Milyen értelemben egyek Jézus és az Atya?

kedves kérdező,

a háromság szó nincs benne a Bibliában, mert akkor még nem volt szükséges így definálni a dolgokat, mindenki értette h miről van szó amig bele nem keverődtek más tanítások...

az atom se volt ismeretes abban az időben, de az nem jelenti h nem létezett...bár igaz ez egy csöppet gyenge hasonlitás de a lényeg megmarad...

a háromság soha életében nem vallotta h Ők egy személy lennének!!!!!!! ezek a dualisták, nem tudom h hallottál e rola..... de a lényeg...óriási hiba összekeverni a kettőt!!!!!

a háromság tana : három személy ami Istenségben ugyanazokkal a képességekkel rendelkeznek...az Atya a Fia és a Szent Szellem.....

ezt elég emberi módra írtam le h megértsd...

a háromság szót nem fogod megtalálni a Bibliában, ugyanugy ahogy azt sem h egy szervezet által lesz az üdvösség - de EZT MEGTALÁLOD a Bibliában : mindenki aki hisz Istennek Fiában és megmarad Őbenne és parancsolataiban, üdvözül!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! nem kell hozzá semmilyen szervezethez tartozni!!!! mert minden ami földi az elpusztul...ezt is megtalálhatod a Bibliában :)

szép napot

János 10,30

Jézus mondja: „Én és az Atya egy vagyunk.”

Jehova Tanúi úgy érvelnek, hogy az „egy” (görögül herí) nem Jézus istenségét jelzi, hanem csak a meggyőződés és az akarat egységét Jehova és Jézus között: Az Atya és a Fiú „gondolatmenetben és szándékban” egyek. Az „egy” (hen) szó semlegesnemű… ami az együttműködésben való egységüket jelzi” („Háromság” 24. o.). Jézus és Jehova „egyek a szellemben… egyek a szándékban és célban, egyek a harmonikus cselekvésben”. Éppen ezért úgy egyek, „ahogyan Jézus később az Atyához imádkozott, hogy az egyház, az ő utódja eggyé legyen vele” (Rutherford: Isten hárfája, 93. o.). Valóban nincsen szó többről mint akarati és cselekvésbeli egységről? Dehogynem! Ez pedig a zsidók reakciójából érthető, akik mégiscsak megértették Jézus kijelentését: „Ekkor… köveket vittek oda a zsidók, hogy megkövezzék … és így feleltek neki: ‘Nem jó cselekedetért kövezünk meg téged, hanem káromlásért, és azért, hogy te ember létedre Istenné teszed magad?” (31.33. v.). Jézus kijelentését úgy értették, hogy Istennel teszi magát egyenlővé, és bizonyosan ő is így gondolta. A semlegesnemű „hen” – a hímnemű ,hieisz”-sixA szemben arra mutat, hogy nem az isteni személyek, hanem az isteni lényeg azonosításáról van szó. Ha nem figyelnek erre, akkor a patripassianizmus (az Atya szenvedett a kereszten, ld. fent) veszélye fenyeget. Jézust csak azért érhette az istenkáromlás vádja, mivel az Atya isteni lényegével való egységét hangsúlyozta, és ezért érezte magát az első hallásra meglepő bizonyítási eljárásra kényszerítve, amely a 30-38. v-ben következik. Ott azt fejti ki, hogy ha a zsidók már Istenek-ként” jellemezhettek embereket (bírákat, vö. Zsolt 82,6), akkor neki sokkal inkább joga van ahhoz, hogy „Istennek” nevezze magát. „Csak az az állítás, hogy ő egy az Atyával, és hogy ezért, aki az ő kezében van, ezzel együtt Isten kezében is van, idézte elő azt a vádat, hogy Istenné teszi magát, és Istent káromolja (29-33. v.). Mivel Jézus nem vonhatja vissza ezeket a bizonyságtételeket, és nem is akarja, olyan bizonyítékot ad elő, amely arra irányul, hogy káromlás nélkül ‘theosz’-nak nevezheti magát (Zahn 1921, 471. o.). Hiszen megdicsőülésének és teljes kinyilatkoztatásának órája még nem jött el. Ez csak feltámadása után történt.

