Ha a mennyországban Jézus és Isten a "főnök" a pokolban meg Lucifer, akkor a purgatóriumot ki uralja?
Mivel alapvetően köztulajdon, feltételezem, hogy kiadták koncesszióba valamelyik nagyvállalatnak.
Ma már így megy az ilyesmi.
Elterjedt elképzelés, hogy a pokolban Lucifer a főnök, de ez nincs egészen így. Isten az ura az egész világnak, tehát Ő parancsol még a pokolban is. Más kérdés, hogy a teremtmények szabad akarata miatt sokszor lemond a sajátjáról (például minket sem akadályoz meg általában, hogy rosszat tegyünk).
A pokolban Lucifer csak úgy úr, mint a börtönben a góré. Ő is bebörtönzött, és ő is szenved, de ez nem akadályozza meg abban, hogy az embereket mérhetetlenül kínozza. Akik ott vannak, azok önkéntesen választották a poklot és a törvényen kívüliséget, ezért Isten nem tehet értük semmit. De ha rászól az ördögre, akkor még ő is engedelmeskedik neki.
A purgatórium pedig a megisztulás helye, ahol az ember a hátralevő adósságát törleszti. Ott már nem segíthet magán, csak mi segíthetünk, imával és mise felajánlásával. Itt szintén Isten az úr, de az itt található lelkek nem látják őt, mint ahogy a pokolbéliek sem.
Senki.
NINCS purgatórium, ez az egész nem más, mint koholmány.
Senkit nem akarok ezzel megbántani, de a Biblia egy szóval sem említi, még csak nem is utal ennek létezésére.
Jézus áldozata egyszeri, tökéletes és megismételhetlen áldozat, mely minden bűnünkre bocsánatot szerzett. Pál azt mondja, hogy mindenképpen üdvözítheti azokat, akik Ő általa jérulnak Istenhez. Mert mindenkor él, hogy esedezzék miérettünk (Zsidó 7/25). Ha Jézus teljes mértékben üdvözít, akkor mi szükség volna purgatórumra?
Tovább megyek: a Jelenések 1/5-ben az van, hogy megszabadított minket a mi bűneinkből, az ő vére által. Az 1János 1/7-ben az van, hogy a vére megtisztít minket minden bűntől. Azonkívül az 1Péter 3/18 azt mondja, hogy Krisztus meghalt azért, hogy minket Istenhez vezéreljen.
Vagyis az áldozata révén a bűneink megbocsátottak, és Istenhez visszavezetett minket.
A János ev. 14/6-ban kijelenti Jézus, hogy csakis Őáltala lehet az Atyához menni (vagyis közvetlen utat nyitott az üdvösség felé).
Mindezek tudatában merem állítani, hogy - a SzentÍrásra hivatkozva - nem lézetik, és nem is létezhet purgatórium.
Mert ha hiszek a purgatórium létezésében, akkor egyben azt is hiszem, hogy Jézus áldozata nem volt tökéletes, és hogy a vére nem hozott számomra teljes bűnbocsánatot.
De ez távol legyen!
Ja, a Kolossé 1/13-14-ben Pál leírja, hogy Jézus megnyitotta az utat Isten Országába, és "kiben van a mi váltságunk (megváltásunk) az Ő vére által, bűneink bocsánata".
Mindezek tudatában hol van akár egyetlenegy érv is a purgatórium létezése mellett??
purgatórium....Lucifer a mennyben!:)
biztos felosztották egymás között,mint ahogy Isten is megadta birtokterületként a földet az ördögnek.
Purgatórium:
Mt 5:26 "Bizony mondom neked, nem szabadulsz ki, amíg az utolsó fillért is meg nem fizeted."
Kedves előbbi válaszadó!
A Máté5/26 a mózesi törvények igazi betöltéséről szól, nem pedig a purgatórium létezéséről.
A purgatóriumban való hit nem más, mint Jézus áldozati értékének megkérdőjelezése - talán olvasd el az általam fentebb megjelölt Igéket, és akkor magad is rájössz, hogy a SzentÍrás bűneink teljes bocsánatáról, a megváltás teljességéről beszél. Arról, hogy Jézus teljes egészében utat nyitott az Üdvösség felé. Éppen ezért a purgatórium tana teljesen ellentétes a SzentÍrással.
A Máté 5/26-ot csak szövegkörnyezetben, mégpedig a Máté 5/23-26-ig terjedő igékkel érthetjük meg.
