Jehova tanúi! A Svájci Gárdisták fegyvert fognak keresztény létükre! Nem felháborító?

Máté 12:34-37-Mert a szív bőségéből szól a száj.  A jó ember jó kincséből hoz elő jó dolgokat, a gonosz ember ellenben gonosz kincséből hoz elő gonosz dolgokat.  Mondom nektek, hogy minden haszontalan beszédről, amit az emberek mondanak, számot fognak adni az ítéletnapon;  mert szavaid által leszel igazságossá nyilvánítva, és szavaid által leszel elítélve.”

Engem ez érdekel ..-Zsid 12:14-17-Törekedjetek arra, hogy békében legyetek mindenkivel, és a megszenteltségre is, amely nélkül senki sem fogja látni az Urat,  gondosan ügyelve arra, hogy senki ne legyen megfosztva az Isten ki nem érdemelt kedvességétől; hogy semmilyen mérges gyökér fel ne sarjadjon és nyugtalanságot ne keltsen, s nehogy sokan beszennyeződjenek általa;  hogy e g y parázna se legyen, és olyan se, aki nem értékeli a szent dolgokat, mint Ézsau, aki egyetlen tál ételért cserébe odaadta elsőszülöttségi jogait.  Mert tudjátok, hogy utóbb is, mikor örökölni akarta az áldást, elvetették őt, mert bár komoly igyekezettel, könnyek között próbálta megváltoztatni a döntést, nem talált helyet ennek.

Róm 9:28

Máté 13:36-43.(János 14:27) Békét hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja.

Ján 15:19: Jézus ezt mondta a követőinek: „nem vagytok része a világnak, hanem kiválasztottalak titeket a világból.” (Tehát az igaz keresztények nem tartoznak az Istentől elidegenedett emberi társadalom tömegéhez. Elvégzik mindennapi teendőiket, de kerülik a világra jellemző és Jehova igazságos útjaival ellentétes gondolkodásmódot, beszédet és viselkedést.)

Jak 4:4: „Házasságtörők, nem tudjátok, hogy a világgal való barátság ellenségeskedés az Istennel? Aki tehát a világ barátja akar lenni, az az Isten ellenségévé teszi magát.” (Mivel a keresztények tökéletlenek, időnként beszennyezhetik magukat a világgal való kapcsolatuk során. De ha Isten Szava figyelmezteti őket, megbánják és kiigazítják viselkedésüket. Ha azonban egyesek szándékosan úgy döntenek, hogy szövetkeznek a világgal, vagy utánozzák a világ szellemét, ezzel kimutatják, hogy nem igaz keresztények már, hanem az Istennel ellenséges világ részévé lettek.)

Róma 13:1: „Minden lélek rendelje alá magát a felsőbb hatalmaknak, mert nincs hatalom, csak Istentől; a létező hatalmak Isten által állnak fenn a maguk viszonylagos állásában.” (Akik ezt a tanácsot megfogadják, nem lázadók, és nem próbálják megdönteni a világ kormányzatait. Alárendelik magukat a politikai uralkodók hatalmának, és minden olyan követelésüknek eleget tesznek, amely nem ellentétes Isten követelményeivel. Isten előre látta és megmondta, hogy lesznek ilyen kormányok. Nem azért van hatalmuk, mert Isten ruházta fel őket ezzel, hanem azért, mert megtűri őket. Az általa meghatározott időben el is távolítja őket.)

Gal 6:10: „amíg kedvező időnk van rá, tegyünk jót mindenkivel, de kiváltképp azokkal, akik hozzánk tartoznak a hitben.” (Az igaz keresztények tehát nem vonakodnak jót tenni embertársaikkal. Istent utánozzák, aki egyaránt ad napsütést a gonoszoknak és a jóknak [Máté 5:43–48].)

Máté 5:14–16: „Ti vagytok a világ világossága . . . engedjétek fényleni világosságotokat az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőséget adjanak égi Atyátoknak.” (Ahhoz, hogy a keresztények cselekedetei miatt mások is dicsőséget adjanak Istennek, a keresztényeknek nyilván tevékenyen tanúskodniuk kell Isten nevéről és szándékáról az egész világ előtt. Az igaz keresztények ezt a tevékenységet tekintik a legfontosabbnak.)

A kérdésre válaszolnék. Mert amint látom, itt sem az számít, ami az igazság lenne, hanem az alattomos, személyeskedő támadások.

Tehát a kérdés egyértelmű provokáció, de hát ezt már megszoktuk a "keresztényektől".

