Igaz, hogy aki Jehova tanúi vallást gyakorolják, azoknak tilos a vérátömlesztés? Ha igen miért?

A vérevés és vértranszfúzió tilalmának állítólagos bibliai alapja

Először is angolul tudóknak ajánlanám Jehova Tanúi Vezető Testületének volt tagjának írását a kérdésről:

[link] - Blood and Life, Law and Love

A keresztény ember számára csak az Ószövetség erkölcsi parancsolatai kötelezőek (hiszen azok nem változhatnak), de a különböző liturgikus, szociális, és egyéb ún. kazuisztikus törvény már nem kötelezi őket. Így az étkezési szokások sem, pl. sertéshús-tilalom, vagy zsír tilalom, de ugyanide tartozik a vér-tilalom is.

Jézus is ezt mondta:

Mt 15,11

Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami bemegy a szájába, hanem ami kijön a szájából, az teszi tisztátalanná az embert.«

Mk 7,15-19

Semmi, ami kívülről megy be az emberbe, nem teheti őt tisztátalanná, hanem ami az emberből kijön, az szennyezi be az embert. Akinek füle van a hallásra, hallja meg.« Amikor bement a házba a tömeg elől, megkérdezték őt tanítványai a példabeszéd értelméről. Így válaszolt nekik: »Hát ti is ilyen értetlenek vagytok? Nem látjátok be, hogy mindaz, ami kívülről megy be az emberbe, nem szennyezheti be őt, mert nem a szívébe jut, hanem a gyomrába, aztán pedig a félreeső helyre kerül?« Ezzel megtisztított minden ételt.

Isten megismétli:

Csel 11,7-9

Szózatot is hallottam, amely felszólított: „Kelj föl Péter, öld meg és edd!” Én azonban azt mondtam: „Távol legyen tőlem, Uram, mert közönséges vagy tisztátalan sohasem jutott a számba!” Erre másodszor is megszólalt a szózat az égből: „Amit Isten tisztává tett, azt te ne mondd közönségesnek.”

Pál ugyancsak:

1 Tim 4,3-5

Akik azt mondják, hogy tilos a házasság, hogy tartózkodni kell egyes ételektől, holott azokat azért teremtette Isten, hogy hálát adva élvezzék őket a hívek, azok, akik megismerték az igazságot. Mert Isten minden teremtménye jó, és semmi sem elvetendő, amit hálaadással vesz magához az ember, mert szentté lesz Isten igéje és az imádság által.

A JT-k azt mondják, hogy igen, de az Apostolok cselekedeteiben (15. f.) is meg van tiltva a vér, a bálványhús és a fulladt állat evése, azaz az Újszövetség ezt továbbra is tiltja. A katolikusok számára ezt a kérdést a Firenzei zsinat eldöntötte, ui. kijelentette, hogy ez az apostoli rendelkezés csak ideiglenes intézkedés volt, hogy megkönnyítsék a zsidók és a pogányok közötti egyetértést a korai Egyházban. Tehát a rendelkezés csak az adott körülmények között volt kötelező. Úgy is mondhatnánk, hogy egyházfegyelmi kérdés volt.

Ugyanezt a Biblia is megerősíti, és megadja arra a választ, hogy miért is hozták ezt a döntést az apostolok. Pál kétszer is beszél erről:

Róm 14,1

Karoljátok fel szeretettel azt, aki gyönge a hitben, de anélkül, hogy vitatkoznátok az eltérő felfogásokról. (2) Van, aki hiszi, hogy mindent szabad ennie; aki pedig gyönge, az növényekkel táplálkozik. (3) Aki eszik, ne vesse meg azt, aki nem eszik; és aki nem eszik, ne kárhoztassa azt, aki eszik. Hiszen Isten magáévá fogadta őt… (6) Aki megtartja a napot, az Úrért tartja meg; s aki eszik, az Úrra való tekintettel eszik, mert hálát ad Istennek; és aki nem eszik, az Úrra való tekintetből nem eszik -- s ő is hálát ad Istennek. … (13) Ezért ne ítéljük el többé egymást, hanem inkább arra határozzátok el magatokat, hogy ne okozzatok a testvérnek megütközést vagy megbotránkozást. (14) Tudom, és meggyőződésem az Úr Jézusban, hogy semmi sem tisztátalan önmagában; csak annak tisztátalan, aki tisztátalannak tartja. (15) De ha a testvéred elszomorodik az ételed miatt, akkor már nem a szeretetnek megfelelően jársz el. Ne veszítsd el ételeddel azt, akiért Krisztus meghalt. (16) Ne káromolják azt a jót, amelyben részesültetek. (17) Isten országa ugyanis nem étel és nem ital, hanem igazság, béke és öröm a Szentlélekben… (20) Ne rontsd le az étel miatt Isten művét. Minden tiszta ugyan, de ártalmára lesz annak az embernek, aki botránkozással eszi. (21) Jobb, ha nem eszel húst és nem iszol bort, sem egyebet nem teszel, ami miatt testvéred megütközik. (22) A meggyőződésed maradjon a tied Isten előtt. Boldog, aki nem ítéli el magát azzal, amire elhatározza magát. (23) Akinek azonban kétségei vannak, és mégis eszik, ítéletet von magára, mert cselekvése nem származik meggyőződésből. Bűn tehát mindaz, ami nem történik hitből eredő meggyőződésből.