Itt evilágban lévő konfliktusrendezésről, tartozásról van szó, mely ha nem rendeződik, börtön lehet. A 25. részben foglaltakat nyugodtan lehet értelmezni földi bíróságnak.
Ezt mondja ez az igerész, de semmiképp nem szól semmilyen purgatóriumról.
"kzs" válaszával teljesen egyetértek abban, hogy nem létezhet purgatórium, és hogy a kérdésre válaszoljak, ez annyi további pontosításra is szorul, hogy Sátán jelenleg nincs a pokolban. Pont tegnap is leírtam valahova: ha a pokolban lenne, akkor nem tudna ilyen aktív lenni, mert az egy börtön, amit Isten eredetileg nem az emberek számára hozott létre. (Ld. pl.: Zsoltárok 18:6:
"A Seol kötelei vettek körül; a halál tõrei fogtak meg engem.") Épp ellenkezőleg, a Biblia szerint szabadon mozog és elsősorban a föld feletti égben (pl.: Jób 1:6-7 "Lőn pedig egy napon, hogy eljövének az Istennek fiai, hogy udvaroljanak az Úr előtt; és eljöve a Sátán is közöttök. És monda az Úr a Sátánnak: Honnét jössz? És felele a Sátán az Úrnak és monda: Körülkerültem és át meg át jártam a földet."). Ha Isten már száműzte volna a pokolba, akkor nem járkálhatna csak úgy fel és alá, főleg nem mehetett volna be Isten elé.
Persze erre szoktak úgy felelni, hogy na igen, az ószövetségben még így volt, de nem így az újszövetségben. De ha megnézzük, egész végig lehet látni (mind Jézus Krisztus életében, mind később az apostoloknál, mind a Jelenések könyvében), hogy a Sátán aktív, nincs megkötözve és nincs a pokolban. Amikor először sor fog erre kerülni, az a Messiás második eljövetele után, az ezeréves királyság előtt lesz: (Jel 20:2-3.) "És megfogá a sárkányt, azt a régi kígyót, aki az ördög és Sátán, és megkötözé azt ezer esztendőre, És veté őt a mélységbe, és bezárá azt és bepecsételé ő felette, hogy többé el ne hitesse a népeket, míg betelik az ezer esztendő; azután el kell néki oldoztatni egy kevés időre."
Remélem, segítettem! :)
(Az előbbi válaszadó hozzászólására hivatkozva)
Figyelemre méltó és rendkívül hasznos volt a válaszod, énmagam örömmel olvastam.
Teljesen igazad van.
Ebből is kitűnik, hogy a "purgatórium" /nevezzük tisztítótűz/ tana teljesen hamis: ennek a tanításnak semmi köze a SzentÍráshoz.
Isten és Lucifer irányítják. Azokat akik úgy döntöttek, hogy Istennel akarnak élni és elfogadják őt, azok életét Isten irányítja. De sajnos vannak olyan emberek akik a gonoszt választották. Nekik Lucifer örül. Őket ő irányítja.
Isten azt akarja, hogy minden ember jó legyen és a menyországba kerüljön, de mi emberek döntjük el, hogy hogyan választunk.
2/9 valóban téves válaszokat adott. KZS helyesen és bőségesen cáfolta a purgatóriumra vonatkozó hiedelmek valósságát, de elhallgatta az örökké tartó gyötrelem dogmájának kérdését.
Érthető, mert ez a tan tökéletesen alá tudja aknázni az Isten igazságosságába, szeretetébe, és kegyelmességébe vetett hitet.
Indokaim: 1. ha az igazságosság azt jelenti, hogy valaki minden bűnt a súlyosságának megfelelően - arányosan ítél meg, akkor az örökké tartó (sőt, heves tűzben) büntetés nem arányos, mert még Sztálin és Hitler sem követett el annyi bűnt, amelyért örökké kellene (csak egy szokásos börtönben) bűnhődnie.
2. A szeretet himnusza (1Kor 13) Isten szeretetéről szól (Isten-léptékű kritériumai vannak). A szeretet nem kínoz meg senkit, nem lő túl a célon.
3. Isten irgalmas, nem vési be örökre a gonoszt. Nem sértettségéből fakad büntetési szándéka, hiszen senki sem képes őt megszégyeníteni, neki kárt okozni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!