Tehát azt, hogy ki keresztény és ki nem, a Bibliának kellene eldöntenie szerintem. Ha így nézzük, és nem a magunk, emberi véleményét akarjuk az evangéliumok helyére csempészni, akkor lehet, hogy kevésbé leszünk pontatlanok!

Ha Jézus Krisztust nem volt szabad fegyverrel megvédeni, akkor vajon egy embert szabad-e olyan fontos személyiségnek állítani, akit állandó fegyveres testület vigyáz?

Ez az álláspont nem keverendő össze azzal, hogy egy kereszténynek nem szabad megvédenie magát, vagy mást semmilyen módon. Hiszen Jehova Tanúi sem pacifisták, de ez nem jelenti azt, hogy ennek érdekében egy szervezett fegyveres testületben teljesítsenek szolgálatot földi, emberi célok érdekében.

80%-b 10:49

Nem mindegy, hogy az okos hülyéskedik, vagy a hülye okoskodik.

A keresztesháborúk

Minden ország ünnepli és jogosnak tartja, hogy népe védi önmagát. Mi is joggal ünnepeljük pl. az 56-os októberi forradalmat.

A keresztesháborúk korában Európa és a hozzá szorosan kapcsolódó "keresztény világ" bizonyos értelemben egyetlen egységként élte meg önmagát. S így élte meg a mohamedán támadást, illetve a keresztények legszentebb helyeinek – a Szentföldnek – elfoglalását. A mohamedanizmus egyébként Európa meghódítását, a kereszténység elpusztítását tűzte célul. Nem volt-e természetes, ha az európai népek és uralkodók együttes önvédelemre fogtak össze, s célul tűzték, hogy visszafoglalják Jézus életének szent helyeit? Így kérték fel a keresztes hadak vezetésére egyszer a mi Szent Lászlónkat, majd így ment keresztes háborúba II. András királyunk is. Később keresztes sereget toborzott Kapisztrán szent János is, Nándorfehérvár megvédésére, Hunyadi megsegítésére, majd a kereszt jelében küldte boldog XI. Ince pápa hazánkba a Budát felszabadító seregeket 1686-ban.

Kétségtelen, hogy a keresztes háborúk történetében találhatók súlyos bűnök és embertelenségek is, amint ez sajnálatosan minden hosszabban elhúzódó háborúra jellemző. És csak a kor szemlélete magyarázza némiképp az olyan – mai szemmel nézve – teljes abszurditásokat, mint a gyermekek keresztes hadjáratát. – De lényegüket tekintve e háborúkat a keresztény Európa önvédelmének kell tekintenünk.

Mázlid van, hogy nem Dobó István idejében éltél az Egri Várban. Felakasztottak volna hazaárulásért mint Hegedűs hadnagyot.

Kedves 11:08-as!

Erről beszéltem: földi, emberi célok! Semmi több. Ezt a nem Krisztusi szellemet hogyan tudod átültetni a jelenbe?

A mába, kedves 11:08-as, amikor ugyebár az atom és hidrogén fegyverek, valamint a biológiai hadviselés korában élünk, köszönhető az őseinknek, akik ezt a szellemet örökségül hagyták.

Tudod, ha én abszolút ateista fejjel gondolkoznák, még akkor is tudnám, hogy milyen esélyeink vannak arra, hogy egy következő (a 2-ik vh.-hoz hasonló) koalíciós háborút "megnyerjünk", vagy pontosabban túléljünk!

Semmi!

Ha elgondolkoznál azon, hogy ha a te hőseid ma, 70 évvel később kezdenék ugyanazt, amit akkor, vajon ki maradna életben a földön? Ha a tömegpusztító fegyvereket nem is vetnék be, akkor sem volna sok esélye senkinek.

Az atomerőművek és a vegyi üzemek potenciális célpontok lennének, melyek önmagukban felmérhetetlen pusztulást okozhatnának!

Tehát miről is beszélsz? Mit védesz te? Ha valaki ma háborúban gondolkodik, akármilyen is legyen, az végtelenül felelőtlen és ostoba ember ezek szerint a fenti tények szerint. Akkor, ha egy ateista képes ezt felismerni, teljesen csak a racionális eszére hagyatkozva (mert pont egy ilyentől olvastam én is), hogy van az, hogy sok magát kereszténynek valló, még mindig a régi nótát fújja?!

Hogy van az, hogy felmentést keres olyan keresztényietlen tettek miatt, melyek meg sem történhettek volna?!

