Tényleg tiltja a ti istenetek a fogamzásgátlást?

hát persze hogy van szívhangja!!!csakhogy még képtelen az anyja nélkül élni!!!Miért?mert fejletlen,és nem költözött bele a lélek..ez a hozzám legközelebb álló magyarázat!Tényként kezelem..

Egy kifejlett, újszülött magzat is képtelen az anyja nélkül élni........!!!!!!!!!!!!!!! Majd megtudod te is!!!!

Kedves kérdező: Ha bár ez a "ne recskázz a padlóra, mer isten megöl" szöveg sok volt, meg a "ha megölöd a petesejtet, akkor az új életet is" szintén (csak tudnám hány életért vagyok már felelős eddig is a rendszeres menstruációk után, ahol mindig meghalt a petesejt (tudom, akkor ha nem volt szex nem gáz, de akkor is meghalt, nem akkor most mivan?)

De ez viszont már szerintem túlzás. Hogy ne lenne lelke? Minden élőlénynek van. Van valami film az abortuszról, én ugyan meg nem néztem, de aki látta, azt mondta, hogy kapaszkodik, mikor ki akarják kaparni, küzd az életéért, ha nincs lelke, miért fontos neki? Megjegyzi az anyja hangját, és ha sokat van az anyja körül, az apjáét is.

Én ugyan nem vagyok vallásos, vagy bármi, de az abortuszt én sem támogatom, annál inkább a fogamzás gátló dolgokat. Igaz egy terhesség nagyban befolyásolja a nő szervezetét, így szabad joga dönteni, hogy megtartja-e vagy sem, de én úgy gondolom, hogy vannak tök jó fogamzásgátló módszerek, lehet vigyázni. Ha meg megtörtént a baj, akkor viselje méltón a következményeit az aki hülye volt, mert ez igenis gyilkosság. Még hozzá a legalávalóbb. A lehető legbiztonságosabb helyen támadnak arra a szerencsétlenre, aki esélyt sem kap az életre. Könnyű lehet így tovább menni, mondván, inkább haljon meg, de én még bulizni akarok, szép.

1. A fogamzásgátló nem abortívum, a magas progeszterontartalom alapjáraton sem engedi az ovulációt, így preembryo sem jöhet létre (=nincs mit megölni).

2. Fogamzásgátlót szedni épp ezért nem bűn.

3. Egy petesejtnek kb. annyira van lelke, mint egy hámsejtnek, amit elhullajtunk, vagy egy enterocitának, mint amit naponta kiszarunk.

4. A korai embriók közel egyharmada spontán abortusszal távozik a női szervezetből. Igen, gyerekek, ilyet is kitalált a Jóisten.

5. Magyarországon a tablettás abortívumok tiltottak (nem véletlenül), ezt sok bigottan vallásos ember nem tudja.

6. A történelmi egyházak felelőssége nem abban állna, hogy beosztják, ki mikor és kivel kamatyoljon, hanem hogy megmutassák: a család és a tudatos gyerekvállalás fogalma a 21. században is ugyanolyan érték, mint bármikor máskor az emberi civilizációban.

A SZERETET PRÓBATÉTELEI

A házasság mibenléte

Theológiai szempontból a házasság (matrimonium) mindenekelőtt Krisztus és az Egyház egységét visszatükröző szentség (mysterión, sacramentum), mely a házasfelek kölcsönösen megszentelő szerelméből fakadó, kétoldalú szerződés által jön létre, s amelyet Jézus Krisztus szentségi rangra emelt. E kölcsönös szeretetből fakadó kétoldalú szerződésben a házasfelek kötelezik magukat, hogy egymást az élet minden területén kölcsönösen támogatják, utódokat hoznak létre, és őket emberhez méltóan fölnevelik. Azt pedig, hogy Jézus Krisztus tényleg szentségi rangra emelte a házasságot, elsősorban (közvetlenül) a Szent Hagyomány alapján tudjuk.

