A helyettesítési teológiát vallók hogy magyarázzák a lenti verset?

@Kérdező

A törvényadás előtt nem voltak szövetségben, mert ha szövetségben lettek volna, akkor a (2Móz 19,5) szakasznak nem jövőidőben, hanem jelen időben kéne hangoznia. A (2Móz 6,5-6) szakasz egy prófétikus kijelentés, amely abba az időben van helyezve amikor már megtörtént a szövetségkötés. Ez nem egyedi eset az Ótestamentumban, például az Ésaiás 53 is már megtörténtként beszél, egy jövőben végbemenő eseményről. A szövetség ugyanis Ábrahámmal lett megkötve, így a hagyományozás útján az igaz, hogy az utódaira is vonatkoznak a vallási formaságok, csakhogy ez nem ugyanaz, mint a hivatalos szövetségkötés. A szövetségkötés hivatalos, ceremoniális formában ugyanis csak a (2Móz 24,1-8)-ben történet meg! Legyél szíves elolvasni ezt a szakaszt, különösen a 7-8. verseket, figyelmesen!

Ezek után nézzük az újszövetségi teológia tanítását a választott népről:

Nos, ami a Római levél 11. fejezetét illeti: A korabeli rabbinikus gondolkodás szerint, akik hitték, hogy ők Isten választott népe Izráel, azok igenis különbséget tettek más nemzetek, és saját maguk között, miszerint ők különbek mint mások. Pál azonban nem osztja ezt a teológiát, mert kijelenti: "nincs különbség zsidó meg görög között;..."(Róm 10,12)." A 11. fejezetet tehát ennek fényében kell értelmezni. De mi van ott? Először is: A (Róm 11,1-2)-ben az elvettetés témája nem azt jelenti, hogy Izráel marad-e a szent nép, vagy sem. Ez nagyon jól látszik a 17. versből, ahol azt mondja az apostol, hogy "némely ágak kitörettek,". A (Róm 11,20) még azt is hozzá teszi, hogy "hitetlenség miatt törettek ki" Ezt vesd össze a (Ján 8,45)-tel, egyértelmű, hogy Izráelről van szó. Ha pedig kitörettek, akkor elvetettek. Pál apostol azt is hozzáteszi a 17. versben, hogy azoknak a helyére mások [a keresztények] oltattak be. Pál apostol azonban világossá akarja tenni, hogy az ágak kitöretése nem jelenti Izráel végleges kizárását Isten kegyelméből. Ezért mondja, hogy Isten nem vetette el őket. Magyarul, itt nem arról a választottságról van már szó, amit annak idején kötött velük, hogy ők lennének a "szent nép" - mert az mindig együtt jár a misszóval - hanem a "a kegyelemből való választás" (Róm 11,5) az, amiről szó van. Tehát arról beszél, hogy Isten irgalma továbbra is él a zsidók iránt. Ha egy zsidó ember megtér, Isten elfogadja. Mert ahogy nem lehet test szerint üdvösségre jutni (Mát 3,9), úgy nem lehet test szerint sem elvettetni.

