Aki hisz Istenben, miért nem hisz sátánban is? Hisz Isten, és Jézus is azt állítja, ő hogy valós személy.

ördög (lat. diabolus): bukott angyal, aki szabad elhatározásából áll szemben Istennel és a krisztusi üdvrenddel; a gonoszság, bűn és kárhozat megszemélyesítője. - 1. A vallástört. kutatások szerint minden kor és kultúra ismer ártó szellemeket, gonosz, köztes lényeket, akik v. amik a bajokat (rossz) és a betegséget okozzák. A kinyilatkoztatás ezeket a közös emberi tapasztalatra utaló jelzéseket kiegészíti és helyreigazítja, amikor tanítja: az ördögöket is Isten teremtette, eredetileg jónak teremtette, személyes bűnükkel buktak el, szoros kapcsolatban állnak az emberi bűnnel és szenvedéssel, és Krisztus végérvényesen legyőzi őket. -

2. A Szentírásban az ördög nem mitológiai és nem szimbolikus alak a jó és rossz küzdelmének szemléltetésére, hanem léte meg van alapozva az angyalokról szóló tanításban (angelológia). Szerepét azonban a Szentírás a régi mitológiai világkép eszköztárával írja le. - a) Nevei az ÓSz-ben: sed/sedim ('hatalmasság, úr'; MTörv 32,17; Zsolt 106,37); mazzik/mazzikim ('ártó szellem'; 1Kor 10,10); mehabbel ('büntető szellem'), seirim ('bakformájú'; Lev 17,7); ruah tumah ('tisztátalan lélek'). A héb. sátán ('vádló') szót a LXX a diabolosz-szal ('elválasztó, ellenkező') ford. gör-re. A sátán a vádló, tagadó, mert célja, hogy az embert is abba a kárhozatba vigye, melyet ő szabad akarattal választott; ennek érdekében Isten előtt vádolja és önmagához hasonlónak mondja az embert (utolsó ítélet). - Az ÚSz-ben a „sátán” szó görögös változata, a szatanasz 34x, a diabolosz 37x szerepel. Legtöbbször (63) a gör. daimónion (démon) fordul elő, amit m-ra gyakran a tisztátalan lélekkel v. gonosz lélekkel fordítanak. Tulajdonnévként megjelenik a Béliál és a Belzebul is. A Máté evang-ban az ördög az „ellenség” (13,39), a „gonosz” (13,29), a János evang-ban „evilág fejedelme” (12,31; 14,30), „kezdettől gyilkos”, „a hazugság atyja” (8,44); a 2Kor 4,4: „e világ istene”. A 2Kor 11,3 és a Jel 12,9 (vö. Bölcs 2,24) a Ter 3: szereplő őskígyóval azonosítja. - Már az első egyházatyáknál világos, hogy e különféle úsz-i nevek ellenére a ker. hit valamennyi névvel a bukott angyalokat jelöli, akiknek lehetséges bizonyos rangsoruk, és fejük a Sátán (e szempontból a ker. fölfogáshoz az iszlám áll legközelebb, mely a jó és a rossz angyalok egész rangsorát ismeri). - A késői zsidó irod-ban az ördög nevei: Masztema, Beliál, Samael. Alakja már bizonyos teol. megvilágítást kapott: az ördög az égből letaszított angyali fejed. (Hénoch kv-e, Ádám élete), aki Istennek Izr-re vonatkozó tervét is keresztezni akarja; olykor a halál angyalával is azonosítják; uralma véges, mert egyszer végleg eltávolítják. - b) Alakja az ÓSz-ben: az ördög a rossz megszemélyesítője, ártó szellem. Jób 1-2 szerint még Isten udvartartásához tartozik, Isten fiai között van, de ő a vádló, a minden jóval ellenkező, aki Istentől lehetőséget kap az ember megkísértésére. Zak 3,1: égi vádló; a Szám 22,22: Bileámot támadó. Az 1Krón 21,1: már az ördög a kísértő, ugyanazt a kísértést viszi végbe, amelyet a 2Sám 24,1 még Isten haragjának tulajdonított. Mindig alá van vetve Isten hatalmának. -

c) Az ÚSz-ben az ördög lakóhelye az akkori világképnek megfelelően a levegőég. Már Jézus megkísértésénél úgy mutatkozik meg, mint a megváltás tervének ellensége, akinek szándéka meghiúsul. Az ördögűzések és gyógyítások mutatják, hogy Krisztussal szemben tehetetlen (Mt 3,22; Lk 11,20), lebukott az égből (Lk 10,18); hatalmát csak Jézus szenvedése idején mutatja meg Júdásban (Jn 13,27; Lk 22,3) és a tanítványok botránkozásában (Lk 22,31). Bár a kereszthalál az ördög győzelmének látszik, valójában ez az ördög teljes veresége (Jn 12,31; 13,26-27; 14,30-31). Az Egyh. földi idejében az ap-ok üldöztetésével (1Tesz 2,18; ApCsel 13,10; 1Pt 5,8) és a hívők félrevezetésével (ApCsel 5,3; 1Kor 7,5) akadályozza a missziós tevékenységet, s bizonyos hatalma van a kísértésre (vö. Jel 12,12. A hívők azonban Isten fegyverzetében ellenállhatnak neki (Ef 6,11-17), sőt le is győzhetik (1Jn 2,14). Az idők végén mint Antikrisztus vezeti félre a népeket, de végleges vereséget szenved (Jel 20,8-10). „Azért jelent meg az Isten Fia, hogy a sátán művét romba döntse” (1Jn 3,8; Kol 2,14-15). - Mind az evangélisták kommentárjai, mind Jézusnak a tanítványokhoz intézett parancsai és tanácsai különbséget tesznek a betegségek és a gonosztól származó szenvedések között (vö. Mt 10,5-8; 17,20-21; Mk 3,27; 16,17-18; Lk 11,21-26). -