„…gyermek születik, fiú adatik nekünk, s az ő vállára kerül az uralom. Így fogják hívni: Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten, Örök Atya, Béke Fejedelme.” (Izajás 9:6)

„A maradék megtér! Jákob maradéka az erős Istenhez.” (Izajás 10:21)

„Izrael Szentje lesz a Megváltód, akit az egész föld Istenének hívnak.” (Ézsaiás/Izajás 54:5)

„Íme a szűz fogan és fiat szül, Emmánuel lesz a neve. Ez azt jelenti: Velünk az Isten.” (Mt 1:23)

„Ennek láttán félelem fogta el a népet, és dicsőítette az Istent, hogy az embereknek ekkora hatalmat adott.” (Mt 9:8)

„”Hogy beszélhet ez így? Káromkodik. Ki bocsáthatja meg a bűnt más, mint az Isten?”” (Mk 2:7)

„…és szívem ujjong megváltó Istenemben…” (Lk 1:17)

„Hitük láttán így szólt: “Ember, bűneid bocsánatot nyertek.” Erre az írástudók és a farizeusok azt gondolták magukban és mondták: “Ki ez, hogy így mer káromkodni? Ki más bocsáthatja meg a bűnöket, mint az Isten?”” (Lk 5:20-21)

„Mindnyájukat elfogta a félelem, és magasztalták Istent ezekkel a szavakkal: “Nagy prófétánk támadt”, és: “Meglátogatta népét az Isten.”” (Lk 7:16)

„”Térj vissza otthonodba és beszéld el, milyen nagy jót tett veled az Isten!” Erre az bejárta az egész várost, és elhíresztelte, milyen nagy jót tett vele Jézus.” (Lk 8:39)

Jn 1,1 – „Isten volt az Ige”

„Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett.” (Jn 1:3)

Jn 1,14 – „Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be.”

„Istent sosem látta senki. Az egyszülött Isten, Aki az Atya keblén nyugszik, Ő nyilatkoztatta ki.” (Jn 1:18)

„…az Istent is Atyjának nevezte, s így egyenlővé tette magát az Istennel.” (Jn 5:18)

Jn 5,23 – „mindenki úgy tisztelje a Fiút is, ahogy az Atyát tiszteli.”

„…de vannak közöttetek, akik nem hisznek.” Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, kik nem hisznek, és ki fogja elárulni.” (Jn 6:64)

Jn 8,19 – „Ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek.”

Jn 8,58-59 – „Bizony, bizony, mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok.”

Jn 10,30 – „én és az Atya egy vagyunk.” (vö. Kiv 3,14; 20,7; Lev 19,12; 24,14-16)

„…a káromlásért, azért hogy ember létedre Istenné teszed magadat.”” (Jn 10:33)

Jn 10,38 – „az Atya bennem van s én az Atyában vagyok.”

Jn 12,45 – „aki lát, azt látja, aki küldött.”

Jn 14,8-12 – Aki Jézust látta, az az Atyát látta.

Jn 20,28-29 – Jézus elfogadja Tamás hitvallását: „Én Uram, és Istenem!”

Kol 2,9 – „benne lakik testi formában az istenség egész teljessége”

„Míg kövezték Istvánt, így imádkozott: “Uram, Jézus, vedd magadhoz lelkemet!”” (ApCsel 7:59)

ApCsel 20,28 – „igazgassátok az Isten egyházát, amelyet a tulajdon vére árán szerzett meg magának.”

„…egy az Urunk, Jézus Krisztus, aki által minden van, s mi magunk is általa vagyunk.” (1Kor 8:6)

Ef 1,7-8 – „Őbenne nyertük el a megváltást a vére árán, és bűneink bocsánatát bőséges kegyelme folytán, amelyet végtelen bölcsességében és megértésében gazdagon árasztott ránk.”

1Jn 1,7 – „Fiának, Jézusnak a vére minden bűnt lemos rólunk.”

Róm 9,5 – „Krisztus, aki mindenek fölött való, mindörökké áldott Isten, Amen.”

„Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.” (Fil 2:6-8)

„Ő a láthatatlan Isten képmása, az elsőszülött az egész teremtés fölött. Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön: a láthatókat és a láthatatlanokat, a trónusokat, uralmakat, fejedelemségeket és hatalmasságokat. Mindent általa és érte teremtetett. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn. Ő a testnek, az Egyháznak a feje. Ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy övé legyen az elsőség mindenben. Úgy tetszett (az Atyának), hogy benne lakjék az egész teljesség, s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy Ő a kereszten vérével békességet szerzett.” (Kol 1:15-20)

Zsid 1:8 „A Fiához ellenben e szavakkal fordul: Isten, trónod áll örökre, királyi pálcád igazságosság vesszője.”