1 Kor 10,25

Mindent, ami a húspiacon eladásra kerül, egyetek meg, anélkül, hogy lelkiismereti okból bármit kérdeznétek. (26) Mert az Úré a föld és annak teljessége. (27) Ha valaki a hitetlenek közül meghív titeket és el akartok menni, mindent egyetek meg, amit elétek tesznek, anélkül, hogy lelkiismereti okból bármit kérdeznétek. (28) De ha valaki azt mondja nektek: »Ez a bálványok áldozatából való«, ne egyétek meg amiatt, aki szóvá tette, és a lelkiismeret miatt; (29) nem a te lelkiismeretedet értem ezen, hanem a másikét. Miért ítélje meg az én szabadságomat másnak a lelkiismerete? (30) Ha én hálaadással étkezem, miért káromoljon engem valaki azért, amiért hálát adok? (31) Tehát akár esztek, akár isztok, és bármi mást tesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek. (32) Ne adjatok okot a botránkozásra se zsidóknak, se görögöknek, se Isten egyházának…

Tehát azért tiltották meg a vér evését az apostolok, hogy „ne adjanak okot a botránkozásra” s hogy „ne káromolják azt a jót”, amiben részesültünk, s hogy ne veszítsük el egy étel miatt azt, akiért Krisztus meghalt. Mindezt a tiltó rész is megerősíti, hiszen megadja az okot, hogy miért kell tartózkodni a vértől: „Mert Mózesnek ősi nemzedékek óta hirdetői vannak a városokban” (ApCsel 15,21).

Általában az apostoli zsinat (Kr.u. 50 körül) egyes végzéseivel jönnek.

Azonban az apostoli zsinat pasztorális és nem doktrinális végzését idézik, amely bármikor, a körülményekhez mérten megváltoztatható.

Az apostoli zsinat leszögezte azt az örökérvényű dogmatikai igazságot, hogy egyedül Jézus Krisztus húsvétja által van üdvössége minden embernek a Földön, az Ószövetség csak előkép volt, amely beteljesedett. Ezért egyetemleges (katholikos) az Egyház, minden kor és minden hely emberéhez szól a "királyi decretum", vagyis az "Euvangelion".

Az apostoli zsinat ezenkívül pasztorális, diszciplináris döntvényt is hozott. A zsidók tisztán pasztorális szempontból megtarthatják (nem kötelező jelleggel) az Ószövetség rituális és fegyelmi szabályait (alapja a 613 előírás a Tórában), míg a betérő "sokaságnak" (goyim) kötelessége a "békesség kedvéért" megtartania a 7 db noachida törvényt, amelyet a nem zsidóvá önként "betért" pogányok, hanem a már Krisztus előtt meglévő "noachida" pogánymisszió által ún. "prozelitává" lett pogányok kötelesek voltak megtartani Izrael messiásváró adventjában. Ezek között található például a vérevés tilalma. Azonban ne felejtsük el, hogy az apostoli zsinat a Zerubábeli-Heródesi Templom lerombolása (Kr.u. 70) előtt volt, s az ószövetségi "halakha" ennek lerombolása után gyakorlatilag megtarthatatlan. A farizeusi-rabbinikus judaizmus kétezer éves erőfeszítése ellenére, mély hiány és sóvárgás él minden jámbor zsidóban, mert érzi, hogy bármely talmudparafrázis ellenére valami mélységes seb van belül... A kőszív, a kőtemplom kivésetett, azonban a hússzív, melyről a próféta jövendölt, a "vízzel meghintés" által adatik meg, az Eucharisztia válik új hústemplommá az ember centrumában.

A mózesi Törvényben leírt ún. tisztátalan állatok elfogyasztásának tilalma az egészségügyi óvintézkedéseken túl a zsidóság elkülönülés-tudatát is hivatott volt erősíteni, amely során a mindennapokba is bekerült a különbségtétel, a megkülönböztetés vélelme a zsidó (szent) és a pogány (tisztátalan) dolgok között. Ez Krisztus egyetemes küldetése után megszűnt, és így megszűntek a tisztátalan dolgok megkülönböztetései is, és ezért az Újszövetség feloldotta ezeket a tilalmakat (vö. ApCsel 11,7-9; Róm 14,14.20; 1Kor 10,23-33; 1Tim 4,3-5). Ugyanez vonatkozik a vérre is: „Semmi, ami kívülről megy be az emberbe, nem teheti őt tisztátalanná, hanem ami az emberből kijön, az szennyezi be az embert.” (Mk 7,15)

Az ApCsel 15,20.29-ben található tilalom csak első látásra tűnik a régi törvény megerősítésének. Itt ugyanis az apostolok az Izrael földjén lévő idegenekre vonatkozó törvényt idézik (Lev 17,8-9.10-12.15; 18,6-18), azaz egyrészről a megtért pogányok (illetve a keresztények általában) bebocsátást nyertek „Izrael földjére”, viszont megbotránkozást nem akartak a régi „földiek” között (vö. 1Kor 10,28-33).