3. A Jézus korabeli zsidóság szerint az ördögök a bukott angyalok és az emberek leányai gyermekeiként született óriások (vö. Ter 6,1); Isten teremtményei, akiket a 6. nap estéjén kezdett alkotni, de jött a szombat, ami megakadályozta a testük megteremtését, ezért torzók maradtak; a bábeli torony építőinek egy része büntetésből lett ördög. Az ördögök természetük szerint szellemek, de szárnyuk van, ételre és italra van szükségük, és párzással szaporodnak; láthatatlanok, de emberi v. állati alakban képesek megjelenni; szemellenzőt kaptak Istentől, amit az ember bűne levesz róluk, ekkor látják meg az embert és tudnak neki ártani. A Talmud szerint megláthatók, ha valaki szitált hamut hint az ágyára. Számuk igen nagy, tele van velük a világ, királyuk a főördög, Asmodeus (Sátán). Lakóhelyük a pusztaság, épületromok, pocsolyás, mocsaras helyek, sírok, bizonyos fák árnyéka, bozótok, a pöcegödör és a mosatlan kéz. Főként éjszaka tevékenyek, de vannak szürkületi ördögök is; sajátosan déli ördög a járványt okozó keteb. Az ördögök a Sátán angyalai, fő céljuk a bűnre csábítás. Hatalmukat Istentől kapták, azért, hogy végrehajtsák a bűnök büntetését: betegségeket, anyagi károkat, természeti katasztrófákat okozzanak. Először a bálványimádást elkezdő Enos idejében kaptak hatalmat. A rabbik szerint a szent sátor fölállításakor és a Jeruzsálemi Templom építésekor egy időre elveszítették hatalmukat, véglegesen az eljövendő Messiás fogja legyőzni őket. Az ördögök ellen védenek Isten és az ő angyalai, főként az őrangyal (Zsolt 91), a Tóra megtartása, amulettek (bőr- v. pergamencsíkon, esetleg fémlemezen a Kiv 15,26 v. a Zsolt 91,5; bizonyos növények nyakban hordva, kövek terméketlenség v. abortusz ellen), ráolvasások és elhárító szövegek, Salamon (az ördögök engedelmeskednek neki, mert ez a hatalom bölcsességének része volt). - Az ördög elleni védekezés módjai: kerülni kell a romokat, nem szabad egyedül aludni a házban, gondosan kezet kell mosni, éjszaka nem szabad egyedül kinn járni (úgy vélték, hogy egy ördög két embernek nem tud ártani); a dolgokat megszámlálva, becsomagolva, lepecsételve kell őrizni. -

4. Az Egyház tanítása szerint Isten mindent jónak teremtett, a szellemi lények is csak saját bűnük következtében fordultak el Istentől (D 427), és befolyásuk van az ember bűnére és a lélek halálára (D 383; 1261; 1923). Teol-ilag még hozzáfűzhetjük, hogy amennyiben a teremtett világ rangok szerint rendezett, azért a bukott angyalok világában is föltételezhetjük ezt a rendezettséget, s ennek alapján beszél a Szentírás az ördögök fejed-éről (Mk 3,22). Kísértő hatalma azon alapszik, hogy mint szellemi teremtmény természetes képességét nem veszítette el, tehát lehetősége van arra, hogy a gondviseléstől megengedett határok között gyakorolja hatalmát. - Az Egyh. óv a túlzásoktól is; az ördög kísértő ereje nem veszi el az ember erkölcsi felelősségét, főleg azért nem, mert a kegyelem állandóan rendelkezésünkre áll. A tört. folyamán néha divattá erősödött a démonhit, főleg a 13/14. sz. fordulóján, s ebben része volt a germán mitológiának is: az ördög állatok formájában, keveréklényszerű összetételekben (ember + lóláb, farok és szarv) mutatkozik meg, ijeszti az embert. Egyes személyek hatalmat kaphatnak tőle (boszorkányok), mások megrontására szövetkezhetnek vele, vallásos kultusszal hódolnak előtte (luciferiánusok, sátánizmus). - Az Egyh. az ördög szerepéről szóló tanítással nem valamiféle dualizmust akar képviselni, nem is hiszi azt, hogy ezzel a szenvedés titka konkrét esetben olcsón feloldható; s nem is engedte meg azt, hogy az emberek, kilépve a felelősség alól, csupán az ördögöt okolják, önmaguk felmentésére. -

