Jézus a kereszten valóban megijedt, hogy elhagyta Isten?

Krisztusnak, Isten egyszülött fiának a második halált kellett elszenvednie, azaz, hogy Isten elhagyta. Krisztus aránylag hamar meghalt, a rómaiak csodálkoztak is. Isten elhagyta, ez volt a halálának végső oka.

Ezt a próféciát töltötte be:

"A hatvankét hét mulva pedig kiirtatik a Messiás és senkije sem lesz." Dániel 9:26 Elég egyértelmű.

Megjelenik Krisztus mondata a zsoltárokban is:

Zsolt 22,2 "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?"

Üdv: én lászló

Itt van szó Jézus elhagyatottságáról ha érdekel:

Emmerich Anna Katalin: A mi Urunk Jézus Krisztus kínszenvedése

[link]

Nagyon is valóságosan félt, mert amikor Isten elhagyta, akkor ki lett szolgáltatva Sátánnak és sok más gonosz szellemi lény nyomásának. Erről nagyon jól tájékozódhatunk a profetikus, ún. "messianisztikus" zsoltárokból, mint amilyen a 22. zsoltár is, íme egy részlete:

"Zsolt 22:12 Ne légy messze tőlem, mert közel a nyomorúság, és nincs, aki segítsen.

Zsolt 22:13 Tulkok sokasága kerített be engem, körülfogtak engem Básán bikái.

Zsolt 22:14 Feltátották rám szájokat, mint a ragadozó és ordító oroszlán.

Zsolt 22:15 Mint a víz, úgy kiöntettem; csontjaim mind széthullottak; szívem olyan lett, mint a viasz, megolvadt belső részeim között.

Zsolt 22:16 Erőm kiszáradt, mint cserép, nyelvem ínyemhez tapadt, és a halál porába fektetsz engemet.

Zsolt 22:17 Mert ebek vettek körül engem, a gonoszok serege körülfogott; átlyukasztották kezeimet és lábaimat."

A "tulkok" és "Básán bikái", úgy itt, mint máshol a Bibliában, természetesen nem szó szerint ezeket az állatokat jelentik, és nem is emberekre vonatkoznak, hanem gonosz szellemi lényeket jelölnek, csakúgy, mint az ordító oroszlán. Ezt tovább erősíti a "gonoszok serege körülfogott" rész. Ezt a rendkívül gonosz szellemi légkört mutatja az is, hogy fényes nappali időben három órán keresztül "elhomályosult a nap", és "sötétség lett az egész tartományban".

Ennek az egésznek az oka az, hogy Sátánnak szinte legfőbb "életcélja" volt Krisztust megölni, olyannyira gyűlölte Őt. Ám mindaddig nem nyúlhatott hozzá, amíg Krisztus önként át nem adta magát az üldözői kezébe, az Atya jóváhagyásával. Ezért mondja János több helyen az evangéliumban, ahol arról van szó, hogy a farizeusok meg akarták Jézust ölni, hogy "még nem jött el az ő órája". És a leírásokból pontosan láthatjuk, hogy közvetlenül Krisztusnak a Gecsemáné-kertben való szenvedése után (ahol azt a bizonyos imát mondta: "Atyám, ha akarod, távoztasd el tőlem e pohárt; mindazáltal ne az én akaratom, hanem a tiéd legyen!" [Luk 22:42]) kezdődött el a "Sátán órája", hiszen rögtön ezután elfogták: "Luk 22:53 Mikor minden nap veletek voltam a templomban, a ti kezeiteket nem vetétek én reám; de ez a ti órátok, és a sötétségnek hatalma."

Tehát ezelőtt nem volt a sötétségnek hatalma Jézus fölött, innentől viszont hatalma volt fölötte. És azt mondom, hogy Jézus nem csak a kereszten félt, hanem már a Gecsemánéban is félt, mert pontosan tudta, hogy mi fog következni. Ezért imádkozott véres verejtékkel: "Luk 22:44 És haláltusában lévén, buzgóságosabban imádkozék; és az ő verítéke olyan vala, mint a nagy vércseppek, melyek a földre hullanak." Ezekből egyértelmű, hogy nagyon félt.