„Így dicsőül meg Urunk Jézus neve bennetek, és ti is őbenne, Istenünknek és Urunknak, Jézus Krisztusnak kegyelméből.” (1Tessz 1:12)

„És minden versengés nélkül nagy a kegyességnek eme titka: Isten megjelent testben, megigazíttatott lélekben” (1Tim 3:16)

Tit 2:13 „…várjuk a mi boldog reménységünket, a mi nagy Istenünk és üdvözítőnk, Jézus Krisztus dicsőséges eljövetelét”

„Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.” (Zsid 13:8)

1Jn 5:20 „De tudjuk, hogy eljött az Isten Fia, és képességet adott nekünk arra, hogy felismerjük az Igazat; és ezért vagyunk az Igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban. Ő az igaz Isten és az örök élet.”

„Ki a hazug, hacsak az nem, aki tagadja, hogy Jézus a Krisztus? Az az antikrisztus, aki tagadja az Atyát és a Fiút.” (1Jn 2:22)

2Pét 1:1 „Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola, mindazoknak, akik velünk együtt ugyanabban a drága hitben részesültek Istenünk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus igazsága által”

„Mert bizonyos emberek befurakodtak közétek, akiknek az ítéletük már rég megíratott; ezek az istentelenek Istenünk kegyelmét kicsapongásra fordítják, az egyetlen Urat, Urunkat, Jézus Krisztust pedig megtagadják.” (Júd 1:4)

„”Én vagyok az alfa és az ómega (a kezdet és a vég)” – mondja az Úr, az Isten, aki van, aki volt és aki eljő, a Mindenható.” (Jel 1:8)

nem a tetragrammonra gondolok, hanem a "Jehova" szóra, az eredetiben

ha ezt megtalálod, meg lesz az is :)

„Jeruzsálemben elérkezett a templomszentelés ünnepe. Tél volt. Jézus a templomban járt, Salamon tornácában. A zsidók körülvették őt, és azt mondták neki: »Meddig tartasz még bizonytalanságban minket? Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk nyíltan!« Jézus azt felelte nekik: »Mondtam nektek, de nem hiszitek. Tanúskodnak rólam a tettek, amelyeket Atyám nevében művelek, de ti nem hisztek, mert nem vagytok az én juhaim közül valók. Az én juhaim hallgatnak szavamra; én ismerem őket, ők pedig követnek engem, és én örök életet adok nekik. Nem vesznek el soha, és senki sem ragadja el őket a kezemből. Amit Atyám nekem adott, az mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki az Atya kezéből. __Én és az Atya egy vagyunk__.« Erre (!) a zsidók ismét köveket ragadtak, hogy megkövezzék. Jézus azt mondta nekik: »Sok jótettet mutattam nektek az Atyától, azok közül melyik tettért köveztek meg?« A zsidók azt felelték: »Jótettért nem kövezünk meg téged, hanem a káromlásért, mivel __ember létedre Istenné teszed magadat__.« Jézus azt fe¬lelte nekik: »Vajon a ti törvényetekben nincs megírva: `Én azt mondtam: Ti istenek vagytok'? Ha azokat mondta isteneknek, akikhez az Isten igéje szólt – márpedig az Írás érvényét nem veszti –, miképp mondhatjátok arról, akit az Atya megszentelt és a világra küldött: `Káromkodsz!', mivel azt mondtam: Isten Fia vagyok? Ha nem cselekszem Atyám tetteit, ne higgyetek nekem, de ha cselekszem, akkor, ha nekem nem is hisztek, higgyetek a tetteknek, hogy megtudjátok és belássátok, hogy __az Atya énbennem van, és én az Atyában__.« Erre (!) ismét el akarták őt fogni, de kisiklott a kezük közül.” (Jn 10:22-39)

A Jn 10. fejezetében nem csak egyetértés-megvallás történik Jézusról (az ÚVF itteni szélhámos bibliahamisításai nem érdemelnek szót), hanem azt, hogy ő egylényegű az Atyával. De lássuk csak: Én és az Atya egy vagyunk: Jézus már többször beszélt a zsidóknak arról, hogy ugyanúgy és ugyanazt teszi, mint az Atya (5,17.19-20) hogy egyedül ismeri az Atyát (3,31-32; 5,37) hogy éppúgy önmagától van élete, mint az Atyának (5,26) hogy minden teremtmény előtt ő van (8,58). Most azonban kimondja az isteni élet legmélyebb titkát, hogy bár az Atya és az emberi természetet fölvett Fiú két különböző isteni személy, mégis egy Isten. Mindketten - a Szentlélekkel együtt - ugyanannak az egy isteni természetnek részesei. A zsidók meg is értik Jézus szavait, azért akarják megkövezni, hiszen csak az emberi külsőt látják.

