"Vajon felmentés-e egy igazi Krisztus-követõnek, ha nem hitvallási, hanem etnikai/politikai alapon lesz testvérgyillos? Vajon felmentés-e erre a tettére az, hogy "parancsba kapta" azt, amit egyébként Jézus elítél."
Nem, de a történelmi egyházak sosem biztatták gyilkolásra a tagokat. Azok az államok vezetői voltak. Ha megnézed, az amerikai-arab háborút is lehet úgy nézni, hogy a kereszténység és az iszlám áll hadban egymással. De hülyeség lenne, mert az Egyesült Államok jelenleg semennyire nem követi az Egyház tanítását. És nem a Vatikán biztatja, hogy gyilkoljon le még egy pár arabot.. Sőt hivatalos közleményekben ítélik el a felekezetek mindig az erőszakot, továbbá II. János Pál pápa is többször bocsánatot kért azokért a bűnökért, amikért felelős volt az Egyház. De szerintem kár a múlton rágódni, hogy több száz éve azok, akik nem is voltak igazán hívők, hanem kb. csak egy üzletet láttak emögött milyen bűnösek voltak. Inkább azt kéne nézni, ami ma van.
Kedves lsandor!
Tudod hány "pogány eredetű" dolgot csinálnak a Jehova Tanúi is nap, mint nap úgy, hogy nem is tudnak róla? Modok egy példát.
A hét napjait a babiloniak nevezték el az általuk ismert hét égitestről. Ennek a hátterében az a hiedelem állt, hogy ezek istenek, és minden egyes napnak megvolt a maga védő istene. Az angol elnevezésekben ezek az elnevezések a mai napig megmaradtak, két skandináv istennév (Thor, Freia) kíséretében.
Tehát például a brooklyni vezetőitek amikor a hét napjait kimondják a szájukon, hamis istenek neveit veszik fel a szájukra!
"idegen istenek nevét ne emlegessétek; ne hallassék az a te szádból." (2 Móz 23:13)
Ez például nem probléma? Pedig egyértelműen tanít róla Isten Igéje. Bezzeg a pogány eredetű születésnap ünneplés (amire nincs tiltás Isten Igéjében) milyen csúnya dolog...
Üdv.
""Vajon felmentés-e egy igazi Krisztus-követõnek, ha nem hitvallási, hanem etnikai/politikai alapon lesz testvérgyillos? Vajon felmentés-e erre a tettére az, hogy "parancsba kapta" azt, amit egyébként Jézus elítél."
Nem, de a történelmi egyházak sosem biztatták gyilkolásra a tagokat."
Ezzel engem akarsz átvágni, vagy magadat???
’Mnden vallás jó’ — mondják sokan. ’Mindegyik egy célhoz vezet, csak különböző utakon’. Ez az EMBEREK véleménye! De mit mond a Biblia Jézus tanításán keresztül? Amikor Jézus Krisztus a földön járt, működött egy vallási csoport, az úgynevezett farizeusok. Kidolgoztak maguknak egy imádati formát, amelyről azt hitték, hogy tetszik Istennek. Ugyanakkor meg akarták ölni Jézust! Jézus ezért azt mondta nekik: „Ti az atyátok dolgait cselekszitek”. Válaszukban így nyilatkoztak: „Egy Atyánk van, az Isten” (János 8:41).
De valóban Isten volt az atyjuk? Elfogadta-e Isten az ő vallási formájukat? Egyáltalán nem. Noha a farizeusok rendelkeztek a Szent Iratokkal és úgy gondolták, követik is azokat, az Ördög mégis félrevezette őket. És ezt Jézus nyíltan meg is mondta nekik: "Ti az Ördög atyátoktól vagytok, és ti az atyátok kívánságát akarjátok cselekedni. Ő embergyilkos volt kezdettől fogva és nem állt meg az igazságban ... mert hazug ő és a hazugság atyja" (János 8:44).
A farizeusok vallása nyilvánvalóan hamis vallás volt. Az Ördög, s nem Isten érdekeit szolgálta. Ezért Jézus nemcsak hogy nem tartotta jónak, hanem határozottan elítélte. E szavakat intézte a vallásoskodó farizeusokhoz: "Bezárjátok az egek királyságát az emberek előtt! Mivel ti magatok nem mentek be, akik bemenni igyekeznek, azokat sem hagyjátok bemenni" (Máté 23:13). Hamis imádatuk és gonosz életmódjuk miatt Jézus képmutatóknak, mérges kígyóknak nevezte őket és azt mondta, hogy a pusztulás útján járnak (Máté 23:25–33).
Jézus tehát nem tanította azt, hogy minden vallás egy célhoz, a megmentéshez vezet, csak éppen különböző utakon. Közismert Hegyi beszédében ezt mondta: "Menjetek be a szűk kapun, mert széles és tágas az az út, amely a pusztulásba visz és sokan járnak azon; viszont szűk az a kapu és keskeny az az út, amely az életbe visz és kevesen találják meg azt" (Máté 7:13, 14). A legtöbb ember nem a helyes módon, vagy egyáltalán nem imádja Istent, ezért a pusztulás útján halad. Csak kevesen járnak az élet útján.