A XVII. Egyetemes Zsinat Firenzében egyértelműen állást foglalt a vérevés tilalmával kapcsolatban, mikor is a jakobiták számára dekrétumban a következőket jelentette ki:

"[A mi Urunk és Üdvözítőnk szavára alapozott Szentséges római Egyház] erősen hiszi, vallja és hirdeti, hogy Istennek minden teremtménye jó, és "semmi sem elvetendő, amit hálaadással vesz magához az ember" [1Tim 4,4], mivel, az Úr szava szerint, "nem az szennyezi be az embert, ami a szájába bemegy" [Mt 15,11]; és a mózesi Törvénynek a tiszta és tisztátalan ételekre vonatkozó megkülönböztetését a szertartási törvényekhez tartozónak állítja, amelyek az evangélium keletkezése után túlhaladottnak és hatásukra nézve megszűntek. Még az apostolok ama tilalmát is, hogy "tartózkodjanak a bálványoknak áldozott dolgoktól, a vértől és a fojtott állattól" [ApCsel 15,29] úgy ítéli meg, hogy az az akkori helyzetnek felelt meg, mikor az annak előtte különféle szertartások és szokások szerint élő zsidókból és a pogányokból egy Egyház keletkezett, hogy a pogányok is megtartsanak valamit a zsidókkal együtt, és hogy alkalom adódjék az Isten egyetlen tiszteletében és hitében való megegyezésre, és hogy az egyenetlenkedés okát megszüntessék, minthogy a zsidók számára a régi szokás alapján a vér, a fojtott állat utálatosnak látszott, és az áldozatokból való evés miatt a pogányokról azt lehetett volna gondolni, hogy vissza fognak térni a bálványimádáshoz. Mihelyt azonban a krisztusi vallás annyira elterjedt, hogy test szerint származó zsidó már nem volt benne, hanem mindenki, aki az Egyházba lépett, megegyezett az evangélium ugyanazon szabályaiban és szertartásaiban, hittel elfogadva, hogy a "tisztáknak minden tiszta" [Tit 1,15]: ekkor, mivel megszűnt az említett apostoli tilalom oka, megszűnt az érvénye is.

Nem jelenti ki tehát elítélendőnek semmilyen olyan eledelnek a természetét, amelyet az emberi társadalom elfogad; és nem tesz különbséget az állatok között, akár férfi, akár nő által, és akármilyen halálnemmel is pusztulnak el; ámbár a test egészsége szempontjából, az erény gyakorlása végett, az egyházi szabályok és fegyelem érdekében lehetséges, és szóükséges is, hogy sok olyan dolgot mellőzzünk, ami nem tilos, mivel az Apostol szerint "minden szabad nekem, csakhogy nem minden használ" [1Kor 6,12; 10,23]."

In these prohibitions, the Church indulged the particular feelings of the Jews, that the bond of union between them and the Gentiles might be more closely united; the latter in these two instances giving way to the prejudices of the former, who in their turn gave up much, by submitting to the abolition of the ceremonial law of Moses. This prohibition was of course only temporary, and to cease with the reasons, which gave rise to it. --- The Jews had such a horror of blood, that they considered those who eat it as defiled, and violators of the law of nature. The Lord had in effect from the beginning forbidden the use of blood to Noe [Noah], (Genesis ix. 4.) which he likewise reported in the strongest terms in Leviticus viii. 26.[vii. 26.?] By this we see the great authority of God's Church, and Councils which may make permanent or temporary decrees, such as are fitting for the state of the times or peoples, without any express Scripture at all, and by this authoritative exaction, things become of strict obligation, which previous to it, were in themselves indifferent. The use of these things, though of their own nature indifferent, were here prohibited, to bring the Jews more easily to admit of the society of the Gentiles; and to exercise the latter in obedience. But this prohibition was but temporary, and has long since ceased to oblige; more especially in the western churches.

[link]

"...Drámai bizonyíték vált nyilvánvalóvá erre 1998-ban, a bulgáriai vér-csatával.