De menjünk tovább: Pál apostol felhozza Illés példáját, hogy abban az esetben is volt egy maradék Izráelben, akik ragaszkodtak Istenhez (Róm 11,4). A maradéknak ez a vonala végighúzódik az egész üdvtörténeten. Nemcsak Illés idejében volt maradék, hanem Ezsdrás idejében is (Ezsd 9,8). Maradék alatt egy kis létszámú, de hűséges csoportot értünk, amit Pál minden bizonnyal azért hozza fel példának, mert az ő idejében is van ilyen maradék. Azt is írja a római keresztényeknek, hogy "a megkeményedés Izráelre nézve csak részben történt," (Róm 11,25). Azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy ezt a 4. vers értelmében kell értelmezünk, miszerint egy maradékról lehet szó! Vagyis vannak az zsidók közt olyanok, akik csak részben vannak megkeményedve, de majd ők idővel begyűjtetnek, ha megtérnek. Addig azonban az történik, hogy "a pogányok teljessége bemegyen." Vagyis Isten addig munkálkodik a pogányok között is, begyűjti őket is. (Róm 11,25/b). És utána írja azt az apostol, hogy "És így az egész Izráel megtartatik"(Róm 11,26). Az "egész Izráel" alatt tehát kétféle csoportot kell érteni: Egyrészt a hívő, megtért maradék zsidó embert, másrészt pedig a pogányokat. Az Újszövetségben ugyanis a "zsidó" vagy "Izráel" szónak két jelentése van. Egyrészt jelenti a test szerinti Izráel, de jelképezi a lélek szerinti Izráelt is. Pál apostol azt tanította ugyanis, hogy "Mert nem az a zsidó, a ki külsőképen az;...Hanem az a zsidó, a ki belsőképen az;" (Róm 2,28-29). Az Újszövetségben tehát már nem az nevezhető zsidónak, aki test szerint zsidó. A Galáciabeli gyülekezetnek pedig azt írja: "Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, [vagyis zsidók] és ígéret szerint örökösök." Tehát a megtért keresztények is zsidók szimbolikus értelemben.

Összességében tehát: Az Újszövetség nem támasztja alá azt, hogy a test szerinti Izráel lenne Isten választott népe. Isten választott népe Pál apostol idejében a Keresztény Egyház volt:

"Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, a ki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket;" (1Pét 2,9)

"Ezt gondold át mégegyszer. Tanulj még egy kicsit. :-D "

Szerintem neked lenne szükséged tanulásra, mert a teológiád nagyon az Ótestamentomban azon belül is a rabbinikus gondolkodásban gyökeredzik. A szövetségkötés ma is, és az ókorban is egy szerződés volt, a Jelenések könyve levelei is a hettita szerződés alapján írattak. Nyilván, ha a rabbinikus teológiát védeni akarod, akkor figyelmenkívül kell hagynod. A zsidó nép a Tóra feljegyzése szerint a pusztai vándorlás alatt kötött HIVATALOSAN szövetséget Istennel. Addig csak az Ábrahámra való hagyományozás alapján alapján voltak az ő népe, NEM szerződés szerint. Ezért van az, hogy Isten elmondja nekik feltételes módban a szövetségkötés feltételeit. Hogyan is írja a Tóra?

"És szóla Mózes és a Lévi nemzetségéből való papok az egész Izráelnek, mondván: Figyelj és hallgass Izráel! E MAI NAPON LETTÉL az Úrnak, a te Istenednek népévé."(5Móz 27,9)

Ismétlem: "E mai napon". Tehát nem Egyiptomban, hanem a pusztában, de ez az Ószövetség, nem pedig az, ami ránk vonatkozik.

Az Újtestamentom már gyökeresen más teológiát vall, és nem támasztja alá a rabbinkus teológiát, amelyet annyira védesz a pünkösdi-karizmatikus mozgalommal együtt. Az Újszövetség szerint ugyanis átértékelődött a zsidó szónak a jelentése. Az Újszövetség tanítása szerint már nem az a zsidó, aki külsőképpen az, hanem az a zsidó, aki belsőképpen az, ezért is volt a korai keresztények jelképes neve is zsidó.

Az újszövetségi teológia szerint nincs már különbség a zsidó nép és más népek között. A rabbinikus teológiád szerint azonban igen. A keresztények azonban már Újszövetségben élnek, nem pedig az Ószövetségben. Ezért is van az, hogy az Egyház ezt vallotta körülbelül 1800 évig, amíg meg nem jelentek a pünsködi-karizmatikus keresztények, akik elővették a rabbinikis teológiát.

