad,légy szíves!"

Kedves Crussader! Ugye nem vetted észre, hogy direkt úgy fogalmaztam, hogy ne a te személyed "lealacsonyítása" tűnjön ki a szövegből?! Nyilvánvaló, hogy ezen "rossz választ" te is máshonnan vetted, hiszékeny módon elhitted, de ettől még az rossz válasz és nem sok értelem van benne. Ez tény. Naiv és hiszékeny vagy, és ez a legfőbb probléma, pont abban a csapdában vergődsz, amelyikben azt hiszed mi vagyunk!!! Amíg nem használod az értelmes érvelési képességed, míg a szíved VAKON követ rossz fordításokat, melyek a hamis vallásos eszmékre épülnek, addig nem is tudsz kikeveredni onnan.

"És itt jön az Őrtorony ferdítés;

„hogy egy akarattal,+ egy szájjal dicsőítsétek Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak ISTENÉT ÉS Atyját. „(Róm.15:6)"

Mit hordasz itt össze-vissza? Ugyan mi is az eltérés a Károlihoz és a göröghöz képest?? SEMMI! És az értelme is UGYANAZ. Ezt pedig magával a bibliával lehet EGYÉRTELMŰEN bizonyítani. Először is egy ÁLTALAD is elfogadott fordítás, az Új fordítás szerint:

"A türelem és vigasztalás Istene pedig adja meg nektek, hogy egyetértés legyen közöttetek Jézus Krisztus akarata szerint, hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek a mi Urunk Jézus Krisztus Istenét és Atyját."

És akkor itt a teljes 5-ös és 6-os versek az Új világ szerint:

"A kitartást és vigasztalást nyújtó Isten pedig adja meg nektek, hogy legyen ugyanolyan a gondolkodásmódotok, mint amilyen Krisztus Jézusé volt, 6 hogy egy akarattal, egy szájjal dicsőítsétek Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak Istenét és Atyját."

Na mit szólsz??? Miért is nevezel te minket hamisítónak? Milyen jogon és legfőképpen milyen tudással akarod te Jehova Tanúira bizonyítani, hogy csalók???? És még te kéred ki magadnak, ha rossz válasznak nevezem az írásod? Ha hiányolom belőle az értelmes érvelést? Nem gondolod, hogy a valóságot tagadni és másokat befeketíteni sokkal rondább dolog?!

De ha ez mind nem volna elég, máshol mit is mond a Biblia, amikor hasonló gondolatokat akar kifejezni?

Pl:

(Efézus 5:20 "mindig, mindenért hálát adva a mi Istenünknek és Atyánknak Jézus Krisztus, a mi Urunk nevében."

Kolossé 3:17) "És bármi legyen is, amit szóban vagy cselekedetben tesztek, mindent az Úr Jézus nevében tegyetek, hálát adva az Istennek, az Atyának őáltala."

Ezek mind hasonló gondolatot közvetítenek, MIND arról szólnak, hogy Jézus "ÁLTAL" Istennek kell hálát adnunk, vagyis CSAKIS Istenhez imádkozhatunk, nem pedig Jézushoz, hiszen Ő a "Közvetítő" Isten (Jehova) és ember között. Ha ezt így le is írták, méghozzá ihletés alatt, nyilván hogy az első sz.-i keresztények így is tettek!!!!

Ma pedig mit látunk az ún. "keresztény" világban? Sok magát (hamisan) kereszténynek valló ember Jézushoz imádkozik, mert a háromság mítosza szerint azt tanulta, hogy Jézus "egyenlő" a Mindenható Istennel, holott ez nem bibliai tanítás.

"Nem „ISTENÉT ÉS” hanem „ISTENT ÉS” tehát nem Jézus Krisztusnak ISTENÉT hanem Istent ."

(1Pét 1:3) Az Új fordítású Revideált Biblia szerint (ÚRB): „Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja.”

Tehát még Jézus mennybemenetele után is ismételten azt írja a Szentírás, hogy az Atya Jézus Krisztus „Istene”. A János 20:17-ben a feltámadása után Jézus maga is ezt mondta az Atyáról: ’én Istenem.’ Később, amikor már az égben volt, a Jelenések 3:12 tanúsága szerint megint csak ezt a kifejezést használta, de sehol a Bibliában nem fordul elő, hogy a Fiút csupán egyetlenegyszer is az „én Istenemnek” nevezné valaki, illetve hogy az Atya vagy a Fiú „én Istenemnek” szólítaná a szent szellemet - pedig Ők állítólag "egyenlőek" és mindhárom "Isten" is ráadásul.

És ezek még a Károliban is Jézus "Istenének" vannak írva.

--------

"Rengeteg anyaggal rendelkeztek és nem kerül energiátokba egy vita tárgya mert nektek nem kell gondolkodnotok,hogy mi legyen a válasz mert az Őrtorony gondoskodik arról,hogy mindent a szátokba „rágjon”."

Milyen rosszindulatú érvelés ez is! Savanyú a szőlő? Nem csodálom, hogy még azt is negatív színben tüntetitek fel, ami a Tanúk erőssége, vagyis hogy ŐKET VALÓBAN AZ IGAZSÁGRA OKTATJÁK, ellenben veletek, akiket nem igazán oktatnak, de ha mégis felszedtek innen-onnan valamiféle ismeretet, azzal is csak rászednek. :-) A fenti példa ezt bizonyítja, vagy sem? MERSZ ŐSZINTE LENNI??????