Az Őrtorony Társulat 1994 óta viaskodott Bulgária kormányzatával. A téma a vérátömlesztés és a katonai szolgálat volt. A kormányzat úgy vélte, hogy a Tanúk vér-ellenessége veszélyezteti a közegészségügyet. A Tanúk úgy vélték, hogy a kormányzat vonakodása, hogy felmentse őket a katonai szolgálat alól, a szabadság egyik szabálytalansága volt. Az egyik dolog vezetett a másikhoz, és az Őrtorony Társulat Az Emberi Jogok Európai Bizottsága elé állíttatta Bulgáriát. A tárgyalások folytatódtak és 1998 március elején a jogi vita békés véget ért. Bulgária beleegezett, hogy megadja a Tanúknak a lelkiismereti szolgálatmegtagadás jogát, és az Őrtorony Társulat beleegyezett, hogy elvet "mindenféle ellenőrzést vagy büntetést" a Tanúkkal kapcsolatban, akik elfogadják a vérátömlesztést. Bárki, aki elolvassa az egyezményt, megállapítja, hogy a vér-tilalmat feloldották, legalábbis a bolgárok számára.

A múltban egyetlen ilyen rendkívüli változás sem keltett ekkora hullámokat a Társulat nemzetközi szervezetében, mivel azokat soha nem közölték a nyilvánossággal. Az 1960-as és 1970-es években a Tanúknak Mexikóban megengedet volt, hogy kivonják magukat a katonai szolgálat alól, megvéve egy kis kártyát mely azt igazolta, hogy "szolgáltak", miközben Malawiban a Tanúk, akik semmit nem tudtak a mexikói eseményekről, borzalmas üldözést szenvedtek el, mert visszautasították egy kis kártya megvásárlását, mely azt igazolta, hogy ők az uralkodó politikai párt "tagjai".

Az Internet megtörte a Tanúk elszigetelését az igazságtól. 1998. április 20-án az eltitkolt bulgáriaia egyezményt felfedezték az Európai Bizottság eldugott honlapján és egy hozzászóló által postázva lett a H2O-ra. Úgy tűnik, ez volt az első hír, amit az Őrtorony világ (és beleértbe szinte minden Őrtorony főhivatal) kapott erről. A hír reményt és gyanakvást keltett egyszerre. Egy hitehagyott trükk, vagy az Őrtorony reformjának jele? Az elektronikus kutatás igazolta, hogy a hír hiteles: a Társulat kompromisszumot kötött a vérkérdésben. A Tanú társadalomban ez az egyik legelképzelhetetlenebb eseménynek számított. "Negyven éve kitartó tanúként" írja az egyik H2O üzenet "soha nem gondoltam, hogy ezt fogom megélni".

De mit jelent ez? A Társulat vonakodva alkalmazkodott az új, jóval nyitottabb világhoz? Felismertek valami új igazságot a vérrel kapcsolatban? El fogják ismerni, hogy az igazságról vallott régi elméletük hamis? Elismerve ezt, most már mindenki akinek van számítógépe láthatja, mi történt? Európából és Amerikából származó információk azt sugallják, hogy a Társulat ideges volt és felkészületlen a gyors és ellenőrizetlen nyilvánosságrahozatal kihívására. De az Internetet figyelve még egy lassú, nehézkes hatalom sem habozhat sokáig.

Amikor a Társulat lépett, válasza nem az igazság kimondása, hanem a zavar elfojtása volt a neten. 1998. április 27-én egy baráti honlapon, a noblood.com -on megjelentettek egy sajtónyilatkozatot. Ez a népbutítás egy mesterműve volt. Semmit nem szólt a Társulat morális megalkivásáról, csupán a "vallási szabadság" győzelmét ünnepelte.

Kétségbeesett hazardírozást volt ez. A Társulat elhatározta, hogy beszáll az Internet megkövetelte nyilvános párbeszédbe, de csak saját játékát a szavakkal folytatta. Ez a stratégia arcátlanul posztmodern volt. Ez azt jelentette, hogy felszabadítja a Társulatot minden a szavak és a valóság közötti kötelék alól, minden várakozás alól, hogy meg kéne felelni az igazság elméletének. Természetesen az ilyenféle szabadságot csakúgy lehet elérni, ha az igazságot azonosítom egy intézményesített hatalommal. Ez egy ironikus válasz a posztmodern elméletekre a hatalommal és igazsággal kapcsolatban, de nem a Társulattal, mely mindig mindkettővel azonosította magát.

Megértve ezt az alapelvet, a lojális honlapok operátorai gyorsan kiseperték azokat, akik bármiféle kérdést vetettek fel a Társulat bejelentésével kapcsolatban. Az ellenséges honlapokra küldött lojalista üzenetek egészen odáig elmentek, hogy azt állítsák, a vértől való tartózkodás soha nem volt elsődleges kérdés, hogy mindig az egyén lelkiismeretére volt bízva, hogy döntsenek - még ha rossz döntésüknek elismerten meg is volt a kellemetlen intézményes következménye. Ez volt a Társulat új irányvonala: a vérátömlesztés teljesen rád tartozik - de ne tedd, ha tudod, mi a jó számodra."

A Biblia semmit sem mond a vétranszfúzióról, már csak azért sem, mert a korban nem létezett. A vértilalmat az adott kor viszonyai és gondolkodásmódja szerint kell értelmezni, hogy mire értették.