Ezzel a kijelentéssel, hogy "én és az Atya egy vagyunk" Jézus lényegében azt fejezi ki, hogy a hatalmat az ő megtartásukra közösen bírja Atyjával; mert ők egy isteni valóságúak, s azért ugyanegy az akaratuk és cselekvésük is. Az „egy“ által az Úr az egyenlő isteni természetet fejezi ki, a többes „vagyunk“ által pedig az isteni személyek különségét. Hogy ez igékben Jézus magának isteni természetet tulajdonított, a zsidók jól megértették, mint a következők mutatják. Szt. Ágoston hozzáfűzi: „Aki azt mondja, »egy«, megszabadít Áriusztól, aki azt mondja, »vagyunk«, megszabadít Szabelliusztól” (August. Trinit. I.4,4). Ez a vers tehát mind a 2 háromság tagadást elmetszi: azt is amelyik kisebbé teszi a Fiút, és azt is, amelyik személyileg egyenlővé teszi az Atyával.

Ha ez csak puszta szándékegység volna, ezzel még zsidó logikával sem találnánk semmi kivetnivalót. Érdekes módon a Biblia egyéb szereplői sehol sem mondják ki ezeket a szavakat is. Mózes például sose mondta, hogy "én és Jahve egy vagyunk" - holott ha ez csak a szándékegység megnyilvánulása lenne, nyugodtan mondhatta volna, nem? Vagyis nem csak a gondolkodásukban és az egyetértésükben egységesek. Ebben nincs nagy kunszt, minden magát kereszténynak tekintő egyén magát az Isten gondolkodásmódjához kívánja hangulni, és egyet kíván vele érteni mégse mondja, hogy "én és az Atya egy vagyunk", mivel ez nem csak szándékegységet jelöl. Ha csak azt jelentette volna, ugyan mért kívánták volna a zsidók megkövezni istenkáromlásért? Akkor annyit kellett volna mondaniuk, hogy jól teszed, mi is egy vagyunk vele.

Jehova Tanúi úgy érvelnek, hogy az „egy" (görögül herí) nem Jézus istenségét jelzi, hanem csak a meggyőződés és az akarat egységét Jehova és Jézus között.

Valóban nincsen szó többről mint akarati és cselekvésbeli egységről? Dehogynem! Ez pedig a zsidók reakciójából érthető, akik mégiscsak megértették Jézus kijelentését: „Ekkor... köveket vittek oda a zsidók, hogy megkövezzék ... és így feleltek neki: 'Nem jó cselekedetért kövezünk meg téged, hanem káromlásért, és azért, hogy te ember létedre Istenné teszed magad?" (31.33. v.). Jézus kijelentését úgy értették, hogy Istennel teszi magát egyenlővé, és bizonyosan ő is így gondolta.

A semlegesnemű „hen" - a hímnemű ,’heisz"-szel szemben arra mutat, hogy nem az isteni személyek, hanem az isteni lényeg azonosításáról van szó. Ha nem figyelnek erre, akkor a patripassianizmus (az Atya szenvedett a kereszten, ld. fent) veszélye fenyeget.

Jézust csak azért érhette az istenkáromlás vádja, mivel az Atya isteni lényegével való egységét hangsúlyozta, és ezért érezte magát az első hallásra meglepő bizonyítási eljárásra kényszerítve, amely a 30-38. v-ben következik. Ott azt fejti ki, hogy ha a zsidók már Istenekként" jellemezhettek embereket (bírákat, vö. Zsolt 82,6), akkor neki sokkal inkább joga van ahhoz, hogy „Istennek" nevezze magát. „Csak az az állítás, hogy ő egy az Atyával, és hogy ezért, aki az ő kezében van, ezzel együtt Isten kezében is van, idézte elő azt a vádat, hogy Istenné teszi magát, és Istent káromolja (29-33. v.). Mivel Jézus nem vonhatja vissza ezeket a bizonyságtételeket, és nem is akarja, olyan bizonyítékot ad elő, amely arra irányul, hogy káromlás nélkül 'theosz'-nak nevezheti magát (Zahn 1921, 471. o.). Hiszen megdicsőülésének és teljes kinyilatkoztatásának órája még nem jött el. Ez csak feltámadása után történt.

