Jehova tanúi! A Svájci Gárdisták fegyvert fognak keresztény létükre! Nem felháborító?

Figyelj testvérem!

Onnan indultunk, hogy nem igaznak állítottátok be azt a tényt, hogy a vezető tetsüület azt állítja, hogy egyedül üdvőzítőek. Én erre begépeltem neked a ti iadványaitokból azokat a részeket, amik arról szólnak, hogy de, erről beszél a társulat. Nagyon ngyon világosan leírtam, hogy nem baj, ha tévednek, de akkor miért követelik maguknak a kizárólagos jogot arra, hogy csak náluk van az igazság? Ez a két dolog teljesen üti magát, ezt el kell, hogy ismerd, egyháztól függetlenül, pusztán a józan észre hallgatva.

Ha ők beismerik, hogy kicsit ellavíroztak a szélben, akkor a beismerés, és megbánás joga a többi egyháznak miért nem adatik meg a részetekről? Ez kettős mérce, hiszen amit magukra alkalmaz a vezető testület, azt másra nem akarja.

Amint azt te is láthatod, nincs ismeret hiányom a tanúk tanítását illetően, és ha kikeresnéd az őrtornyokat, magad is meggyőződhetnéél arról, hogy nem másként állítottam be. A kutatás eképpen kezdődik:

-téma=egyedül üdvözítő a társulat

-keresés arra vonatkozólag,hogy mit állítanak magukról a SAJÁT KIADVÁNYAIKBÓL

-keresés arra vonatkozólag,hogy mire alapozza ezt az állítását a saját kiadványaikból

-keresés, arra vonatkozólag,hogy ez az állítás igaz -e a biblia alapjain

-érvek arra, hogy az állításuk nem áll meg az ige mérlegén

Ha nem jól végeztem a dolgom, írd le kérlek. Kutatási javaslat:

-keresd ki a megadott őrtornyokat, azokban olvasd el a hivatkozott részeket, de ha van időd kérlek az egész fejezetet.

-majd nézd meg, hogy abban a téma körben, amiről beszélgettünk, helytálló-e?

-ha nem, akkor keress igei alapot arra, hogy valóban a társulat vezetői a egyedüli igazság birtokosai, de úgy, hogy a társulat érveit alaposan ütközteted a bibliai érvekkel.

Amit nem úgy kell megtenni, hogy a bibliai részekhezt őrtorony magyarázatot keresel, hanem olvasod az igét, és az igéből hagyod magad meggyőzni. Ha ez nem megy, akkor a társulat magyarázatait elfogultság nélkül akard összehasonlítani más kutatók érveivel, mindig az ige mérlegén!

Ennyi az egész. Nagy munka, de akkor nagy dolgok lesznek az emberé...:o)

Ám van egy sokkal egyszerűbb módja a dolognak. Azt kell mondani imában:

-Atyám! (Istenem, Jehova, Uram) Csak Veled szeretnék élni, csak Téged szeretnélek érteni, segíts nekem.

Vezess a Szentlelked, (szellemed) által, hogy pusztán a biblia szavaiból megérthessem mi a szándékod, és jó úton vagyok-e? Segíts Atyám (istenem,Jehova, Uram) abban, hogy tiszta megértés birtokába jussak.

Krisztus Urunk által kérlek, segíts a Szentlélek (szellem) adományát megkapnom, és üresíts meg Atyám ennek érdekében, hogy csak Téged fogadhassalak be!

Ámen.

A te részed lehet annyi, hogy akkor valóban nem nyítod ki az őrtornyokat, a kiadványokat, és elkezded olvasni az evangéliumokat. Előszőr JÁnost, vagy ahogy neked tetszik. Csak azokat, és hagyod hatni. Ha úgy érzed, hogy valamit nem értesz, akkor újabb ima, és megint.....

Aztán egyszercsak kinyílik az egész, és megérted, megérzed, hogy vezet a JÓ Atya, és hogyan épül be a szívedbe, lelkedbe....

Addig nem is érdemes többet beszélgetnünk a társulatról, mert nyíylvánvalóan mindent hazugságnak állítasz be, amit nem ő mond. Nem tartom szeretetteljesnek ezt a beszélgetést. AZT sem vizsgálod meg amit a saját kiadványod mond, azt sem, amit más kiadvány, azt sem, amit másik ember mond, akkor miben hiszel? Ne haragudj, nem értelek....:o( Néha jó észre vennünk azt, hogy egy furcsa hálózat csapdájába kerültünk, ami úgy kontrollálja a gondolatainkat, hogy bármi gondolkodásra ösztönözne, azonnal betagadjunk. Vajon miért, és mi célból?

És a mindent megvizsgáljatok? És az állandóan legyetek készen? És a nem lavírozunk, hanem nyílegyenesen futunk? Tök furcsa, hogy bármit mondanak ebben a témában, az érveid mindig ugyanazok, amiket pedig már megcáfoltak többen, de mégis mindig ugyanoda vissza kanyarodsz, ugyan azzal az érvvel....jönnél egy listára beszélgetni?

virtualis-kereszteny@googlegroups.com

Szeretettel várlak, egy elfogulatlan beszélgetésre. Tedd imában Isten elé, és hagy, hogy válaszoljon....

Üdv.

A 10:58-as válaszolóhoz írnék néhány szót.

A 15:48-as válaszomban világosan leírtam, hogy mit jelentenek az általad kiragadott, és idézett kicsiny részletek a folyóíratainkból. Azt is leírtam, hogy milyen kérdések merülnek fel az általad összefoglalt lényeget érintően.

Ezek a kérdések, most is kérdések maradtak.

Azt kell látnod, hogy nagyon elbeszélünk egymás mellett!

Ennek oka? Te azt hiszed, hogy az általad kiragadott infók sajátságos értelmezésével, komoly kétségeket ébresztettél a Társulat hitelességét illetően. De viszont annak, aki valóban ismer minket és a Bibliát, ezek nem valós érvek.

