Ha egy 1300-as évekből származó magyar nyelvű Bibliában szerepel Isten neve:JEHOVA (így), miért mellőzik ma a vallások?

Az 1300-as években nem is volt még magyar nyelvű Biblia...

Egyébként nem a magyar fordítás a mérvadó, hanem az eredeti héber, arám és görög. A görög szöveg, amelyen az Újszövetség íródott, EGYETLEN EGY HELYEN SEM használja a Jehova szót.

Üdv.

Az első magyar nyelvű bibliafordítás feltehetően 1420 és 1430 között született Tamás kamanci oltáros pap és Újlaki Bálint belcsényi plébános munkájaként. Ez az úgynevezett „Huszita Biblia”.

Károli Gáspár fordította le először a teljes Bibliát magyarra, az eredeti (óhéber és ógörög) Bibliát fordította, de munkájához felhasználta Luther német Bibliáját. 1590-ben kerül kiadásra. Ezt a fordítást 1908-ban revideálta a Brit és Külföldi Bibliatársulat, ez a változat ma használatos Károli-Biblia. f [5]

Itt bővebben olvashatsz róla: [link]

Attól, mert korban közelebb voltak Jézushoz, még nem azt jelenti, hogy képesek is voltak a pontos fordításra. Bár a JHVH nevet nem találom benne (ez vajon miért egyértelműen Jehova neked?), de a cikk objektíven leírja a fordítókat és a keletkezést.

Kedves Kérdező!

"Bocsánat néhány évet tévedtem, persze az eredeti a mérvadó, de akkor miért volt ott az isteni név? Kicsit ha gondolkodunk, 500 év... Akkor azok a Bibliák pontatlanok?"

Szó sincs róla, a mai Károlyban is megtalálható Isten neve (pl. Zsolt. 83:19), igaz jóval kevesebbszer, de azért nem sikerült teljesen kiírtani belőle. Sőt, az 1982-ben kiadott American Standard fordításban közel 7000 helyen szerepel az Isteni név, akkor nem logikus , hogy inkább azok a mai fordítások a pontatlanok, nelyekből ki lett törölgetve Isten neve?

Leírja azt a Bibliát, hibáival együtt, amiről szó van.

De akkor ha nem elég a válasz és mindenképpen igazolni akarod a Jehova nevet, akkor menj el egy királyság terembe és kéz, de előtte használd nyugodtan a google-t.

"A Jehova (יְהֹוָה) szó és kiejtés egy nyelvészeti furcsaság, mely egy helytelen értelmezés és olvasat eredményeként jött létre[1] a 16. század elején, mivel a kor keresztény héber grammatikusai még nem voltak teljes mértékben tisztában a héber olvasatok rendszerével. (Az első keresztény héber nyelvtan Johannes Reuchlin 1526-ban megjelent De rudimentis hebraici című munkája volt.) A szó 1520-ig nem volt ismert, ekkor vezette be Galatinus, amit azonnal meg is támadtak nyelvészeti, valamint történeti-teológiai alapokon.

A héber bibliaszöveg hagyományozási tradíciójának egyik alapja, hogy a szövegben szereplő valamennyi szó kap pontokat. A szövegben vannak olyan szavak, melyeknek más az olvasatuk (qeré), mint ahogyan le vannak írva (ketív). Ezekben az esetekben az olvasandó szó magánhangzói (pontjai) kerülnek a szövegbe írt „helytelen” alak alá, míg a a szó „helyes” írott alakja a margón szerepel. Ekkor a szövegben a szó alatt található magánhangzókat és a margón szereplő mássalhangzós alakot kell összeolvasni – ez lesz a helyes olvasat. (Másként: a javítás a szövegben lévő helytelennek tartott alak megváltoztatása nélkül úgy történt, hogy a helyes szót megbontották: mássalhangzói kerültek a lapszélre, magánhangzói a rontott alak alá. A szövegben eredetileg található szónak tehát nincsenek meg a magánhangzói. Az így kapott – immár kipontozott – szövegbeli alak neve scriptio mixta vagyis kevert írás és egybeolvasása súlyos hiba. (Legegyszerűbben onnan ismerhetőek fel, hogy a héber olvasás szabályi szerint kiolvashatatlanok, de a szövegben lévő szó felett mindig ott áll a lapszéli jegyzetre utaló circellus masoreticus, a maszoretikus köröcske is: ° .)

E jelenséget a héber nyelvészet כְּתִיב קְרֵי ketív qeré-nek nevezi – körülbelüli fordítása: írva van [de] olvasd [másként]. E ketív-qerékből rengeteg van, túlnyomó részük egyszerű helyesírási variációkat (pl. י j / ו w variációkat) tartalmaz.

Azoknál a szavaknál azonban, amelyek tömegesen fordulnak elő, az olvasandó szó magánhangzói ugyan továbbra is bekerülnek a szövegben lévő szó alá, a lapszélre azonban a helyes mássalhangzós alakok már nincsenek kiírva, mivel úgy vétetik, hogy azokat mindenki tudja. Ennek neve qeré perpetuum – állandó qeré, állandó olvasat. Ilyen szó Jeruzsálem héber neve, a hí ő nőnemű személyes névmás a Tórában és még néhány más szó, és ide tartozik az istennév is.

A zsidóságban a יהוה jhvh-t tiszteleti okokból (és a VII-dik parancsolat értelmében) nem ejtették, azt csak az engesztelés napja alkalmával mondhatta ki a főpap a Szentek Szentjében. Helyette az אָדוֹן ádón úr szóból képzett אֲדֹנָי ʾădōnāy: Adonáj Úr, Uram, Urunk szót ejtették. (Mindig hosszú á-val, a rövid ă-s forma אֲדֹנַי ʾădōnăy: adonaj a szó egyes szám 1. személyű י ַ- -ăj enyém birtokraggal ellátott alakja, jelentése uram és mindig emberre vonatkozik. Az Adonáj vagy ennek pauzális (pluszhangsúlyos) alakja, vagy egy külön tiszteleti י ָ- áj raggal van ellátva, de ebben az irodalom nem egységes.)

Az אֲדֹנָי Adonáj magánhangzói ְ ֹ ָ ə-ó-á tehát bekerülnek a יהוה jhvh alá (az ֲ „ă” nem más, mint a svá („ə”) ְ álef alatti formája): így jön létre a kevert írású יְהֹוָה yəhōwāh alak, aminek téves egybeolvasása eredményezi a Jehova szót.

A zsidóságban az istennév szentsége már korábban áttevődött az Adonáj-ra is, így jelenleg többnyire a הַ‏‏שֵּׁם hassém, moder kiejtéssel: ha-Sém a Név szót ejtik helyette.

A kereszténység is az Adonájt vette át. A görög Szeptuaginta fordításában helyén a κυριος küriosz (görögül: Úr) szót találjuk, a latin Vulgátában pedig az ugyancsak Úr jelentésű Dominus-t.

A Jehova ejtéssel további probléma, hogy a szó így héberül megfejthetelen lesz, illetve értelmetlen (sőt bizonyos értelemben blaszfémikus) jelentést ad ki, alakilag ugyanis egy fordíthatatlan nőnemű(!) qal particípium passzívum lesz. Ugyancsak probléma, hogy míg ezt az alakot kiemelték, addig az alább következőt nem."