Hadd erősítsem meg még egy igével:

"Zsid 4:15 Mert nem oly főpapunk van, aki nem tudna megindulni gyarlóságainkon, hanem aki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt."

Mindenben megkísértetett, pont a Sátán egyik leghatékonyabb fegyvere, a félelem maradt volna ki? :)

Azonban, mint az evangéliumi leírásokból látszik, teljes mértékben csak közvetlenül halála előtt hagyta el az Atya, amikor azt a híres mondatot mondta. Ez az elhagyás az Istentől való elvetettséget, a teljes reménytelenséget jelenti (gyakorlatilag a Seolbeli állapotot), ami egyenlő a halállal. Ezért mikor ez is beteljesedett, Krisztus kibocsátotta a szellemét:

"Máté 27:50 Jézus pedig ismét nagy fenszóval kiáltván, kiadá lelkét." Nagyon érdekes, hogy az "aphiémi" kifejezés azt jelenti: eldob, elhajít, kidob, elküld, elbocsát, szabadon enged. Ebből sok teológus arra következtet, hogy mivel ez minden esetben aktív cselekvést és nem passzív elszenvedést jelentő ige, ezért Krisztusnak saját döntése volt, amikor meghalt, amikor kibocsátotta a szellemét. Vö.: "Ján 10:17 Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem az én életemet, hogy újra felvegyem azt. (18) Senki sem veszi azt el én tőlem, hanem én teszem le azt én magamtól. Van hatalmam letenni azt, és van hatalmam ismét felvenni azt. Ezt a parancsolatot vettem az én Atyámtól."

Viszont nézzünk még egy részkérdést, ami szerepelt: "Nem tudta, hogy Isten biztosan nem hagyja el Őt végleg?"

De, ezt tudta. Ez nem zárja ki azt, hogy ugyanúgy félt, mint bármelyik ember. Egyrészt a kilátásba helyezett testi szenvedésektől mindenki ösztönösen fél - gondold el, hogyan fél egy olyan személy, aki ráadásul pontosan tudja is, hogy miket fognak vele tenni, és nem csak passzívan elszenvedi.

Viszont azt tudta Jézus, hogy fel fog támadni a halálból, hiszen ezt sokszor kijelentette földi szolgálata során. Mindhárom szinoptikus evangélium (Máté, Márk, Lukács) tartalmazza az erre vonatkozó próféciáit. Azt is pontosan tudta, hogy három nap és három éjjel lesz a föld gyomrában (Máté 12:39-40.).

De mindez nem jelenti azt, hogy ennek tudatában könnyebb volt vállalnia a halált. Egyrészt mindvégig lehetősége lett volna félbeszakítani a műveletet, ami persze a megváltói mű befejezetlenségével járt volna. (S ráadásul még csúfolták is folyamatosan, hogy "ha valóban Isten Fia vagy, gyere le a keresztről".)

Másrészt pedig az Istentől való teljes elhagyatottság átélése rettenetes, egyszerűen nem lehet elképzelni, hogy milyen, mert egyikőnk sem volt még soha olyan helyzetben. Ez egy olyan állapot, amit csak a kárhozott emberek lelkei élnek át haláluk után - s mivel Krisztusnak a kárhozattól is meg kellett váltania minket, ezért azt is vállalnia kellett minden ember helyett. Iszonyú teher.

De hála Istennek, hogy ez a történet happy enddel végződik :): Krisztus a pokolban - az ott lévő lények legnagyobb megdöbbenésére - kihirdette a győzelmét (1Pét.3:19), és hatalmában állt azt parancsolni a Pokol angyalának, hogy engedje el Őt, mert nem volt benne semmije. (Ján. 14:30.) Így feltámadott a halálból, halhatatlan, dicsőséges, emberi testben, és Ő általa nekünk is reménységünk van a feltámadásra!

(Tp.)