Én az összefoglalásod állításaival kapcsolatban kérdéseket tettem fel, és kértem, hogy Bibliai érvekkel támaszd alá, mert ennélkül hiteltelen amit írsz, akármennyi idézetet értelmezel a te magad, sajátságos módján! A Bibliai érveid hiányoztak, csak csupán ennyi a probléma. Ja, meg annyi, hogy az állításaidat neked kell bizonyítanod (a Bibliából!), mert a Tanúk megtették a magukét, csak te azokat nem idézted!!!

Van egy sokkal egyszerübb hitelesítő, azonosító módszer, mint amit te itt szeretnél alkalmazni, és szemlátomást ez elől szeretnél kitérni.

Ez pedig Jehova Tanúi tanításai összehasonlítása a Bibliával! Minden egyházat ezen a próbatételen kell megítélni, mert tudod ez az, ami biztosan leleplezi a csalókat azt illetően, hogy vajon mindenki, aki azt állítja magáról, hogy "keresztény", valóban az-e?!!!

A Biblia nem annyira elnéző és liberális e tekintetben, mint azt sokan láttatni szeretnék.

Abba belekötni (mint már mondtam), hogy a szervezetnek voltak tévedései, csupán álszent vádaskodás mindenki részéről! Mert ha nem lettek volna tévedéseik, akkor tökéletes emberek alkotta, tökéletes szervezetről beszélhetnénk, de nem ilyenről ír nekünk a Biblia.

NEM KETTŐS MÉRCE viszont az álláspontunk, mert minden egyháznak meglennének a tévedései kijavítására a lehetőségei, de vajon hányan teszik ezt meg?!

És itt eljutottunk megint ahhoz a sokkal egyszerűbb módszerhez, mellyel azonosítani lehet azokat, akik valóban komolyan veszik az igazságot. Nagy szavak? Ennek az ellenkezőjéről illene Bibliai érveket felhozni a tanításaink ellen, méghozzá olyanokat, melyek nem előre kiagyalt álérvek sokaságából állnak, hanem valódiak!

Ugye tudod mire gondolok? Igen, pl. a háromság általam belinkelt oldalán található álérvek tömkelegére.

Tehát a kérdésem mégegyszer: miért kell egy ilyen "magasztosnak", "mindenek feletti igazságnak" kikiáltott "szent" mítoszt ennyi hazug, álérvel védelmezni, ha az annyira egyértelmű, mint a nap?!

A módszerről: vajon hány magát kereszténynek valló felekezet van, amelyik nem hisz a háromság dogmájában? Ugye nem sok? Vajon hány ilyen jellegű csoport van, amelyik nem tanítja a lélek halhatatlanságát az emberben? Ez tán még kevesebb van, igaz?

Vajon kik maradnak fent a rostán, ha csak e két hamis, nem Bibliai tant vesszük is?!

És akkor lehetne sorolni még a nem Bibliai tanítások sokaságát, melyet a legtöbb egyház átvett egymástól. Vajon ez nem jó szűrő-e annak megállapítására, hogy kik tanítják ma az igaz, Bibliai tanokat? Vagy ez tán nem számít? Ajaj, dehogynem! Pont az előző hozzászólásomban tértem ki rá, hogy a háromság pl. milyen súlyos és életfontosságú keresztényi kérdést feszeget!

Vagyis kedves hozzászóló, Jehova Tanúinak igen alapos okaik vannak arra, hogy fenntartsák az állításaikat, még ha sohasem mondták is, hogy a szervezetük üdvözít!

Azt ők pontosan leírják, hogy az egyéneket ki és mi mentheti meg, csak te ezt a részét már nem idézted! Vajon miért?

Ennyit az őszinteségedről, és a korrektségedről.

Azért beszélünk el egymás mellett, szerinted legalábbis, mert szerinted csak a te igazságod az igazság. Amit én, vagy más ír, meg sem vizsgálod. Az, hogy folyamatosan azt mondod, hogy a háromság nem igaz, meg csak ti nem hisztek benne, az még nem tesz benneteket az egyedüli igazság birtokosaivá. Az, hogy egy olyan dolgot tagadtok, amit nem is hisz egyetlen "háromság hívő" sem, az meg megint csak azt jelenti, hogy még arra is képtelenek a tanúk vezetői, és általuk a tagok is, hogy alaposan megvizsgálják, vajon miben hisznek a "háromság hívők",

és azt hogyan cáfolja a társulat. Nagyon hamar rájönnél, hogy nem is arra válaszolnak, amire kellene. A séma ugyanaz: felállítanak egy elméletet, amit soha nem is vallott senki, majd arra válaszolnak, ezzel tartva benneteket bent a szervezetben gondolkodás nélkül. Kedves Testvérem.

Bocsáss meg, de a leveleid nagyon felzaklatnak. Most már kénytelen vagyok leírni.

-Felsőbbrendűséged határtalan, büszke, és arrogáns vagy.

Ez vajon Isten szelleme?

- Igazság utáni vágyad egyenlő a nullával, mert képtelen vagy arra, hogy valamit is előítélet mentesen megvizsgálj. Erre bátorít a biblia? Ha igen, miért nem teszed meg?

-Érveid nem a te érveid, hanem a hű és értelmes rabszolgáé. Még ha nem ismered el, akkor is így van. Vajon hány másfajta irodalmat olvasol a szervezetén kívül? vajon kutatási tárgyaidat képezi-e más felekezet irodalma, irodalmárok, nyelvészek, apologéták írása? beszélgetsz-e elfogulatlanul más hívő emberekkel? El jársz-e más gyülekezetekbe meg ismerni az ott folyó életet? Ha mindenre nem a válaszod, akkor sajnos egy jól szervezet agymosás részese vagy, bárhogy is sajnálom ezt leírni. Amit gondolsz, azok nem a te gondolataid, amiket mondasz, nem a te kutatásod eredménye, ahogy élsz, nem a szellem vezetése.

