Református és katolikus keresztények! Mi a véleményetek az inkvizícióról?

Akkor ha mint egyházi intézményt nézzük, az igazából csak a Római Inkvizíciót jelenti, az hasznos és egyben szükségszerű is, a mai napig működő (csak ma már nem ilyen néven szereplő) fontos intézménye az Egyháznak.

Ha szóba kerültek a református egyházi bíróságok is, azokról nem nagyon tudok nyilatkozni, meg nem is szeretnék, mivel nem tudom, hogy az állam mennyire vonta a befolyása alá.

De általánosan jellemző mindkét felekezetre, hogy emberekből állt, akik nem voltak sem tévedhetetlenek, sem bűntől mentesek.

Az egyházi szervezet és a hit megvédése szempontjából abszolút hasznos, az pedig, hogy Isten számára az volt e nem formálhatok véleményt, ő biztos tudja.

Az általad linkelt két cikknek semmi köze az inkvizícióhoz - ami ahogy más is írta még létezik Hittani Kongregáció néven - ugyanis egy független bíróság mondta ki az ítéleteket, ráadásul Görögországban a helyi ortodox egyház jelentős.

Kedves Kérdező!

A katolikus Egyház küldetésének egyik központi eleme a hitletétemény őrzése és csorbítatlan továbbadása. A hitletétemény mindazon tanításoknak az összessége, amelyek a keresztény hit lényegéhez tartoznak. De a történelem folyamán mindig is voltak olyanok, akik az igaz tanítást tudatosan meghamisítva veszélybe sodorták a lelkek üdvösségét. Az Egyház küldetésének teljesítéséhez tartozik tehát az igaz tanítás hirdetése mellett a tévtanítások ismerete, valamint a tévtanítók felkutatása és megfeddése. Ebben az értelemben tehát inkvizíció (=kivizsgálás, felkutatás) mindig is volt és most is van. Az inkvizíciónak sokféle megvalósulási formája lehet, de a lényegi elemei a tévtanítónak a katolikus hittel való szembesítése, felszólítás a tanainak visszavonására, makacsság esetén pedig tanítói felhatalmazásának felfüggesztése. A történelem folyamán a megvalósulási formák közül csak egy volt a középkori intézményesült inkvizíció. Általános értelemben tehát ma is létezik, a II. vatikáni zsinat óta a katolikus hit őrzése a Hittani Kongregáció feladatkörébe tartozik, de a hatóköre most már szinte kizárólag a teológusokra és egyéb, tanítói felhatalmazással rendelkező egyházi személyekre korlátozódik (a gyakorlatban sokszor már arra sem...). Tehát azoknak az eseteknek, amiket belinkeltél, köze sincs a mai inkvizícióhoz.

Itt megtekinthető a Kongregáció által kiadott összes dokumentum: [link]

Hasznos volt-e a középkori inkvizíció? Attól függ, mit értünk "hasznosság" alatt. Segítette megfékezni a tévtanítások terjedését (amiért hálásnak kell lennünk), bár teljesen kiirtani soha nem tudta, de ugyanakkor túlságosan összefonódott a politikai hatalommal és sokszor semmibe vette az ember szólásszabadságra való igényét, aminek katasztrofális következményei lettek. A középkori inkvizícióról realisztikus képet alkotni nagyon nehéz, mert sokaknak érdekükben áll hamis képet festeni róla. Semmiképpen sem volt az a sok millió embert hidegvérrel megkínzó és legyilkoló halálgyár, könyörtelenül üldözve minden "másképp gondolkodót", mint amilyennek egyesek szeretnék láttatni. A mai kor inkvizíciótól való borzadása szoros összefüggésben van a posztmodern ember szabadság iránti mértéktelen vágyával és az abszolút igazság létezésének irracionális tagadásával. Amíg az emberek nem törekszenek őszintén arra, hogy megértsék a korábbi korok igazságról és szabadságról alkotott elképzeléseit, addig az inkvizíció is érthetetlen marad számukra.

03-31 23:59

Legszívesebben két (Y)-t nyomtam volna. Minden szavaddal egyetértek.

Kedves Kérdező!

A középkori felfogásban még élénken élt Pál apostol hasonlata, miszerint az Egyház Krisztus misztikus teste, a megkeresztelt emberek pedig ennek a testnek a tagjai (sejtjei), ezért egy tévtanításra úgy tekintettek, mint a Krisztus testében elburjánzó rákos sejtekre, amiket el kell távolítani ahhoz, hogy a test egészséges maradjon. Másrészről pedig az Egyházra úgy tekintettek, mint az üdvösség elérésének egyetlen, Isten által alapított eszközére, ezért a tévtanítók tévtanításukkal veszélybe sodorták maguk és mások üdvösségét is. Valószínűleg egy idő után azért is engedték meg a kínzást, mert úgy gondolkodtak, hogy jobb, ha rövid ideig szenved ebben az életben, ha emiatt visszavonja a tanítását és ezzel elkerüli az örök kárhozatot, az örökké tartó szenvedést. Ráadásul a kínzás is jelentősen szabályozva volt.