5. A Tanítóhivatal megnyilatkozásai: 5-6. sz: DS 241, 286, 291, 457-463; 13. sz: DS 797, 800; 15-16. sz: DS 1347, 1349, 1511; 17. sz: DS 2192, 2241, 2243-2245, 2251; 19. sz: DS 2801; 20. sz: DS 3511, 3891. - I. Nagy Szt Leó p. (ur. 440-461) Turribius pp-höz írt levelében 447: elemzést adott az ördögről, aki eredetileg jónak teremtett lény, de „nem tartott ki az igazságban” és föllázadt Isten ellen; a Flavianus pátriarkához küldött „Tomus”-ában a p. kifejezte, hogy a megváltás művének egyik célja Krisztus győzelme a halál és az ördög felett. A bragai zsinat 561: a gnosztikusok és a priszcilliánusok ellen hangsúlyozta, hogy a „gonosz angyalok” nem teremthetnek testeket, ők viszont teremtmények és nem függetlenek Istentől. Nagyon fontos 1215: a IV. lateráni zsinat határozott szava az angyalokról és ördögökről, az előzőek ismétlésével és kifejtésével, főként a kk. titkos társaságokat alkotó katarok, ill. a balkáni bogumilok gnosztikus tévtanaival szemben. 1442: a firenzei zsinat kimondta, hogy „senki nem szabadulhat meg az ördög uralmától, csakis az emberek és az Isten közötti közvetítőnek, a mi Urunk Jézus Krisztusnak érdeméből: ... egyedül ő volt az, aki az emberi nem ellenségét halálával leterítette, és újra megnyitotta a mennyek országának kapuját...” - A trienti zsinat (1545-63) leszögezte, hogy a bűn miatt az ember a halállal együtt annak is a hatalma alá került, aki „a halálon uralkodott” (Zsid 2,14), vagyis az ördög uralma alá. - A II. Vat. Zsin. (1962-65) szerint: „Az emberiség egész történelmén végighúzódik egy kemény harc a sötétség hatalma ellen, olyan harc, ami már a világ kezdetekor elindult és az Úr szavai szerint az utolsó napig fog tartani. Az egyes embereknek bele kell kapcsolódniuk ebbe a küzdelembe, állandóan meg kell küzdeniük döntésükért a jó mellett.” (GS 37) - A zsin. után a kat. teol-ok körében is megszaporodtak az ördög létét kétségbe vonó vélemények (H. Haag, K. Kertelge, H. Küng, C. Meyer, J. P. Jossua stb.), melyek a Bultmann-féle mítosztalanítás jegyében a megfelelő szentírási szövegeket csupán a környező pogány vallások hatása alá, a pszichológiai szférába v. szimbolikus irod. formák világába utalták, mint olyanokat, melyek korabeli, megszemélyesített módon ábrázolják az ember fenyegetettségét, kiszolgáltatottságát, bűnét stb. Ezért is volt nagy jelentőségű VI. Pál p-nak az 1972. XI. 15-i ált. kihallgatáson mondott beszéde, melyben a gonoszról szóló teol. alapjairól, az ördög működéséről határozott tanítást adott: „A pogány költő már beszélt erről az ember szívében lévő összeütközésről: 'Látom a jót, jóvá is hagyom, de a rosszat követem' (Ovidius: Met. 7,19). Rábukkanunk a bűnre, az emberi szabadság eltorzítására, a halál mélységes okára, mert ez elválaszt Istentől, az Élet Forrásától (Róm 5,12), és utána, a maga helyén, egy sötét alakra, az ördögre, aki erre alkalmat szolgáltat és közbelépése által létrehozza bennünk és a világban. A gonoszság nemcsak valaminek a hiánya, hanem egy tevékeny lény, egy élő, szellemi valóság, aki torzzá lett és másokat is eltorzít. (...) Ellenkezik a Szentírás és az Egyház tanításával, hogy elutasítsuk egy ilyen valóság létezésének elismerését, vagy hogy önállónak tartsuk, aki nem Istentől származik, mint minden más teremtmény; vagy hogy a valóság utánzatának tartsuk, amely csak gondolatban és képzeletben személyesíti meg szerencsétlenségünk ismeretlen okait. (...) Az ördög ott van az emberiség első szerencsétlenségének eredeténél. (...) Ez a történet ma is folytatódik: gondoljunk csak az ördögűzésre a keresztelésnél és a Szentírás, valamint a szertartások gyakori megemlékezésére a 'sötétség hatalmának' támadásáról és elnyomásáról. Ő az első számú ellenség, a mindenkit felülmúló kísértő. (...) Ő az alattomos és ravasz bűvölő, aki érzékeinken, képzeletünkön, érzékiségünkön, eszményi elgondolásainkon vagy rendetlen társas érintkezéseinken keresztül megtalálja a lelkünkbe vezető utat, hogy veszélyes módon félrevezessen, miközben tetteti, hogy amit ajánl, az megegyezik testi vagy szellemi igényeinkkel és mély, ösztönszerű vágyainkkal. Feltételezhetjük baljóslatú működését ott, ahol gyökeresen, ravaszul és oktalanul tagadják Isten jelenlétét, ahol kétszínű és szemtelen módon hazudnak a nyilvánvaló igazság ellenére, ahol durva önzéssel kioltják a szeretetet, ahol Krisztus nevét szándékos és lázadó gyűlölettel támadják (vö. 1Kor 16,22; 12,3), ahol az evang. szellemét fölhígítják és tagadják, ahol az ellenségeskedésé az utolsó szó, stb.” - E beszéd nyomán jelent meg 1975. VI. 26: a Hittani Kongr. A keresztény hitről és a démonológiáról c. nyilatkozata. - Az angyalokkal kapcsolatos kétkedésre, ill. tagadásra a teol. kutatásban is megjelent a pozitív válasz: Alszeghy Zoltán, J. Auer, G. Gozzelino, B. Marconcini, R. Lavatori a Szentírás kutatására alapozott kritikával és a vallástört. anyag újfajta felhasználásával vették vizsgálat alá a modern véleményeket. - Az egyházatyák első 5 századának és a 20. sz. végének közös megfigyelése, hogy az ördög egyik legkedveltebb ter-e az okkultizmus és a mágia, mely a 21. sz-ra a New Age mozgalom alapelemévé vált. Ezzel kapcsolatban a Toscanai Ppi Konf. útmutatása 1995: megjegyzi: „Az okkult tevékenységek látványos visszatérésének vagyunk tanúi, ami még a 'hívő' embereket is érinti... Ebben az a legrosszabb, hogy az élő hitet szorítják ki, és a helyére a babona lép.” J. Ratzinger bíb. Párbeszéd a hitről c. kötetében mondja: „A mai, Isten nélküli kultúra még mindig élvez valamit abból, amit a kereszténység hozott a Nyugatnak, hogy nem fél a démonoktól. Ha kialudna Krisztusnak ez a megváltó fénye, a tud. és a technika ellenére belesüllyedne a világ a terrorba és a kétségbeesésbe. Épp elég jele van annak, hogy visszatérnek az okkult erők, és egy szekularizált világban terjednek a sátánkultuszok.”