Mit mondjunk a mai vallásszervezetek százairól? Azzal bizonyára egyetértesz, hogy ma is sok olyat tesznek a vallás nevében, amit Isten nem helyesel. Az elmúlt világháborúk alatt, amelyeket kortársaink milliói éltek át, a vallások vezetői mindkét oldalon öldöklésre buzdították a híveiket. "Öljétek a németeket! — kiáltotta London püspöke — Öljétek őket!" A másik oldalon pedig a kölni érsek lelkesítette a német katonákat: "Isten nevében parancsoljuk, hogy utolsó csepp véretekig harcoljatok a haza becsületéért és dicsőségéért!"
Tehát az egyházak egyáltalán nem biztattak gyilkolásra? Ugyan már! A történelmi egyházak Krisztustól eltávolodott szellemisége törvényszerűvé tette, hogy így tegyenek. Nem is tehettek volna másként, hiszen ez a Bibliaidegen teológiájukból következik.
"Sőt hivatalos közleményekben ítélik el a felekezetek mindig az erőszakot..."
Harry Emerson Fosdick lelkész elismerte: "Még a templomainkra is kitűztük a hadi lobogókat ... Szájunk egyik szögletével dicsértük a Béke Fejedelmét, a másikkal pedig a háborút dicsőítettük". Mit gondolsz, milyen érzéssel tekint Isten az olyan vallásra, amelyik azt állítja, hogy az ő akaratát cselekszi, de a testvérgyilkos háborút dicsőíti?
"De szerintem kár a múlton rágódni, hogy több száz éve azok, akik nem is voltak igazán hívők, hanem kb. csak egy üzletet láttak emögött milyen bűnösek voltak. Inkább azt kéne nézni, ami ma van."
Ahogy elmondtam, itt nem egyes emberek bűnéről van szó, hanem az egyházak (tágabb értelemben a kereszténység legnagyobb része) szellemiségéről, mely a tanaikból következik. De nézzük mi van ma: Ruanda - 1994; Balkán közelmúlt!
"Tudod hány "pogány eredetű" dolgot csinálnak a Jehova Tanúi is nap, mint nap úgy, hogy nem is tudnak róla?"
De, tudunk róla! Nagy hiba, mikor a másikat lebecsüljük. :))
Ezen kívül mit "csinálunk nap, mint nap"??? "Pogány eredetű dolgot" csinálunk? Mit értesz ezen vajon? Az imádatunkban, az ünnepeinkben vajon benne van-e a hét egyszerű és ésszerű felosztása és elnevezése, melyről beszéltél? Ez nekünk (és általában a legtöbb embernek) az imádatunk része, vagy abszolút kapcsolatba sem hozható vele ma már?
Ellenben a szülinapnak és a névnapnak, mint a Bibliával ellentétes szellemű ÜNNEPNEK(!!) van-e köze a hamis imádathoz? Nem kicsi.
"Bezzeg a pogány eredetű születésnap ünneplés (amire nincs tiltás Isten Igéjében) milyen csúnya dolog... "
De van egyértelmű alapelv rá. Mint ahogy dohányzást sem tiltja szó szerint egyetlen sor sem a Szentírásban, mégis tudhatjuk, hogy Isten nem helyesli.
@ 44:
Nem csak az angolban maradtak meg, hanem több nyelvben is. Néhány példa; remélem, nem csúszik el nagyon a tördelés:
latin -- fordítás - magyar -- angol -- német -- francia -- olasz
dies Lunae -- Hold napja -- hétfő -- Monday -- Montag -- lundi -- lunedì
dies Martis -- Mars napja -- kedd -- Tuesday -- Dienstag -- mardi -- martedì
dies Mercuri -- Merkúr napja -- szerda -- Wednesday -- Mittwoch -- mercredi -- mercoledì
dies Iovis -- Jupiter napja -- csütörtök -- Thursday -- Donnerstag -- jeudi -- giovedì
dies Veneris -- Vénusz napja -- péntek -- Friday -- Freitag -- vendredi -- venerdì
dies Saturni -- Szaturnusz napja -- szombat -- Saturday - Samstag -- samedi -- (sabato)
dies Solis -- a Nap napja -- vasárnap - Sunday - Sonntag - dimanche -- (domenica)
A hónapok nevei esetében szintén vannak egyezőségek:
magyar - angol - olasz - istennév
január - January - gennaio - Jánusz
március - March - marzo - Mars
június - June - giugno - Júnó
augusztus - August - agosto - Augusztusz (császár)
Persze, ezekre az a válasz - mint itt is -, hogy ezek nem az imádat részei / tárgyai; és MÁR nem hozható kapcsolatba az elnevezés az eredettel. Ez az érvelés ott sántít, hogy pl. a keresztények többsége által ünnepelt karácsonynak sincs már semmi köze a régi pogány szokáshoz, azt a JT-k mégis támadják, mégsem fogadják el.
Vagy pl. ott van a szintén pogány eredetű jegygyűrű... --> Kíváncsi lennék, mi a Tanúk álláspontja: egy Tanú mondhatja, hogy ennek sincs már köze a pogány eredethez, és így hordhatja?
Vagy nézhet tűzijátékot, ami szintén pogány eredetű szórakozás?
Csak költői kérdések, gondolom, mindkét lehetőséget meg tudják indokolni. :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!