Tele vagy félelemmel, állítom hogy még egy templomba is félsz bemenni, nehogy a hamis vallásból rád ragadjon valami. Nem mernél egy más felekezet Isten tiszteletét végig hallgatni, félsz beszélgetni egyedül a saját vallásodról, ha bele is mennél, kis idő múlva kénytelen lennél egy képzettebb tesót hívni magadnál, aki majd a segítségedre segít. Ami nem jelent egyebet, csak annyit, hogy nagyobb a lexikális ismerete, a mögé felsorakoztatott gyártott elméletekkel.

A saját szervezetedről annyi ismereted sincs, hogy tud, mekkora baklövéseket követett el Russel, és a csapata, testvéreid akik áldozatai lettek a tévtanításnak, a feledésbe merültek, tőlük senki bocsánatot nem kért, őket senki nem rehabilitálta, és TE BESZÉLSZ ÁLSZENTSÉGRŐL, ÉS A MÁS EGYHÁZAK MEG NEM TETT BOCSÁNAT KÉRÉSEIRŐL??

A PROTESTÁNS EGYHÁZAK TÖBB MINT 400 ÉVE HISZNEK UGYANABBAN, ÉS TESZIK A DOLGUKAT, EGYETLEN EGYSZER SEM KELLETT A HIT ÁGAZATOKAT KIIGAZÍTANI. Ha rátok igaz, hogy ha valami Istentől van, akkor megáll, RÁJUK MIÉRT NEM IGAZ??

Csak azért nem haragszom rád, mert jól ismerve a tanításotokat, és azt a rettenetes csapdát, amiben vagytok, semmiről nem tehetsz, hacsak abban nem vagy vétkes, hogy az Istentől kapott megkülönböztető képességed nem használod, amikor arra lehetőséged lenne.

Néhány dolgot még le fogok írni, azt is, hogy mit hisznek a "háromság hívők", ami kifejezés soha el nem hangzik az egyházakban, csak a tanúk szájából, és azt is, hogy mit akar cáfolni a társulat. Bár tudom, hogy tök felesleges, mert semmi nem megy be..... olyan falat húzott fel a hű és értelmes osztály, hogy azon Isten is nehezen tud át menni.

A kevélység nagy bűn. (Nálunk az igazság)

A kevélyeknek még az Isten is ellene áll....

I.

LÉTEZIK-E IGAZSÁGOS HÁBORÚ?

Válasz:

Igen, elvben létezik. A védekező háború nem sérti Isten parancsát.

Magyarázat:

Az igazságos háború (bellum iustum) nem azt jelenti, hogy önkényesen, vagy „szent” célokra hivatkozva meg lehet támadni ill. le lehet igázni más népeket, hanem azt, hogy egy nemzetnek joga és kötelessége megvédenie önmagát és tagjait. A nemzeti önvédelem joga levezethető a személy önvédelmének jogából (ld. a 289. kérdést), azonban a jogos háború több az önvédelemnél. Mert míg az önvédelem csak jog, mellyel senki sem köteles élni, addig a honvédelem kötelesség, hiszen más személyek, állampolgárok védelmét jelenti. Az ilyen leszűkített értelemben vett igazságos háború nem sértheti az Isten által felállított erkölcsi rendet, sőt olykor parancsoló kötelesség lehet. Ezért, és nem a vérontás szentesítésének szándékával tanítja Aquinói Szent Tamás, hogy a papnak, bár személyesen nem foghat fegyvert, elöljárói engedélyével szabad a háború érdekében a katonákat buzdítania: „Clericis non licet bellare in propria persona, sed possunt bello interesse de licentia superioris, et exortari pugnantes”. (ST II-II. 40: 2).

A fegyvereknek vagy a katonáknak oly sokat emlegetett megáldása nem jelenti azt, hogy az Egyház egy eszközt vagy személyt „erővel” akar felvértezni, hogy hatásosabban gyilkoljon. Ezek az áldások Isten oltalmába ajánlanak egy halálveszélybe kerülő személyt, vagy Isten áldását hívják le tárgyakra, hogy Isten erkölcsi parancsainak érdekében tusakodjanak velük a harcosok, vagyis hogy a fegyver a gyengét védje, és ne az ártatlan vérét ontsa.

A bellum iustum fogalmába beletartozik az is, hogy egy nemzet bizonyos meghatározott körülmények között háborút is indíthat, ha ez valóban létező fenyegetettséggel szembeni előlegezett védekezés (megelőző csapás), vagy a már régóta fennálló, fegyverrel fenntartott, békének csúfolt elnyomás ellen indul (pl. az 1956-os magyar forradalom). Azonban itt már nem minden fekete-fehér, ezért minden egyes esetet egyedileg kell értékelni.

Az Egyház röviden így foglalja össze feltételeit: „A haderővel történő törvényes önvédelem szigorú föltételeit nagyon komolyan mérlegelni kell. Az ilyen döntés súlyossága az önvédelmet az erkölcsi törvényesség nagyon szigorú föltételeihez köti. Egyidejűleg kell együtt lennie a következő föltételeknek:

1. a támadó fél által egy nemzetnek vagy a nemzetek közösségének okozott kár tartós, súlyos és kétséget kizáró;

2. a megfékezésre bevetett minden egyéb eszköz használhatatlan vagy hatástalan;

3. a kedvező kimenetelnek komoly esélyei vannak;

4. a fegyverek alkalmazása nem okoz súlyosabb kárt és zavart, mint maga a megszüntetendő rossz.

A modern tömegpusztító eszközök hatékonysága nagyon súlyosan esik latba e föltétel mérlegelésében. Ez utóbbiak használatát az Egyház kategorikusan elutasítja, mivel fegyvertelen emberek kioltására irányul, és egy másik közösség részleges vagy teljes kiirtását célozza meg.”

Ezek az „igazságos háború” elvében fölsorolt hagyományos elemek. Aquinói Szent Tamás szerint a jogos háborúnak három feltétele van: felsőbb hatalom, igaz ügy és helyes szándék: ’Ad bellum iustum tria requiruntur, scilicet auctoritas principis, iusta causa et intentio recta’. (ST II-II 42: 2,1).