A házasság célja

Az ember férfi vagy női mivoltából fakadó lényegi (substantia) tulajdonsága a nemisége (sexus), elvágása, elkülönülése („secare” – elvágni, elválasztani). Ez a nem-teljessége, záratlansága teszi képessé a megnyílásra egy másik személy (Isten, angyal, ember) felé, mely az emberi személyiség lényegi (testi-lelki) egységéből, s nem csupán a testiségből fakad. Ez a fajta boldog egyesülésre irányított szétválasztottság (secularisatio) teszi alkalmassá a házasságra is.

A házasság elsődleges célját a theológia bölcseleti megfontolások segítségével határozza meg. Mivel minden egyes emberi cselekedet jellegét, mivoltát az határozza meg, amire természeténél fogva, elsődlegesen irányul ez utóbbi pedig nem más, mint a cselekedet elsődleges, sajátos tárgya, következik, hogy a házasság specifikumát adó nemi aktusnak csupán egy elsődleges természetadta célja lehet, hiszen ha két, vagy több elsődleges célja lenne, két jellege volna, ami lehetetlen. Nem fogadható el tehát az a nézet, hogy a házasságnak két egyenrangú elsődleges célja van: a kölcsönös örömszerzés és a gyermek.

E két cél egyike sem rendelhető a másik alá. Az élvezet mindig a cél elérésének kísérőjelensége, a vágyképesség megnyugvása a már elért jóban, és mint ilyen, nem ő maga a cél. De az ember esetében az is abszurd állítás, hogy az élvezet alá van rendelve a nemzésnek, és úgy viszonyul hozzá, mint eszköz a célhoz. Az ember nemisége (sexualitas) éppen abban különbözik az állatétól, hogy a serdülőkortól kezdve folyamatosan működik a nemi ösztön, akkor is, amikor a gyermeknemzés lehetetlen a természet törvényei szerint (például a terhesség alatt, vagy a menstruáció végleges megszűnése után). A nőstény állattal szemben a nőnek rendszeres a menstruációs ciklusa, nem időszaki; valamint az állattal ellentétben a nemi aktus számára nem kényelmetlen szükségszerűség az utódok létrehozása végett, hanem képes benne kielégülni és a személyi önátadást megvalósítani. Ez is bizonyítja, hogy a nemi élet akkor is létjogosult, amikor gyermeknemzésről szó sem lehet, tehát a nemi élvezet nem lehet természeténél fogva alárendelve a gyermeknemzésnek. Maga a nemi ösztönből fakadó szenvedély ezért önmagában véve erkölcsileg közömbös. Az erkölcsi vagy emberi jó sajátsága, hogy a szenvedélyeket az értelem szabályozza. Ennek megfelelően ezek a szenvedélyek az emberi szabad akarat és az isteni kegyelem segítségével erényekbe (virtus) emelhetőek, avagy az isteni kegyelem elutasításával, Isten szándékával szembeni akarati beleegyezéssel lealjasíthatóak a bűnökbe (vicium).

A mondottakból következik, hogy a nemi aktus természetadta elsődleges célja, nem a nemi élvezet, nem a gyermeknemzés, hanem az egymásnak való lehető legtökéletesebben teljes testi-lelki önátadás, ami által megvalósul a mystérión visszatükrözése. Semmi más aktus ugyanis nem tud ilyen bensőséges egyesülést, önátadást létrehozni férfi és nő között, miközben a nemi aktus ugyanakkor az egymásnak való lelki önátadásnak is a legtökéletesebb jelképe, valamint megvalósítója is, hiszen maximális fokban arra készteti a férfit és a nőt, hogy mindent tegyenek meg annak érdekében, hogy ismétlés alkalmával a nemi aktus a lehető legtökéletesebb legyen, ámde ebbe a tökéletességbe a lelki önátadás is beletartozik.

