Miért a "legtámadottabb" vallás a Jehova Tanúi?

De Katy, én nagyon megértem amiket mondasz. Komolyan. De azt honnan tudod, hogy akit méltánytalanul kitesznek a szervezetből, az megérdemli? Most nem arról van szó, hogy akit kitesznek mennyire máltányos az ítélete, hanem arról, hogy akik nem köszöntitek, azt milyen szemmel nézi Jehova? Hiszen senkiért nem a vének felelnek, hanem mindenki maga ad számot a maga döntéseiről. Ezt ti is így tanítjátok, vagy nem? Tehát ha egy tesvéredet úgy közösítik ki, hogy nem tudod, vagy nem tudjátok, hogy mi az ok, és ha tudjátok is, azt nem, hogy igaz e, akkor vajon nem tekint e rátok Jehova úgy, mint akiket nem is ismer? Mert ha valakivel úgy bántok, ahogy...az olyan, mintha velem cselekednétek meg azt. :o) Mondja Krisztus.

nem érzed úgy, hogy más dönt helyetetek, de a felelőség rajtatok van?

Látom helyre kell rakni néhány félreértést és félremagyarázást a kiközösítéssel kapcsolatban. Egyesek szeretik bírálni a Tanúk Írás szerinti eljárását, ezért válaszolnák annak a kedves válaszolónak, akik hosszan ecsetelte, hogy szerinte hol "hibázunk" ennek kapcsán.

Fegyelmezés, amely békességes gyümölcsöt terem

„Egyetlen fegyelmezés sem látszik pillanatnyilag örvendetesnek, hanem keservesnek, utóbb mégis mindig békességes gyümölcsöt terem, azaz igazságosságot” (Zsidók 12:11).

Nem túl szigorú eljárás kiűzni valakit és aztán nem is beszélni vele?’ Ez a nézet tűnt ki egy bírósági eljárás során, amely egy olyan nőt érint, akit olyan szülők neveltek fel, akik Jehova Tanúi voltak. Amikor később a szüleit kiközösítették, ő levelet írt a gyülekezetnek, amelyben közölte, hogy megválik a gyülekezettől. A gyülekezetet ennek megfelelően egyszerűen tájékoztatták, hogy az illető nem Jehova tanúja többé. Ez a nő elkötözött, de évek múlva visszatért, és úgy tapasztalta, hogy helybeli tanúk nem társalognak vele. Így a bírósághoz fordult. Mi volt a bírósági végzés, és hogyan érinthet ez téged? Háttér gyanánt nézzük meg, mit mond a Biblia a kiközösítésről.

Mire szolgál a kiközösítés?

A legtöbb hű keresztény lojálisan támogatja Istent és igazságos törvényeit (1Thessalonika 1:2–7; Zsidók 6:10). Olykor azonban valaki letér az igazság egyenes ösvényéről. Például a vénektől kapott segítség ellenére megbánás nélkül áthágja Isten törvényeit. Vagy megtagadja a hitet hamis tanok hirdetésével, vagy elkülöníti magát a gyülekezettől. Mit kell tenni ilyen esetben? Ilyen esetek megtörténtek már az apostolok életidejében is; ezért nézzük meg, mit írtak ők a Bibliában erről.

Midőn a korinthusi gyülekezetben egy férfi megbánás nélkül erkölcstelenné lett, Pál a következőket mondta a gyülekezetnek: „Ne keveredjetek annak társaságába, akit bár testvérnek neveznek, de parázna, mohó, bálványimádó, gyalázkodó, részeges vagy zsaroló, az ilyennel még együtt se egyetek” (1Korinthus 5:11–13). Ugyanígy kellett viselkedni az olyan hitehagyottakkal szemben is, mint Himeneus: „A szakadást okozó embert egy vagy két figyelmeztetés után kerüld, hiszen tudod, hogy az ilyen ember letért az útról és vétkezik” (Titus 3:10, 11; 1Timótheus 1:19, 20). Ez az elkerülés helyénvaló volt olyanokkal szemben is, akik elhagyták a gyülekezetet: „Közülünk váltak ki, de nem voltak közülünk valók; mert ha közülünk valók lettek volna, velünk maradtak volna. De kiváltak, hogy nyilvánvalóvá legyen, hogy nem mind közülünk való” (1János 2:18, 19).

Az ilyen remélhetőleg megbánást tanúsít majd, és aztán vissza lehet fogadni őt (Cselekedetek 3:19). De vajon időközben tarthatnak-e fenn vele a keresztények korlátozott kapcsolatot, avagy szigorúan kerülniük kell? És ha igen, miért?