Jehova Tanúi a következő utasítást hordozzák magukkal: "Mint istenfélő keresztyén, kérem ezúton, hogy testembe semmi esetre és semmi formában és semmikor vért ne adjanak." A Tanúk a vérevés bibliai tilalmára hivatkozva (Csel 15:28-29) nem adhatnak vért, baleset vagy műtét esetén csak vérpótló folyadékokat kaphatak. Ennek a felfogásnak már sok áldozata van, mert előfordul, hogy ez nem elég, hanem teljes vérátömlesztésre van szükség. A Tanúk írott nyilatkozattal hatalmazzák fel a szervezet jogi képviselőjét, aki így megakadályozhatja az orvosi segítségnyújtásnak ezt a formáját. Mindez, úgymond, "Jehova Isten akaratából" történik. Igaz, a lélek a testben "egy a vérrel" (Lev 17,11), egy, de nem azonos. A lelket a vérrel azonosítani ugyanolyan tévedés, mintha valaki az elektromos áramot a vezetékkel azonosítja.

Nem igaz a „vér = lélek" képlet, mert a Biblia a vért a rúah-hal sohasem azonosítja, csak a nefes-sel (és a pszükhével), ami a legtöbbször életet vagy magát az embert jelöli. Az 5Móz 12:23 „a vér az a lélek (nefes)" helyes fordítása: „a vér az életerő hordozója)". A 3Móz 17:11 - „a test élete (nefes) a vérben van" - is azt állítja, hogy a vér az életerőt hordozza.

A vérevéstilalom célja egyrészt a korabeli pogány vérmágia tiltása (a meggyilkolt állat vagy ember életerejének „bekebelezése") és a dögevés miatti fertőzések elkerülése volt. Másrészt pedig a véráldozatok jelentőségét tartatta tiszteletben (Zsid 9:22), hiszen a feláldozott állat vérét a bűnös ember vére helyett fogadta el Isten ideiglenes engesztelésül (1Móz 9:3-4, 3Móz 17:10-11, 5Móz 12:23, Csel 15:19-20.28-29, 21:25, 1Kor 8:8). Az Újszövetségben a „vértől való tartózkodás" apostoli határozata (Csel 15:29) a vérevés ószövetségi tilalmát ismétli meg. Miért kell az életmentő vérátömlesztés elutasításával olyan áldozatot hozni, amit Isten nem követel?

A vérátömlesztés megtagadása nem fér össze a szeretet főparancsával. Mint ahogyan keresztény közösségek elleni gyűlölködés sem.

A vér fogyasztása és a vérátömlesztés

Jehova Tanúi nem csak a vér élvezetét kerülik (például a véreshurkát), hanem a vérátömlesztést is — akár életveszélyes helyzetekben. Konkrét esetben ez odáig mehet, hogy inkább hagynának meghalni egy embert, aki vérátömlesztéssel megmenthető lenne, mint hogy a véleményük szerint „bűnös" és „szellemileg tisztátalanná tévő" idegen vér átvitelével kiragadják a halálból (az Őrtorony Társulat a saját vér alkalmazását is elutasítja, így K-D. Papé a szerzőnek 1996. február 15-én írott levelében). Jehova Tanúi szükség esetére írásos „meghatalmazást" hordanak maguknál:

AZ ORVOS FIGYELMÉBE

(aláírt dokumentum a belső részben)

VÉR NÉLKÜL

AZ ORVOS FIGYELMÉBE: NYILATKOZAT

ORVOSI ELLÁTÁSSAL KAPCSOLATBAN

FELMENTÉS

Én, ….., ezzel az előzetes nyilatkozatta] határozott óhajomat akarom kifejezni. Az itt megadott kérésem szilárd döntésemet tükrözi. Kérem, hogy semmilyen körülmények között ne adjanak vérátömlesztést (teljes vért, vörösvértesteket, fehérvérsejteket, vérlemezkéket vagy vérplazmát) még akkor sem, ha az orvosok azt szükségesnek látják az életem vagy az egészségem megóvása érdekében. Viszont elfogadok vért nem tartalmazó térfogatpótlókat (úgymint dextránt, só- illetve Ringer-laktát oldatokat, Gelifundol vagy Hydroxyetilkeményítő) és egyéb vér nélküli gyógykezelést. Ez a törvényes direktíva azon jogom gyakorlását képezi, hogy elfogadjak vagy visszautasítsak orvosi kezelést mélyen gyökerező értékítéletem és meggyőződésem szerint. Jehova Tanúja vagyok, és ezt a direktívát a bibliai parancs iránti engedelmességből adom, amely így szól: „Tartózkodjatok a vértől" (Cselekedetek 15:28, 29). Ez a megingathatatlan vallásos álláspontom év óta. Éves vagyok. Azt is tudom, hogy a vérátömlesztés különféle veszélyekkel jár. Ezért elhatároztam, hogy elkerülöm az ilyen veszélyeket és inkább vállalok minden olyan kockázatot, amely úgy tűnik, velejárója annak, hogy az alternatív, vér nélküli gyógykezelést választottam. Felmentem az orvosokat, aneszteziológusokat, kórházakat és azok személyzetét minden felelősség alól, amely szakavatott kezelésük ellenére a vér elutasításából eredő károsodásommal kapcsolatos. Felhatalmazom a túloldalon megnevezett személyt (személyeket), hogy gondoskodjon arról: jelen döntésemet tartsák be, és válaszoljon (válaszoljanak) minden olyan kérdésre, amely a vér részemről történő teljes elutasításával kapcsolatos.

