Van-e beleszólásunk az életünkbe? Bűn-e az öngyilkosság? Nem önzőség Isten részéről megteremteni minket?

"senki sem kap több terhet mint amit elbírna"

Pedig ő többet kapott, ő nem bírta el.

Ez bizonyítaná számomra Isten jóságát?

Hadd ne mondjam ki a véleményem isten jóságáról ezek után egy szóban, mert az olyan csúnya lenne, hogy magam előtt is szégyelném.

Kedves Mustafa!

"Mond meg nekem mi örömöt leljek feleségem 27 évig tartó betegségében és öngyilkosságában?"

Ebben semmit. Nem a Te örömöd számít itt... De még csak nem is a Te bánatod és kesergésed, akármilyen keményen hangzik ez.

Neked ezt el kell fogadnod! Punktum.

Mert Isten az Úr, és nem Te ítélsz felette, hanem Ő mindnyájunk felett! De nem is Te szenvedtél, hanem a feleséged! Ők ketten majd megbeszélik ezt. Neked viszont tovább kell élned, tovább kell ezen lépned. Mert amit cisnálsz, annak semmi értelme - leginkább saját magadra nézve nincs értelme! Lehet, hoyg soha nem jössz rá, mi volt a feleséged betegségének az oka, de ebben az állapotodban tuttira nem is fogsz rájönni. Ezért egyvalamivel foglalkozz: hogy a Te életedben mi az ábra, a Te viszonyod milyen Istenhez, az Élethez! Te is meg akarsz halni?! Vagy mit akarsz? Hasztalan szidalmazni azt, aki ezerszer bölcsebb és nagyobb Nálad, és pont azt, akitől Te is várhatnád megváltásodat?

Pár hónapja már írtam Neked vígasztaló szavakat, gondolom más is tett így, de mindez lepreg Rólad és azóta úgy látom, még rosszabb a helyzet... Most nem foglak vígasztalni, mert egy baromság az, amit csinálsz! Mi apró taknyosok vagyunk mind, mi értelme van nagypofával szídni a mindenség Urát? Csak akkor vagyunk valakik, ha Ő felkarol! Fogadd el, hogy ez történt. Én is már elfogadtam olyat Istentől, aminek semmi értelmét nem láttam, sőt azt éreztem, Isten szemét! De ez egy baromság! Ő nem szemét! Pusztán csak annyit láttam be, hogy értelmetlen Őt szídni, mert nincs igazunk és más nem is tud rajtunk segíteni! KÉpzeld el: ez az Isten tud egyedül Rajtad segíteni! Ha ezt belátod és elé állsz, hoyg semmit sem értesz, de segítsen, akkro kapod majd meg a választ. De amíg ilyen menjen a francba isten lelkületed van, addig soha semmit nem fogsz megérteni. Pedig lehet, hogy a legjobb dolgok vannak elrejtve ebben a csomagban is!

Szóval ne sajknáltasd itt magad és ne is szídd az Urat. Ő az Úr és Ő sosem akar nekünk rossazt. De hogy jövünk mi ahhoz, hoyg Őt bíráljuk egy olyan dolog miatt, amit nem is akarunk megérteni?! Meddig akarsz ebben a szarban élni?!

Azt hiszed nem kértem, nem imádkoztam, nem könyörögtem, soha nem volt reményem benne? Segíteni akar??? Ha akart volna seghített volna. De nem akart.

Azt írod a feleséhem szenvedet nem én. Ha a te feleséged szenved az téged hidegen hagy? Vagy pap vagy akinek halványlila fingja sincs arról mi az a feleség. Akivel 33 évet leélsz jóban roszban, egészségben betegségben. Azaz többet betegségben.

Menj a búsba a kegyetlen uraddal együtt. befejeztem.

Persze, hogy szenved az is, akinek a szeretett felesége szenved! Én azt akartam mondani, hogy a feleséged szenvedése, betegsége az ő betegsége volt, amit ő kapott, így az értelmét is ő fejthette meg (ha akarta) leginkább. Nem mindig tudjuk, mások miért szenvednek. Amit Te kaptál, az az a szenvedés, hogy a feleséged szenvedett és Te kérted Istent és nem történt az, amit kértél. Neked most ezzel kell foglalkoznod, ezt kell megfejtened.

