Miért fontos hinni abban hogy a Szentlélek/szellem az személy?

Ajánlott olvasmány:

* [link]

* [link]

* [link]

* [link]

* [link]

* [link]

* [link]

Lélek vagy Szellem?

A probléma valóban az a "Szent Szellem" kifejezéssel, hogy a magyar "szellem" szó állagot (substantia), nem pedig létalanyt (subsistentia) jelöl.

Ráadásul a nyelv nem egy analitikus, "tervezett", hanem organikus valóság, amelynek értelmezéstani (hermeneutika), nem pedig tisztán gondolatelméleti (logika) alapjai is vannak.

Egy nyelvnek is van ilyenkép organikus hagyománya. A hagyományhű katolikusok éppen ezért is óckodnak az ilyen újításoktól.

A nyelvnek a régies magyarság (régi bibliafordítások, liturgikus szövegek) inkább ad egy szentnyelvi réteget, ahogy az ószláv esetében van, mégha a nyelvi struktúra pidginizálódott is időközben, avagy egyes szavak jelentéstartalma megváltozott.

Azaz a nyelv nem csupán grammatikai és logikai, hanem hermeneutikai kategória is.

[link]

Lásd még ennek kapcsán:

* [link]

* [link]

- - - - -

Személy vagy csupán erő?

Isten szelleme/lelke nem egyenlő az erővel. Isten lelke és ereje nem ugyanaz, olvasd csak el ezeket: Mik 3:8, Zak 4,6, Lk 1,35, Lk 4:14, ApCsel 10,38, Róm 15:13,19, 1Kor 2,4, 1Tessz 1,5.

A Szentlélek minden olyan tulajdonsággal rendelkezik, amely alapján valakiről felismerhetjük, hogy személy:

Neki magának is van ereje (Lk 4:14, Róm 15:13,19, 1Kor 2:4), és erejével lényeket be tud tölteni (Mik 3:8 vö. ApCsel 1:8)

Van értelme (Ézs 11:2), például beszél (ApCsel 8:29, 10:19, 13:2, 1Tim 4:1, Zsid 3:7, Jel 2:7, 22:17), kinyilatkoztat és ihlet (Zak 7:12, Mt 22:43, Ef 1:17, 3:5, 1Kor 2:10, 1Tim 4:1, 2Pt 1:20-21, Jel 14:13), prófétálásra indít (4Móz 11:25, Ézs 61:1-2, Ez 8:3, 1Pt 1:11, 2Pt 1:21; Jn 16:13, ApCsel 11:28), prédikálásra indít (ApCsel 8:29, 1Pt 1:12), tanúságot tesz (Jn 15:26, ApCsel 5:32, 1Jn 5:6-9, Mk 13:11, Róm 8:16), megtanít az igazságra (1Jn 2:27, 1Kor 2:13, Zsid 9:8) és emlékeztet is rá (Jn 14:26), az eljövendő dolgokat jelenti ki (Jn 16:13), Isten mélységeit vizsgálja (1Kor 2:10), mérlegel és dönt (ApCsel 15:28), bizonyítva meggyőz (1Thessz 1:5, 1Kor 2:4, Zsid 2:4) és leleplez (Jn 16:8), a hívőkért esedezik, közbenjár (Róm 8:26).

Van akarata (1Kor 12:11), az akaratát pedig közölni és érvényesíteni is tudja: például szolgálatra elhív és kiküld (ApCsel 13:2,4, 20:28), karizmákat osztogat (1Kor 12:11), erőt ad (Lk 4:14, Lk 24:49, Róm 15:19), reménységet ad (Róm 15:13), segít (ApCsel 9:31), felbátorít (Mik 3:8, ApCsel 4:31), kényszerít (ApCsel 20:22), vezet (Mt 4:1, ApCsel 8:29, 10:19-20, 16:6).

Vannak érzései: például meg lehet szomorítani (Ézs 63:10, Ef 4:30), de szeretete is van (Róm 15:30), illetve az emberekből érzéseket vált ki: pl. örömöt (1Thessz 1:6) vagy haragot (ApCsel 13:9-10), illetve szeretetre indítja őket (Kol 1:8).