Teljesen elszakadni?

A Krisztus követői általában nem tartják távol magukat az emberektől. Normális kapcsolatot tartunk fenn szomszédainkkal, munkatársainkkal, iskolatársainkkal és másokkal is, és tanúskodunk nekik, még ha azok ’paráznák, mohók, zsarolók, vagy bálványimádók’ is. Pál azt írta, hogy nem kerülhetjük el őket teljesen, ’máskülönben ki kellene mennünk a világból’. Rámutatott azonban, hogy egészen más a helyzet, ha egy „testvér” él úgy, mint ezek: „Ne keveredjetek annak a társaságába, akit bár testvérnek neveznek, de (visszatért az olyan útra) az ilyennel együtt se egyetek” (1Korinthus 5:9–11; Márk 2:13–17).

János apostol írásaiban hasonló tanácsokat találunk, amelyek hangsúlyozzák, milyen szigorúan kell kerülni az ilyeneket: „Mindannak, aki előre tolakszik és nem marad meg Krisztus tanításában, nincs Istene . . . Bárki megy is hozzátok és nem ezt a tanítást viszi, soha ne fogadjátok be otthonotokba, ne is köszöntsétek őt. Mert aki köszönti azt (görögül, khai’ro), részes annak gonosz cselekedeteiben” (2János 9–11).

(János a khai’ro szót használja, amely olyan üdvözlés volt, mint a „jó napot” vagy „szervusz” (Cselekedetek 15:23; Máté 28:9). János nem az a·spa’zo·mai szót használja (mint a 13. versben), amelynek jelentése „karjaiba zárni, így üdvözölni, szívesen, kedvesen fogadni”, de nagyon bensőséges üdvözlést is jelenthet, megöleléssel (Lukács 10:4; 11:43; 1Thessalonika 5:26; Cselekedetek 20:1, 37). A 2János 11 utasítása tehát helyesen jelentheti, hogy még „szervusz”-t se mondjunk az ilyeneknek.)

Miért helyénvaló még ma is az ilyen szigorú álláspont? Nos, gondolj csak vissza arra, hogy az Isten Izraelnek adott törvényében milyen szigorú előírások voltak a bűnösök eltávolítására. Különféle komoly ügyekben a szándékos törvénysértőt ki is végezték (4Mózes 15:30, 31; 3Mózes 20:10). Ha ez megtörtént, a többiek, sőt még a rokonok sem tudtak többé beszélni a halott törvénytaposóval (3Mózes 19:1–4; 5Mózes 13:1–5; 17:1–7). Noha azok az akkori izraeliták normális emberek voltak, a miénkhez hasonló érzelmekkel, tudták, hogy Isten igaz és szerető, és hogy az ő Törvénye az erkölcsi és szellemi tisztaságukat védelmezte. El tudták hát fogadni, hogy a gonosztevőktől való teljes elkülönülés alapvetően jó és helyes dolog (Jób 34:10–12).

Mi éppen olyan biztosak lehetünk abban, hogy Isten rendelkezése a bűnbánatot nem gyakorló kiközösítettel való kapcsolat megszakítására a védelmünkre szolgál: „Távolítsátok el azért a régi kovászt, hogy új tésztává lehessetek, aminthogy kovásztalanok vagytok” (1Korinthus 5:7). Olyan személyeket is kerülni kell, akik önszántukból elhagyták a közösségünket; s ez megvédi majd a keresztényeket a hűtlenek esetleges bíráló vagy értelmetlen kijelentései, vagy bármilyen véleményei ellen (Zsidók 12:15 16).

De mi a helyzet a rokonokkal?

Isten minden bizonnyal tudatában van, hogy a gonoszt cselekvőktől való elkülönülésre vonatkozó igazságos törvényének végrehajtása gyakran rokonokat is érint és kihat rájuk. Mint előbb már említettük, ha egy izraelita bűnöst kivégeztek, többé még családi kapcsolat sem volt lehetséges az illetővel. Valójában, amikor egy fiú részeges és falánk volt, a szüleinek ítéletre kellett vinniük őt, és ha nem tanúsított megbánást, nekik is részt kellett venni a kivégzésében, hogy ’kitisztítsák a gonoszt Izrael közül’ (5Mózes 21:18–21). Érthető, hogy ezt nem volt könnyű megtenniük. Képzeljétek el, hogy mit éreztek a gonoszt cselekvőnek a fivérei, nővérei, vagy a nagyszülei is. Az igazságos Istenükhöz való lojalitásuknak a családi gyengéd vonzalom elé helyezése azonban életmentő lehetett számukra.

