Isten bűnösnek tart minket?

Én nem tudom elfogadni azt, hogy alapvetően bűnösként születünk, vagyis nem hiszek az áteredő bűn fogalmában!

Ez most olyan, mintha én elkövetnék valami bűnt még gyerekként, és azért majd a gyerekem is bűnös volna. Ergo olyan bűnt tulajdonítanának neki, ami akkor történt, amikor ő még meg sem volt.

Ez nem valami szerető kép az Istenről...

Ez volt az egyik, ami miatt felhagytam a kereszténységgel.

Nem lettem ateista! Teista vagyok, de nem keresztény.

Azt hiszem azt mindenki tudja, hogy a természet örökölhető, sőt...

Nyilván a két szülő utódja örökli a szülei jellemvonásait, mert benne vannak a génjeibe.

Elég bután hangzik, hogy két lázadó tulajdonsággal rendelkező embernek szelíd engedelmes gyermeke születik... legfeljebb uralkodik ezen a tulajdonságán, és fékezi azt.

megfigyelhető a két fiú esetében mindjárt ott Káin és Ábel esetében.

Míg az egyikben jobban kibontakozott a rosszra való hajlam, a másik uralkodott rajta.

Így Káin megölte Ábelt.

Olyan nincs hogy a szüleidtől ne örökölsz semmit.

Szia!

Isten a gyermekeinek tekint bennünket. Ha van gyermeked és rosszat követ el attól még nem tartod őt alapból bűnösnek. Isten is hasonló szeretettel tekint ránk. Sőt Isten még jobban szeret bennünket. A Szentírás így tesz bizonyságot erről: "Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen." (Jn. 3:16)

Aki bűnösnek tart bennünket az Sátán. Ő ugyanis a bűn szerzője. Hazugságaival belevisz a bűnök elkövetésébe, és utána áldozatit egyedül hagyja a bűnben, a rosszban, hogy azután lelkileg, testileg, idegileg a nyomorba, a pusztulásba döntse őket. Szedi az áldozatait, „átváltoztatva magát világosság angyalának” (2Korinthus 11,14–15), és „ordító oroszlánként szertejárva” (1Péter 5,8), amint a bibliai hasonlat mondja. „Ama régi kígyó, aki neveztetik ördögnek és Sátánnak, mind az egész föld kerekségét elhiteti” (Jelenések 12,9). Az ember bűnbeesése révén ő lett „e világ fejedelme” – amint Jézus nevezte őt (János 14,30).

Isten sajátos módon vette fel a küzdelmet a gonosszal. Elkészített egy tervet – az igazságosság és a szeretet alapelvének a tökéletes érvényesítésével – arra, hogy miként semmisíti meg a bűnt a földön, és iktatja ki azt az egész világmindenségből is, kizárólag erkölcsi erővel, hogy a szabadság uralma semmit se sérüljön. Ennek a tervnek a neve – a Biblia alapján – a megváltás terve. A róla szóló híradást, kinyilatkoztatást pedig evangéliumnak nevezi a Biblia. Ez a görög szó „jó hír”-t, „örömhír”-t jelent. Az evangélium mindenekelőtt az az örömhír, hogy a bűn nem lesz örökké sem a földünkön, sem a világmindenségben.

Rögtön a bűneset után adott Isten először kinyilatkoztatást erről, a bűn tudatára döbbent és annak következményeitől megrettent első emberpárnak. Egyetlen mondatban elmondta a lényeget, az idők végéig terjedő érvénnyel. Ezt az isteni kijelentést nevezzük első evangéliumnak, vagy ősevangéliumnak. Így szólt ez az ígéret: „És mondta az Úr Isten a kígyónak: ...ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod.” (1Mózes 3,14–15) Isten a kígyóhoz intézte ezeket a szavakat. A kígyó azonban Sátán médiuma, eszköze volt csupán, és végül is így fogalmazhatunk: ítélethirdetés volt ez a kijelentés Sátán felett – de az ember füle hallatára. Ennek a ténynek önmagában is van mondanivalója. Az ember olyan fogságba jutott a bűneset révén, hogy csak úgy lehetett evangéliumot hirdetni, reménységet adni neki, hogy Isten ítéletet hirdetett az ő ellensége felett. Semmi sem fejezhette volna ki jobban, hogy az ember milyen tragikus helyzetbe került, milyen kiszolgáltatottá lett, hogy mennyire nem tud önmagán segíteni. Csak úgy lehet segíteni rajta, ha Isten veszi fel a harcot az őt fogva tartó ellenséggel. Az ember azt érthette meg ebből a kijelentésből, hogy Isten nem hagyja őt ellensége kezében, hanem kiszabadítja őt. Beleavatkozik a történelembe, és végül örök szabadulást biztosít neki a bűntől és a rossztól.

Az ember szabad akaratából választotta Sátán uralmát és állt mellé. Szabadulása csak úgy lehetséges, ha Isten fel tudja éleszteni az ellenállást az emberben, ha az ember hajlandó elfogadni ezt a segítséget. Az embernek kell visszautasítani és kiűzni Sátánt. Ez döntő jelentőségű! A megváltási terv alapeszméje a szabad akarat, a szabad választási képesség tiszteletben tartása.