A nemi aktus ezen természete az oka annak, hogy akkor, és csak akkor tekinthető erkölcsi jónak a közösülés, ha két különböző nemű személy között valósul meg, akik egymásnak akaratilag és végérvényesen, azaz visszavonhatatlanul odaadták magukat, vagyis házastársak. Ellenkező esetben ugyanis természeténél fogva, szükségképpen meghiúsul a nemi aktus elsődleges célja, az egymásnak való teljes és tökéletes testi-lelki önátadás (pontosabban csak a testi önátadás valósul meg, a lelki nem). Az pedig bölcseleti úton bizonyítható, hogy ha egy emberi cselekedet elsődleges célja szükségképpen meghiúsul, a cselekedet erkölcsileg rossz. Ugyancsak erkölcsileg rossz a cselekedet, ha az elsődleges célból fakadó szükségszerű másodlagos célokat eleve kizárjuk. Ezért házasságon belül is erkölcsileg rossz a fogamzás mesterséges (akár mechanikus, akár vegyi ill. biológiai) meggátlása, avagy az egoista, erőszakkal kikényszerített közösülés. A fogamzásszabályozás viszont nem rossz erkölcsileg, mivel a terméketlen időszakokban sincs kizárva a megtermékenyülés, mint a teljes önátadás következménye, így a házasság nyitott marad a gyermekre, a beömlő spermiumok elől nincs elzárva, gátolva a megtermékenyülés lehetősége. Ehhez hasonlóan nem minden egyesülés végződik élvezettel, a teljes önátadás szándéka mellett sem, ennek ellenére (mivel a másodlagos cél nem ért célt) még nem válik az egyesülés erkölcstelenné, mivel az elsődleges cél megvalósulásának szándéka megvolt, az ebből fakadó – a házastársak által eleve nem kizárt - másodlagos cél be nem következtének ellenére.

A nemi aktus egyedüli törvényes keretének, a házasságnak létrejötte

Sokan fölhozzák ellenvetésként, hogy a házasság csak formaság, és mint ilyen, nem lehet szükséges föltétele annak, hogy a nemi aktus erkölcsileg megengedhető legyen. Válaszul azt kell mondanunk, hogy a házasságkötés lényegét a kölcsönös és végleges elköteleződés jelenti. A katholikus tanítás szerint a házasság szentségét a házasfelek egymásnak szolgáltatják ki. Mivel azonban Jézus Krisztus az Egyháznak törvényhozói hatalmat is adott, az Egyháznak jogában áll nem tanbeli (doctrinalis), hanem egyházfegyelmi (disciplinaris) törvényekkel megszabni az egyes szentségek – köztük a házasság – érvényességének a föltételét. A XIX. egyetemes szent zsinat (Trentó, 1545-1563) ennek alapján egyházfegyelmi törvényként kimondta, hogy katholikus házasfelek esetén a házasság érvényességének szükséges föltétele a saját plébános (illetve annak megbízottja) és két tanú jelenléte a házasságkötés alkalmával. Emiatt a trentói zsinat óta a katholikusok számára ez a forma kötelező. De figyelembe kell venni azt is, hogy mint minden fegyelmi törvény, ez az előírás is csak akkor kötelező, ha nem okoz súlyos kárt a teljesítése. Nyilvánvaló tehát, hogy pl. hosszan tartó ostrom esetében, ahol nincs pap, vagy egy lakatlan szigetre került hajótörött férfi és nő esetében, ahol tanúk sincsenek, akkor is érvényes (és szentségi) házasság jön létre, ha a két személy a pap ill. a tanúk jelenléte nélkül kinyilvánítja Isten és egymás színe előtt a teljes és visszavonhatatlan önátadás szándékát, hiszen ez a házasságkötés tulajdonképpeni lényege. Azonban ha ilyen súlyos akadály nem áll fönn, és tudva és akarva nem tesznek eleget a formának, akkor nem jön létre a házasság. Hasonlóképpen, ha egy (hivatalosan az Egyházat el nem hagyó) megkeresztelt katholikus és egy megkeresztelt nem-katholikus keresztény (ill. egy nem-keresztény) köt házasságot, és a forma alóli fölmentés nem történik meg, szintén nem jött létre házasság.