Hogyan fér össze a kínzás és a máglyahalál a keresztény szeretettel és megbocsátással?

Manapság oly sokszor hivatkoznak a szeretetre, irgalomra, megbocsátásra, toleranciára mint krisztusi erényekre (amelyek egyébként valóban azok is, helyesen használva őket), de ha az ember jobban megvizsgálja, sokszor az derül ki, hogy az erre való apellálással valójában a saját, (keresztény tanítással összeegyeztethetetlen) hitrendszerük, nézeteik, életvitelük elismerését, elfogadtatását akarják kicsikarni.

Soha nem szabad szem elől téveszteni azt, hogy a keresztény vallás a szeretet vallása mellett az igazság vallása is. A szeretet és az igazság kettősségének elvét kell alkalmaznia minden kereszténynek, akár egyszerű hívőként, akár egyházi vezetőként. Ezt a két dolgot egyszerre érvényre juttatni, s köztük a helyes egyensúlyt megtalálni nagyon nehéz. A régebbi korok az igazságot hangsúlyozták jobban, mivel még szilárdan hittek az abszolút igazság létezésében, ma a szeretetet hangsúlyozzák szinte mindenekfelett, mivel egyre kevesebb szeretet található a világban. De mit is jelent a szeretet és a megbocsátás keresztény szempontból?

Igaz, hogy minden embert szeretnünk kell, de ez a szeretet sokszor abban nyilvánul meg, hogy megfeddjük és felhívjuk a figyelmét a bűnére; igaz, hogy minden embernek, aki megbánja a bűnét, meg kell bocsátanunk, de aki nem mutat bűnbánatot vagy hamis bűnbánatot mutat, annak viselnie kell bűnének következményeit vagy a büntetést. A közhiedelemmel ellentétben az inkvizíció egyáltalán nem volt könyörtelen és vérengző, számos lehetőséget adott a bűnbánatra, Istennel és az Egyházzal való kiengesztelődésre, és csak a legmegátalkodottabbak kerültek a máglyára. Másfelől az eretnekeknek sokszor komoly politikai és gazdasági befolyásuk is volt, nemcsak egyszerűen jámbor "másképp gondolkodók" voltak, mint arról ma sokan megfeledkeznek, ezért az államnak és az egyháznak közös érdeke volt a tévtanítások megfékezése. Ezért is fonódott össze annyira az egyház és az állam, s mivel az inkvizíció sokszor állami intézményként működött, felhasználták a politikai ellenfelek ellehetetlenítésére is, aminek megfelelően az állami inkvizíciónál sokkal kevésbé voltak tekintettel a keresztény értékekre, mint az egyházi inkvizíciónál.

Az, hogy Isten hogyan ítéli meg az inkvizítorokat és a cselekedeteiket, egyedül az Ő dolga, de biztos, hogy nem aszerint a hamis szeretet- és tolerancia-elv szerint, amit sokan a saját életvitelük legitimálására használnak fel, hiszen a saját Fia mondta azt magáról – a történelemben egyedülálló módon –, hogy Ő az út, az igazság és az élet. Az Egyháznak pedig kötelessége ezt közvetíteni az embereknek még akkor is, ha ez sokszor tökéletlen módon is sikerül.

Azt ne felejtsük el, hogy a középkori népesség maga volt az egyház, és az eretnekekben nem a másként gondolkodókat, hanem veszélyes bűnözőket láttak, akik fel akarják forgatni a rendet. A középkor emberének nagyon fontos volt a társadalmi stabilitás, a béke és a nyugalom, hiszen mindezek drága kincsek voltak. Az inkvizíciót a világiak kezdték, és saját kezűleg álltak bosszút.

Ami az egyházi, papi szervezeti inkvizíciót illeti: felejtsd el a róla alkotott torzképet. A máglyát egy később máglyán elégetett király vezette be, és csak a legmakacsabbak jutottak el odáig. Előbb fulladtak meg a füstben, mielőtt megégtek volna. A legtöbbre börtön várt, amit az iratokban egészen másként neveztek, mint a világi börtönöket, hogy össze ne tévesszék egymással a két intézményt. Jól berendezett szobáik voltak, látogatásra haza is lehetett menni, és nem kellett kenyéren és vízen élni sem.

A többihez ajánlom Michael Hesemann: Sötét alakok könyvét.