Az Egyház elveti a szélsőséges értelemben vett pacifizmust, mint erkölcstelenséget: a béke minden áron, tehát az ártatlanok halála és nyomorúsága árán történő megvalósítását. Ez ellenkezik mind az Ó-, mind az Újszövetség szellemével. Az őskeresztények sem tiltották a katonai hivatást. Ha bizonyos korszakokban a korai kereszténység mégis fenntartásokkal élt a katonai szolgálattal szemben, az nem a fegyvereknek, hanem elsősorban a pogány és bálványimádó államvallás kötelező katonai megnyilvánulásainak szólt. Erre példa az egyiptomi Szent Móric és a thébai szent légió esete. A keresztények teljesítették a hadkötelezettség parancsát, amikor azonban az állam jogtalanul akart élni vele, megtagadták a parancsot. „A közhatalomnak ilyen esetben joga és kötelessége az állampolgárokat a nemzetvédelem szükséges kötelezettségeivel megterhelni. Azok, akik katonaként a haza szolgálatára szentelik magukat, a népek biztonságának és szabadságának szolgái. Ha jól látják el kötelességüket, valóban hozzájárulnak a közjóhoz és a béke megőrzéséhez.” (KEK 2310)

Mindazonáltal az Egyház tudatában van, hogy a háború az egyik legsúlyosabb rossz, ezért minden eszközzel szorgalmazza annak elkerülését, amíg az megtehető. Ezért minden öncélú vérgőzös háborús uszítás, a féktelen militarizmus súlyos, égbekiáltó bűn, hiszen a háború önmagában sosem szent, és a szó teljes értelmében soha sem igazságos, legfeljebb elkerülhetetlen.

Igazolás:

Az Ószövetség ismeri mind a védekező háború, mind a jogos támadás fogalmát:

„Hirdessétek ki ezt a népek között: Készüljetek szent háborúra! Buzdítsátok a vitézeket! Jöjjenek, vonuljanak föl a harcosok mind!” (Joel 4: 9).

„Ha ellenséged ellen harcba indulsz, s lovakat, harci szekereket és magadnál népesebb hadinépet látsz, ne rettenj meg tőlük. Mert veled az Úr, a te Istened, aki kivezetett Egyiptom földjéről.”

(MTörv 20: 10).

A Szentírás bűnnek tartja, ha valaki a jogos háború idején nem harcol:

„Átkozott az is, aki kardját kíméli a vértől!” (Jer 48: 10).

A Biblia hősként tiszteli a nemzeti felszabadító háború vezetőjét, Makkabeus Júdást:

„Júdásnak, a Makkabeusnak és testvéreinek a történetét, a fönséges templom megtisztítását és az oltár fölszentelését, továbbá az Antiochusz Epifánész és fia, Eupátor elleni háborúkat, az égi jelenéseket azok javára, akik a zsidóságért oly dicső hőstetteket vittek végbe, hogy bár kevesen voltak, az egész országot visszafoglalták, a barbár hordákat kiűzték és visszaszerezték az egész földkerekségen híres templomot, a várost fölszabadították, a már-már érvényüket vesztett törvényeknek meg érvényt szereztek, mert az Úr irgalmas volt jóságában.” (2 Mak 2: 19)

„Mihelyt a Makkabeus sereget gyűjtött, a pogány népek nem voltak többé képesek ellenállni neki, mert az Úr haragja irgalomra változott.” (2 Mak 8: 5)

„Makkabeus és emberei Isten segítségével elfoglalták a szentélyt és a várost.” (2 Mak 10: 1)

„Makkabeus és emberei imádkoztak, és arra kérték Istent, legyen segítségükre a harcban. Aztán megtámadták az idumeai erődöket.” (2 Mak 10: 16)

Az „igazságos háború” indítéka:

„Makkabeus maga köré gyűjtötte embereit – összesen hatezren voltak –, és bátorította őket, ne féljenek ellenségeiktől, és ne rettegjenek a pogányok még oly hatalmas sokaságától sem, mert igazságtalanul támadják őket. Harcoljanak bátran.” (2 Mak 8: 16)

Az Újszövetség sem tartja bűnnek a katonáskodást:

„Megkérdezték a katonák is: ’Hát mi mit tegyünk?’ Nekik így felelt: ’Ne zsaroljatok, ne bántalmazzatok senkit, hanem elégedjetek meg zsoldotokkal!’” (Lk 3: 14)

Ha Keresztelő Szent János, az Istentől ihletett próféta, minden esetben és önmagában bűnnek tartotta volna a háborút és a harcot, akkor a katonáskodást is el kellett volna ítélnie, és ezt a katonák kérdésére ki kellett volna fejtenie.

Krisztus megdicsérte egy katona hitét, s nem kérte, hogy szereljen le, sőt az üdvösséget helyezte számára kilátásba: „A százados ezt mondta neki: ’Uram, nem vagyok méltó, hogy betérj házamba. Csak szólj egy szót, és szolgám meggyógyul! Magam is alárendelt ember vagyok, s katonák szolgálnak alattam. Ha azt mondom az egyiknek: >>Menj el!<<, elmegy; a másiknak: >>Gyere ide!<<, odajön hozzám, vagy szolgámnak: >>Tedd ezt meg!<<, megteszi.’ Ennek hallatára Jézus elcsodálkozott és kísérőihez fordult: ’Bizony mondom nektek, Izraelben nem találtam ekkora hitet. Ezért mondom nektek: Sokan jönnek majd napkeletről és napnyugatról, és letelepednek Ábrahám, Izsák és Jákob mellé a mennyek királyságában, az ország fiait pedig kivetik a külső sötétségbe.” (Mt 8: 8).

Negatív érv: Az Üdvözítő soha nem óvott egyetlen katonát sem a hivatásától.