A búzáról és a konkolyról mondott példázatában Jézus Krisztus arról szólt, hogy Istentől csak a „jó mag” származik (Máté 13,24). Isten életet teremtett a vetés növekedésére és az örömért, amit a bőséges termés láttán érez a gazda. A roszszat – amit a példázatban a konkoly jelképez – „valamely ellenség” szórta a jó mag, a tiszta búza közé (Máté 13,28). Jézus ebben a példázatában arra utalt, hogy a rossz egy személy cselekvése által jött létre. Fontos megjegyezni, hogy a Bibliából ismerős „Sátán” héber szó is ellenséget és vádlót jelent.

Sátán vádol tehát bennünket, nem Isten.

Üdv. Péter

Ha létezik Isten, akkor ő a végtelen szeretet és megbocsátás. A bűn nem létezik, azt az egyházak/vallások találták ki, hogy az embereket a félelmen keresztül irányíthassák. A szeretet kizárja a félelmen alapuló befolyásolást.

Bár a bűn nem létezik, de a rossz létezik, és kötelességünk minden erőnkkel a jóra törekedni. A primitívebb gondolkodású emberek a bűn nem létezését esetleg úgy értékelhetik, mint a felelősség nélküli életet. És ezeknek az embereknek minden bizonnyal szükségük van a bűn fogalmára.

Ennek a dolognak a pszichológiai megfelelője a külső kontrollosság és a belső kontrollosság. (Keress rá ha érdekel.)

Töftöf, ha ragaszkodnék a keresztény felfogáshoz, akkor sem jelentené ugyan azt. A keresztény felfogás (és nagyon sok más vallás felfogása) szerint a bűn egy végtelen lény (vagy Isten) ellenében elkövetett tett (vagy annak elmulasztása) ami ennek megfelelően hasonlóan végtelen büntetést kíván. Például: a lopás mint egyszeri tett egy "halálos bűn" amiért cserébe végtelen szenvedés a "büntetésed". Tehát a bűnnek mindig van alanya (elkövetője). Az elkövető nem csak személy hanem közösség is lehet, bár a hagyományos történelmi vallások ezzel a lehetőséggel ritkán számolnak.

A "rossz" alatt az emberek nagyon sokfajta dolgot értenek (még egy adott valláson belül sincs rá elfogadott közös nézet), de ezekben az értelmezések nagyrészt megegyeznek például abban, hogy az emberekre szenvedést hozó dolgokat, az egységet megbontó dolgokat ide tartozónak tekintik. Mint például az erőszakos halált, a háborúk vagy az önzés hatásait, vagy egy betegséget.

Az én hipotézisem: a valóságban amit sokan "bűnnek" neveznek, az az ember, vagy emberek egy csoportjának a tévedése. A rossz pedig ennek a tévedésnek az okozata. Példával élve: aki elszabadít egy halálos vírust, az téved (hagyományos fogalmak szerint bűnöz), és ennek az okozata, a sok szenvedés és halál az egyfajta rossz. Rosszat okozni az igazi "bűn", valójában egy tévedés, aminek szintén sok oka lehet. A tévedésnek mindig van rossz (!) következménye, és erre a rosszra szükség van ahhoz, hogy az ember belássa a tévedését, és tanuljon belőle. A legtöbb rossz, az ilyen tévedések következménye (avagy okozata). Rosszat tenni, az az igazi rossz. Elszenvedni a rosszat, ami ellen nem tehetsz semmit, az nem "rossz". Az csak az élet igazságosságának egy kifejeződése.

Ezen felül még el lehet mondani, hogy nem csak olyan rossz létezik, ami emberi tévedésből fakad. Vannak például természeti katasztrófák, vagy olyan betegségek amik sok szenvedést hoznak, és nem igazán lehet megtalálni az érte felelős embereket. De ez is rossz (mert egységet bont).

Ebben az értelemben, ha egy betegségnek nincs alanya (azaz "elkövetője"), akkor az ellen föl lehet venni a harcot. Sok vallásos ember van aki azért imádkozik, hogy Isten megszabadítsa az efféle rossztól. Ha azonban egy betegség elsődleges oka mondjuk a mértéktelen alkoholizálás vagy dohányzás, akkor fölösleges Istenhez imádkozni, hogy mentsen meg az ilyen rossztól. Mert ha van Isten, akkor igazságos, és még ha tudná, akkor se bontaná meg a természet rendjét a kedvünkért. Isten megteszi a saját dolgát, de nem fogja helyettünk megtenni a mi dolgunkat.

nagylzs! Így már értem, mire gondolsz, és elfogadom. Én csak azt mondom, hogy a kereszténység szerint szándékosan rosszat okozni bűn.

Az áteredő bűn pedig egy állapot, amibe mindenki beleszületik, és ti sem tagadhatjátok, hiszen azt jelenti, hogy mindenki úgy születik, hogy nem ismeri Istent, és nincs vele kapcsolata. Ez az áteredő bűn. Pusztán ezért nem jár büntetés Istentől, csak mivel ezen bűnös állapotunkban bűnöket követünk el (szánt szándékkal rosszat okozunk egymásnak), emiatt jár a büntetés.