Az ilyen vallási meggyőződések az önrendelkezési jogra hivatkozva konkrét esetekben lelkiismereti konfliktusokba taszíthatnak orvosokat és ápolókat. Az a kérdésük, hogy a vallásos meggyőződésnek vagy a beteg életének van-e elsőbbsége, és hogy ilyen esetben előírhatják-e a kezelést (vagy inkább nem kezelést). A bécsi Orvosi Antropológiai és Bioetikai Intézet foglalkozott a „Jehova tanúja mint páciens" problémáival, és rámutatott az egyértelmű döntés nehézségeire. Enrique H. Prat, az intézet vezetője két lehetőséget vesz számításba: „...etikai szempontból vészhelyzetben éppen az operáció alatt kétféle magatartás elfogadható: egyszer az orvosé, aki "bebiztosította magát” a műtét előtt, vagyis, hogy a páciens tudja, mire hagyatkozik, és ezért a szomorú végkifejletig vérkonzervek nélkül következetesen elvégzi a műtétet. De éppenséggel annak az orvosnak a magatartását is méltányolni kell etikailag, aki - vészhelyzetben magára hagyva - vérkonzervek adása mellett dönt, mégpedig abból a mély antropológiai meggyőződésből, hogy a beteg a különben feltartóztathatatlan vég előtt csak engedélyezné a vérkonzervek felhasználását" (Imago Hominis n/Nr 1,1995, 66. o.). Az ilyen etikai megfontolásoktól eltekintve még mélyebb és gyakorlatibb kérdést kell feltennünk: Egyáltalán hogyan jutnak Jehova Tanúi erre a meggyőződésre? Az indoklásul felhozott igehelyek pedig valóban így értendők? Nézeteik jó összefoglalását nyújtja a „vér" szócikk az Őrtorony Társulat lexikonában. Ebből idézem a legfontosabb állításokat: „Mivel a vér szoros kapcsolatban van az életfunkciókkal, Isten igéje, a Biblia azt mondja, hogy a lélek az életben van... Az élet szent. Ezért a vér, amelyben az élet lakik, szent, és nem szabad visszaélni vele. Jehova Noénak, minden élő ember ősatyjának az özönvíz után megengedte a húsevést is, de szigorúan megtiltotta neki a vér élvezetét. Ugyanakkor megparancsolta neki, hogy tisztelje embertársainak életét (a vért) (lMóz 9:3-6)... Egyes régi pogány népeknél szokásban volt az állatvér ivása, és némely népek harcosai megitták a legyőzött ellenség vérét, mert azt hitték, hogy ezzel a magukévá teszik azok bátorságát és erejét is. A kannibalizmushoz hasonlóan vallásos jelentőséget is tulajdonítottak ennek a cselekménynek... Jehova azt kívánta, hogy Izrael mindennel, ami a vérrel kapcsolatos, a legnagyobb óvatosságot tanúsítsa. Egy nő a menstruáció alatt 'tisztátalannak' számított... A mózesi törvény alatt a vérnek csak egy jogszerű használata volt: áldozati célokra. Az első század keresztyén gyülekezeteinek látható vezető testülete, amelyhez az apostolok is tartoztak, a vér tekintetében a következő döntést hozta: „A szent szellem és mi magunk jónak láttuk, hogy ne vessünk rátok további terheket ezeken a szükségeseken kívül. Tartózkodjatok a bálványoknak áldozott dolgoktól, a vértől, a megfojtott állattól és a paráznaságtól. Ha ezektől gondosan megtartjátok magatokat, jól lesz dolgotok. Legyetek jó egészségben! (Cselekedetek 15:6.20.28.29; 21:25). Ez a tilalom arra a húsra is vonatkozott, amely még tartalmazta a vért ('megfojtott'). A szent szellem itt azzal a törvénnyel megegyezően működött, amelyet Isten, a Mindenható évszázadokkal a törvény szövetségének megkötése előtt adott Noénak (lMózes 9:4). Ez a törvény az egész emberiségre vonatkozik; minden korban érvényes volt, és ma is érvényes. A mózesi törvény fel lett oldva (Kolossé 2:14), az azt megelőző törvény azonban mégsem lett érvénytelen. Ez az évszázadokkal korábban kiadott törvény csupán fel lett véve a mózesi törvénybe, közelebbről meghatározva" (Segítség a Biblia megértéséhez, 212kk). Az Őrtorony Társulatnak ez az érvelése - meg kell állapítanunk -, valami helyeset tartalmaz, mégis hamis következtetésekhez vezet. Hogy miért, azt az alábbiakban próbálom indokolni: Mindenekelőtt igaz, hogy a vér az Ó- és az Újszövetség irataiban, de