Emlékezzünk Kóré esetére, aki vezéralakja volt annak a lázadásnak, amely az Isten Mózes által gyakorolt vezetése ellen irányult. Jehova tökéletes igazságában látta, hogy Kórénak meg kell halnia. De azt tanácsolta minden lojálisnak: „Kérlek, távozzatok el ez istentelen emberek sátrai mellől, és semmit se illessetek abból, ami az övék, hogy el ne vesszetek az ő bűneik miatt.” Azok a rokonok, akik nem szívlelték meg az Isten figyelmeztetését, meghaltak a lázadókkal együtt. Kóré rokonai közül azonban néhányan bölcsen a Jehova iránti lojalitás mellett döntöttek, ami megmentette az életüket és jövőbeni áldásokhoz vezetett (4Mózes 16:16–33; 26:9–11; 2Krónika 20:19, Károli).

Ha valakit elszakítanak a keresztény gyülekezettől, az nem jelent azonnali halált; a családi kötelékek tehát fennmaradnak. Így a kiközösített vagy elkülönült férfi még otthon élhet keresztény feleségével és hűséges gyermekeivel. Normális családi tevékenységük és egymáshoz való ragaszkodásuk tovább folytatódhat, mivel a kiközösítés azt nem szünteti meg. Természetesen az Isten ítéletének és a gyülekezet eljárásának tiszteletben tartása arra a felismerésre indítja a feleséget és a gyermekeket, hogy az apa magatartása és kiközösített volta megszüntette a köztük levő szellemi kapcsolatot.

A helyzet különbözik ettől, ha a kiközösített kívül él a közvetlen családi körön. Ez lehetővé teszi, hogy azzal a rokonnal csak keveset vagy egyáltalán ne tartsanak kapcsolatot. Még ha maradt is olyan családi ügy, amely ritka érintkezést követel, ezt bizonyára teljesen a minimumra lehet csökkenteni a következő isteni alapelvvel összhangban: „Ne keveredjetek annak társaságába, akit bár testvérnek neveznek, de parázna, mohó (vagy egyéb nagy bűnben vétkes), . . . az ilyennel még együtt se egyetek” (1Korinthus 5:11).

El kell ismerni, hogy ez nehéz lehet az érzelmek és családi kötelékek miatt, mint amilyen a nagyszülők szeretete unokáik iránt. Azonban ez az Isten iránti lojalitás próbája is.

A bírósági végzés

Talán szeretnéd tudni, mi lett a kimenetele annak a bírósági ügynek, amely annak az asszonynak a felháborodásával foglalkozott, akivel korábbi ismerősei nem voltak hajlandók társalogni, miután elhagyta a gyülekezetet.

Mielőtt a tárgyalásra került volna sor, egy szövetségi kerületi bíróság a felperes ellen döntött azon a címen, hogy az egyházi ügyekben való tartózkodás tantétele megtiltja, hogy a bíróság a kánoni törvény kérdéseiben határozatot hozzon. A hölgy fellebbezett. A szövetségi fellebbviteli bíróság egyhangú ítélete így szólt: „Mivel a kiközösítés gyakorlata Jehova Tanúi hitéhez tartozik, úgy találjuk, hogy az Egyesült Államok alkotmányának ’a szabad gyakorlat’ biztosítására vonatkozó része . . . kizárja (őt) kérése érvényesítéséből. Az alpereseknek alkotmányosan védett kiváltságuk van a mellőzés gyakorlásának alkalmazására. Ennek megfelelően helybenhagyjuk a kerületi bíróság korábbi határozatát.”

A bíróság véleménye így folytatódott: „A mellőzés (kiközösítés) olyan gyakorlat, amelyet Jehova Tanúi a kanonikus szövegnek értelmezésük szerinti alkalmazására alapoznak, és nekünk nincs jogunk újraértelmezni azt a szöveget. Az alperesek jogosultak vallásos hitük szabad gyakorlására . . . A bíróság általában nem vizsgálja közelebbről az egyház tagjai (vagy volt tagjai) közti kapcsolatot. Az egyházaknak szabad kezük van abban, hogy fegyelmezést alkalmazzanak tagjaiknál vagy volt tagjaiknál. Mi egyetértünk Jackson bíró (a korábbi Legfelső Bíróság U.S.) nézetével, amely szerint a ’vallási tevékenység, ha csupán a hitközösség tagjait érinti, szabad és szabadnak is kell maradnia — csaknem olyan abszolút szabad, mint bármi más’ . . . Az egyház tagjai, amelyet ő (a hölgy) elhagyni határozott, úgy döntöttek, hogy ezután nem akarnak társalogni vele. Mi úgy tartjuk, hogy joguk van így dönteni.”