Erkölcsi lény, aki az emberek erkölcsére hatni akar és tud: például a világot a bűnről győzi meg (Jn 16:8-9), az embert a való igazságra tanítja (Jn16:13, 1Jn 2:27), megszenteli (Róm 15:16, 1Kor 6:11, 1Pt 1:2), a jellemét formálja (Gal 5:22-25), megszabadítja a bűn és a halál törvényszerűségéből (Róm 8:2), lelkileg újjászüli és megújítja (Jn 3:5-8, Tit 3:5), Isten akarata szerint jár érte közben (Róm 8:26-27) stb.

Személyes viszonyulást követel: Jézus helyett ő a másik Pártfogó, Vigasztaló vagy Segítő (Jn 14:16), akit Jézus szerint meg lehet ismerni (Jn 14:17 vö. Ézs 11:2). Az ember vagy engedelmeskedik neki (ApCsel 10:19-21 stb.), és az akarata szerint él (Gal 5:16,18,25), vagy ellenáll neki (ApCsel 6:9-10, 7:51), káromolja (Mt 12:31-32), kigúnyolja (Zsid 10:29), hazudik neki (ApCsel 5:3), kísérti (5:9), illetve kioltja tüzét, azaz akadályozza a munkálkodását (1Thessz 5:19).

A Lélek nem lehet csupán Isten "megszemélyesítése", hiszen megszemélyesíteni csak személytelen dolgot lehet (mint pl. a "Bölcsességet" a Péld 8:12-től.)

Angolul tudóknak:

[link]

[link]

Idézek Lothar Gassman könyvéből ( [link] ), ahol felel az ezzel kapcsolatos Őrtornyos érvelésre

„A szent Szellem - Isten tevékeny ereje”

A „szent szellemről” Joseph Franklin Rutherfordnál „Isten hárfája” című könyvében ezt olvassuk: „A szent szellem Jehova láthatatlan ereje és energiája, láthatatlan befolyása. Isten szent, ezért ereje, energiája és befolyása szent” (91. o.).

Hasonlóan jellemzi Isten Lelkét a „Kell-e hinned a Háromságban?” című Őrtorony-irat, eszerint „irányított erő”, sőt az elektromos áramhoz hasonlítja:

„A Bibliában a ’szent szellem’ kifejezés az az irányított erő, amelyet Jehova Isten sokféle módon felhasznál szándékának megvalósítására. Bizonyos értelemben hasonlítható az elektromos áramhoz, vagyis olyan erő, amely sokféle formában képes működni.

Az 1Mózes 1:2-ben a Biblia kijelenti, hogy ’Isten tevékeny ereje [’szelleme’ (héberül: ru'ach)] mozgott ide-oda a vizek felszíne felett’. Itt Isten szelleme az ő tevékeny erejeként vett részt a föld megformálásában.”

A Lélek elektromos áramhoz hasonlítása nem csak Jehova Tanúinál fordul elő, hanem az okkultizmusban és a spiritizmusban is, akikkel istenképük következtében Jehova Tanúinak több közös vonásuk van, mint amennyit észre akarnak venni. A spiritiszta Johannes Greberrel való érintkezési pontokra már rámutattunk. A tárgyiasított lélekfogalomnak is ezoterikus gyökerei vannak, és nagyon hasonlít az „ÉLETERŐHÖZ”, amely a különböző ezoterikus rendszerekben eltérő néven fordul elő.

Az okkultizmus és a spiritizmus számára az egész valóság SZELLEMI-ENERGIAI ERŐTÉR. Ebben az ásványok, a növények, az állatok, az emberek világa, továbbá „Isten” és „az isteni” csak az életenergia különböző szintjét mutatja. Ez az életenergia vagy életerő az egyes vallásokban vagy világnézeti-vallási rendszerekben különböző nevet visel -, mégis ugyanarról van szó: „a világosság bukott angyalának világából" (2Kor 11:14) származó erő. Lehet világéter (F. A. Mesmer), od-erő (K. von Reichenbach), jeszód (kabbala), máná (Polinézia), baraka (szufizmus), ka (Egyiptom), esi (taoizmus),** (hinduizmus) stb.