HOGYAN KÉPESEK ÁRTALMUNKRA LENNI AZ ÖRDÖGÖK?

Válasz:

Az ördögök kísértéssel, támadással, ostromlással és megszállással tudnak ártani nekünk.

Magyarázat:

Hittétel, hogy az ősbűn következtében a Sátánnak és angyalainak van bizonyos hatalma az emberek felett (DS 376, DS 789). A szentatyák ebben látják az eredeti bűn egyik legsúlyosabb következményét.

A Sátán és angyalai számtalan eszközzel képesek ártani az embereknek. Ezeket alapvetően öt csoportba sorolhatjuk: kísértés (tentatio), támadás (infestatio), testi megszállás (circumsessio), ostromlás vagy benyomulás (obsessio) és teljes megszállás (possesio). Ha az egyházi szóhasználat nem mindig következetes, annak az az oka, hogy az öt terület nehezen választható el egymástól, ui. vannak átmenetek és valójában csak az emberi életet befolyásoló erősödés mértéke szerint alkotunk mesterséges határokat, de a valóságban az ördög egyetlen tevékenységéről van szó.

• Kísértés (tentatio): Nem minden rendetlen kívánság írható közvetlenül az ördög számlájára. Ezért nem kell ott ördögi kísértésről beszélni, ahol csupán érzéki vágyról, birtoklási ösztönről, gyávaságról vagy rossz társaságról, vagyis önmagunkból és a bűnös világból származó csábító negatív hatásról van szó. Az ördögi eredetű kísértés ui. ezektől mind irányában, mind erejében különbözik. Az ördögi eredetű kísértés mindig súlyos, akkor is, ha eleinte csak jelentéktelennek látszó vétekre ösztönöz. Az ördögi kísértés erőteljes, kitartó és miazmája jobban mételyezi a lelket, mint a merőben természetes eredetű kísértések. A kísértések végső célja (és ez rövid távon megmutatkozik) az Istentől való teljes elfordítás, a pusztítás. Az ördögi kísértést általában nem lehet egzakt módon megkülönböztetni a természetes eredetűtől, de általánosan lehet ismérveket adni: Ha a hit területén jelentkezik egy kétely, az általában nem ördögi eredetű, ha azonban az egész hitletétemény kérdőjeleződik meg egy pillanat alatt, majdnem mindig a Sátán áll a háttérben. A szexuális jellegű kísértés legtöbbször természetes; azonban ha valaki arra érez kísértést, hogy Istent és az Egyházat vádolja, netalán gyalázza, amiért korlátozza ösztöneit, akkor gyakran ördögi eredetű bajról van szó. Az öngyilkossággal és a szándékos gyilkossággal, a természetellenes testi vágyakkal, a megrontással, a mágiával, boszorkánysággal (vudu, mukamba), a sátánizmussal és a spiritizmussal kapcsolatos kísértések mögött szinte mindig ott szokott állni az ördög, nem kizárva a természetes hajlamok és kísértések együttműködő jelenlétét sem. A megfelelő orvosság az azonnali ellenállás, az imádság (kivált a rózsafüzér) és a szentségek (gyónás és a szentáldozás) gyakori vétele; kereszteletlen esetén a keresztség, meg nem bérmált esetén a bérmálkozás.

