Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Ateisták, mondanátok KONKRÉT...

Ateisták, mondanátok KONKRÉT bizonyítékokat, hogy miért nincs Isten?

Figyelt kérdés

A hívők számos érvet szoktak felhozni Isten mellett, kíváncsi vagyok, ti mit hoztok fel ellene.

Olyan választ, hogy pl mert még senki sem látta nem fogadok el, hiszen ez nem bizonyíték semmire.



2014. márc. 8. 12:07
1 2 3
 11/22 anonim ***** válasza:
20%

Én meg nem hiszek az áram létezésében, mert nem látom. Sőt, a szél létezését is hülyeségnek tartom, akit meg felkapott a tájfun és belehalt, azon jót kacagok.

De a periódusos rendszer is ostobaság, mert soha nem láttam még se héliumot, se ameríciumot, se asztáciumot. Sőt, a gravitációt se láttam soha, és István király is egy kitalált személy.

Hogy az ufók létezését cáfolják, az oké. De azért van néhány olyan megmagyarázhatatlan jelenség, amik felett nem volna szabad csak úgy elsiklani. Szóval a tudomány hiába bizonyítja pl. az evolúciót (úgy ahogy, bár elég sok dolog tény benne, de mégis ott vannak azok a kis rejtélyes apró dolgok, amiket nem lehet tudni, hogyan is történhettek), van néhány olyan tény, jelenség, amit nem lehet megmagyarázni. Na persze ezekkel a tényekkel nem akkor fogsz valószínűleg találkozni, ha belépsz pl. egy katolikus vagy egy református templomba, hanem kicsit mélyebbre kell ásni, ezt viszont nem nagyon teszik meg az ateisták. Pl. Carlos Annacondia vagy Kenneth Hagin személyéről és könyveiről többet is meg lehet tudni, amikre a válasz valószínűleg tömören és felszínesen az lenne, hogy ők szélhámosok voltak. De végülis azok a könyvek nem ateistáknak íródtak, szóval mindenki higgyen abban, amiben gondolja, nem célunk meggyőzni senkit. A tények pedig a hívők titkai maradnak, ill. ha valaki úgy dönt, hogy hívő lesz, megismeri majd ezeket.

2014. márc. 8. 22:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/22 anonim ***** válasza:
13%
Az ateisták szerint minden egyszerűen megmagyarázható néhány fizikai törvény segítségével. Tehát ha létezik Isten az is.
2014. márc. 9. 06:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/22 anonim ***** válasza:
22%
Legalább ne álszenteskednétek. Leírjátok, hogy szerintetek miért butaság amit tudunk, majd odaírjátok, hogy de én nem akarlak megtéríteni. De meg akarsz, de ez nem rossz dolog. Én is meg akarlak téríteni, és én is leírom, hogy miért butaság amit ti tudtok
2014. márc. 9. 08:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/22 anonim ***** válasza:
91%

"Én meg nem hiszek az áram létezésében, mert nem látom. Sőt, a szél létezését is hülyeségnek tartom, akit meg felkapott a tájfun és belehalt, azon jót kacagok.

De a periódusos rendszer is ostobaság, mert soha nem láttam még se héliumot, se ameríciumot, se asztáciumot. Sőt, a gravitációt se láttam soha, és István király is egy kitalált személy."



Mert hülye vagy, és csak abban hiszel, amit látsz. Erről nem mi tehetünk. Senki nem mondta, hogy az ateisták csak LÁTHATÓ dolgokban hisznek. Azért hiszünk a gravitációban, mert MÉRHETŐ. Érted? MÉR-HE-TŐ. Nem LÁTHATÓ, hanem MÉRHETŐ. És BIZONYÍTHATÓ. Imádom, amikor jönnek a nagyokos ateista-ellenesek azzal, hogy "Na, és neutront láttad már valaha?". Nem, nem láttam, de ha nagyon akarom, akkor elmegyek a CERN-be és megnézem egy elektronmikroszkópon. A rádióhullámokat sem látom, de van olyan műszerem, aminek kileng a mutatója, és azt már látom. A hangokat sem látom (láthatóvá tehetők persze), de van más érzékszervem, amivel felfogom őket.


