Van-e beleszólásunk az életünkbe? Bűn-e az öngyilkosság? Nem önzőség Isten részéről megteremteni minket?

Zitus, Jób könyve a Biblia legrosszabb könyve, ez egy félresikerül pedagógiai célzatú mű. Jób szenvedéseért nem az úr tehet, ő csak hagyja, szabad kezet ad a gonosznak. Magyarul ezt úgy mondják: - nem sz..tam a kútba csak mellé és beesett.

Fogadás volt két hatalmas között a nyomorult kárára. Vagy próba? Kinek és minek, ha isten mindenható akkor nincs szüksége próbára tenni senkit, mert előre tisztában van az eredményel. Vagy mégsem? Akkor miért is a nagy hódolat? Csak félelemből, mer kellemetlen is lehet?

Nemrég olvastam egy elsőre elég radikálisnak, viszont valójában nagyon igaz gondolatot:

Aki aggódik vagy Istent szídja az őt (vagy másokat) ét csapások miatt, az egyszerűen nem látjól, annak a lelki szeme, az értelme homályos, nem a valóságot látja!

A valóság az, hogy Isten mindent a mi javunkra tesz, mindig gondot visel ránk.

A tolószék is a mi javunkra van, ezt rengeteg hívő tolószékes belátta már. Az egyikük akkor ébredt ennek tudatára, amikor először sokat imádkozott a gyógyulásért, de ennek elelnére nem gyógyult meg, de egyszer volt egy pillanat, amikor kirakták egy ágyra s zékből, amelyiken több más egészséges ember is feküdt/ült és beszélgetett és egy pillanatra teljesen úgy érezte, nem különbözik semmiben a többiektől. És most jön a meglepő fordulat: ezt nem örömként élte meg, mert azt érezte, most megszünt az a szoros Istenre való utaltsága, az a meghitt intenzív élő hit, amit eddig érzett! Egy nagyobb dolgot veszített el! Ezután nem akart már meggyógyulni...

Jézus nem valamiféle retorikai túlzást alkalmazott akkor, amikor azt mondta, ha a szemed visz kísértésbe, vájd ki, mert jobb fél szemmel üdvözülni, mint 2 szemmel elkárhozni! Ő nem költő vagy szónok volt, hanem a legkeményebb realitásokról beszélt. Arról, hogy - még ha nem is csonkítják meg magukat az emberek - akkor is egy fontos testrész elveszítése is megéri, ha így elkerüljük a kárhozatot. Számos ember futószalagon erőfeszítés nélkül rohan a kárhozatba, akik épek, egészségesek, mindenük megvan. És nem képes az üdvösségért áldozatot hozni. Igen, Isten kegyelme, ha valakinek Ő Maga ad olyan defektet, betegséget, ami biztosítja, hogy az illető még jobban Rá legyen utalva Istenre, megtanulja hordozni a keresztet, elfogadni alázattal, amit Isten ad. Mert Isten nem adna ilyet, ha másképp elkerülhető lenne a kárhozat. Keményen hangzik, de így van.

Egy szerzetes is volt, aki sokat betegeskedett, aztán egy jó ideig egészséges volt. Megijedt, hogy Isten már nem is törődik vele...

Elsőre furcsán hangzanak ezek, de Isten nem csak a mi földi életünk viszonyaiban gondolkodik, hanem az örök életben. Bármi betegség, baj ér minket ezen a rövid földi életünkben, az sosem tartós, előbb-utóbb véget ér, megszünik. Ha egy ideiglenes szenvedés biztosítja nekünk az örök boldogságot, akkor egyszerűen józanul mi is ezt választanánk, ha Isten szemével néznénk, mint azt, hogy egy rövid ideig boldogok vagyunk a földön, de ennek a vboldogságnak is vége szakad és utána végnélküli szenvedés jön ránk! Isten soha semmit nem tesz igazságtalanul, ez a valóság!

Ha jól tudom, remete szent Pál volt aki visszarakta a sebeibe az onnan kihullot férget. Szerintem ez beteges volt nem szent. Nagy baj az agy baj. Oszlopos Szimeon kutya hasznos volt az emberiségnek csak azért mert isten dicsőségére egy oszlop tetején csűcsült.

Girgoy, utosló válaszodból arra következtetek, neked más sem szemeid, sem kezeid nincsenek és a billetyűzetet is a fogaid közé (ha már azokat is ki nem húzattad torkosság bűnére preventíve) vett ceruzával pötyögteted.

Vagy olyan vagy mint a dzsihádista vezető aki másra felköti a szerkezetett, de ő maga biztonsáos távolságból figyeli a robbanást?