• Támadás (infestatio): Ebben az esetben az ördögi működés kézzelfoghatóbb. Olyan balszerencse-sorozatok, csapások és kísértések érik ennek során az embert, amelyekből világosan lehet érezni, hogy nem merő véletlenségről van szó. Fokozottabb mértékű támadásnál paranormális jelenségek is mutatkozhatnak, és olykor fény- és hanghatások is jelentkeznek. A megtámadottat rémálmok, látomások és depresszió gyötrik, és folytonosan erősödő félelemérzet keríti hatalmába. A szentek életében viszonylag gyakori jelenség. Ui. ez is egy sajátos kísértés, melynek segítségével az ördög – gyakran, de nem mindig – el akar tántorítani valakit egy nemes és komoly természetfölötti értékkel bíró cselekedettől (pl. megtérés). Felismerését nehezíti, hogy az ördögi támadás nagyon hasonlít ideg- és elmebetegségekhez, és felismeréséhez hívő, de nem babonás szakemberre van szükség. Súlyosbítja a helyzetet, hogy az orvosok (és a papok) többsége nem feltételezi a probléma ördögi hátterét. A megoldás itt is a kísértésnél mondottakkal azonos, de ha lehet, még fokozottabb mértékben. Mindenképpen keresni kell egy mélyen hívő és lehetőleg képzett katolikus papot, aki előtt fel kell tárni minden nehézséget. Emellett orvost is érdemes felkeresni.

• Testi megszállás (circumcessio): A megszállottságnak egy gyengébb változata, amelynél a Sátán csak a testet keríti hatalmába, és oly módon kényszeríti a megszállottat cselekedni, hogy az istenkáromló tevékenységeknek kényszerű eszköze legyen. (Ilyen pl., amikor valaki minden ok nélkül kényszeresen köp, ha templomot, vagy feszületet lát.) A testi megszállás olykor kevésbé egyértelmű, és csupán a betegség makacssága, a megbetegedés körülményei és egyes sajátosságai árulkodnak arról, hogy démoni megkötözöttség húzódik meg a háttérben.

• Ostromlás (obsessio): Ez az ördögi tevékenység a támadás egy erősebb, a megszállottság egy gyengébb fajtájának tekinthető. Az ördög látványosan és teljességgel nyíltan lép fel, és az extrém természetfölötti (vagy paranormális) jelenségek, támadások és kísértések özönével árasztja el az ostromlott embert. Ezen a szinten nem ritka az ördög részéről a fizikai bántalmazás sem. Noha ez a jelenség ritkán a szenteknél is előfordul, az ostromlott ember gyakran már maga tehet bajáról. Oka lehet, hogy a Sátánt önmaga közelítette meg mágia, jóslás, babonaság, boszorkányság, sátánizmus, fekete mise vagy az okkult világ irányába mutatott veszélyes kíváncsiság más megnyilvánulási formáival, de nem ritka, hogy más személyek mesterkedése (átok, rontás, fekete mágia) áll a vész hátterében. Ebben az esetben mindenképpen meg kell keresni a helyileg illetékes megyés püspököt vagy egy katolikus pap ördögűzőt (exorcista). Az ördögi terv része a majdnem általános ellenállás olykor még egyházi körökben is, ezért nem szabad megtorpanni.

• Megszállás (possesio): Ennek is különböző fokozatai vannak, de általánosságban elmondható, hogy a megszállottság lényege, hogy valakinek a testét és személyiségét egy vagy több démon teljességgel lefoglalja. A szabad akarathoz nem férnek ugyan hozzá, de a megszállottnak és közvetlen környezetének életét a szó legszorosabb értelmében pokollá változtatják. Súlyosabb esetekben a megszállott már semmilyen szabadakarati tevékenységet nem tud külsőleg felmutatni, és személyiségének külső jeleit (hangját, szavait, mozdulatait) teljesen eluralja a megszálló hatalom. Megnyilvánulásaiban nagyon hasonlít a tudathasadás (schizofrenia) vagy a nyavalyatörés (epilepsia) tüneteteihez, és a szakember (exorcista, angelologus vagy demonologus) is csak tüzetesebb vizsgálat után tudja bizonyosan diagnosztizálni az ördögi megszállottságot. A megszállott maga már ritkán tud segítségért fordulni, ezért környezetének kell katolikus(!) püspökhöz fordulni, aki köteles kivizsgálni az ügyet. Itt félre kell tenni minden szerénységet, és akár ráménősségig menő kitartással kell követelni a segítséget, hiszen a megszállottság az embert érhető legnagyobb csapás, s gyötrelmeit tekintve nincs az a testi fájdalom vagy lelki kín, amely összemérhető vele. A megszállottságnak jelei is vannak (melyeket az ördög a rejtőzködés fázisában nem, vagy nem mindig és nem együttesen mutat). A Római Rituálé (Rituale Romanum) leírja a megszállottság jeleit, melyekből többnek együtt kell jelentkezni ahhoz, hogy az ördögűző megkapja az engedélyt a püspöktől az ördögűzés elkezdésére. Ezek a jelek a következők:

1. Nem tanult nyelven való beszéd.

2. Távoli vagy rejtett dolgokról való pontos ismeret.

3. Az izmok potenciálját messze meghaladó, vagyis a nemtől vagy életkortól elvárhatónál jóval magasabb fizikai erő.

4. A szent dolgokkal kapcsolatos utálat (bár ezt nem mindig lehet rögtön észrevenni).

5. Emellett számos apróbb jel is megerősítheti vagy felkeltheti a megszállottság gyanúját: infernális gonoszság; gyors fizikai leromlás; megváltozott arcszerkezet és/vagy hang; koraérett vagy hirtelen javult nyelvhasználat és gondolatvilág; paranormális jelenségek: tárgyak távolról mozgatása (telechinezis), gondolatátvitel (telepatia); erős pszichológiai kényszerítő erő és sokszor hirtelen ébredt erőteljes érdeklődés a boszorkányság iránt.

Azonban óvatosnak kell lenni: „Konkrét esetek megítélésénél nem szabad szem elől téveszteni, hogy a gonosz angyalok közvetlen jelenléte és tevékenysége rendkívüli; tehát ritka (…). A rendkívülit és ritkát a hittudósok útmutatása szerint általában nem szabad könnyen és mindenütt feltételezni, hanem bizonyítani kell (miracula non sunt multiplicanda – a csodákat ne szaporítsuk). Ezért az ördögi hatásra gyanús esetben is természeti hatóokra kell gondolni, amíg az ellenkezőjére nincsen súlyos ok. A régiek túlzó ördög-szimatolása épp annyira szélsőség, mint sok modernnek ördög-iszonya. A katolikus igazság középen van. A gonosz szellemek beavatkozása lehetséges; meg is történik nem egyszer, – az Üdvözítő tanítása ebben világos és határozott – de mindig megfelelő természeti és természetfölötti megokolással” (Schütz. Dogm. I. 50.§ 4.).

Mindenkinek van bocsánat,különben hogy javítanák ki a hibájaikat!!Értsétek már meg,isten nem gonosz!!!

Szeret minket,nem értem hogy lehet ilyeneket ráhúzni,hogy nem bocsájt meg?!Túl emberinek gondoljátok,viszont előbb vagy utóbb eltűnik a gonoszság,amint rájövünk,hogy haszontalan!mi a jövő emberéhez képest ősemberek vagyunk..ősemberi bosszúval,gonoszsággal,erőszakkal!Ti ezt akarjátok ráhúzni istenre!Isten nem gondolkozik ősemberként!!Ő az isten!!Nincs haszontalan emberi tulajdonsága egy végtelenül intelligens lénynek!Felejtsétek el,hogy az az igazságos,ha büntet a rossz miatt!manapság már a gerekeket sem büntetik,hanem rávezetik a jóra,beszélnek vele,érdekes dolgokra nyitják fel a szemüket,hogy megvédjék őket a rossz dolgoktól!Már nincs kukoricára térdepeltetés!Mert tudjuk,hogy máshogyan is meg lehet oldani,pl igaz szép szóval,vagy ha saját magától jön rá a dolgokra!Isten is tudja ezt,mert ő intelligens!!Nem győzöm hangsúlyozni a különbséget isten és a mai ember között!!!

A gonosz létezése nem mitológia

A sátán nem kigondolt lény, nem mesealak, nem mitológia. Létezése kapcsolatban van a megtestesült Igével, Jézus Krisztus megváltó művével. Ha elolvassuk a Szentírást, lehetetlen kételkednünk a sátán létezésében. Egyes pszichoanalitikusok mégis azt állítják, hogy a démonok létezésében való hit egyszerűen csak babona. Nem fogadják el még a lehetőségét sem az ördögtől megszállott személyek valódiságának. Szerintük csak ideg- vagy elmebajos, epilepsziás betegek vannak, akiket gyógyítani kell.

Senki sem tagadja, hogy valóban akadnak ilyen betegek. Előfordulnak pszichiátriai esetek, amelyeket megfelelő terápiának kell alávetni, de ugyanúgy vannak ördögtől megszállottak is, akiken nem képes segíteni egyetlen pszichoanalízises módszer sem.

Ördögtől megszállottak Jézus idejében

Az Evangélium többször is beszámol olyan ördögtől megszállottakról, akikből Jézus, isteni erejével, kiűzte a gonosz lelkeket, s megszabadította őket gyötrelmeiktől.

