Másnak is nehéz rátalálni arra, akit Isten neki teremtett?
Hiszem, hogy Isten ezen a területen is vezet. Ám mégis sokszor vagyok türelmetlen, és eszembe jut, hogy keresgéljek én magam is. Aztán úgy érzem, h Istennek nincs szüksége a segítségemre (ami igaz is), de mi van, ha Ő sugallja a gondolatot?
Olyan bonyolultnak tűnik. Vagy csak én bonyolítom meg?!...
Ti hogy látjátok? Első sorban igazi hívők (nem csak vallásosak) tapasztalatára, véleményére, gondolataira vagyok kíváncsi.
Én ezt sokáig nem pont így fogtam fel. Tettem-vettem, éltem az életem, jöttem-mentem, ahogy azt az emberek szokták, és közben nézelődtem, hátha megismerek valakit, aki... Mármint korábban több kapcsolatom is volt, nem arról van szó, csak aztán egy időben valahogy nagyon nem. Na mindegy, a lényeg az, hogy nagyon "állóvíz" volt az életem ilyen téren. Mígnem egy "véletlen" következtében megismertem a férjem. Na ott aztán semmi keresgélés nem volt egyikünk részéről sem, inkább tényleg olyan volt az egész, mintha egy azonos helyre tettek volna be kettőnket, mert valamiért nekünk találkoznunk kellett, és más körülmények között tuti nem találkoztunk volna.
De ezzel nem azt akarom mondani, hogy te magad ne járj nyitott szemmel.
Én sem tudom, hogy mivel tudnám elősegíteni mégjobban azt, hogy megtaláljam azt akibe szerelmes lehetek.
És másoktól sem sikerült megtudom (papok, pszichológusok).
Ők sem tudják.
Arra következtettem, hogy nem rajtam múlik a dolog nagy része.
Nem tudtam meg, hogy miért repül nem repülhet a sültgalamb az én számba is, mint ahogy másokéba.
Az a bajom hogy az idő repül, és egyre idősebb nő lesz való hozzám korban.
A szabad nők száma is csökken a korral, és a választék is.
Senki sem tud semmi használhatót.
Kedves Kérdező!
Mindennek eljön a maga ideje, légy türelmes. Már akinek. Van, aki egész életében egyedül él, képes arra, hogy egyedül éljen, ez egy kegyelmi ajándék. Pál levelében olvashatjuk is:
"Mert szeretném, ha minden ember úgy volna, mint én magam is; de kinek kinek tulajdon kegyelmi ajándéka vagyon Istentől, egynek így, másnak pedig úgy.
Mondom pedig a nem házasoknak és az özvegyasszonyoknak, hogy jó nékik, ha úgy maradhatnak, mint én is.
De ha magukat meg nem tartóztathatják, házasságban éljenek: mert jobb házasságban élni, mint égni." - 1Kor 7,7-9
Van, aki alkalmatlan a szerelemre, ezt Jézus így fogalmazta meg (katolikus fordítás):
"Van, aki azért képtelen a házasságra, mert úgy született. Van, akit az emberek tettek a házasságra alkalmatlanná. Végül van, aki a mennyek országáért önként mond le a házasságról. Aki fel tudja fogni, az fogja fel!" - Mt 19,12
Személyes tapasztalatom az, hogy én képtelen vagyok szeretni. Egy lánnyal jártam egy nagyon rövid ideig, és ezért is lett vége, mert nem tudtam szeretni. Én úgy születtem, hogy alkalmatlan vagyok szeretni. Ezért én nem is keresem a szerelmet, és bármilyen meglepő, nem is kell, nincs rá szükségem.
Tapasztaltam azt is, hogy nem tudnék házasságban élni. Egy ismerősömnél voltam, és csak belegondoltam, hogy milyen lenne, ha nekem lenne családom. Csupán belegondoltam, és egy borzasztóan rossz érzés fogott el. Azt az érzést senkinek nem kívánom.
Remélem kedves Kérdező, hogy megtalálod a boldogságot, megtalálod azt, akit Isten Neked teremtett! :)
Áldás, békesség!
Mihály
Köszönöm a válaszokat. :)
Nem mondom, h a sült galambot várom, de nem is akarok magam erőlködni, mert nem hiszem, h jó sülne ki belőle. Nyitva tartom a szemem, de igazából nincsenek olyan alkalmak, ahol lehetne ismerkedni.
Valóban nem mindenkinek lesz társa, és úgy tűnik nem véletlen. Bár, olyan nehéz elképzelnem, h vki nem tud szeretni. Főleg olyan, aki ismeri Istent, és benne él. Igaz, család nélkül is lehet boldog az ember. Köszönöm a jókívánságot, áldjon meg az Isten téged is! :)
Sziasztok!