A periódusos rendszer elemeinek nagyrésze egyébként látható. Hadd ne mi kérjünk már elnézést, amiért nem figyeltél kémiaórán! De ha nem hiszel a számodra nem látható dolgokban, mint pl. az áram, akkor miért is nem kapcsolod ki az áramot, fogsz egy csuhát és mész el amisnak? Vagy ide már nem terjednek ki a nagy elveid, csak a gyk-n való szájkaratézásra? István király létezésére tengernyi bizonyíték van, te nyilván a dédnagyanyád létezésében sem hiszel.



Értem én, hogy ezzel csak rá akartál mutatni az ateizmus állítólagos ellentmondásaira, csak hát szar példákat hoztál. És elég vicces a 21. században, amikor minden technológiai haladást a tudományos gondolkodásmód tesz lehetővé azt mondani, hogy "mertticsakabizonyítékokbanhisztek". Igen, a bizonyítékokban hiszünk, nem a mesékben, mint minden értelmes ember. Sokszor az az érzésem egyébként, hogy az ezoterikusok meg a mindenféle hívők ezt a dumát csak önigazolásként használják arra, hogy ők anno nem értették a kémiát meg a fizikát. Ezek a hülye tudósok csak számolgatnak meg öntögetik a löttyöket a lombikokba, de semmi olyanban nem hisznek, ami meghaladja az elméjük határait! Nem ismerik el, hogy nekem olyan medálom van, ami a Szíriuszból kapja az energiát és a csakráimon keresztül asztrálgyógítással segített felépülnöm! Ne vicceljünk már. Ne kiáltsuk már ki a tudományt ördögnek. Ha érteni akarod a modern világ csodáit, vagy mindazt, amit már tudunk a világról, vegyél komoly könyveket a kezedbe. Ha meg neked ez az egész nem tetszik, akkor mondom, kapcsold ki az áramot, mondj le minden olyan eszközről, amiben nem hiszel, mert áramot használ, és higgy, amiben akarsz.



"Hogy az ufók létezését cáfolják, az oké."



Miért oké? Miért komolytalanabb neked a földönkívüliek létezése, mint Allahé?



"De azért van néhány olyan megmagyarázhatatlan jelenség, amik felett nem volna szabad csak úgy elsiklani. Szóval a tudomány hiába bizonyítja pl. az evolúciót (úgy ahogy, bár elég sok dolog tény benne, de mégis ott vannak azok a kis rejtélyes apró dolgok, amiket nem lehet tudni, hogyan is történhettek), van néhány olyan tény, jelenség, amit nem lehet megmagyarázni."



Csak ködösítesz, semmi konkrétat nem írsz. Az evolúció egyébként sokkal kevesebbet állít, mint azt a legtöbben hiszik.



"Na persze ezekkel a tényekkel nem akkor fogsz valószínűleg találkozni, ha belépsz pl. egy katolikus vagy egy református templomba, hanem kicsit mélyebbre kell ásni, ezt viszont nem nagyon teszik meg az ateisták. Pl. Carlos Annacondia vagy Kenneth Hagin személyéről és könyveiről többet is meg lehet tudni, amikre a válasz valószínűleg tömören és felszínesen az lenne, hogy ők szélhámosok voltak. De végülis azok a könyvek nem ateistáknak íródtak, szóval mindenki higgyen abban, amiben gondolja, nem célunk meggyőzni senkit."



Igazad van, ezek a hülye, beszűkült agyú ateisták maradjanak meg maguknak, higgyünk inkább mindannyian minden olyanban, amit valaha valaki állított, az olimposzi istenektől a loch ness-i szörnyön át a griffmadárig. :)



"A tények pedig a hívők titkai maradnak, ill. ha valaki úgy dönt, hogy hívő lesz, megismeri majd ezeket."



Fú, most nagyon felcsigáztál. Visszavonok mindent, amit írtam, és belépek egy felekezetbe, hogy megismerjem a csudanagy titkokat! :D



