Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Hogyan keresztelkedjek meg,...

Hogyan keresztelkedjek meg, ha a keresztség számomra mély jelentőséggel bír, viszont egyházhoz nem akarom magam elkötelezni?

Figyelt kérdés

Számomra azért fontos a keresztség (felnőtt vagyok, még kereszteletlen), mert ez pl. egy jel az mellett, hogy Jézust követem, illetve ugye Ő ezt parancsba is adta.


Viszont nem akarok egyházhoz elköteleződni.


Ha sorba veszem az egyházakat, akkor a római katolikus egyházban az fogott meg, hogy közel egyformán hangsúlyozza a hit ÉS tettek fontosságát. Nem predesztinál, stb. Viszont az nem tetszik, hogy Máriához vagy rajta keresztül kellene imádkozni, illetve talán komolyabban veszik azt, ha valaki elmaradozik a misékről.


Nem azért lógnék a misékről, mert nem tartom fontosnak, hanem olyan a munkabeosztásom...hogy nagyon ritkán jutnék el misére.

Továbbá az nem tetszik még, hogy kell egy pap, aki feloldoz a bűnök alól, mikor a Bibliában benne van, hogy Isten és ember közt Jézus az összekötő kapocs, nincs szükség másra.


Mit tudnék tenni ilyen esetben?


Légy szíves ne offoljátok szét a témát.


Ha vannak kérdéseitek, amiket megválaszolva konkrétabban tudnátok válaszolni, írjátok meg azokat is és válaszolok én is.


Számomra nagyon fontos ez most.

Belülről jön, belső vágyódás, ha mondhatom így.


2013. szept. 28. 16:13
1 2 3 4
 31/33 anonim ***** válasza:

Akkor bemész a római katolikus templomba, jársz vagy fél évig oktatásra, aztán megkeresztelkedsz. Tetszik, vagy nem tetszik? Ha már eleve ez nem tetszik, az nem tetszik, akkor ne menj oda. Mi a kérdésed? Ha az, hogy kinézik-e, aki nem jár minden vasárnap templomba, a válaszom az, hogy nem. Édesanyám katolikusnak vallja magát, és egy évben háromszor-négyszer megy kb. a templomba.


Kinek akarsz megfelelni? Istennek, vagy az embereknek?

A katekizmus áll legközelebb hozzád, de nem tetszik, hogy Máriához imádkoznak, szobrok előtt borulnak le, nem tudsz részt venni minden vasárnap a misén, amit a katekizmusba nagyon is benne van, akkor meséld már el, hogy melyik része áll hozzád legközelebb? Csücsülj le, aztán szedd össze magad, mert szét vagy csúszva.


Szia

2013. szept. 29. 17:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/33 KZitus ***** válasza:

Szervusz


Úgy keresztelkedj meg mint Jézus. Az odavezető utat leírta a Máté 28:17-20-ban.


Üdvözlettel: Zita

2013. szept. 30. 18:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/33 anonim ***** válasza:

Szia!

Katolikus vagyok, nem olvastam végig az összes választ, csak a te hozzászólásaidat, és a válaszom az, hogy mindezekért egyáltalán nem leszel kinézve, vagy aki kinéz, annak a katolikus gondolkodásmódja megkérdőjelezhető szerintem. :) De az egyház 5 parancsában van szabott időtartam: 1 évben egyszer gyónj és áldozz. Szerintem ez azért egyáltalán nem tarthatatlan.

Viszont szerintem, ha még csak ott tartasz az útkeresésben, hogy szimpatikus, meg ez áll hozzád a legközelebb, de van benned egy csomó "de" is, a keresztség előtt mindenképpen érdemes lenne felkérni magadnak egy JÓ lelkivezetőt, sajna nem vagyok jártas annyira a témában, de úgy tudom, hogy lelkivezető világi személy is lehet, viszont neked szerintem mindenképpen jó lenne, ha papot választanál, vagy teológiát tanult embert. Ha tudsz a közeledben olyan papot, akit sokan szeretnek, akkor érdemes elmenni a miséjére, ha közel áll hozzád, amit mond, és utána fel lehet kérni. De lehet, hogy neked épp egy olyan pap lesz szimpatikus, aki nem az a mindenki kedvence típus. (Sokszor tapasztaltam már, hogy gyakran a kicsit felületes szentbeszédektől "olvad a nép", amik szépek-szépek, de nem érzem alattuk azt, hogy itt most a lelkem nagyon mély bugyraiban matatunk, ami néha kicsit nehéz, de igazán építő is egyben.)

Mindenesetre egy lelkivezető szuper dolog, és nem kell tartani tőle, szerintem neked kifejezetten jól jönne, de szívem szerint mindenkinek ajánlanám.

2013. okt. 1. 17:37
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!