Kérdező, az egyáltalán nem baj, ha nem görcsösen keresed a párodat, mert ha valaki ezt görcsösen csinálja, azt észreveszik az emberek, és ez a viselkedés általában elriasztja az embereket.
Tény az is, hogy sajnos szétesőben vannak a közésségek, nagyon rideggé vált ez a világ, mindenki rohan százfelé, ezért nehéz olyan pillanatokat találni, amikor ismerkedni lehet, azonban mégsem tartom ezt reménytelennek. Kérdező, én azt javaslom, hogy próbálj meg a hobbidnak megfelelő emberekkel barátkozni, járj olyan helyekre, ahol hozzád hasonló érdeklődésű emberek vannak, és akkor nagyobb lesz annak az esélye, hogy megtalálod a párodat.
Az emberek többsége, akikkel beszéltem, mind azt mondja, hogy az embert akkor éri szerencse, vagy akkor találja meg a párját, amikor nem számít rá. Lehet, hogy ebben tényleg van valami?
Van egy olyan mondás is, hogy segíts magadon, Isten is megsegít. Tehát Isten is akkor tud segíteni nekünk egy probléma, vagy élethelyzet megoldásában, nekünk is tenni kell érte. Ha pl. valaki nagyon szeretné megtalálni a társát, de nem mozdul ki otthonról, a munkahelyén kívül nem nagyon jár sehova, akkor Isten hiába szeretne segíteni az illető embernek abban, hogy megtalálja a párját, nem fog tudni segíteni neki, mert az illető ember semmit nem tesz a dolgok emberi megoldása érdekében. Abban igazad van kérdező, hogy Isten sugallja nekünk a gondolatot, hogy szólítsuk meg y-t, vagy Z-t, vagy ezt, vagy azt csináljuk, de ha pl. mondjuk sehova sem jársz el, ahol hozzád hasonló érdeklődésű emberek vannak, akkor Isten nem fog tudni neked sugallni semmilyen gondolatot, mert nem vagy azon a helyen, ahol megtalálhatód az Isten által mellédrendelt személyt. Azt könnyen el tudom képzelni, hogy egyszercsak nagyon erős késztetést fogsz érezni arra, hogy eljárj olyan helyekre, ahol hozzád hasonló érdeklődésű emberek vannak, és ez tekinthető isteni sugallatnak, hogy végre tegyél már valamit az ügy érdekében, ne azt várd, hogy a sültgalamb a szádba kerüljön.
Ha ott, ahol laksz, nincs olyan hely, ahol hozzád hasonló emberek összejöhetnek, akkor keresgélhetsz a neten hozzád hasonló érdeklődésű emberekkel. A társkereső oldalakat nem ajánlom, mert ott sok a csaló. Ehelyett regizzél a Facebookra, vagy más közösségi oldalra, és ott nagyon sok szempont alapján tudsz keresni, és mivel pl. sok százezer klub, csoport van a Facebookon, nehezen tudom elképzelni, hogy ne találj a hobbidnak, érdeklődésednek megfelelő csoportot. Ha találtál ilyent, beszélgess ezekkel az emberekkel, és lehet, hogy nem közöttük találod meg a párod, hanem ők összeismertetnek téged további emberekkel, és mondjuk a tizedik ismerősödnek a barátja/osztálytársa lesz az a személy, aki a párod lehet majd.
Egyelőre több ötletem nincs.
Sok sikert kívánok Neked!
Üdv: 29/L
Köszi, nagyon hasznos volt a válaszod, én is így gondolom egyébként. Igyekszem is eljárni, mégis kevés megtért, újjászületett emberrel találkozom.
A fészre nem gondoltam, mert nem igazán szeretem szegényt, meghagyom a "tínédzsör"-öknek. :D
Nem tudom hol keresed az újjászületett hívőket,de ha pesten laksz, vagy feljársz, akkor sok közösség van- neveket direkt nem említenék, -ahol bőven vannak újjászületett lányok, sőt közösségen belül párkereső szolgálat is működik. Nem törvényszerű mikor lesz párod, másrészről viszont úgy gondolom, ami rajtad múlik, azt lépd meg- a többit bízd Istenre.
Utoljára sluszzpoén: csak tudd, hívő berkekben is több az egyedül álló lány, mint férfi :)
Hát, nem nyugtattál meg, én is észrevettem, h több a lány, mint fiú, és egyáltalán nem örülök neki, mivel én magam is a lányok népes táborához tartozom. :D
Igen, Pesten ilyen téren is több a lehetőség, de sajnos csak ritkán megyek oda, de köszi. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!