Jehova Tanúi azonban nem tudnak mit kezdeni azzal a megfigyeléssel, hogy a Biblia SZEMÉLYKÉNT szól a Szentlélekről: beszél (Csel 13:2; 21:11), gondolkodik (Csel 5:3; 15:28), tanít (Lk 12:12; Jn 14:26), adományokban részesíti az embereket (1Kor 12:11), és ismeri a jövőt (Csel 21,11). Megszomorodhat (Ézs 63:10; Ef 4:30), megcsalhatják (Csel 5:3) és káromolhatják (Mt 12:31). Keresi az emberek közösségét (2Kor 13:13). Szállást vehet az emberben, és el is hagyhatja, ha az ember megreked a bűnben (Zsolt 51:13; Lk 11:13; Csel 2,4; 1Kor 6:19). Isteni tulajdonságai vannak: mindentudás (1Kor 2:10k), teljhatalom (Lk 1:35-37) és örökkévalóság (Zsid 9:14). Olyan névvel bír, amelyre meg lehet keresztelkedni (Mt 28:19). Vigasztaló (Paraklétosz), aki Jézust eltávozása után helyettesíti (Jn 16:7-17), és aki szeret minket (Róm 15:30).

Az Őrtorony Társulat ide vonatkozó „ellenérvei” rendkívül gyengéknek tűnnek. Először egy kevésbé ismert katolikus (!) teológusnál találnak menedéket:

„Dehát nincsenek-e a Bibliában olyan versek, amelyek a szent szellemről úgy beszélnek, mintha személy lenne? Vannak, de jegyezzük meg, mit mond erről egy katolikus teológus, Edmund Fortman a The Triune God (A háromszemélyű Isten) című könyvében: ’Bár ezt a szellemet gyakran személyre utaló szavakkal írják le, valójában teljesen világosan kitűnik, hogy a [Héber Iratok] szent írói sohasem értelmezték vagy ábrázolták ezt a szellemet különálló személynek’” („Háromság” 21. o.).

Fel kell tennünk a kérdést, honnan akarja ezt Fortmann tudni. Ha elfogulatlanul olvassuk az előbb idézett bibliai helyeket, akkor tagadhatatlanul a Szentlélek személyes jellemzőibe ütközünk. Jehova Tanúi azonban ezzel szemben is elővesznek egy érvet:

„A Szentírásban nem szokatlan, hogy egy tárgy vagy fogalom meg van személyesítve. A bölcsességről azt olvassuk, hogy fiai vannak (Lk 7:35). …ennélfogva a szent szellem sem válik szellemszeméllyé a megszemélyesítés által” (i. m. 21k).

Erre a következőket válaszolom: A Biblia valóban megszemélyesít ilyen fogalmakat, mint „bölcsesség”, „bűn” és „halál”. Ez a tény azonban nem szól az ellen, hogy emellett VALÓDI SZEMÉLYEK is vannak, mint például a Szentlélek, természetesen valódi személyes jellemzőkkel.

Ha az ilyen fogalmak mint bűn stb. megszemélyesítésénél nem stíluseszközről lenne szó, mondhatnánk: A „visszaélés” nem szünteti meg a használatot (azaz, a valóságos személyek személyként való megjelölését).

Jehova Tanúi ennyitől még nem adják meg magukat. Ezt írják:

„Még azokban a bibliai szövegekben is, ahol a szent szellem szól, egyéb szövegekből kitűnik, hogy ezt vagy embereken vagy angyalokon keresztül teszi (Mt 10:19.20; Csel 4:24.25; 28:25; Zsid 2:2). A szellem működését ilyen esetekben a rádióhullámokhoz lehet hasonlítani, amelyek egyik személytől egy messzi távolságban lévő másik személyhez képesek üzenetet továbbítani.” („Háromság” 22. o.).

Itt is vissza lehet kérdezni: Ha a Lélek embereken keresztül beszél, akkor miért ne legyen személy? Az ellenkezője igaz: Éppen MIVEL személy - persze láthatatlan és térben nem korlátozott - az isteni Szentháromság harmadik személyeként -, beszélhet emberekhez, amint ezt az Őrtorony Társulat által említett és még sok más bibliai szöveg mutatja. MIVEL személy, szállást vehet azokban az emberekben, akik szeretik Istent, de vissza is vonulhat, ha megszomorítják -, és természetesen beszélhet és cselekedhet is általuk, amíg bennük lakozik.