A háromság-tan helyes megértésének szempontjából fontos vers a Jn 10:30, ahol ez áll: “Én és az Atya egy vagyunk” (MBT). A vers egyrészt a hamis háromság-modellekkel szemben véd, másrészt azokkal szemben, akik tagadják Jézus Isten voltát.

Meg kell jegyezni, hogy a versben található egy szó a görög hen (ἕν), ami semleges nemű. Ha hímnemű lenne, akkor a vers a modalizmust támasztaná alá, mely szerint Jahve (az Istenség) egyetlen személy, akinek három megjelenési formája van. Olyan ez, mint egy ember különböző szerepei, annak függvényében, hogy éppen milyen interakcióban van benne (pl. apa, férj, munkavállaló stb.). Ha ugyanis hímnemű lenne az egy, akkor a személy egységére utalna, vagyis arra, hogy Jézus és az Atya valójában egy és ugyanaz a személy. Ez ellen természetesen a görög nyelvtanon kívül számos egyéb bibliai érv is szól (pl. Mt 3:16-17, 26:39 stb.).

Mivel semleges nemű, ezért nem a személy egységét, hanem a természet, a jelleg egységét fejezi ki a szó. Vagyis Jézus ugyanannak az isteni természetnek a részese, mint az Atya. Ugyanazokkal az isteni tulajdonságokkal rendelkezik, azaz a szó bibliai értelmében Jézus Isten (Fil 2:6). Ebből pedig világosan látható, hogy azok, akik Jézust teremtett lénynek tekintik (pl. Jehova Tanúi, krisztadelfiánusok), tévednek.

“Az ‘egy’ szó (hen) semleges nemű, és a lényegre utal, nem pedig a személyre. (…) Az Atya és a Fiú egyetlen isteni lényeget alkot, de az istenségen belül két külön személy marad” (J.C. Laney).

Bővebben: [link]

I and the Father are one, or one being, not one person, nor one by an union of affection only, but in nature, substance, power, and other perfections, as appears by the whole text: for Christ here tells them that none of his elect shall perish, because no one can snatch them out of his hands, no more than out of the hands of his Father: and then adds, that he and his Father are one, or have one equal power: and if their power, says St. Chrysostom, is the same, so is their substance. Christ adds, (ver. 38.) that the Father is in him, and he in the Father; which also shews an union of nature and substance, and not only of love and affection, especially when taken with other words of our Saviour Christ.

Egyesek a Jn 10:30-at a főpapi imával párhuzamba állítva akarják gyengíteni.

Persze nem kell szektás módon rögtön máshová kapdosni. A Jn 10,30 környékén van elegendő támpont: a hallgatóság azonnal megértette, hogy Jézus nem puszta erkölcsi vagy akarati egységet állított közte és az Atya között, hanem többet: egységet az istenségben. Ezt mondták: "[...] te ember létedre Istenné teszed magadat." És az Úr nem kezdte magyarázgatni, hogy csak céljaik egybehangzásáról beszélt, hanem jellegzetes rabbis válaszában még meg is toldotta egy kihívással: "Nincs-é megírva a ti törvényetekben: Én mondám: Istenek vagytok? Ha azokat isteneknek mondá, akikhez az Isten beszéde lőn (és az írás fel nem bontható), arról mondjátok-é ti, akit az Atya megszentelt és elküldött e világra: Káromlást szólsz; mivelhogy azt mondám: Az Isten Fia vagyok?!" - Vagyis az Írás tekintélyét fordította ellenük, befogta a szájukat, és helybenhagyta istenségének állítását.

A főpapi imában ebből a lényegi egységből néhány vonás átszármazik a keresztények egymással való szeretetkapcsolatára is, de ez nem jelenti azt, hogy az Atya-Fiú viszony minden mozzanata is megjelenik ugyanott. A keresztények egymással való egysége nem foglalhatja magában pl. a természetfölötti élet egymásnak történő átadását, vagy az engesztelőáldozat bemutatását az Atyának. Ehelyett ilyen téren öröklik az Atya és a Fiú egységét: aki a Fiúé, az az Atyáé is (Jn 17,10). Ahogy az Atya szereti a Fiút, úgy szereti a Fiú követőit is (17,23). Ahol a Fiú van, követői is ott lesznek (24)."

Érdekes azt a jézus kijelentést, hogy "Legyetek hát tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes!" (Mt 5,48) senki es pórbálja úgy magyarázni, hogy a mennyei Atyánk csak annyiban tökéletes, amennyiben mi is azok lehetünk.

