A helyettesítési teológiát vallók hogy magyarázzák a lenti verset?

"Nem vetette el Isten az ő népét, melyet eleve ismert. Avagy nem tudjátok-é mit mond az írás Illésről? a mint könyörög Istenhez Izráel ellen, mondván:

Uram, a te prófétáidat megölték, és a tel oltáraidat lerombolták; és csak én egyedül maradtam, és engem is halálra keresnek.

De mit mond néki az isteni felelet? Meghagytam magamnak hétezer embert, a kik nem hajtottak térdet a Baálnak.

Ekképen azért most is van maradék a kegyelemből való választás szerint. "

"Itt ugyanis a legnagyobb apostol azt állítja, hogy Izraelnek mint népnek az üdvösségéért könyörög. Szerinted fog üdvözülni Izrael vagy sem? És ha mégis üdvözülni fog, akkor fog-e valamilyen szerepet betölteni a nemzetek élén? :-)"

Pál zsidó ember volt, ezért értelemszerűen könyörög Izrael üdvösségéért, azonban ez a kereszténységben nem egyedi eset. Mármint az, hogy valaki a saját népe jólétéért könyörög. Szent Jeromos írásából az látszik, hogy a szíve is tele volt fájdalommal azok miatt a csapások miatt, amik a népvándorlási hullámok következtében Rómát.

Isten a bűneset után azon munkálkodott, hogy az emberiséget megmentse, ezért van az, hogy közvetlenül az első emberpár vétkezése után megjelent az első messiási prófécia, amelyet "Ősevangéliumnak" nevezünk (Gen 3,15). Ez a "jó hír" volt az, amelyet a föld minden lakosának Isten a tudomásra akart hozni. Vagyis Izráel kiválasztása nem azért történt, hogy tartogassák maguknak a megváltásról szóló örömhírt. A pogányoktól való elkülönülésnek is az volt az oka, hogy létezzen a földön egy nép, amely tisztán képviseli az igaz vallást. Ennek pedig elkerülhetetlenül az volt a következménye, hogy terjeszteniük kellett volna az örömhírt, az igaz vallást (Ésa 42,6; 43,21).Izráel azonban ennek nem tett eleget. Jónás például nem akart elmenni Ninivébe, és mikor elment, akkor is rosszundulattal volt a városlakók iránt, nem volt neki kedves, hogy Isten megbocsátott nekik. És az is furcsa volt, hogy Séba királynő jött a zsidókhoz, és nem ők mentek missziózni hozzá (Jón 1,3; 4,11; 1Kir 10,1;). A babiloni fogság után pedig a reformáció csak egy rövid ideig tartott, mert a zsidók teljesen elzárkóztak más népektől. Felsőbbrendűnek tarották magukat, önigazultságukban lenézték a pogányokat. Vagyis a kiválasztottságukkal éppen ellenségesen viselkedtek. Ekkor Jézus megjövendölte számukra, hogy "elvétetik tőletek az Istennek országa, és oly népnek adatik, a mely megtermi annak gyümölcsét"(Mát 21,43). Valójában ők maguk voltak azok, akik elvetették saját magukat, mert ők mondták ki, hogy nekik nem királyuk van, hanem császáruk (Ján 19,15). Isten új választott népe a Keresztény Egyház lett, amelyet viszont mindig másvalaki kéviselt, ahogy a Jel 12. arra utalást tesz. Péter apostol már úgy beszél a keresztényekről, mint "választott nép", "szent nemzet" (1Pét 2,9). A kereszténység kiválasztása azonban ugyanazon az alapon történet, mint a zsidóság kiválasztása: hirdetni az evangéliumot (Mát 28,19). Izráelből természetesen megtérhetnek, és juthatnak üdvösségre, amennyiben elfogadják a feltételeket Isten újszövetségi népének a tagjai lesznek. Ilyen értelemben nem vetette el őket Isten, ahogy semmilyen más nemzetet sem. De mivel tömegesen elvetették a Messiást, ezért nem kaphatják vissza a kiválasztottságot, mert a viselkedésük épp a kiválaszottság feltételeinek mondd ellent. Nem lehet választott az a nép, amely a küldetését nem teljesíti.

"Róm 11:29 Mert megbánhatatlanok az Istennek ajándékai és az ő elhívása."

Az a baj, hogy egzakt módon értelmezed Isten elhívását, noha ezt a Biblia nem támasztja alá. Nézzük meg az általad idézett igét egy kicsit közelebbről, és részletesebben:

A Biblia Ó és Újszövetségről beszél. A szövetség lényegében egy szerződés, amely akkor válik teljessé, ha mindkét fél tartja magát a megállapodáshoz. Amennyiben az egyik ellenálhatatlanul megszegi ezt a szerződést, az egész felbomlik. Nos a helyzet azonban az, hogy Isten nem hűtlen, tehát Tőle ilyeneket, hogy megszegi az ígéreteket, egészen biztosan nem lehet várni, mert meg van írva: "Kezedre bízom lelkemet, te váltasz meg engemet, oh Uram, >>hűséges Isten.<<" (Zsolt 31,6). Hol van hát a megoldás az ellentmondás feloldására? Egy kicsit távolról közelítem meg a témát, az érthetőség kedvéért. Talán ott kezdeném, hogy Izráel volt az, aki hűtlen volt Istenhez, többször is, ezt gondolom nem kell részleteznem. Lásd: (1Kir 11,33; 2Krón 34,24-25 stb...). Isten az előrelátásából jól tudta, hogy ez meg fog történni, ezért a szövetséget feltételes módban kötötte meg velük:

"Mostan azért >>ha figyelmesen hallgattok szavamra<< és megtartjátok az én szövetségemet, úgy ti lesztek nékem valamennyi nép közt az enyéim; mert enyim az egész föld."(2Móz 19,5)

Az ígéret tehát feltételes módban van. Vagyis abban az esetben lesz Izráel Isten népe, ha hallgatnak a szavára. Amikor Józsué választás elé állította a népet, akkor megfogadták, hogy Istent fogáják szolgálni (Józs 24,16-17). Izráel nem teljesítette a feltételeket, mert nem hallgattak Isten szavára, >>ezért<< mondhatta azt nekik Jézus, hogy >>elvétetik tőletek az Istennek országa, és oly népnek adatik, a mely megtermi annak gyümölcsét." (Mát 21,43).

Ismétlem: Elvétetik tőlük az Istennek országa, és más népre száll át. A jövendölés beteljesedéséhez legyél szíves elolvasni a (1Pét 2,9)-et figyelmesen. Mégtalán annyit hozzátennék, hogy a zsidók a gonosz szőlőmunkások példázata után - amelyről megértették hogy róluk szól (Mát 21,45) - maguk mondták át, ki, hogy "Mint gonoszokat gonoszul elveszti őket; a szőlőt pedig kiadja más munkásoknak,"(41. vers). Tehát összességében: Isten ígéretei feltételhez szabottak, feltételes módban lett velük megkötve a szövetség, mivel pedig >>ők<< nem tettek eleget a feltételnek, hiszen megtagadák a küldetésüket, ezért nem Isten vetette el őket, hanem ők vetették el saját magukat.