Személytelen erő-e a Szentlélek - vagy azonos-e a személyes Istennel, a világ teremtőjével? A kérdés egyértelműen megválaszolható: A Szentlélek Isten, nem pedig erő. A Szentlélek hatása által azonban - még jobban: SzentlélekKÉNT mutatja meg erejét Isten a földön, azután, hogy a Fiú az Atya mellé megdicsőült. Ennélfogva „a Szentlélek erejének hatásáról” is beszélhetünk. De - hogy még egyszer világossá tegyük -, a Szentlélek nem személytelen erő, hanem a személyes Isten, aki az isteni Háromság harmadik személyeként kinyilvánítja erejét a gyülekezetben. Jézus nem sokkal megfeszítése előtt így szólt tanítványaihoz:

„…jobb nektek, ha én elmegyek, mert ha nem megyek el, a Pártfogó (ho paraklétosz) nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm őt hozzátok. És amikor eljön, leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság és mi az ítélet. A bűn az, hogy nem hisznek énben nem; az igazság az, hogy én az Atyához megyek, és többé nem láttok engem; az ítélet pedig az, hogy e világ fejedelme megítéltetett. Még sok mindent kellene mondanom nektek, de most nem tudjátok elviselni: amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra. Mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek. Ő engem fog dicsőíteni, mert az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek. Mindaz, ami az Atyáé, az enyém; ezért mondtam, hogy az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek” (Jn 16:7-15).

Itt - mint más említett bibliai szövegekben is -, állandóan személyes kategóriákkal találkozunk. Isten és a Szentlélek azonosságáról záró bizonyítékként Anániás ás Szafira történetére utalok:

„Egy ember, név szerint Anániás, feleségével, Szatírával együtt eladott egy birtokot, és árából feleségének tudtával félretett magának, egy részét pedig elvitte, és az apostolok lába elé tette. Péter azonban így szólt: ’Anániás, miért szállta meg a Sátán a szívedet, hogy HAZUDJ A SZENTLÉLEKNEK, és félretegyél magadnak a föld árából? Ha megmaradt volna, nem neked maradt volna-e meg, és miután eladtad, nem te rendelkeztél-e az árával? Mi indította szívedet ilyen cselekedetre? Nem embereknek HAZUDTÁL, hanem az ISTENNEK’” (Csel 5:1-4).

Ezek a kijelentések: „hogy hazudj a Szentléleknek” és „hazudtál …Istennek” teljesen párhuzamosak, így nem lehet kétséges, hogy a Szentlélek - Isten.”

"Én azonban tele vagyok az Úr Lelkének erejével, igazsággal és bátorsággal, hogy feltárjam Jákob előtt az ő gonoszságát, és Izrael előtt az ő vétkét." (Mikeás 3:8)

"Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én Lelkemmel! azt mondja a Seregeknek Ura." (Zak 4,6)

„A Szentlélek száll rád, és a Magasságbeli ereje megárnyékoz téged” (Lk 1,35)

A Szentlélek és az Isten ereje nem ugyanaz.

"Jézus most a Lélek erejével visszatért Galileába. Híre elterjedt az egész környéken." (Lk 4:14)

„...miképpen kente föl Isten Szentlélekkel és erővel” (ApCsel 10,38)

A Szentlélek és az Isten ereje nem ugyanaz.

"Töltsön el benneteket a reménység Istene teljes örömmel és békével a hitben, hogy a Szentlélek erejével bővelkedjetek a reményben." (Róma 15:13)

"Nem merek ugyanis beszélni, csak arról, amit Krisztus vitt végbe általam szóval és tettel a pogányok megtérítésére, jelek és csodák hatásával és a Szentlélek erejével." (Róm 15:18)

"Beszédem és igehirdetésem nem a bölcsesség meggyőző szavaiból állt, hanem a Lélek és az erő bizonyságából..." (1Kor 2:4)

„Mi ugyanis az evangéliumot nem csak szóval hirdettük nálatok, hanem erővel és Szentlélekkel is.” (1 Tessz 1,5)

Szentlélek és az Isten ereje nem ugyanaz.

Vagyis nem maga a Szentlélek az erő, hiszen a Szentléleknek Neki magának is van ereje, és erejével lényeket be tud tölteni.