[link] - angol nyelvű elemzés a Jn 10:30-ról.

Nézzétek meg:

[link]

[link]

[link]

[link]

[link]

[link]

A trinitástan a bibliai adatokat összegzi: csak egy Isten van, ugyanakkor három személy van, aki természeténél fogva olyan, amilyen csak Isten lehet, és aki olyasmit tesz, amit csak Isten tehet. Isten három személyben egyetlen Isten: Atya, Fiú és Szentlélek. Ez nem értelmetlen, csak értelemfeletti, a teremtett világban példátlan: Isten ui. nem hasonlít emberi elképzelésekhez (vö. Csel 17:29). Különben nincs benne a Bibliában a "Jehova", a "teokratikus szervezet" kifejezés sem. 1Kor 14:33 nem Isten lényéről beszél, hanem a gyülekezeti rend szükségességéről (ti. ő a békesség Istene).

Ha a Háromság azért lenne "titok", mert zavaros lenne, akkor senki sem ragaszkodna hozzá. A tan azonban nem logikai önellentmondást tartalmaz, hanem a teremtett világ fogalmi és logikai rendszerén túlra mutat: a Teremtő Isten lényére. A tan csak akkor "zavaros", ha valaki azt hiszi, vagy azt tanítják neki, hogy itt olyasmiről van szó, aminek bele kell férnie az emberi logikába. Érdekes, hogy ugyanakkor az ilyen racionalista beállítottságúak is vallanak Istenről olyasmit, ami szétfeszíti a logikai és nyelvi képességeiket. Istent személynek vallják, pedig egyszerre a világon kívül álló valaki, és mégis benne élünk, mozgunk és vagyunk. Ugyanígy bár személy, egyszerre sokmillió gyermekével beszélget. Isten valóban nem hasonló a mi kis emberi elképzeléseinkhez! (Csel 17:29)

Bár mindaz, amit az emberi értelem Istenről megsejthet, rejtelmes és titokzatos, Krisztus tanítása ezenfölül még a legmélyebb és legrejtettebb titkot, a Szentháromság titkát is fölfödi előtte. Krisztus Istent Atyjának nevezi. Sohasem mondja tanítványairól és sajátmagáról együttesen ,,mi Atyánk'', hanem mindig ,,az én Atyám'' és ,,a ti Atyátok''. Krisztus tehát különös értelemben Isten Fia. Csak Ő mondhatja el mennyei Atyjáról: ,,Én és az Atya egy vagyunk''. Gyakran beszél az Üdvözítő a Szentlélekről is, aki az Atyától származik, akit Ő vagy az Atya az Ő nevében küldeni akar, mégpedig mint megszentelőt, mint helyette adott gyámolítót, mint a teljes isteni igazság tanítóját. Különös világossággal fejezik ki a Szentháromság titkát azok a szavak, melyeket az Üdvözítő röviddel mennybemenetele előtt tanítványaihoz intézett: ,,Minden hatalom nekem adatott mennyben és földön. Elmenvén tehát, tanítsatok minden népet, megkeresztelvén őket az Atya és Fiú és Szentlélek nevében'' (Mt 28,18-19). Az Atya és Fiú és Szentlélek egy nevében vagy egy nevére kell a hívőnek a bűntől való megtisztulás és a megigazulás keresztségét fölvennie. Az apostolok leveleiben gyakran található a Szentháromság hitének megvallása. Szent Pál pl. a korintusiakhoz írt második levelét ezekkel a szavakkal fejezi be: ,,A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme, és Isten szeretete, és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!'' (2Kor 13,13)

Az Egyházban ősidőktől fogva elevenen élt és él a Szentháromságban való hit. Ez a hit nyilatkozik meg egyebek között a keresztelésnek ősidőktől fogva szokásos formájában: ,,az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek nevében''; az apostoli hitvallásban; az úgynevezett doxologiákban, vagyis a háromszemélyű egy Istennek dicséreteiben, leginkább az ősrégi ,,Dicsőség az Atyának...'' dicsőítésben; végül az imádságok befejezéseiben, amelyek ősrégtől fogva ,,trinitariusok'', azaz a Szentháromság hitét kifejezők: ,,A mi Urunk Jézus Krisztus által, aki veled (vagyis az Atya-Istennel) él és uralkodik a Szentlélekkel egyetemben, Isten mindörökön örökké. Amen''.