A törvényszék elismerte, hogy ha kínosan érezte is magát a hölgy, amiért a korábbi ismerősei nem voltak hajlandók vele társalogni, azt „engedélyezni, hogy jóvátételt kapjon láthatatlan vagy érzelmi káráért, alkotmányellenesen korlátozná Jehova Tanúinak szabad vallásgyakorlatát . . . A vallás szabad gyakorlásának alkotmányos biztosítása megköveteli, hogy a társadalom elviselje az olyanfajta sérelmet, amilyet (e hölgy) elszenvedett, mint olyan árat, amelyet érdemes megfizetniük azért, hogy biztosítsuk a vallási különbség jogát, amelyet minden állampolgár élvez”.

Ezzel ez a tekintélyes bíróság elsöpörte a kiközösített személyek mindennemű jogalapját ahhoz, hogy ’jóvátételt kapjanak feltételezett érzelmi sérelmekért’. Mivel a gyülekezet reagált és alkalmazta azokat a tökéletes utasításokat, amelyeket mindannyian elolvashatunk a Bibliában, az ilyen személy a veszteségérzetét saját maga okozta magának.

Kedves 31-es válaszoló! Reményemet fejezem ki, hogy miután áttanulmányoztad az előző szöveget, sok minden kiderült a kiközösítéssel kapcsolatban.

Ezt a verset említetted először: 2Thessz 3:14-15

Erre ezt a kritikát hozod fel:

"Másrészt az apostol eljárási módja más, mint Jehova Tanúié. Pál ugyanis valóban azt mondja, hogy ne tartsanak vele fenn közösséget, de erre is utasítást ad: „De ne tekintsétek ellenségnek, hanem intsétek, mint testvéreteket.” Vajon hogyan tudnak Jehova Tanúi testvérként inteni egy kiközösített személyt, akivel szóba sem állnak, és nem is köszönnek neki?"

Nagyon tévedsz, vagyis a forrásod vezet félre, de nagyon! Látod, ezért nem kell vakon bízni a minket kritizálókban - akármilyen "tudományosnak" is tűnnek!

Ez a vers egyáltalán nem a kiközösítésről szól. A keresztények 'megjegyezhetik' maguknak azt, aki következetesen figyelmen kívül hagyja Isten alapelveit. Ha ilyen helyzet áll elő egy gyülekezetben, a keresztények kötelességüknek érezhetik, hogy „megjegyezzék” azt a személyt.

(Valakit ,megjegyezni’ annyit jelent, mint a szokottnál jobban felfigyelni rá. A Zsoltár 37:37, a Filippi 3:17 és a Zsidók 13:7 verse szintén figyelmünkbe ajánl másokat, de ellenkező előjellel!)

Pál megmagyarázza, hogy tulajdonképpen mit is ért ezen, és azt mondja: „Ne tartsatok vele kapcsolatot, hogy megszégyenüljön” (2Thess 3:14). Má szóval, kevesebb időt töltsünk az ilyen „megjegyzett” személlyel. Nem kell azonban terjesztened vagy nyilvánosságra hoznod a személyes döntésedet és ne is próbálj másokat hasonló döntésre rábírni. Személy szerint nyilván nem akarsz a „megjegyzettel” barátkozni, hiszen ezt tanácsolták a gyülekezet vénei. De teljesen mégsem veted el, mivel még ezután is a testvéred, keresztény társad, akiért Krisztus meghalt. Ahelyett tehát, hogy engednéd a „gyűlölet” magvát kifejlődni, meg kell „intened” az illetőt. Hogyan? Nos, a személyes jó példán kívül, ha kedvesen, de határozottan engedelmeskedsz a: „Ne tartsatok vele kapcsolatot” utasításnak, az fenyítésnek fog bizonyulni. (3Móz 19:17; Tit 2:7, 8).

Nem ártott volna tehát utánanéznie a forrásodnak, hogy mi is az igazság.

Magad mondtad Isten törvényei nem változtak!!!!

Akkor hogy lehet az, hogy Jehova Tanui törvényei folyton változnak? Két oka lehet:

- nem Isten népe

- Isten mégis csak változik