Komolyra fordítva a szót, te azt nem érted meg, hogy a vallás és a tudomány továbbra sem tartozik egy lapra. A tudomány a világot kutatja és LEÍRJA, de semmi többet nem tesz. Ezzel szemben a vallás feladata az, hogy IRÁNYELVEKET adjon. A tudomány egy deskriptív, a vallás egy normatív dolog. Olyan ez, mint mondjuk a nyelvészet és a nyelvművelés: a nyelvészek nem ítélkeznek abban, hogy egy nyelvi tendencia "helyes"-e, mert minden "helyes", ami a nyelvet használók szempontjából használható. Nem "helytelen" azt mondani, hogy "nem tom" a teljes alak helyett, mert a többi nyelvhasználó megérti, mit akarsz mondani, tehát a közlés eléri a célját. Száz éve pl. még a mai nyelvhasználat, amit ma már igényesnek tartunk is valószínűleg slamposnak, szlengesnek hatott. Ezzel szemben a nyelvművelők irányelveket adnak, normákat szabnak meg, hogy mi jó és mi nem. De ez véleménykérdés. Ugyanígy a vallás. A tudománynak nem feladata megmagyarázni, hogy miért higgyünk vagy ne higgyünk istenben. A tudomány leírja a világot, amiben élünk. A vallás egyrészt a maga metaforáival ugyanazt magyarázza meg kezdetlegesebb nyelven, mint a tudomány (a teremtéselmélet és a többi leginkább metafora, hogy az egyszerű emberek is értsék), másrészt erkölcsi támpontokat ad. A tudomány csak feltalálja az atomenergiát, ami se jó, se rossz. A normákat megszabó hatalomtól függ, hogy erőművet építünk, vagy atombombát, ha ez érthető.

2014. márc. 9. 13:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/22 anonim ***** válasza:
100%
Egyébként melyik istenről van szó?
2014. márc. 9. 16:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/22 anonim ***** válasza:
100%

"Az ateisták szerint minden egyszerűen megmagyarázható néhány fizikai törvény segítségével. Tehát ha létezik Isten az is."


Ezen besírtam xD


Ti minden megmagyaráztok avval hogy Isten teremtette. Számtalanszor írtam de leírom megint :


Az hogy valaki kutat a válaszok után és nem elégszik meg annyival hogy Isten teremtette nem rossz dolog.


Ha rajtatok múlna még azt hinnénk hogy a Föld lapos és hogy a Nap kering a Föld körül ! Az alap tudásotokat nem a Biblia adta nektek hanem a tudomány.


Sajnos ezt sokat elfelejti.

2014. márc. 9. 19:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/22 A kérdező kommentje:

Köszönöm az eddigi válaszokat. Én csak annyit szeretnék hozzáfűzni a dolgokhoz, hogy attól, hogy valamit még nem bizonyítottunk, nem biztos, hogy nem létezik. És itt most nem feltétlenül csak Istenre gondolnak, hanem jövőbe látás, telepátia, szóval olyan dolgok, amit mások mindenféle ezoterikus hülyeségnek gondolnak. Mondom ezt úgy, hogy én is a tudományban dolgozom. Az embernek nyitottnak kell lennie új, mások által még nem bizonyított dolgok iránt is, különben nem fejlődne a világunk.


Csak egy egyszerű példát mondok:


Biztos történt már meg veletek, hogy valakit telefonon akartatok hívni, de mielőtt tárcsáztatok volna, már hívott is titeket az illető, vagy kimondtátok egymás gondolatait. Sokan legyintenek rá, hogy ugyan már, ez hülyeség, de az egyik egyetemen pont ezt kutatják, azt feltételezik, hogy agyi elektromos aktivitás változása.


Szóval legyünk nyitottak, mert ha mindig csak mások véleménye után kullogunk, akkor megmaradtunk volna kőkori szinten.

2014. márc. 9. 23:40
 18/22 anonim válasza:
55%
Ha pár száz év múlva megtalálják a Harry Potter egyik kiadását, lehet, hogy őt fogja mindenki istenként imádni... persze, ha csak nem találnak egy Gyűrűk urát is, ami alapján egy másik új vallás alakul majd ki, és egymást fogják ölni...
2014. márc. 10. 03:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/22 anonim válasza:
milyen érvet? :D hogy nézzünk körül, milyen szép a világ, meg mitől ébredünk fel reggel, meg hogy a banán pont olyan alakú, hogy belefér a kezünkbe? gondolkozz már egy kicsit
2014. ápr. 11. 01:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/22 anonim ***** válasza:
58%

"Én meg nem hiszek az áram létezésében, mert nem látom."


Pisilj bele a konnektorba és meggyőződhetsz a váltóáram létéről. Aztán áruld el, hova kell pisilnem, hogy megtapasztaljam Istent....:)

2014. máj. 24. 21:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!