Tudom, ilyen helyzetben nehéz tanácsot adni, mert mindenképpen annak a személynek kell megfejtenie a dolgot, aki benne van, hiszen ő rendelkezik a legtöbb ismerettel. Én azt akartam egyértelműen tudomásodra hozni, hogy a hosszas kesergés, Isten szidása teljesen ÉRTELMETLEN ebben a helyzetben! Ez már nem tűnik egy természetes gyászanak, amiben az ember elsírja bánatát és vígaszt keres, hanem átment olyan beteges Isten-bírálatba, amihez egyikünbknek sincs joga és egyikünknek sem válna hasznára. Önmagamnak vagy bárki másnak is ezt tanácsolnám, ha hónapokon keresztül ilyen gyűlölet és keserűség növekedne benne. Oké, akkor önmagamnak mondom, mert egy nagyon hasonló szituban igenis kerültem és igenis így másztam ki belőle:

Girgoy, fogd be a kesergő pofádat, mert ettől neked nem lesz jobb! Isten az úr és te senki vagy hozzá képest, egyszerűen nicns jogot őt bírálni, bármit tesz. Ezerszer igazságosabb, jobb nálad, még ha nem is tűnik annak, de olyan nincs, hogy ő valakit ész nélkül szivat! Igenis, rá kell jönni, hogy miért történt ez. Kérd Istent, hoyg mutassa meg a kivezető utat, hoyg segítsen. Igen, kérted őt és nem úgy történt, ahogy kérted, Istennek oka volt rá, hyog ne úgy történjen, neked pedig az használ üdvösségedre, ha rájössz erre. Isten látta úgy jól, hoyg ez így történjen, most joggal kérheted, hogy mondja meg, miért történt ez és húzzopn ki ebből. Szerettünket elveszíteni kegyetlen fájdalmas, de ha Istent elveszítjük, akkro mindent elveszítünk! Lehet, hoyg nem veszítetted el... Lehet, hoyg nagynak tűnik a hegy, amit meg kell másznod, de ha megmászod, sokkal magasabbra jutsz. Lehet, hoyg egy rohadt nagy özönvíz tart feléd, és az eléf gurított szikla azért ilyen nagy, mert csak akkor kerülöd el a fulladást, ha megmászod. Ha kisebb lenne, megfulladnál. Neked nagyot kell másznod! Nem azon keseregni, hoyg itt van ez a rohadt nagy szikla, amit idegurított Isten, ez a kegyetlen érzéketlen zsarnok! Jól van, keseregj csak, Girgoy, majd elönt a közelgő árvíz! Ahelyett, hogy kimásznál, mert akkor jönnél rá, hoyg ez a szikla azért volt ott!

Mit tudunk mi, mit látunk mi? Semmit! Isten lát mindent! Ha nem látsz, ne Őt szídd, hanem kérd, hogy adjon Neked fényt!

Vizsgáld meg magad: nem gondolod-e úgy, hogy neked járnak a dolgok, hogy Isten azért van, hogy téged szolgáljon, hmm, Girgoy, teljesítse a kérééseidet? Nem jár neked semmi! Rohadt szemét vagy te magad, hatezerszer visszaéltél már Isten jóindulatával! Hányszor voltál engedetlen Vele szemben és most azt hiszed, Ő viszont ugráljon úgy, ahogy te fütyülsz! Hát ki vagy te és ki Ő, ember?! Húzd össze magad Girgoy, ne legyen nagy pofád, mert Istennek hatalmában áll bárkit összetörni, mert senki sem érdemel szép, kényelmes életet! Örülj annak, hoyg még kaptál pár napot, mert erre se vagy méltó! Mit kezdessz ezekkel a napokkal, amiket Isten ad neked ajándékba? Mi hasznosat, mi jüt, mi üdvöst teszel az életedben? Semmit az égadta világon! Akkor minél élnél te is?! Minek vagy életben, mi haszna annak, hogy te létezel, mit adsz cserébe Istennek ezért?! És még te bíráldo Őt, te szídod őt?! Hát mit tudsz te a világról, az életről?! Ki vagy te, hoyg bíráld azt, aki a földet és az eget alkotta?!