Márk evangélista sorai is a fentieket igazolják: „Volt ott a (kafarnaumi) zsinagógában egy tisztátalan lélektől megszállt ember, aki így kiáltozott: El innen! Mi bajod velünk, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten szentje. De Jézus ráparancsolt: Hallgass és takarodj belőle! A tisztátalan lélek erre ide-oda rángatta, és nagy kiabálás közt kiment belőle. Mindnyájan nagyon elcsodálkoztak. Mi ez? – kérdezték egymástól. – Új tanítás, mely akkora hatalommal rendelkezik, hogy még a tisztátalan lelkeknek is parancsol, s engedelmeskednek neki!” (Mk 1,23-28) Híre olyan gyorsan elterjedt Galilea egész vidékén, hogy még aznap estére „az egész város ott tolongott” Jézus vendéglátóinak ajtaja előtt, és mindenféle beteget és megszállottat vittek hozzá. Jézus pedig „mindenféle betegségben szenvedőt meggyógyított, és számos ördögöt űzött ki, de nem hagyta szóhoz jutni őket, mert tudták, hogy ő kicsoda” (vö. Mk 1,29-34).

Az Evangélium tehát világos különbséget tesz a betegek és a gonosz lélektől megszállottak között, akik felett csak Istennek van hatalma. A megszállottak nem elmebetegek. Egyesek rendkívüli fizikai erőről és természetfeletti tudásról tesznek tanúságot. Jól tudják, kicsoda Jézus Krisztus, reszketnek előtte, és könyörögve kérik, hogy hagyjon békét nekik. A gerázai megszállottat bilincsbe verve sem tudta senki megfékezni, láncait mindannyiszor darabokra tépte. „Amikor messziről meglátta Jézust, odafutott, földre vetette magát előtte, és hangosan így kiáltott: Mi bajod velem, Jézus, a magasságbeli Istennek Fia? Az Istenre kérlek, ne gyötörj! Ráparancsolt ugyanis: Tisztátalan lélek, takarodj ki ebből az emberből! Erre aztán megkérdezte tőle: Mi a neved? Légió a nevem, válaszolta, mert sokan vagyunk, és nagyon kérte, hogy ne űzze el őket arról a vidékről” (vö. Mk 5,1-25). Jézus megszabadította a szerencsétlen embert, majd hazaküldte, hogy mondja el övéinek, „milyen nagy dolgot művelt vele az Úr”.

A gonosz lélek megkísérti a szenteket

A feljegyzések szerint a legrégebbi időktől fogva tudnak ördögtől megszállott személyekről, sőt ma is vannak ilyenek. Leginkább a dühös, gyűlölettel eltelt személyekben mutatkozik meg. Maga az alvilág fejedelme küldi őket elsősorban olyanokhoz, akiket a keresztény ideálokban vagy az életszentség útján akar megingatni, eltántorítani, félrevezetni. A nagy szentek életében igen gyakran találunk erre példát. Az ars-i szent plébános életrajzából kitűnik, hogy a gonosz lélek évtizedeken át minden éjszaka feltűnt a közelében. Alig hunyta le szemét, az ördög őrjöngő kiabálással, zörgéssel, a függönyök letépésével, a bútorok felforgatásával akarta megfélemlíteni Vianney Jánost. Szidta, káromolta a szent életű plébánost, és azzal fenyegette, hogy halála óráján mindenképpen megszerzi őt magának. Vianney János a kereszt jelével űzte el magától a gonosz lelket. Mindezekről számtalan hiteles tanú vallomásaiból tudunk, akik plébánosuk védelmében a parókián tartózkodtak.

Az emberi élet realitásai iránt a középkori ember sokkal nagyobb fogékonyságot mutatott, mint a mai bölcsek. A sátánról hasonló tapasztalataik voltak, mint amilyenekről a Biblia beszámol. A tudományosságra hivatkozva ma nagyon könnyen állítják, hogy a sátán csupán egy kigondolt, legendás alak. Tulajdonképpen ezt akarja a sátán is, hiszen nem kíván nyíltan színt vallani.

A keresztség megtöri a sátán hatalmát az ember felett

Az Egyház megkívánja a keresztény szülőktől, hogy megkereszteljék újszülött gyermeküket. Miért? Az eredeti bűn következtében minden ember a sátán hatása alatt van, és csak a keresztség mentheti ki a rabságból, hogy azután Jézus Krisztus Titokzatos Testének tagja, Isten fogadott fia, az örök élet örököse lehessen. A keresztség szertartása rávilágít erre a drámai valóságra. A keresztelendő (vagy a csecsemő nevében a keresztszülő) háromszor ellene mond az ördögnek, minden tettének, minden csábításának. Csak ezek után léphet be Isten családjába és válhat az isteni élet részesévé. Serdülőkorban, a bérmálkozás szentségében, mindenki tudatosan megismétli keresztségi fogadalmait. Állhatatlan emberi természetünk megújítására a húsvéti virrasztás szertartása keretében ismét hitvallást teszünk, és újból ellene mondunk a sátán hatalmának.

A sátán gonoszsága határtalan

Minden kereszténynek tudnia kell, hogy a sátán Istennek és mindazoknak első számú ellensége, akik hűségesek akarnak maradni Istenhez. Óvakodnunk kell tőle, mert romlottsága határtalan.