A jézusi mondás – „aki kardot ragad, az kard által vész el” (Mt 26: 52) – nem kötődik a kérdéshez. Nyilván nem annak állítása, hogy minden fegyverforgató fegyver által hal meg, hiszen ezt már a tapasztalat sem támasztja alá. Ennek a mondatnak jelentése kettős:

1. Ki miben vétkezik, abban bűnhődik (ez az általános).

2. Szent Péter hevességével a megváltás tervét hátráltatta (ez az eseti). Krisztus ezzel a helyzethez illő hasonlattal figyelmezteti Szent Pétert: Ha nem hajlandó elfogadni, hogy a Megváltónak szenvednie kell, bűnhődni fog makacsságáért. (Némely szentírásmagyarázó ennek tudja be, hogy Péter háromszor is megtagadta az Üdvözítőt.)

Az Egyház jelen lehet a katonák körében (tábori püspökség):

„Mielőtt a csata megkezdődnék, lépjen elő a pap, és szóljon a harcosokhoz!” (MTörv 20: 2).

A felebaráti szeretetet a hiteles katolikus tanítás a szeretet rendje szerint értelmezi, ezért bizonyos szektáktól eltérően elismeri a jogos önvédelem és az önvédelmi háború jogosságát. A katolikus egyház tehát semmiképpen sem vallja az abszolút pacifizmus elvét. Elítéli a jogtalan agressziót, az öncélú kegyetlenkedést, de azt is vallja, hogy a puszta fegyvernyugvás nem jelent igazi békét, mert a béke csak az igazság gyümölcse lehet, ahogy ezt XII. Piusz emlékezetes pápai jelmondata kifejezte.

A keresztények engedelmeskedjenek a világi hatóságoknak.

„1Mindenki vesse alá magát a felettes hatóságoknak. Nincs ugyanis hatalom, csak az Istentől; amik pedig vannak, azokat az Isten rendelte. 2Aki tehát ellene szegül a felsőbbségnek, szembeszáll az Isten rendelésével. Az ellenszegülők pedig, önmaguknak szereznek elítéltetést. 3Mert a fejedelmek a jótett számára nem félelemkeltők, hanem a rossz számára. Azt akarod, hogy ne kelljen félned a felsőbbségtől? Tedd a jót és dicséretet nyersz tőle, 4mert ő az Istennek a szolgája a javadra. De ha a rosszat cselekszed, félj, mert nem ok nélkül hordozza a kardot; szolgája ugyanis az Istennek, hogy bosszút álljon büntetéssel azon, aki rosszat cselekszik. 5Szükséges e szerint, hogy alárendeljétek magatokat, nemcsak a büntető harag, hanem a lelkiismeret miatt is. 6Ezért fizessétek az adókat is, mert az Istenért végzik a szolgálatot, amikor ezért szolgálnak. 7Adjátok meg tehát mindenkinek, amivel tartoztok ; akinek adóval, annak az adót, akinek illetékkel, annak az illetéket, akinek félelemmel, annak a félelmet, akinek tisztelettel, annak a tiszteletet.”

(Róma 13:1-7)

Magyarázat:

1. A zsidók ez időben átalán hajlandók voltak zendülésre, mivel, mint Isten népe, iszonyúnak tartották, hogy ők pogány felsőségnek, a rómaiaknak hódoljanak. Gyakran meg is kisérlék az igát lerázni, s kevéssel a levél írása előtt, Klaudius császár alatt e miatt Rómából kiűzettek. Hogy ezen érzület a keresztények között el ne harapózzék, az apostol, úgy látszik, szükségesnek tartotta nyomatékosan szívükre kötni a felsőbbség iránti engedelmességet. Azt tanítja a föntebbi szavakban, hogy a felsőbb hatalom, nemcsak magában véve, hanem a mely fennáll, Istentől rendeltetett, s azért annak mindenki tartozik engedelmeskedni. Miből az következik, hogy az igaz keresztény azon esetben is, midőn a felsőbbség visszaél jogaival, és alattvalóit bármi módon megsérti, nem nyúl fegyverhez, hogy ellene föllázadjon, hanem körében kötelességét teljesítvén, engedelmes marad, és tűr, mindent Istenre bízván, és meg lévén győződve, hogy ő végtelen hatalmánál és bölcsességénél fogva, talál módot és utat más állapot előidézésére, ha ez az ő akarata. Az imádság és könnyek az anyaszentegyház fegyverei. A felettes hatóságok a római birodalomban a császár, a szenátus, a tartományok helytartói és a városi hatóságok. Nincs hatalom, csak az Istentől: a rómaiak között mindinkább tért hódított a felfogás, hogy a hatalmat a nép adja ; az uralkodó, aki a legfőbb törvényhozó és bíró, a néptől kapja a hatalmát. Az apostol azok ellenében, akik a hatalomnak emberi eredetét hirdetik, azt az elvet állítja fel, hogy nincs és nem állhat fenn hatalom, ha nem az Istentől van; más szóval az uralkodónak joga van követelni, hogy neki engedelmeskedjenek, mert a hatalma az Istentől van. A zsidók is ezt az elvet vallották, és csak a túlzó zelóták tartották vallásuk ellen való vétségnek, hogy pogány hatóságnak engedelmeskedjenek. Ez a felfogás a keresztényeknél is gyökeret verhetett volna, kik magukat az Isten országa polgárainak tekintették s azt mondhatták volna, hogy a pogányok elvesztették jogukat a hatalomhoz, mert ellenségei az Istennek és Krisztusnak. Szt. Pál ezt nem engedi meg, ellenkezőleg megparancsolja, hogy engedelmeskedjünk a hatalomnak, amelynek képviselője minden felsőbbség, bíró vagy államfő. Az apostol természetesen csak azzal az esettel számol itt, hogy a felsőbbség ténylegesen és jogosan van a hatalom birtokában, és hogy a felsőbbség a közösség javára és az Isten törvényeinek megfelelően gyakorolja a hatalmat. Arra az esetre nem állapít meg szabályt, mikor a hatalom birtokosa összeütközésbe kerül az egyházzal, vagy amikor összeütközés van a tényleges és a jogszerű felsőbbség között. — 2. Önmaguknak szereznek elítéltetést: önmaguk okai, ha a felsőbbség elítéli őket, de az Isten is jóváhagyja az ítéletet. — 3. A „mert“ az első versben az első okot adta elő, miért kell a felsőbb hatalomnak engedelmeskedni – t. i. mivel Istentől vagyon; ez a második „mert“ a fensőbbségi hivatalnak egy más tulajdonát adja elő, melynél fogva a felsőbbség célja csak az, hogy a gonosz kitörésének elejét vegye; a jónak tehát nincs tőle mit félnie. Minden felsőbbségnek, még a legrosszabbnak is, arra kell céloznia, hogy a rosszat elnyomja, a jót felsegítse, ha mindjárt egyes esetekben ez ellen tesz is; mert különben önmagát semmisíti meg. A jó tehát, egészben véve, tőle csak oltalmat várhat; egyes erőszakoskodásokat, melyeket el nem kerülhet, annál inkább békével tűr, mivel épen a türelem segíti őt a viszontagságokban azon jóra, mely után testtel lélekkel törekszik. — 4. Az apostol olyannak gondolja el a világi hatalom gyakorlóit, aminőknek lenniök kell. (Bölcs. 6, 5.) Hordozza a kardot: a szenátori tartományok (lásd Csel. 13, 7. jegyz.) helytartói nem viseltek ugyan kardot, de hozhattak halálos ítéletet, gyakorolták a jus gladii-t. A fegyver a hatalom jelvénye élet s halál fölött. De ha a felsőbbség némely esetben valami rosszat parancsolna, vagy Isten valamely parancsának gyakorlását megtiltaná: akkor ugyan inkább kell engedelmeskedni az Istennek, mint az embereknek, és ép oly kevéssé tenni ama rosszat, mint elhagyni ezen jót, de föllázadni a felsőbbség ellen azért nem szabad, sőt inkább a keresztény itt is ragaszkodik elvéhez, hogy eltűri mindazt, mit az Istentől rendelt kötelességek teljesítése következésképen maga után von. — 5. Engedelmeskedni kell a hatóságoknak, nemcsak a büntető harag, vagyis népiesen szólva, a csendőröktől való félelem miatt, hanem a lelkiismeret szava miatt is. — 6. Az Istenért végzik a szolgálatot: a hatóságoknak joguk van adót szedni arra a célra, hogy tisztségüket betölthessék, azért valamikép az Isten ügyét szolgálják, amikor tisztségükben eljárnak és a kötelességüket végzik. — 7. Lásd Máté 22, 15. sk. Mindenkinek: minden hatóságnak.