Nem kell gondolkoznunk? Miért? Mert hosszú és áldozatkész kutatás eredményeként le van írva a tudásanyag, amit meg kell értenünk, elmélkednünk kell rajta, majd hirdetnünk kell? Ki foglalkozna a Biblia igazságaival, melyet Jehova Tanúi felkínálnak, ha nem ismerné, nem értené, nem válna eggyé vele, nem kerülne a szívébe? SENKI! Hát ez sem az értelmes érveléseid közé tartozik! :-)

"Nem így van viszont azokkal akik veletek szemben ki állnak mert nekik minden egyes szóért meg kell „küzdeniük”"

Magyarán vért izzadtok, mégis hülyeséget írtok! :-) És megint csak nem azt állítom, hogy erről kizárólag személyesen ti tehettek, hiszen ezt kapjátok, igazi romlott konzerv, de nincs más. De ha minden józan érv és őszinte kritika ellenére kitartotok ebben, akkor a ti felelősségetek is lesz.

"Az olyan "apróságokról" ami történelemhamisítás a vezetőid részéről, hogy Jézust nem keresztre feszítették, hanem kezénél fogva felkötötték, már nem is beszélek."

Kedves FCs! Semmilyen közvetlen történelmi tárgyi bizonyíték nincs arra, hogy Jézust "kereszten" végezték ki, egyedül az ihletett Bibliai szóhasználat segíthet ebben. Az pedig egyértelműen a kínoszlop formáját támogatja.

"A szeretetről írsz, közben mély gyűlölettel támadjátok a katolicizmust."

Nem a "katolicizmust" támadjuk és gyűlöljük, hanem a VALLÁSOS HAZUGSÁGOKAT - ugye tudod mi a különbség??? Ez óriási különbség. Mindegy, hogy kik vallják, a vallásos tévtanok, mítoszok, emberi filozófiák, melyek ellentétben vannak Isten Szavának a szellemével, PUSZTÍTÓ hatással vannak azon milliók életére, akik vallják azokat és aszerint élnek. Ezért vannak rendszeresen háborúságok és viszálykodások a háromságistent imádó százmilliók között, és ezért van krisztusi BÉKE, egyetértés és SZERETET Jehova népe között szerte a világon nemzetiségi, faji, etnikai hovatartozástól függetlenül. Jehova Tanúi NEMZETEK FELETTI szellemben gondolkoznak, nem alacsonyodnak le a nemzetiségi ellenségeskedés szintjére. Ez baj? Kérdezd meg Krisztustól, hogy ez jelenti azt a szörnyű bűnt, amit miatt a hozzátok hasonlók minket mindenféle válogatott hazugságokkal becsméreltek??? Kérdezd csak meg tőle! Le van írva a tanítása a Szentírásban.

És még te vádolsz minket Sátán követésével??? Nem semmi! Igen, nagyon igaz, Sátán képes "átváltoztatni magát a világosság angyalává"!

Csak hogy tudd: Jehova Tanúi világméretű gyülekezetének a feje Krisztus. Russell csak Isten egyik alázatos szolgája volt, aki Isten Fia példájában akart járni. A többi felesleges szájtépés.

Tehát még mindig nem akaródzik válaszolni a két versre, mellyel kiválóan lehet tagadni a háromságtant (persze sok van ilyen, de nyilvánvalóan rajtatok is kifog):

(János 17:3) "Az pedig az örök élet, hogy ismeretet szerezzenek rólad, az egyedüli igaz Istenről, és arról, akit elküldtél, Jézus Krisztusról."

(1Korintusz 8:6) "számunkra valójában e g y Isten van, az Atya, akiből van minden, és mi őérte; és e g y Úr van, Jézus Krisztus, aki által van minden, és mi őáltala."

-------

Kedves Crussader!

"tehát tanításaikban elfogadják,hogy vannak más istenek is akitől jehovájukat meg kell különböztetni"

Még erre sem jöttél rá?! Miről is beszélnek e versek?

(1Korintusz 8:5-6) "Mert még ha vannak is, akiket „isteneknek” neveznek, akár az égben, akár a földön, mint ahogy van sok „isten” és sok „úr”, 6 számunkra valójában e g y Isten van, az Atya, akiből van minden, és mi őérte; és e g y Úr van, Jézus Krisztus, aki által van minden, és mi őáltala."

Ez a válasz a te "panteizmusodra".

--------

Az ÚRB ezt mondja: „a Fiúról így szól: »A te trónusod örökké megáll, ó Isten.«” (A B.—D., Kár., Kat., Káldi, Soós, KNB hasonlóképpen hangzanak.) Az ÚV azonban így fordítja: „De a Fiúról [ezt mondja]: »Az Isten a trónod örökkön-örökké.«” (A Szep. ugyanezt a gondolatot közvetíti.)

Tehát még ebben sem egyeznek meg, még a magyar fordítások sem!

Melyik fordítás van összhangban a szövegkörnyezettel? Az előző versekből megtudjuk, hogy Isten a beszélő, tehát nem ő a megszólított. A következő vers ezt a kifejezést használja: „az Isten, a te Istened”, ami rámutat, hogy a megszólított nem a legfelségesebb Isten, hanem ennek az Istennek az egyik imádója. A Héberek 1:8 a Zsoltárok 45:7 (45:6, ÚV) szavait idézi, amely eredetileg Izrael egyik emberi királyához szólt. Ennek a zsoltárnak az írója nyilvánvalóan nem tekintette azt az emberi királyt a mindenható Istennek. Ehelyett a Zsoltárok 45:7 ÚRB szerint így hangzik: „Trónod Istentől való.” (A Kám. úgy írja, hogy „Isteni széked”.) Salamonról — feltehetően ő volt a 45. zsoltárban megszólított király — azt mondták, hogy „leült Jehova trónjára” (1Krón 29:23, ÚV). Azzal összhangban, hogy Isten a ’trónja’, vagyis forrása és fenntartója Krisztus királyságának, a Dániel 7:13, 14 és a Lukács 1:32 rámutat, hogy a hatalmat Isten adományozta Krisztusnak.