A fogamzásgátlás ünnepélyes elítélése

Boldogemlékű XI. Pius pápán keresztül a Szentlélek által, az 1930. december 31-én, pápaságának kilencedik évében kelt „Casti Connubii” („Tiszta Házasságnak”) kezdetű apostoli körlevélben tételesen elítélést nyert a fogamzásgátlás minden módja, mint az anyaság, az életfakasztás elleni súlyos cselekedet. Az alábbiakban közöljük ezt:

Miután egyesek a kezdettől fogva hirdetett és soha el nem ejtett keresztény tantól eltérve újabban nyíltan más tanítást hirdetnek ebben a tárgyban: a Katholikus Egyház, akire maga az Isten az erkölcsök épségének és tisztaságának védelmét és tanítását bízta, az erkölcsi züllöttségnek ebben a korában a házasság tisztaságának ettől a rút szennytől való megóvása céljából isteni küldetésére hivatkozva Általunk fölemeli hangos szavát és újólag kinyilvánítja:

A házassági jognak olyan használata, amely azt a gyermeknemzés természetes hatásától szándékosan megfosztja, Isten és a természet törvényének megsértése, s mindazok, akik ilyesmit tesznek, súlyos bűnt követnek el.

Legfőbb apostoli tekintélyünknél fogva s a gondjainkra bízott lelkek üdvéért való aggodalomból figyelmeztetjük a gyóntató és lelkipásztorkodással foglalkozó papokat, hogy híveiket az Istennek e súlyos törvénye felől ne hagyják tudatlanságban, maguk pedig óvakodjanak efféle hamis vélekedésektől s azokkal semmiképpen egyet ne értsenek. Ha pedig – amitől Isten őrizzen – valamely gyóntató vagy lelkipásztor a reábízott híveket maga viszi bele ezekbe a tévedésekbe, vagy legalább is helyesléssel, illetve hallgatással őket bennök megerősíti, tudja meg, hogy a legfőbb Bírónak szigorú számadással tartozik hivatásának elárulása miatt s vonatkoztassa magára Krisztusnak szavait: „Vakok ők és vakok vezetői. Ha pedig a vak vakot vezet, mindketten verembe esnek.” (Mt 15: 14)

Ezen a helyen kell szólnunk az ún. fogamzásszabályozásról. Az ovulációs naptár (Knaus-módszer), a hőmérőzés (Döring-módszer), a méhnyak nyákja és a méhszáj vizsgálatának (Billings-módszer) összesített használata (TCST – symptothermal-módszer), mely szinte 100%-os biztonsággal körülhatárolja a terméketlen időszakokat az egyetlen megengedett eszköz a családtervezés terén, a közös önmegtartóztatáson kívül.

A házasság fölbonthatatlan jellege

A nemi aktus elsődleges célja következtében a házasság szükségképpen monogám és fölbonthatatlan. Monogám, azaz egyférjű és egynejű. Egyférjű, mert a női psyché jellege következtében a több személy iránti teljes és tökéletes lelki önátadás egyidejűleg lehetetlen. Egynejű, mert a férfi számára a több nő iránti egyidejű lelki önátadás igen nagy nehézségekbe ütközne, ezért Jézus Krisztus a többnejűséget kategorikusan megtiltotta. A házasság fölbonthatatlan, mert az egymásnak való teljes önátadásnak ez is szükségszerű következménye. Csak a visszavonhatatlan önátadás a tökéletes önátadás. Jézus Krisztus is fölbonthatatlannak deklarálta a házasságot.

Tévednek tehát azok, akik csupán a gyermekes házasságot tartják fölbonthatatlannak, illetve akik azt gondolják, hogy a házasság fölbontható, mihelyt a belőle származó gyermekek már felnőttek. Kétségtelen, hogy minden válásnak a gyermekek az elsőszámú kárvallottjai (elsősorban érzelmi szempontból), és az is bizonyos, hogy a „gyermekek érdekében elválni” koncepció nem több mint puszta önámítás, ám nem csupán a gyermekek érdeke, hanem elsősorban a házasság elsődleges természetadta célja, a tökéletes testi-lelki önátadás követeli meg a fölbonthatatlanságot! Ezért fölbonthatatlan a gyermektelen házasság is!