a világ sok vallásának könyveiben és szertartásaiban is fontos helyet foglal el. A vér az antik kultúrák, így Izrael számára is különösen szent elem. „Mivel az ember és az állat elvérezhet, a vérben éppen az élet anyagát látják; a lélek (nefes), amely az állatokat is élőlénnyé teszi, a vérben lakik (lMóz 9,4; 3Móz 17,11; 5Móz 12,23)". A vallások és a kultuszok sokszor egymásnak ellentmondó képzetekkel társítják: szellemek hordozója vagy megvéd a démonoktól, tisztátalanná tesz vagy megtisztít, árt vagy használ. Mivel Izrael pogány környezetében a vér élvezete (állat- és embervér ivása) elterjedt és mágikus elképzelésekkel kapcsolatos volt (vagyis az illető állat vagy ember életerejét akarták megszerezni), az ilyen praktikák utálatosak voltak Isten és az ő népe számára: „A vér élvezete szigorúan tilos (lMóz 9,4; 3Móz 3,17; 7,26; 17,10-14; 19,26; 5Móz 12.16.23; 15,23; vö. lSám 14,32-34; Ez 33,25)", sőt halálbüntetés jár érte (3Móz 7,27; 17,10- 14). A zsidók ezért mindmáig betartják a szigorú levágási előírásokat, amelyek az állat kivéreztetését biztosítják. „A korai keresztyénség - zsidó anyavallása nyomán - osztozik a vér fogyasztásának és a vérontásnak utálatában. „Mivel a zsidókeresztyének számára magától értetődő a félelem a pogányok által élvezett, le nem vágott húsban lévő vértől", az apostoli döntés (Csel 15,20.29; 21,25) szabályozza „a pogánykeresztyének által követelt engedményeket a ki nem véreztetett hús zsidókeresztyén elutasításával szemben". A négy követelményből három a vér elutasításával kapcsolatos: „Tartózkodjatok a bálványáldozati hústól, a megfojtott, azaz le nem vágott állattól és a vér(fogyasztás) tól!" (Theologische Realenzyklopadie [=Teológiai reállexikon] IV/1980, 729kk). Theodor Zahn is rámutat Cselekedetek 15 nyomán a zsidó- és pogánykeresztyének együttélése érdekében tett engedményekre: „Nem a mózesi törvényt kell... a pogánykeresztyén gyülekezetekre rákényszeríteni, hanem valami egészen mást, azaz a tartózkodást kell ajánlani nekik a Jakab megítélése szerint részben veszélyes, részben visszataszító dolgoktól... A kettős formában, egy általános (haima) és egy különleges (pniktou) kifejezett óvásnak az állati vér élvezetétől nem volt közvetlen kapcsolata a keresztyén hittel és a keresztyén erkölcsi tanítással abban a formában, ahogyan Jézus hirdette. Sokkal inkább a zsidókeresztyének örökölt és a mózesi törvény által beléjük nevelt utálatával a vér mindenfajta élvezetétől, mivel azt pogány erkölcstelenségnek tartották" (Zahn 1919, 53 lk). Felmerül tehát a kérdés e vallástörténeti háttér nyomán: A Jehova Tanúi által manapság kárhoztatott véreshurkaevés valóban megfelel-e a „pogány erkölcstelenségnek"? Konkrétan: aki ma ilyen húsárut eszik, az az életerő átköltözését várja-e, ahogyan a pogányok rituális vérfogyasztása (vagy mai sátánista közösségek) esetében volt és van? Vagy van-e olyan, aki vérátömlesztés esetén hasonlóval számolna? Úgy látom, hogy ma csak nagyon-nagyon keveseknek jutnak eszébe ilyen gondolatok. Ha pedig a vér fogyasztásával kapcsolatos pogánymágikus magatartás már nincs jelen, akkor mi a célja az ilyen tilalomnak? Csel 15 csak a korai keresztyén egyház helyzete alapján érthető, amely zsidó- és pogánykeresztyénekből állt, akik szembehelyezkedtek az őket körülvevő pogány-mágikus világgal. Az utálatos véres szertartások annakidején napirenden voltak. Ma már azonban (titkos sátánista kultuszoktól eltekintve) nem ez a helyzet. Az Őrtorony Társulat biblia-magyarázatára jellemző, hogy egy melléktémát (adiaforon) főtémává tesz, ami követőit a legsúlyosabb lelkiismereti konfliktusokba taszíthatja. Az Újszövetség azonban egészen másképp foglalkozik az ilyen témákkal. így például Rom 14 és lKor 8 a bálványáldozati hús evését, ami Csel 15-ben a „vérrel" és a „megfojtottál" együtt fordul elő, és maga is tartalmaz vért, az egyén