Mivel pedig úgy látom, nem igazán sikerült megértened, amit egy korábbi kommentemben írtam, ezért bemásolom mégegyszer amit írtam, hogy mi az Újszövetség tanítása Izráelről:

"Nos, ami a Római levél 11. fejezetét illeti: A korabeli rabbinikus gondolkodás szerint, akik hitték, hogy ők Isten választott népe Izráel, azok igenis különbséget tettek más nemzetek, és saját maguk között, miszerint ők különbek mint mások. Pál azonban nem osztja ezt a teológiát, mert kijelenti: "nincs különbség zsidó meg görög között;..."(Róm 10,12)." A 11. fejezetet tehát ennek fényében kell értelmezni. De mi van ott? Először is: A (Róm 11,1-2)-ben az elvettetés témája nem azt jelenti, hogy Izráel marad-e a szent nép, vagy sem. Ez nagyon jól látszik a 17. versből, ahol azt mondja az apostol, hogy "némely ágak kitörettek,". A (Róm 11,20) még azt is hozzá teszi, hogy "hitetlenség miatt törettek ki" Ezt vesd össze a (Ján 8,45)-tel, egyértelmű, hogy Izráelről van szó. Ha pedig kitörettek, akkor elvetettek. Pál apostol azt is hozzáteszi a 17. versben, hogy azoknak a helyére mások [a keresztények] oltattak be. Pál apostol azonban világossá akarja tenni, hogy az ágak kitöretése nem jelenti Izráel végleges kizárását Isten kegyelméből. Ezért mondja, hogy Isten nem vetette el őket. Magyarul, itt nem arról a választottságról van már szó, amit annak idején kötött velük, hogy ők lennének a "szent nép" - mert az mindig együtt jár a misszóval - hanem a "a kegyelemből való választás" (Róm 11,5) az, amiről szó van. Tehát arról beszél, hogy Isten irgalma továbbra is él a zsidók iránt. Ha egy zsidó ember megtér, Isten elfogadja. Mert ahogy nem lehet test szerint üdvösségre jutni (Mát 3,9), úgy nem lehet test szerint sem elvettetni.

De menjünk tovább: Pál apostol felhozza Illés példáját, hogy abban az esetben is volt egy maradék Izráelben, akik ragaszkodtak Istenhez (Róm 11,4). A maradéknak ez a vonala végighúzódik az egész üdvtörténeten. Nemcsak Illés idejében volt maradék, hanem Ezsdrás idejében is (Ezsd 9,8). Maradék alatt egy kis létszámú, de hűséges csoportot értünk, amit Pál minden bizonnyal azért hozza fel példának, mert az ő idejében is van ilyen maradék. Azt is írja a római keresztényeknek, hogy "a megkeményedés Izráelre nézve csak részben történt," (Róm 11,25). Azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy ezt a 4. vers értelmében kell értelmezünk, miszerint egy maradékról lehet szó! Vagyis vannak az zsidók közt olyanok, akik csak részben vannak megkeményedve, de majd ők idővel begyűjtetnek, ha megtérnek. Addig azonban az történik, hogy "a pogányok teljessége bemegyen." Vagyis Isten addig munkálkodik a pogányok között is, begyűjti őket is. (Róm 11,25/b). És utána írja azt az apostol, hogy "És így az egész Izráel megtartatik"(Róm 11,26). Az "egész Izráel" alatt tehát kétféle csoportot kell érteni: Egyrészt a hívő, megtért maradék zsidó embert, másrészt pedig a pogányokat. Az Újszövetségben ugyanis a "zsidó" vagy "Izráel" szónak két jelentése van. Egyrészt jelenti a test szerinti Izráel, de jelképezi a lélek szerinti Izráelt is. Pál apostol azt tanította ugyanis, hogy "Mert nem az a zsidó, a ki külsőképen az;...Hanem az a zsidó, a ki belsőképen az;" (Róm 2,28-29). Az Újszövetségben tehát már nem az nevezhető zsidónak, aki test szerint zsidó. A Galáciabeli gyülekezetnek pedig azt írja: "Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, [vagyis zsidók] és ígéret szerint örökösök." Tehát a megtért keresztények is zsidók szimbolikus értelemben.

Összességében tehát: Az Újszövetség nem támasztja alá azt, hogy a test szerinti Izráel lenne Isten választott népe. Isten választott népe Pál apostol idejében a Keresztény Egyház volt:

"Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, a ki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket;" (1Pét 2,9)"

Ez az Újszövetség tanítása.