Összefoglalva: Az Apostol leszögezi a keresztény alapeszme alapelveit. A fölöttes hatalom iránt tanúsított engedelmesség, hacsak nem követel az isteni törvénnyel ellenkezőt, Isten akarata. Állampolgári kötelességeink teljesítésére lelkiismeretben is kötelezve vagyunk. A társadalmi és állami berendezkedés következik az ember társas természetéből, tehát végeredményben Isten akaratából (ApCsel 4,19). Vagyis Pál arról beszél, hogy a tekintélynek alá kell vetnünk magunkat. Pál ezt a kötelezettséget visszavezeti az Isten iránti engedelmességre, anélkül azonban, hogy felvetné és megoldaná a tekintélyekkel kapcsolatban fölmerülő problémákat. Tulajdonképpen visszás dolog az, ha ember embernek engedelmeskedik, hisz mindketten egyformán emberek; Istennek engedelmeskedni azonban nemes és szent dolog, még közvetve is, amikor az ô tekintélyét legitim közvetítők hordozzák

Nekem elhiheted, hogy csak a kisebbik rossznak tartom az emberölés útján való rendfenntartást vagy honvédelmet. Például a sokszor idézett "szeresd felebarátodat" Pálnál így van aprópénzre váltva (Rm 12,18): "Ha lehetséges, amennyire rajtatok áll, minden emberrel békességesen éljetek." A "szeresd ellenséged" pedig nem is parancs, hanem erkölcsi eszmény, aminek a megszegéséért sem Jézus, sem az apostolok nem zártak ki senkit az egyházból. Te még törvényként alkalmaznád. A "Ne ölj" parancsa pedig már a maga idejében sem zárta ki a jogszerű bírói vagy katonai halálosztást. Te elutasítod a védekező háború gondolatát is. Ez is egy álláspont, bár nehezen védhető olyan országok esetében, ahol a lakosság többsége keresztény. Mert ezen álláspont szerint az ilyen államok magukat számolnák fel lakóikkal együtt, kiszolgáltatva ellenségeik kénye-kedvének. Ha egy országot fegyverrel megtámadnak, annak joga van fegyverrel védekezni. Jézus mint magától értetődő törvényszerűséget említette azt, hogy aki kardot fog, annak kard által kell elvesznie. (Ez a fegyveres védekezés jogát mondja ki.) És ismét, hogy a hatalmasság nem jogtalanul viseli a kardot, hanem a jó megjutalmazására és a rossz megbüntetésére rendelte őt az Isten. (Ezzel az igazságszolgáltatás jogát mondta ki világi ügyekben.) Az Írás mondja azt is, hogy "a bosszuló rokon keze legyen az első rajta," meg hogy "az egész gyülekezet kövezze őt halálra." Püff. Persze ez az ellenpélda nem hozza vissza a megkövezés gyakorlatát az egyházba az ószövetségből, csak a "ne ölj"-nek az általad erőltetett "fekete-fehér", azaz darabos, egysíkú és betonfejű alkalmazását cáfolja meg látványosan. Vagyis nem vonatkozott a "ne ölj" parancsa háborúban az ellenség megölésére. Vagy tán azt is be tudod bizonyítani, hogy igen?