A házasság érvénytelensége

Előfordulhat azonban, hogy egy férfi és egy nő szabályosan eleget tesz a trentói formának és mégsem köt érvényes házasságot. Ha fölismerésre kerül, hogy legalább az egyik fél esetében személyi (természeti), állapotbeli (tiltó), vagy körülménybeli akadály , áll vagy állt fönn, akkor a házassági szerződést érvénytelennek nyilvánítja ki az Egyház, megállapítja, hogy nem jött létre a házasság a két fél között. Ez az eset áll fenn például akkor, ha legalább az egyik fél részéről nincs meg a házasságkötéskor a teljes és visszavonhatatlan testi-lelki önátadás szívből jövő szándéka, hanem azzal a tudattal (azaz tudva és akarva) megy házasságot kötni: „legfeljebb majd elválunk, ha nem felelünk meg egymásnak”. Ugyanígy érvénytelenül kötnek házasságot azok is, akik eleve kikötik, hogy fogamzás esetén abortuszhoz folyamodnak. Hiszen ha nem is a gyermek a házasság elsődleges célja, nyilvánvaló, hogy a gyermek eleve való elutasítása azt jelenti, hogy a házasfelek nem akarják azt, ami az egymásnak való teljes testi önátadás következménye lehet, azért valójában, teljes létmivoltában az elsődleges célt (teljes önátadás) sem kívánják szívük legmélyéből. Azok házassága sem érvényes, akik házasságkötéskor leendő házastársuk lényeges tulajdonságában tévednek, és ez a tévedés olyan súlyos, hogy ha a szóban forgó tulajdonságot illetően nem tévednek, házasságot sem kötöttek volna. Természetesen már az egyik fél ilyen tévedése is elégséges a házasság érvénytelenségéhez.

Ilyen esetekben sincs szó a házasság fölbontásáról, hiszen az ilyen „házasság” – nem házasság! Magától értetődik az is, hogy érvénytelen a házasság, ha közvetlenül a házasság után a „férj” impotensnek és/vagy a „feleség” frigidnek bizonyul tartós jelleggel, vagy legalább az egyik felet kényszerítették a házasságkötésre. Érvényes viszont a házasság, ha csupán a nemzőképtelenség (férfi magtalansága illetve a nő meddősége) derül ki, avagy bármely más betegség válik ismertté, lép föl. Mindezek a testi fogyatékosságok ugyanis nem személyi, hanem karakterologiai tulajdonságok, tehát nincs szó személyben való tévedésről, és nincs kizárva szándékosan a házasság elsődleges célja. Aki gazdagnak hitte leendő házastársát, és kiderül, hogy szegény, érvényes házasságot kötött vele, hiszen a gazdagság és szegénység nem személyi sajátság.

A házasság fölbonthatatlansága ellen divatos ellenvetés, hogy bizonyos idő elteltével az ember személyisége megváltozik, ezért nem lehet szó örökérvényű elhatározásokról, ígéretekről, így fölbonthatatlan házasságról sem. Ez az ellenvetés azonban alaptalan, mivel az éntudat az egész élet folyamán lényegileg egységes: az öregember is azonosítja magát gyermekkori tetteivel, a nemzetközi jog bizonyos esetekben el nem évülő bűntettekről beszél, amelyekért a büntetőjog eszközeivel az elkövető haláláig meg lehet büntetni őt. Ha van sírig tartó jogi felelősség, akkor kell lennie sírig tartó hűségnek is! A legfőbb személyiségjegyek egész életünk folyamán változatlanok.

A különválás lehetőségei

A „péteri kiváltság” és „páli kiváltság”

Az ún. „nyitott házasság” kérdése

Az utóbbi időkben bizonyos körökben divatossá vált az úgynevezett „nyitott házasság” gondolata: nem elválni, fönntartani a házasságot, de a házastárs mellett külső személyekkel is nemi kapcsolatot folytatni. A „nyitott házasság” hívei a következő érveket hozzák föl:

1. A külső nemi kapcsolat nem árt a házasságnak, sőt sok esetben használ, mert az így szerzett nemi élmények a személyiséget gazdagítják, és a gazdagabb személyiség minden cselekedetében, így a házastárs iránti magatartásban is különb lesz, mint korábban volt.

