Ha segítek felebarátomnak, akkor miért érzem úgy, hogy kihasznál?

Miért érzed azt?

Mert jó a megérzésed.

A Bibliában bölcs Salamon írta a példabeszédekben, hogy az igaz társ testvérül születik a nyomorúság idején.

Ez a barátod nem igaz barát, mert a bajban nincs ott. Tehát lényeges lenne a kapcsolatot mellőzni.

A segítségnek az adásnak belülről kell jönnie,és lehetőleg úgy adjunk,hogy ne várjunk érte semmit.

Máskülönben üzlet lesz abból,hogy én segítek,te is segíts.

Ebből is láthatjuk,hogy az ember nem tud önzetlenül adni,és főleg nem szeretetből!

Nincs ezzel baj,csak ismerjük fel,hogy nem vagyunk olyan jók mint amilyennek gondoljuk magunkat.

...te is, és az 1. válaszoló is (a többit még nem olvastam el), üzeletszerűen tekint a jócselekedetre, holott Jézus a jerüzsálemi templom udvaráról korbáccsal üldözi ki a kalmárokat, pénzváltókat...árusokat...

...azért hát gondolkodjatok el ezen, nyilván nem krisztusian viszonyultok a segítségnyújtáshoz ti, és ideje ezt tisztázni magatokban...

Sajnos van egy olyan dolog, hogy akinek segítesz, az is úgy tekint rá, hogy viszonoznia illene - viszont valamiért nem akarja vagy nem tudja viszonozni.

Ezért inkább megszakítja a kapcsolatot.

Mondjuk ezzel jobban is jársz, mert legalább kiderül - másrészt az is igaz, hogy sem te, sem ő nem keresztényi gondolkodású.

Még azt sem mondanám, hogy rosszul válogatod meg a barátaidat, hiszen ugyanolyanok vagytok.

A különbség az, hogy te - egy külső ok, pl. Isten miatt - néha-néha segíteni akarsz valakinek, ők pedig idáig (még?) nem jutottak el.

A segítség egy ajándék. Egy irányú dolog. Nem egy csere. Ott rontod el, hogy vársz érte valamit. Vagy azt gondolod, hogy ha te segítesz majd neked is jár segítség.

Akkor segíts ha úgy tudod tenni, hogy ha utána semmi nyoma nem marad, akkor sem bánnád.

Ha tudsz örülni egyoldalúan az egy nagy lépés. És az a furcsa, hogy az egyéi örömben is. Mert ekkor bizonyos értelemben független leszel másoktól, a világtól.