Jézus Péternek idézett szavait figyelmeztetésképpen mondta az Úr annak, aki kardot ragad, tudván, hogy a megtámadott fél védekezni fog. Vagyis ezt csak egy általános elvként mondta, miszerint az erőszak erőszakot szül. Péter itt nem is életveszélyt hárított el, hanem a hatóság intézkedésével szegült szembe. Ha sokáig hadonászott volna, ott helyben felkoncolták volna őt. A védekezés ellen pedig nem is tett erkölcsi kifogást. De mondott ő példázatot a háborúba induló királyról is, és még annyi megszorítást sem tett melléje, mint a hamis sáfár példázata mellé. Tehát ama példázatban benne van, hogy a királyok hadat viselnek, kalkulálnak stb., és semmi elhatárolódás nincs mellette. A „szeresd” ellenséged is csak mint eszményt tanítja, nem mint törvényt. Idéztem Páltól, miként lehetséges ezt adott esetben gyakorlatba is átültetni (mert nem mindig lehetséges ezt következetesen végigvinni).

Az apostol sem átallott római polgárjogával élve a császárra apellálni. Pedig odafordíthatta volna a másik orcáját is, és hagyhatta volna, hogy lenyakazzák Jeruzsálemben.

"Gyilkolászni" nem lehetett az ószövetségben sem, de már az a tény, hogy a törvény szabta kereteken belül volt mód az emberölésre (pl. háborúban, megkövezéssel, a vérbosszuló rokon útján, és persze más esetekben is), eleve megtorpedózza a "ne ölj"-re való nagyhangú mutogatásotokat.

Mondhatod, hogy „Jézus tanítványai nem része a világnak”, de ki sem mehetnek belőle. (Látod, dzsókerem nekem is van.)

Jézus visszarakatta Péter kardját a hüvelyébe, de miért a hüvelyébe (és nem a szemétdombra)? Sőt miért nem rakatta le Péterrel a kardját már korábban? Ez az eset azt bizonyítja, hogy Jézusnak nem volt kifogása az önvédelemből kardot hordó Péter ellen, s csak ebben az egy esetben utasította el a használatát, mert az meggátolta volna a keresztáldozatot.

Tudom persze, hogy te csak a törvényből értesz, még ne kellene mindenkiről ezt képzelned. A szívünkbe írott törvénynek ilyen formái is lehetnek, nem csupán a tételes parancsok. Sőt a lelkiismeretnek olyan önkéntes vállalásai is idetartoznak, mint mikor valaki nem iszik bort, de mást nem ítél el azért, mert az iszik. Vagyis nem ítélhető el azt sem, aki megteszi, csak ne használja igazságtalanul. Márpedig az apostol szerint a világi hatalmasság az isteni igazságszolgáltatás eszköze (a gonosztettek rettegtetésére stb.), és nem hiába lóg a kard az oldalán.

Péterről sem olvashatjuk mondott helyen, hogy letette volna a kardját, hanem a második jelenetben használta is. Ugyan kivel akarja kend elhitetni ezek után, hogy Péter letette a kardját? Főleg mivel az első helyen (Lk 22,36) Jézus kifejezetten ezt mondta: "De most, akinek erszénye van, elővegye, hasonlóképpen a táskát; és akinek nincs, adja el felső ruháját, és vegyen szablyát." Ezt nem lehet elszellemiesíteni, mert a közvetlen folytatásban ez áll: "Azok pedig mondának: Uram, ímé van itt két szablya. Ő pedig monda: Elég." Ráadásul a Jn 18,10 szerint "Péternek szablyája vala", azaz nem csupán akadt nála egy, hanem rendesen hordta, alkalmasint önvédelem céljára. Alapértelmezésben az önvédelem jogos, Málkus fülének levágása pedig nem volt önvédelem.

Alapértelmezésben az önvédelem igazságos, aztán a ránk bízottak védelme, satöbbi. Be kéne látnod, hogy az Újszövetségnek egy szava sincs konkrétak az ügyben, hogy lehet-e egy keresztény katona.

Sőt Jézus kifejezetten felszólította tanítványait, hogy készüljenek a vándoréletre, és ami ezzel együtt járt, kössenek kardot. A tanítást már megadta, immár a cselekvés ideje jött el. Ezt egyébként maga a szöveg is kimondja. Tehát nem valami későbbi tanítás kedvéért "hagyta meg" "ideiglenesen" a kardjukat, hanem hogy megvédhessék magukat az úton.

Jézus nem szorult Péter védelmezésére, de ettől mások még szorulhatnak védelmezésre. És ismét: Jézusnak magasztosabb érdekből meg kellett halnia, de ettől még nem biztos, hogy minden megtámadottnak ott helyben meg kell halnia. A kardot az oldalán nem hiába viselő hatósági személy az Isten szolgája a mi javunkra, és kardjával éppen az igazságosságot szolgálja.

Persze csakugyan nem minden emberölés igazságos: de én nem is állítottam ilyesmit, pláne azt nem, hogy a gyilkosság igazságos lennne. De a törvény szerinti igazságszolgáltatás definíció szerint igazságos. Megbüntetni a gonosztevőket már a földön is: fölöttébb igazságos, szent és Istennek tetsző hivatás.

Rm 13,2-4

"Azért, aki ellene támad a hatalmasságnak, az Isten rendelésének támad ellene; akik pedig ellene támadnak, önmaguknak ítéletet szereznek. Mert a fejedelmek nem a jó, hanem a rossz cselekedetnek rettegésére vannak. Akarod-é pedig, hogy ne félj a hatalmasságtól? Cselekedjed a jót, és dícséreted lesz attól. Mert Isten szolgája ő a te javadra. Ha pedig a gonoszt cselekszed, félj: mert nem ok nélkül viseli a fegyvert: mert Isten szolgája, bosszúálló a haragra annak, aki gonoszt cselekszik."

Nem csodálom, hogy egy időben a kend felekezete mindent megtett ennek a szakasznak az elallegorizáálása érdekében, és felsőbbségen saját felekezeti fejeseit akarta elismertetni, de ekkora triplaszaltó még neki sem sikerülhetett.