Tehát egy Isten van három személyben s a személyek neve Atya, Fiú és Szentlélek. Ezek a nevek származási viszonyt fejeznek ki. Istenben, mint a teológusok mondják, vannak ,,eredések'', s az ezeken az ,,eredések''-en alapuló kölcsönös ,,vonatkozások'' által különbözik egymástól a három személy. Minden másban teljesen egyformák, egy lényegük van, a három személy csak egy Isten, egymást teljesen áthatják. Ezt a tant a firenzei zsinat (1438-1445) a következő módon fejti ki (vö. az ún. Szent Atanáz-féle hitvallást is): ,,A római Anyaszentegyház... hisz... egy igaz, mindenható, változhatatlan és örök Istent, az Atyát és Fiút és a Szentlelket, aki egy a lényegben, hármas a személyben: a születetlen Atyát, az Atyától szült Fiút, az Atyától és Fiútól származó Szentlelket. Az Atya nem a Fiú, sem a Szentlélek; a Fiú nem az Atya, sem a Szentlélek; a Szentlélek nem az Atya, sem a Fiú: hanem az Atya csak Atya, a Fiú csak Fiú, a Szentlélek csak Szentlélek. Csak az Atya nemzé a Fiút saját állagából (szubsztanciájából), csak a Fiú született csak az Atyától, csak a Szentlélek származott egyszersmind az Atyától és Fiútól. Ez a három személy egy Isten, nem pedig három Isten; minthogy a háromnak egy az állaga (a szubsztanciája), egy a lényege, egy a természete, egy az istensége, egy a mérhetetlensége, egy az örökkévalósága. Istenben minden egy, ahol vonatkozási ellentét nem forog fönn. Emiatt az egység miatt az Atya egészen benne van a Fiúban és egészen a Szentlélekben; a Fiú egészen az Atyában és a Szentlélekben; a Szentlélek egészen az Atyában és egészen a Fiúban. Egyik sem előzi meg a másikat az örökkévalóságban, nem múlja fölül nagyságban, nem szárnyalja túl hatalomban. Örökké és kezdet nélkül van a Fiú az Atyától; és örökké s kezdet nélkül származik a Szentlélek az Atyától és Fiútól. Az Atya mindazt, ami és amivel bír, nem mástól kapja, hanem sajátmagából bírja: eredet származás nélkül. A Fiú mindazt, ami és amivel bír, az Atyától kapja: eredet az eredettől. A Szentlélek mindazt, ami és amivel bír, egyszersmind az Atyától és Fiútól kapja. De az Atya és a Fiú nem két eredeztetője a Szentléleknek, hanem csak egy: miként az Atya és Fiú és Szentlélek nem három létesítő elve a teremtésnek, hanem csak egy,''. Ez kikutathatatlan hittitok. Még a legélesebb elméjű teremtmény sem jutott volna sohasem az egy Isten háromszemélyűségének nyomára. Sok népnél és nagy gondolkodónál (Plato!) megtalálhatók a Szentháromság titkának az őskinyilatkoztatásból megmaradt emlékei. Jóllehet az Ószövetség ezt a titkot homályosan jelzi, mégsem ,,nyilatkoztatja ki''.

Bár tehát a Szentháromság titka minden emberi értelmet fölülmúl, mégsem észellenes. Nem azt mondjuk ugyanis: három egyenlő eggyel, három lényeg egy lényeg, három személy egy személy, hanem három személy egy lényeg. Sőt, ha ezt a titkot teljes szeretettel átfogni igyekszünk, mély bölcsességet sejthetünk benne. E titok lelki áthatásának (megértésének) vágya arra indította az egyházatyákat, hogy képekkel és hasonlatokkal tegyék hozzáférhetőbbé. Megjegyezzük, hogy a teológiának általában egyik főfeladata ,,analógiák'' (hasonlóságok) találása, hogy emberi értelmünk képzeteihez és fogalmaihoz való kapcsolása által a hittitkokat eszünkkel minél jobban megközelíthessük. Az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek viszonyát a napnak, sugarának és fényének, vagy pedig a kútfőnek, forrásnak és folyónak kölcsönös viszonyával hasonlították össze.