Egy érv: „ha a „kereszténység” nem védte volna meg magát, már nem is létezne!”

Mert most létezik, ettől létezik, kedves 11:08-as? Valóban az a keresztény világ, amit annak hívnak?

Érdekes egy történelmi tény, hogy azok, akik az első századokban keresztény tanítványok lettek, nem fegyverrel védték meg a hitüket (üldözték is őket rendesen azért, mert semlegesek voltak politikai és katonai ügyekben), mégis rohamosan gyarapodtak. Hogy lehet az, hogy nekik nem kellett fizikai fegyver? Csak nem az volt, hogy hittek Istenben? És igyekeztek továbbadni azt, amit Jézus tanított. Tudjuk, hogy egy kicsivel később már ez nem sikerült.

Később már nem nemzetközi, hanem nemzeti egyházak jöttek létre, akik egymás ellen kezdtek harcolni, mert mindegyik azt gondolta, hogy Isten az ő oldalukon áll. Persze! Isten már csak olyan.

"de a mohamedánoknak nem. Miért is nem?"

A XX. században mintegy hárommillió embert öltek meg azért, mert keresztény (a kommunizmus, a fasizmus, a latin-amerikai, afrikai vagy iszlám fundamentalista diktatórikus rezsimek alatt.

Kétségtelen, hogy a keresztes háborúk történetében találhatók súlyos bűnök és embertelenségek is, amint ez sajnálatosan minden hosszabban elhúzódó háborúra jellemző. És csak a kor szemlélete magyarázza némiképp az olyan – mai szemmel nézve – teljes abszurditásokat, mint a gyermekek keresztes hadjáratát. – De lényegüket tekintve e háborúkat a keresztény Európa önvédelmének kell tekintenünk.

Mázlid van, hogy nem Dobó István idejében éltél az Egri Várban. Felakasztottak volna hazaárulásért mint Hegedűs hadnagyot

"Mázlid van, hogy nem Dobó István idejében éltél az Egri Várban. Felakasztottak volna hazaárulásért mint Hegedűs hadnagyot"

Ez megtörtént-e az első századok keresztényeivel hasonló indokok alapján? Most ne a kivégzés módjára koncentrálj, hanem hogy a történelmi és Bibliai feljegyzések alapján megtörtént-e?

Mit is mondtak az apostolok, ha választaniuk kellett?

„Mint uralkodónak, Istennek kell inkább engedelmeskednünk, semmint embereknek” (CSELEKEDETEK 5:29)

A nemzetek még mindig nem tanulnak

„Ha az ember tanulni tudna a történelemből, micsoda leckéket taníthatna az meg nekünk! De a szenvedély és a pártoskodás elvakít bennünket, s bár a felvilágosodás, melyet tapasztalat által értünk el, olyan, mint egy lámpás a hajó végében, fénye csak a magunk mögött hagyott hullámokon csillan meg” (Samuel Taylor Coleridge).

Egyetértesz Samuel Coleridge angol költővel? Küzdhet-e az ember olyan vak szenvedéllyel egy ügy előmozdításáért, hogy közben ugyanazokat a tragikus hibákat követi el, mint az előtte élt emberek?

Zoé Oldenbourg történész megállapítja, hogy a keresztes hadjáratban részt vevők legtöbbje „azzal a határozott meggyőződéssel vált keresztes vitézzé, hogy ezzel magának Istennek a szolgálatába szegődik”. A történész szerint „pusztító angyaloknak” tartották magukat, akik „az ördög gyermekei ellen intéznek támadást”. Ugyanilyen meggyőződéssel hitték, hogy „a mennyországban a mártíroknak járó korona várja azokat, akik meghalnak” — mondja Brian Moynahan író.

A keresztesek talán nem voltak tisztában vele, de az ellenségeik hasonló hitet dédelgettek. J. M. Roberts történész a Shorter History of the World című könyvében rámutat, hogy az iszlám katonák is azzal a meggyőződéssel fogtak fegyvert, hogy Istenért harcolnak, és „hogy azok előtt, akik életüket vesztik a hitetlenek ellen vívott csatában, megnyílik az út a paradicsomba”, vagyis az égbe.

Mindkét oldalon azt tanították az embereknek, hogy igazságos háborút vívnak, melyen Isten helyeslése és áldása nyugszik. A vallásvezetők és a politikusok egyre inkább elmélyítették az emberekben ezt a hitet, és azon voltak, hogy felkorbácsolják alattvalóik érzelmeit. És persze mindkét oldal förtelmes kegyetlenségeket követett el.