lelkiismereti döntésére bízza: „Az egyik azt hisz, hogy mindent ehet, az erőtlen pedig zöldségfélét eszik. Aki eszik, ne vesse meg azt, aki nem eszik, aki pedig nem eszik, ne ítélje meg azt, aki eszik, hiszen az Isten befogadta őt.... Aki eszik, az is az Úrért eszik, hiszen hálát ad az Istennek. Aki pedig nem eszik, szintén az Úrért nem eszik, és szintén hálát ad az Istennek... Hiszen az Isten országa nem evés és ivás, hanem igazság, békesség és a Szentlélekben való öröm..." (Róm 14,2k.6.17). „...nem mindenkiben van meg ... az ismeret, sőt némelyek a bálványimádás régi szokása szerint a húst még mindig bálványáldozati húsként eszik, és lelkiismeretük, mivel erőtlen, beszennyeződik. Az étel pedig nem változtat Istenhez való viszonyunkon; ha nem eszünk, nem lesz belőle hátrányunk, és ha eszünk, abból sem lesz előnyünk" (lKor 8,7-8). Jézus maga is a bizonyos ételek miatti „ beszennyeződés " mágikus képzetei ellen fordult (bizonyosan a vér felvétele is ide tartozik), amikor ezt mondta: „"Nincs semmi, ami kívülről jutva az emberbe tisztátalanná tehetné őt; hanem ami kijön az emberből, az teszi tisztátalanná... Nem értitek, hogy ami kívülről megy be az emberbe, az nem teheti tisztátalanná, mert nem a szívébe megy, hanem a gyomrába, és az árnyékszékbe kerül?' Jézus ezzel tisztának nyilvánított minden ételt, de hozzátette: 'Ami az emberből előjön, az teszi tisztátalanná. Mert belülről, az ember szívéből jönnek elő a gonosz gondolatok, paráznaságok, lopások, gyilkosságok, házasságtörések, kapzsiságok, gonoszságok; valamint csalás, kicsapongás, irigység, istenkáromlás, gőg esztelenség. Ezek a gonoszságok mind belülről jönnek; s ezek teszik tisztátalanná az embert" (Mk 7,15.18-23). A Timóteushoz írt első levél kifejezetten figyelmeztet azokra a tévtanításokra, amelyek az ételekre vonatkozó előírásokkal árasztják el az embereket, és arról győzködik őket, hogy ilyesmin múlik az üdvösségük: „A Lélek pedig világosan megmondja, hogy az utolsó időkben némelyek elszakadnak a hittől, mert megtévesztő lelkekre és ördögi tanításokra hallgatnak; és olyanokra, akik képmutató módon hazugságot hirdetnek, akik meg vannak bélyegezve saját lelkiismeretükben. Ezek tiltják a házasságot és bizonyos ételek élvezetét, amelyeket az Isten azért teremtett, hogy hálaadással éljenek velük a hívők és az igazság ismerői. Mert az Isten minden teremtménye jó, és semmi sem elvetendő, ha hálaadással élnek vele, mert megszentelődik az Isten igéje és a könyörgés által" (lTim 4,1-5). Mindazzal, amit elmondtam, semmiképpen sem a véreshurka és hasonlók evését szeretném népszerűsíteni, csak helyére tenni a kérdést: ez az egyén lelkiismereti döntése. Akinek valami kifogása van - például az említett ószövetségi helyek vagy Csel 15 nyomán – mondjon le róla. Aki azonban megeszi az ilyesmit, annak pedig szabad tudnia,

hogy üdvössége nem ezen múlik. Fokozottan igaz ez a vérátömlesztésre. Aki megengedi, hogy idegen vért adjanak neki, nem fog elveszni. Nem kap idegen lelket más emberektől (véleményem szerint végső soron ez a mágikus gondolat áll az Őrtorony Társulat tilalmának hátterében). Semmi köze utálatos pogány szokásokhoz, hanem életmentésről van szó. Itt egyértelműen érvényes Istennek már az Ószövetségben szereplő felhívása: „Irgalmasságot akarok és nem áldozatot!" (Hós 6,6), amelyre Jézus is hivatkozik, és megerősíti (Mt 9,13; 12,7 par). Han-Jürgen Twisselmann találóan fogalmazza meg az Őrtorony Társulat gondolkodásának hibáját ezen a ponton: „Isten tilalma a vérről az élet szentségét hangsúlyozta. Az állati vér fogyasztása tehát az élet szentségének lebecsülését jelenti. Ezzel szemben a véradás és a vérátömlesztés azt tanúsítja, hogy meg tudjuk becsülni és különböztetni az élet szentségét. E két alapvetően különböző dolog azonos szintre helyezése az ember megvetésével és gonoszsággal határos" (Twisselmann 1992,59. o.).