Ha az első keresztény az igazságszolgáltatás által kijelölt hóhér, katona vagy rendfenntartó közeg, a másik meg kivégzendő gonosztevő, akkor igenis megölhetné a másik keresztényt, sőt éppen azzal követne el kiáltó vétket az igazságosság ellen, ha nem ölné meg, holott rászolgált. Ha a lelkiismerete nem viszi rá, hogy embert öljön, persze még mindig leteheti a hivatását - de ebből nem lehet törvényt fabrikálni.

Megkérdezhetem, hogy hol olvastad, hogy minden kereszténnyé lett katona letette volna hivatását, mégpedig abból a tulajdonképpeni okból, hogy egyáltalán nem akartak embert ölni? Jellemzően inkább a bálványimádástól való irtózásukban tagadták meg a katonáskodás bizonyos elemeit.

De hogy ne mond, hogy nem néztem utána az Őrtornyos tanításnak. Az ’Érveljünk az Írásokból’ c. könyv írja, hogy:

"A rendelkezésre álló összes adat gondos áttanulmányozása arra mutat, hogy Marcus Aurelius [i. sz. 121-180] idejéig egyetlen keresztény sem lett katona, és egyetlen kereszténnyé lett katona sem maradt a hadsereg kötelékében" - No hiszen, mintha olyan sok volna ez az "összes adat!" És mintha olyan rettenetesen késői időpont volna ez a kettő! De hogy Kornéliusz nyilvánvaló esetét ilyen üres propagandával kényszerüljön félretolni valaki, az több, mint felháborító. Mert ővele Péter nem tétette le a kardot, hanem ellenkezőleg: életmódját dicsérte - amit nem tett volna, ha az egészet hiábavalóvá tette volna az a körülmény, hogy fegyverrel szolgálta az államrendet.

És egy sor történelmi adat van, hogy az őskeresztények is viseltek adott esetben katonai hivatást. Mondhatod persze, hogy azok „hitehagyottak” meg „álkeresztények” voltak, viszont így csúszna át kend a történelem teréről az erkölcsi minősítés terére. Azaz ennek a hipotetikus esetnek a görcsös kezelésével ismeri be kend, hogy ha mégannyi történelmi példát dugnék a kend orra alá, kend azt kacagva félretolná, mondván: "azok nem is voltak igaz keresztények!" Itt a kör bezárul, mert ezzel az erővel semmiféle bizonyítékot el nem fogadna kend.

Ha az uralkodók arra adnak parancsot, hogy ki kell valakit hozni az égő házból, az is automatikusan az ördögtől származó parancs lesz? Na ugye. A döntő momentum a kend érvelésében tehát ismét nem a parancs állítólagos eredete, hanem a kend általi erkölcsi minősítése. Tehát kend a saját vélekedésére alapozza az érvét, amely így körben forgónak bizonyul.

Ha az érvelésedet az általános „nem részei a világnak” szövegre akarod építeni, akkor meg kéne jegyezni, hogy ezt csupán a kend értelmező hozzábiggyesztése "bizonyítja." Ezzel szemben Kornéliuszról is csak dicsérő szavakat olvasunk erkölcsileg - akkorról, mikor még nem volt keresztény. Sőt ezt: "A te könyörgéseid és alamizsnáid felmentek Isten elébe emlékezetnek okáért." De az álláspontodon állva hogyan is mehettek volna fel egy ördögnek szolgáló, fegyverfogó embernek az alamizsnái és könyörgései Isten elébe? Talány.

Még Pilátusról is azt mondta Jézus, hogy hatalma felülről adatott neki. De nem is minden tekintetben uralkodik az ördög a világon, csak a bűn tekintetében. Amíg tehát kend ki nem mutatja, hogy az igazságszolgáltatási célú vagy a védekező háborúbeli katonai fegyverhasználat bűn, addig ez a dzsókere nem ér semmit. És valóban, a fegyvert az oldalán viselő hatalmasságról azt olvassuk, hogy Isten szolgája ő a mi javunkra. Püff.

Az ellenségszeretet eszményébe e igenis belefér a fegyveres szolgálat, mert azt az ember nem szeretetből vagy gyűlöletből teszi, hanem a társadalmi rend fenntartása végett, azaz a köz szolgálatában. Körülbelül úgy, mint a köztisztaságiak: mindkettő eltakarítja azt, ami a társadalmi közösséget ilyen vagy olyan szinten meg akarja bontani. Ha vannak is néha visszaélések a fegyverek használatában, attól nem lesz mindjárt az egész sem tilos, sem káros, sem istentelen. Sőt, amint már nemegyszer idéztem: Isten szolgálata ez a gonosztevők rettegtetésére és a jó cselekedetek evilági megjutalmazására.

És persze nem is a keresztények háborúznak, hanem az államok. Az államok pedig nem keresztények és nem mohamedánok, de még csak nem is ateisták: képviselik mindegyik társadalmi réteg és felekezet érdekét, amennyire lehet.

Aki védekezés céljából fegyvert fog, abban nem hűlt ki a szeretet pusztán emiatt. Csak abban, aki a másikat megtámadja. No és így el is lehet dönteni, melyik fél az, amelyik biztosan nem keresztényileg járt el.

Jézus szavaihoz kendnek oda kellett fűznie a maga önkényes értelmezését, miszerint a védekező háború vagy a gonosztevők fegyveres megbüntetése "gyűlölet" volna. Holott nem az, csupán harag. De nem akárkié, hanem Istené (Rm 13,4). Hát vádolja kend Istent a szeretet hiányával!

Nem gondolkodom mereven, hanem a kend elvetélt társadalmi ideológiájával állítok szembe egy másikat, éspedig sokkal egybenlevőbbet. Mert tiszta formában sokkal nehezebb egy "szeresd ellenségedet"-alapon álló társadalmat felmutatni, mint egy olyat, ami az "igazságos védekező háború" elméletének alapján állt.

Csak annyit mondhatunk el, hogy aki szándékosan megöli a másikat úgy, hogy nem önvédelemből teszi, abban alkalmasint csakugyan nincs szeretet.