A sátán a Szentírás megfogalmazása szerint a hazugság és lázadás atyja: a kevélység, a gyűlölet, a züllöttség, a bujaság, a kéjvágy, a fajtalankodás ősképe. Ősszüleinket ő csábította engedetlenségre, ő minden rossz és szenvedés ősoka, az emberek közötti összetűzések és háborúk ősforrása. A sátánt, az ördögök fejedelmét, Lucifert, a bukott angyalt Jézus Krisztus a „sötétség fejedelmének” nevezi, aki szüntelenül arra törekszik, hogy az emberek lelkében megsemmisítse Isten képét és világosságát.

A sátán erejét mégsem tekinthetjük korlátlannak. A Szent Pál-i értelemben vett „szentek” nap mint nap győzelmet aratnak felette: lehetetlenné teszik cselszövéseit, elrontják gonosz terveit, felfedik csapdáit. A megváltás történetében először Szent Mihály arkangyal győzte le a sátánt, majd a bűn nélkül fogantatott Szent Szűz. Hatalmát végleg Isten Fiának, Jézus Krisztusnak szenvedése, halála és föltámadása törte meg.

Izajás próféta a sátán bukását így írja le látomásában: „Hogy is hullottál le az égből, te fényes csillag, hajnalnak fia? Hogyan buktál a földre, te, aki szolgaságba döntötted a nemzeteket? Azt gondoltad magadban: én az égbe megyek föl, az Isten csillagai fölé állítom trónomat. Az egybegyűlés hegyén telepszem majd meg, messze fenn, északon. Felszállok a felhők magasába, hasonló leszek a Fölségeshez! És lám! Az alvilágba zuhantál alá, a mélységes szakadékba.” (Iz 14,12-15)

A sátán tevékenysége leleplezhető

A bukott angyal, akit a Jelenések Könyve „vadállatnak” nevez, kétszínű, alattomos, csalárd, ezért többnyire a „világosság angyalának” tünteti fel magát, hogy áldozatait biztosan megszerezze magának. Érvelésének logikai felépítése egyszerű: hogy az emberek vesztét okozza, elsősorban arról kell meggyőznie őket, hogy nincs se pokol, se mennyország. Ha nincs mennyország és nincs pokol, akkor nincs bűn és nincs ítélet se. De ha nincs ítélet, akkor nincs ítélőbíró sem, akkor nincs se jó, se rossz, tehát mindenki tehet, amit akar.

Végeredményben szerinte semmi sincs, és az ember számára nem marad más hátra, mint állatként élni. A civilizált, állati szinten folytatott életmód azonban sokkal veszélyesebb a közönséges állat életénél. A világosság angyalának szerepében tetszelgő sátán emberszeretőnek, az ember javáért buzgólkodónak mutatja magát. Békéről, jólétről, gazdagságról, bőségről, földi paradicsomról beszél. Mindig ugyanaz a refrén ismétlődik: „Olyanok lesztek, mint az Isten!” A sátán szereti az okos, értelmes, szabad egyéneket, akik egyformán elfogadják a jót és a rosszat, a gonoszságot és az erényeket, a tévedéseket és az igazságot. Dicséri a tudományosságot, de nem azt, amelyik jobbá és boldogabbá teszi az embert, hanem azt, amelyik nagy hatású pusztító fegyvereket tud létrehozni. Lehetetlen nem gondolni a sátán tevékenységére a háborúk és az általuk kiváltott tömérdek rossz láttán.

Ha szemforgató módon Jézus Krisztusról mond is valamit, a bölcsességét dicséri. Életét, mindenkinél jobban ismerő forrásokra hivatkozva, új megvilágításban tálalja: elsősorban isteni mivoltát vonja kétségbe, és megváltó életáldozatát mocskolja. A vallás említésekor nem az igaz hitről beszél, hanem az emberiség idealizált testvériségéről, amely kizárja az Isten fogadott gyermekeinek voltát. Pedig hogyan lehetnénk testvérek, ha nem a Szentháromság Egy Isten nem közös Atyánk?

Sok keresztény szinte észrevétlenül veszítette el szíve tisztaságát, ártatlanságát és a bűn iránti érzékenységét, aminek következtében kialudt bennük a hit fénye. Éberség helyett a gyávaság, a lanyhaság és a lustaság lett rajtuk úrrá, s fokozatosan hátat fordítottak Istennek. Nem törődtek azzal, hogy a sátán könnyelműségre, kapzsiságra, élvezethajhászásra és mindenféle rosszra ihleti őket.

A sátán országát könnyű felismerni gyümölcseiről. Tanítványai a hazugok, az önzők, a kevélyek, a gyávák, a széthúzók, az alattomosak, a háborúra uszítók, a kegyetlenek.

Krisztus azt mondta, senki sem szolgálhat két úrnak. Aki nincs velem, ellenem van! Virrasszatok és imádkozzatok, hogy ne essetek kísértésbe. Arra intett, hogy az erényes életet előbbre tartsuk, mint a bűnös élvezeteket. Azt mondta, hogy csak az jut Isten országába, aki mennyei Atyja akaratát cselekszi.