Tényleg van olyan, akit annyira taszít a hit, meg Isten, hogy már kirázza őt a hideg ha csak meghallja ezen szavakat?
Osztálytársamról beszélek... tegnap mondta barátnőm, hogy ő már 8 éve minden este imádkozik és hozzá teszi, hogy köszönöm Istenem amit megadtál Nekem, de ezt minden alkalommal. Én templomba szoktam járni minden vasárnap, osztálytársam viszont se ima, se templom. Azt mondja egyszer próbált elmenni, ment vele szemben a pap és azt mondta Neki, hogy Te ide nem jöhetsz be, meg a sátán fia vagy. Ilyet mondhat egy pap? Vagy csak kitalálta? Mert szerintem lehet abban valami, hogy a pap megérzi, hogy ki a jó és ki a rossz. Illetve ma fizikán szívattam egy kicsit, mert elkezdtem imádkozni, amit ugye utál... erre már nyögött, minden baja volt, aztán hogy mondtam Neki, hogy álljon át Isten seregébe mert idővel már késő lesz; most még meggyónhatja bűneit (én az elkövetkezendő hetekben akarok menni gyónni:)) és a többi, de egyik fülén be, a másikon ki - megjegyzem, egy kicsit végigröhögtem az egészet, de akkor sem értem miért izél ennyire. Múltkor a karácsonyi koncertre se akart jönni, mert a TEMPLOMBA tartották. Oké, én is szoktam viccelődni, hogy apáca leszek, meg Isten szolgálatába állok, de hiszek benne és nem tagadom meg, hogy létezik és járok templomba is, meg minden. Igaz, egyszer volt, hogy megkérdőjeleztem, tényleg létezik-e, de akkor szerintem nagyon haragudtam valamiért és ha haragszok, akkor olyanokat mondok, amiket nem kellene. Ő meg szabályosan menekül előle. Nem tudom mi lehet az egyházzal a baja. Külső tulajdonságai: fekete haj, szem, cuccok. Imádja a feketét, meg a vöröset meg az ilyen kirívó ruhákat. Alapvetően normális.
Ó és lenne még egy kérdésem: szerintetek létezik Ördög? Mert azt tudom, hogy Isten létezik, de hogy Ördög? Erre az ismerőseim se tudják a választ, pedig van olyan, aki már sokat gondolkozott ezen.
szerintem nem egy szöveg alapján kell megítélni, hogy hívő vagyok-e vagy nem és nem a kérdésre válaszoltál, hanem a mellékelt ábrára, amit a szövegbe illesztettem
másodiknak: ha csak ennyit tudsz mondani, akkor szia..:) az osztálytársam már évek óta ilyen, szóval nem én akasztottam ki a mai viselkedésemmel..
Valószínűleg szabadító imára lenne szüksége a barátnődnek. Ha pestiek vagytok akkor tudok ajánlani olyan helyet ahol lehet hogy tudnak segíteni.
Azt mondod hogy minden este imádkozik. Ha ez így van akkor ezek szerint Istennel jó viszonyban lenne, csak a megkötözöttség tartja vissza. Lehet hogy saját magán nem tud segíteni, külsö segítségre lenne szüksége. Ő maga egyébként szeretne megszabadulni ebből az állapotából?
Imádkozz érte és kérj érte szentmisét!
Hallottam már olyanról hogy valaki magában imádkozott úgy hogy nem látszott rajta és egy hajléktalan odaszólt neki hogy minek imádkozik?
A gonosz lelkek tényleg nem bírják elviselni az imát. Főleg a dicsőítés kellemetlen nekik. Az ördözűző imáknak is részben ez a lényege.
Látod, pont ettől van rosszul (mellesleg én is)! Miért akarod megtéríteni? Majd ha szükségét érzi, akkor megtér, ha meg nem, hát úgy is jó. Ha annyira jóban vagytok, beszéljétek meg, hogy ő nem fogja szidni előtted a vallásodat, de te sem tolod bele az arcába minden nap.
Egyszerűen rühellem ezt, hogy bizonyos emberek másra rá akarják erőszakolni a vallásukat, politikai nézeteiket vagy akármit!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!