Ha értéktelennek tartod az életed, akkor talán változtatnod kellene rajta. Kérdés, hogy mit tudsz és mit akarsz rajta változtatni.

Egyébként ez lehet depresszió is. A depresszió okozhat magadba fordulást, hasonló kérdéseken való elmélkedést, miközben távolabb kerülsz a valóságtól, a szociális közegtől. Véletlenül nem vagy magányos?

15-"Talán azért,mert nem vagyok boldog. Ami múlandó.

Akkor azért,mert nem vagyokelégedett."

A boldogság valóban mulandó,illetve csak röpke pillanatok azok.

De hogyan is lehetnénk bóldogok,ennyi szenvedés láttán ami körül vesz bennünket a világban.Ha egyáltalán ki látunk magunkból,mert az a lényeg,hogy ne magunk körül forogjunk.

Az élet attól lesz értékes,ha Istent=Életet beengedjük az életünkbe-mi több átadjuk az irányítást,és mindent rábízunk,hogy Ő legyen a cselekvő.

Én is haszontalannak éreztem magam,mert hamar rokkantságira kerültem,és ez miatt nem sokat dolgoztam.

De mégis csak Ő a gondviselő,és mindenkiről gondoskodik,ha nem is úgy ahogy azt az ember várja.

De Ő tudja kinek mi válik javára,lelki szellemi fejlődése érdekében.

Mert az Isten gondolata nem az ember gondolata,és azt kell elfogadni amit hoz az élet,és az elfogadáshoz kérni az erőt.És akkor a borúból derű lesz,mert a kegyelem tágítja alakítja tudatunkat,és más lesz értékrendünk.:)

Kedves Mustafa! Nem pontosan arról szól a történet, hogy a kihullott férgeket visszategyük a sebre (ez valóban kicsit erős), hanem arról, hogy ha nem tehetünk a férgek ellen, akkor elfogadjuk. Elfogadjuk azt is, h avannak és örülünk annak is, ha nincsenek. De minden szenvedés, csapás olyan lehetőségeket hordoz, amik előrébbviszik az embert. Ezt tapasztalatból mondom, mert képzeld, én is szenvedek, de nem morgok és szídom Istent, hanem eddig még mindig rájöttem, mi ezeknek az értelme, megtanulom a leckét, és azután mindig hatalmas ötömök érnek!

Olyan ez, mint amikor kapsz egy ajándékot becsomagolva, az életben minden így érkezik. 2 lehetőséged van:

1. Ránézel: mi ez a szar szürke papír átkötve? Eh, ezt nem lehet kibontani. Ilyen szart kaptam, nem lehet vele semmit kezdeni, a küldő mindig csak ilyen szarokat ad, nem szeret engem, gyötörni akar, utálom! És moroghatsz életed végéig anélkül, hogy egyetlen csomagot is kibontanál, egész életed egy morgás, pedig bitztos rengetegen mondták már, hogy fogadd el a cosmagot és bontsd ki, de nem, te morogsz, dúlszfúlsz, mindenki utál téged, stb...

2. Hű, a küldőről tudom, hogy szeret, mit csomagolhatott ebbe a papírba? Bontom, bontom, eh itt nehéz, hozok egy ollót, nyissz, bontom, bontom tovább... kész! Azta de szép van benne! :) Köszönöm az ajándékot, még több ilyet!

Szia Musztafa!

Valóban nem könnyű,de azt tapasztalom,szükebb tágabb környezetemben,hogy senki nem kap több terhet mint amit elbírna.

Mert nem az embernek kell azt vinni,hanem az Istenre bízni,és megadja az erőt.Illetve Ő viszi.

"jöjjetek hozzám kik megfáradtatok,és megterheltettetek,és Én megnyugosztlak benneteket,és megláthatjátok az Én igám künnyű,és az Én terhem gyönyörűséges".

Úgye el sem tudja képzelni az ember,hogy ez lehetséges,mert test szerint gondolkodunk.

De az Isten lelkiekben szól a lélekhez.

A beteg ápolás nem könnyű,tapasztalatból tudom,de sok mindent tanultam azáltal,türelmet áldozat készséget,empátiát.

Amit kapunk arra van szükségünk,lelki-szellemi fejlődésünk érdekében,ezt bizton állíthatom,mert Isten tudta,és akarata nélkül még a hajuk szála sem görbül.

Persze ezt nem így érezzük,a nehézség a nemértés közepette,ezért van Hit-ből,hogy az Isten jó.

És megkapjuk a bizonyságot is.