Olyan könnyen bírálják az Urat a porbafingó taknyosok, akiknek léte semmi hasznot nem hajt...! Lásd már reálisan a dolgokat, Girgoy! Némulj el, alázd meg magad és borulj le Az előtt, akik előtt az angyalok is leborulnak rettegve! Akkor kérd az Ő segítségét, akkor mond el neki szíved fájdalmát, akkor borulj ki könnyekbe, ha már ezt látod... És akkor fogod megismerni az Ő szeretetét, szelídságát és vígasztalását...

Isten segítsen meg Musztafa! Nem bunkó vagyok, csak segíteni akarok. Hidd el: bárkinek ugyanezt mondanám, önmagamnak is, mert ez a valóság, ezzel kell szembenézni. Nem könnyű, de az egész élet nem könnyű, amíg nem jön az üdvösségünk. Nem az a reményünk, hoyg itt jobb sorsunk lesz, hanem az, hogy odaát lesz jobb sorsunk, ha nem veszítjük el üdvösséget. Ha élni akarunk és kimászunk mindenből, mert ki KELL másznunk a sziklára, ha jön a nagy árvíz!

"az angyalok is leborulnak rettegve"

Na ez az, "rettegve", de akkor miért mondjuk jóistennek, ha rettegni kell előte?

Nem szidom én őtt hosszan, csak egyszerűen elkönyveltem a borsó falrahányásának a hiábavalóságát (ima, könyörgés). Hogy itt hosszan mondtam a véleményem ez a témára vonattkozott. Fell lehet mászni arra a sziklára. Ahogy Jób is felmászott. Kárpótolta is őtt ezért az Ura. De a feláldozott hozzátartozókat ki kárpótolta az elvett életért? Mert az, hogy a tubafa alatt lebzselnek azóta is, az a gyászoló Jób vigasza nem az elpusztított fiaié.

(a tubafával, csak azt akartam jelezni, hogy bármilyen menyországot ígér bármelyik vallás, az csak annyira hiteles, mint egy politikus választási ígérete)

Az a sziklát későn pottyantotta ide. És miért nem annak akinek szüksége volt rá? Annak csak egy kötelet adott meg egy kampót a plafonban.

Nem, nem szidom én őtt, elfogadom, hogy ilyen. Kegyetlen és annyi. Ha ilyen az amikor foglalkozik valakivel, akkor remélem ezentúl hanyagolni fog. És én is őt. Ha egyáltalán van. Remélem, hogy nincs, mert ha van és ilyen akkor valamit nagyon elcseszett. Mert a világ folyása is erre utal. Egy tökéletes teremtése nem lehet tökéletlen. A világ pedig az.

Lehet egy teremtés filozófiája az, hogy teremtek magamnak olyan kutyákat aki nyalni fogják a csizmám talpát amikor beléjök rúgok?

Ez még emberi gondolkozásnak is durva, nemhogy isteninek.

Ha lekönyveled Istent ilyennek, akkor nem is fogsz rájönni, hogy Ő nem ilyen, pedig Ő nem ilyen. És én nem úgy jöttem rá erre, hogy ebben akartam hinni, hanem ugyanúgy indultam, mint Te. Egy érthetetlen dolog előtt álltam, amikor úgy láttam, tök jót kérek és Isten mégsem teljesíti, de ebből én baromi nagyot szívtam! Persze, mondhattam volna, akkor Isten kegyetlen zsarnok, nem törődik velünk, úgy mint Te. De nem ezt mondtam. Még csak azt sem, hogy biztos jó Isten, csak én nem látom. Annyit éreztem csak, hogy semmit nem értek, de ha választani kell, hogy a szeretett lányt veszítsem el vagy Istent, akkor inkább a lányról mondok le! Igen, rohadt neház volt, de megéreztem, hogy ha Istennek fordítok hátat, akkor mindennek vége! És ezután tudod, mi történt? Nem valami elméleti sápadt reménységgel, hanem valóságosan is megmutatta Isten, hogy Ő jó és mennyire szeret! Teljesen össze voltam törve, de amint döntöttem, hogy inkább a lány vesszen, mint Isten, olyan vígaszt, szeretetet és örömet éreztem, mint még soha!