2. Nincs szó a házastárs megcsalásáról, ha a külső nemi kapcsolat a házastárs beleegyezésével jön létre.

3. A külső nemi kapcsolatot először kezdeményező fél fölhatalmazhatja élete párját arra, hogy ő is hasonlóképpen tehet, és így nem történik igazságtalanság vele szemben.

4. A házastársi hűségen nem esik csorba külső nemi kapcsolatok esetén, ha a közös anyagi javakat hűségesen kezelik.

Az igazság azonban az, hogy a „nyitott házasságot” folytató ember valójában tagadja a házasság monogám jellegét, pedig – amint igazoltuk – ez szükségszerűen sajátsága a házasság elsődleges céljának. A poligamia minden esetben erkölcsi rossz, és még akkor is megengedhetetlen volna, ha bármilyen esetleges gyönyörködtető vagy hasznos javak járnának vele, hiszen a jó cél sohasem szentesítheti a rossz eszközt. Ezért kategorikusan kimondhatjuk, hogy a „nyitott házasság” erkölcsileg elfogadhatatlan.

Ám lássuk egyenként a „nyitott házasság” védelmezőinek érveit!

Ad 1. A külső kapcsolat során szerzett nemi élmények csak a gyönyörködtető és nem az erkölcsi jó vonalán „gazdagítják” a személyiséget, vagyis nem jelentenek valódi személyiséggazdagodást, hiszen nem irányulhatnak az ember végső céljára. Nem arra indítanak, hogy az ilyen élményekben részesülő a saját házastársával szemben különb legyen, mint korábban volt, hanem szükségképpen az új partner (illetve partnerek) felé fordítják a figyelmet, érdeklődést, igyekezetet, és mint ilyenek, nem használnak, hanem éppenséggel súlyosan ártanak a házasságnak, amit a mindennapi tapasztalat igazol is.

Ad. 2. Nem adhat engedélyt a házasságtörésre senki sem, így maga a házastárs sem, hiszen a hűség követelménye a házasság belső létmivoltából, lényegéből következik. Ámde a dolgok természete az emberek megállapodásaitól független!

Ad 3. Ugyanilyen oknál fogva erkölcsileg elfogadhatatlan az esetleges megállapodás a kölcsönös hűtlenségről. Hozzátehetjük, hogy lélektani képtelenség, és így utópia azt hinni, hogy bárki számára teljes mértékig elviselhető lenne azzal a tudattal élni, hogy a házastárs külső kapcsolatot tart fönn, föltéve, hogy változatlanul szereti a házastársát. Arra sincs garancia, hogy a házastársnak egyáltalán van-e igazi igénye külső kapcsolatra, kiváltképp a nők esetében.

Ad 4. Nem az anyagi javak kezelésében való hűség a házasság lényege, hanem az egymásnak való teljes testi-lelki önátadás, ami magában foglalja a monogamiát is!

A „nyitott házasság” szóhasználata nem egyéb, mint a hűtlenség nyelvi kozmetikálása, egyfajta bűvészkedés a szavakkal. Ez a tendencia nagyon jellemző a nemrég véget ért XX. századra. E század folyamán lett az ország meghódításából „felszabadulás”, a jellemtelenségből „rugalmasság”, a hazaárulásból „reálpolitika” és a heterodoxiából, eretnekségből „irratív módon való értelmezés”. Az igazságot kereső embernek tudnia kell, hogy az elnevezés cseréje semmit sem változtat a dolgok lényegén, ezért a hűtlenség – bárhogy is nevezzük – hűtlenség marad!

Összegzés

A fogamzásgátlás, az abortusz, a válás és a „nyitott házasság” mindig a szeretet csődje. Arról tanúskodik, hogy a szeretet nem állta meg a próbatételt, nem eléggé teherbíró. Az igazi szeretet, amely a házastárs örömét, gondját tekinti, nem szenved hajótörést, amikor az élet nehézségeit a házastárssal együtt vállalni kell. A szeretet mindig megköveteli az altruizmust, és olykor hősies helytállást kíván. De mindig erőt meríthetünk az Úr ígéretéből: „Légy hű mindhalálig, és én neked adom az örök élet koronáját!” (Jel 12: 10)