Lassankint azonban eljutottak oda, hogy az ember szellemi életében a Szentháromság képmását lássák. Ebben a tekintetben termékenyítőleg hatott a Szentírás első könyvének az a helye, amely szerint Isten saját képére és hasonlatosságára alkotta az embert (Ter 1,26 sk.). Továbbá Szent János evangéliumának bevezetése, amely a második személyt, Isten Fiát, ,,Igé''-nek nevezi. Természetesen csak lelki szót (igét) lehet rajta érteni. Mi emberek ugyanis, mielőtt egy szót szánkkal kimondanánk, előbb értelmünkkel világos fogalmat kell alkotnunk. Amivel nem vagyok tisztában, arról nem is tudok beszélni. Mielőtt kimondom: ,,ember'', kell hogy megértettem, ,,fölfogtam'' légyen, mit jelent e szó ,,ember'', azaz fogalmat alkossak magamnak az emberről. Ezt a fogalmat lelki szónak nevezhetem s ez megelőzi a kimondott szót. Ilyképpen érti meg Isten is mintegy önmagát; ismeri meg önmagát, az örökkévalóságtól fogva tökéletes fogalmat alkot sajátmagáról, saját lényét fejezi ki egy szellemi ,,Igé''-ben, ,,amely kezdetben volt, és Istennél volt és maga Isten volt'' (Jn 1,1). A mi fogalmaink szegények, tökéletlenek, élettelenek, még legmagasabbrendű szellemi ,,alkotásaink'' is. Isten Igéje összfoglalata saját legtökéletesebb lényének, maga is Isten, Isten Fia; élő, mint maga az Atya-Isten; a személyes isteni Bölcsesség.

Nehezebb volt hasonló analógiát találni a harmadik isteni személy, a Szentlélek származására vonatkozólag. De egészen következetes eljárás volt, hogy e végből másik szellemi tevékenységünkhöz, az akaráshoz vagy szeretéshez fordultak. Az Atya és Fiú kölcsönösen szeretik egymást, s ez a szeretet oly tökéletes módon nyilvánul meg, hogy maga ez a megnyilvánulás is szintén isteni személy. E szerint a Szentlélek, mint a mise hitvallása (Credo-ja) mondja, egyszersmind az Atyától és Fiútól származik. Mintegy a szeretet összekötő kapcsa Ő, tehát az Atya és Fiú, mint egymástól különböző személyek egységéé is. Ezért Isten szeretetének és -- mivel a szeretet minden jó érzületnek alakító ereje és összefoglalása -- egyben szentségének kifejezése is: Szent Lélek, a szentség Lelke. Különösen Szent Ágoston vette alapul az ember szellemi életét a Szentháromságról szóló munkájában e titok magyarázására. S ez nyilván több, mint pusztán kép. Hiszen mi emberek arra vagyunk hivatva, hogy szellemi képességeinkkel egykor a háromszemélyű egy Isten életében résztvegyünk. Ennélfogva bizonyos rokonsági vonatkozásnak kell lennie a mi szellemi tehetségeink és a Szentháromság életfolyamata között.

Ez a gondolat a Szentháromság hittételének életértékeit tárja föl nekünk. A Szentháromság a mi célunk; Isten háromszemélyű életében való részesülés az a cél, amelyre az isteni kegyelem segítségével törekszünk. Semmiképp sem foghatnók föl tehát kegyelmi életünk értelmét, ha a Szentháromságról semmit sem tudnánk. A Szentháromság forrása és célja a mi kegyelmi életünknek. A Szentháromság egyszersmind mintaképe a mi közösségi életünknek is. Benne találjuk meg a személyiség megtartása és a közösségnek való önátadása között a teljes kiegyenlítődést. Mert -- mint föntebb mondottuk -- csak az ellentétes vonatkozások folytán lesznek az isteni személyek egymástól különböző személyekké, tehát egymásravonatkozásuk, -- hogy úgy mondjuk -- közösségi életük folytán. Maga a lét: hármas lét. Három egy-ben, ez minden létnek eredeti képe. A legtökéletesebb létezés: egymáshoz és egymásbanlétezés. Az isteni személy, minden személyes létnek ősi eszményképe, másik személyhez való vonatkozásában valósul meg. Bennünk ez a két törekvés (a személyiség önmegtartása és a közösségnek való önátadása) nagyon gyakran súlyos ellentétbe visz. Istenben minden ellentét kiegyenlítődik. Ezért mi is minden ilyen ellentét legyőzésére csak az Istenben való részesülés, a háromszemélyű egy Istenbe való beleágyazódás által jutunk el. Ez kegyelmi életünk minél nagyobb kifejtése révén történik. A Szentháromság dogmája ezért az élő Isten dogmája. Isten életnyilvánulása tehát a birtoklás, a kölcsönös odaadás, a tökéletes kicserélődés. Isten az élet, amelynek csak árnyékszerű hasonmása minden más élet.