És amikor megvígasztalódtam, utána szépen józanul helyreálltak a dolgok. Megértettem, hoyg így volt a jobb, és nem veszítettem el semmi jót, csak nyertem a dolgon. De ehhez sokat kellene mesélni, a lényeg, hjoyg nem valami erőltetett utómagyarázatot találtam a dolgokra, hanem Isten szépen tisztán és világosan megmutatta, hoyg miért döntött így kérésem ellenére, én pedig beláttam, hoyg nagyon-nagyon igaza volt!

De folytatom, halt meg gyermekünk is! Még az anyaméhben, de már azt is gyermeknek tekintjük. Az is kemény volt, és elsőre persze, hogy az ember nem ért semmit, csak a kemény csapást érzi. Ahogy ezen keseregtem, megint jött egyből a vígasz, mert Istentől vártam a segítséget, a csapás megmagyarázását. És a Biblia ott nyílt ki, ahol Jézus azt mondja: "Engedjétek hozzám a gyermekeket." És valójában ez történt. Mert tudod, tapasztaltam én már sokmindent, a Mennyek országa nem valami ködös ígéret vagy mézesmadzag vagy sápadt reménység, hanem egy KŐKEMÉNY TÉNY! Valóságosabb az, mint a mi árnyékvilágunk! És Isten szerett volna egy kisgyermeket a mennyben, akit tudom, hoyg nem vesz el tőlünk, hanem meg lesz a maga örömteli szerepe, ha már ott vagyunk. Biztos, hoyg valami különleges jó terve van vele és ez reményt ad, mégpedig nem kicsit. Mert Isten a legszilárdabb megbízhatósággal teszi a jót. Biztos vagyok benne, hogy fogok még a gyermekemmel találkozni, akit Isten megőrzött ilyen ártatlan léleknek, hogy majd mégnagyobb örömünk legyen az Örökkévalóságban. Isten jó, Benne lehet bízni, és sokkal jobban rálát a dolgokra, mint mi.

Hidd el: az igazi tragédia az elkárhozás. Ha az ember is a valóságnak megfelelően látná a dolgokat és nem szűk, sötét tévelygésekben élne, önmaga vállalná a rövid ideig tartó szenvedéseket, csapásokat, ha ez az ára annak, hogy a lelke ne vesszen el és jusson örök kárhozatba! Mi nem látjuk jól a dolgokat. Mert ha minden rendben van küldőleg, az nagyon sokszor azt jelzi, hogy az ember szépen haald a kárhozat futószalagán...

De mindenkinek a maga döntése az, hogy a fény vagy a sötétség felé fordul.

Mondok mást is. ismertem egy papot, nagyon jó fej pap volt. A kommunizmus alatt ellenálló volt. Egyszer sétáltatta az unokaöccsét babakocsiban. Megállt mellette az a bizonyos autó, kiszállt belőle 2 ÁVOs, szó nélkül megfogták a kisgyereket és a falhoz csapták úgy, hogy a szeme láttára loccsant ki az agyveleje! És mit mondott erre a pap: "Ettől legyek ateista?"

Egyéb megjegyzést nem fűzött hozzá, én sem fűzök, mert ennek az embernek valódi hite volt. Megkínozták, vallatták, kirúgták az egész fogsorát, eltörék a csipőcsontját, hogy élete felét sántán, bicegve élte le. És annyit mondott: most mrá legalább nem fáj a fogam, mert mind mű. És a puszta földön szeretett a legjobban aludni, mert a kemény felület után jobban tudott járni. De többször kirabolták, ellopták a kocsiját és hasonló csapások is sújtották. És szídta Istent? Nem, sőt szolgálta, pap volt, nagyon jó pap. Ezt hívják hitnek. Ő tudta, hogy miben reménykedik, hogy milyen világ fog jönni a jelen világ után és ezt hirdette vidáman (kifejezetten jó humora és hihetetlen bölcsessége volt). Hol vagyunk mi ezekhez képest? Pedig ilyeneknek kellene lennünk, győztesnek a világgal szemben az örök élet reményében!