Milyen emberek követték el ezeket a borzalmakat? Többnyire hétköznapi emberek, akik nem sokban különböztek tőlünk. Kétségtelen, hogy sokukat különböző eszmék hajtották, valamint az a vágy, hogy helyrehozzák napjaik világában azokat a dolgokat, melyek véleményük szerint kiigazításra szorultak. Túlfűtött érzelmeik miatt, úgy tűnik, nem vették észre, hogy az „igazságosságért” vívott harcukkal semmi mást nem tesznek, mint igazságtalansággal, fájdalmakkal és gyötrelemmel sújtják azt a több százezer ártatlan férfit, nőt és gyermeket, akik a fegyverek kereszttüzében találták magukat.

De nem így volt ez mindig is a történelem folyamán? Karizmatikus vezetőknek újra meg újra sikerült emberek millióit rávenniük arra, hogy vegyenek részt a vallási és politikai ellenfelekkel vívott vad és brutális háborúkban, pedig ezeknek az embereknek maguktól soha nem jutott volna eszükbe ilyesmi. Azzal, hogy mindkét oldalon fegyvert adtak az emberek kezébe, és azt állították, hogy Isten velük harcol, törvényes keretet teremtettek a politikai és vallási ellenfelek erőszakos elnyomásához. Ez egy már jól működő módszer része volt, melyet az önkényuralkodók évszázadok óta alkalmaztak a saját céljaik elérésére. Brian Moynahan rámutat, hogy ez volt a séma, mely „később ugyanolyan jól bevált a holokauszt és a modern etnikai tisztogatások kiagyalásánál, mint annak idején az első keresztes háború elindításakor”.

„Napjainkban egyetlen értelmes ember sem engedné, hogy így manipulálják — mondhatja valaki. — Azóta sokkal civilizáltabbak lettünk, nem igaz?”

Hát igen, ennek így kellene lennie. De vajon a történelemnek sikerült megtanítania minket valamire? Ki az az őszinte ember, aki az elmúlt évszázad eseményeit látva igennel tudna válaszolni erre a kérdésre?

A keresztes háborúk mintájára zajlott például az első világháború is. J. M. Roberts rámutat: „ Az 1914-gyel kapcsolatos ellentmondások egyike az, hogy minden országban sok-sok ember meglepően készségesen és örömmel ment a háborúba függetlenül attól, hogy melyik párt vagy felekezet tagja volt, vagy hogy milyen családból származott.”

Miért ment olyan sok hétköznapi ember „készségesen és örömmel” a háborúba? Azért, mert elődeikhez hasonlóan — akik szintén készségesen fogtak fegyvert — az ő értékrendjüket és eszméiket is a korukra jellemző filozófiák formálták. Bár néhányukat talán a szabadság elvei és az igazságérzetük hajtotta, semmi kétség afelől, hogy sokan öntelt módon úgy gondolkodtak, hogy az ő nemzetük felsőbbrendű, mint más nemzetek, s ennélfogva uralkodásra hivatott.

Ezekben az emberekben azt a meggyőződést ültették el, hogy a háborúzás az élet velejárója, vagy ha úgy tetszik, egy fajta „biológiai szükséglet”. Phil Williams író rámutat, hogy „a társadalmi darwinizmus” egyebek között elhitette az emberekkel, hogy a háború törvényes eszköz „azoknak a fajoknak a kiirtására, melyek nem érdemlik meg, hogy fennmaradjanak”.

Persze mindenki úgy érezte, hogy az általa védelmezett eszmék igazak. Milyen következményekkel járt ez? Az első világháborúban „a kormányzatok rasszizmusról, hazafiasságról és hősiességről zengedeztek” — mondja Martin Gilbert író és történész, a tömegek pedig vakon engedelmeskedtek. John Kenneth Galbraith közgazdász akkoriban nőtt fel Kanadában, amikor a háború javában dúlt. Emlékszik, hogy mindenki arról beszélt, hogy „milyen rendkívüli korlátoltságra vallanak az Európában folyó harcok”. Azt mondták, hogy „intelligens emberek . . . távol tartják magukat az ilyen őrültségektől”. Ám elődeikhez hasonlóan ők sem így tettek. És mi lett ennek a vége? Körülbelül 60 000 kanadai katona veszítette életét azzal a több mint kilencmillió katonával együtt, akiktől a harcoló feleknek örök búcsút kellett venniük annak a szörnyűségnek a során, mely később az első világháború nevet kapta.