Jehova Tanúi, az unitáriusok, Isten Egyházának Gyülekezetei (Church of God) és a krisztadelfiánusok tagadják, hogy a Szentlélek egy különálló személy lenne. Elképzelésük szerint Isten erejére vagy megnyilvánulására utal a Biblia Szentlélekként. Jehova Tanúi, tanításukat alátámasztandó, saját bibliafordítást is kiadtak, amelynek az első oldalán a Lélek így jelenik meg: .A föld ekkor még kietlen és puszta volt, és sötétség volt a mély vizek színén. És Isten tevékeny ereje lebegett a vizek felett. (1Móz 1:2; ÚVF; kiemelés tőlem) - A Szentírás új világ fordítása. Kiadta: Watchtower Biblie and Tract Society, Brooklyn, New York, 2003. Az összehasonlítás kedvéért, a vers fordítása a MBT szerint: .A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött. (1Móz 1:2). Meg kell tehát néznünk, hogy a Szentírásban hogyan nyilvánul meg a Szentlélek: mint egy isteni erő, vagy mint egy személy. Általában (néhány rendkívüli szélsőségtől eltekintve) mindenki elfogadja, hogy a Sátán egy tudatos személy, nem csupán egy örök gonosz erő, ami hatással van az emberekre. Ezt tényként elfogadják mind Jehova Tanúi, mind az unitáriusok, mind az Isten Egyháza. Hasonlítsuk össze a Szentírás kijelentéseit ezért a Szentlélekkel és a Sátánnal kapcsolatban.

* Beszél: Szentlélek (Csel 1:16; Mt 10:20; Csel 10:19-20; 20:23; Zsid 3:7; 10:15; Jel 22:17) - Sátán (Jób 1:6-8; 1Móz 3:4)

* Megítéltetik/megítél: Szentlélek (Ézs 4:4; Jn 16:8) - Sátán (1Tim 3:6; Jel 12:9)

* Akarata van: Szentlélek (1Kor 12:11; Csel 15:28; 16:6-10; Mt 4:1) - Sátán (1Krón 21:1)

* Ellene lehet állni: Szentlélek (Csel 7:51; 5:3; Mt 12:32; Ef 4:30) - Sátán (Jak 4:7; Ef 6:11)

* Megszállja/ betölti az embert: Szentlélek (Csel 2:4; 4:8, 31) - Sátán (Csel 3:5; Lk 9:38-40; 13:16)

* Megkísért/megvizsgál: Szentlélek (1Kor 2:10) - Sátán (1Kor 7:5; Mt 4:1)

* Visz: Szentlélek (Mt 4:1) - Sátán (Mt 4:8)

Ez a rövid összehasonlítás csak illusztrálni kívánja, hogy a Sátánra jellemző személyes vonások megjelennek a Szentlélekkel kapcsolatban. Elfogadjuk, hogy Sátán egy öntudattal rendelkező személy, mert beszél. De a Szentlélekről is azt olvassuk a Bibliában, hogy beszél, sőt, tanít is (Lk 12:12; Jn 14:26; 16:13-15). Sátánról tudjuk, hogy az ítélet vár rá, és elfogadjuk, hogy ez a személyiségének a bizonyítéka, hiszen csak élő személyeket lehet megítélni. A Szentlélek azonban maga ítél: Jézus azt mondta, hogy elküldi a Lelket a világba, és Ő majd leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, az igazság, és az ítélet (Jn 16:8). Nem kétséges, hogy Sátán személy, mivel akarattal rendelkezik. Ugyanez elmondható a Lélekről is: akarata szerint osztja a kegyelmi ajándékokat az egyházban (1Kor 12:11); akarata szerint meghatározta, milyen feltételeknek kell eleget tenni a pogány keresztényeknek (Csel 15:28); a Lélek akarata érvényesült, amint vezette Pált a missziója során (Csel 16:6-10), és akkor is, amikor kivitte Jézust a pusztába, hogy ott az ördög megkísértse (Mt 4:1). Ahogyan Sátánnak ellene lehet állni, ugyanúgy a Szentléleknek is: amikor nem fogadjuk el a Jézusról szóló bizonyságtételét (Csel 7:51), vagy amikor visszautasítjuk az életünkben a munkáját (1Thessz 5:19). Már az eddigiek alapján is azt látjuk, hogy amilyen személyre jellemző tulajdonságokkal rendelkezik Sátán, ugyanolyan személyes tulajdonságokat fedezhetünk fel a Lélek esetében is. Sokan mégis azt mondják, hogy ahogyan a Biblia időnként megszemélyesít élettelen fogalmakat (pl. a bölcsességet), úgy személyesíti meg a valójában élettelen Szentlelket is, ami Isten .tevékeny ereje. vagy .megnyilvánulása.. A Szentírás teljességét tekintve azonban mégis azt látjuk, hogy a Lélekről többnyire úgy beszél Isten Igéje, mint egy személyről. Jézus tanítása során úgy utalt rá, mint egy személyre, személyes névmásokat alkalmazott Rá. A Jn 14-16 fejezetekben a görög szövegben olyan névmásokat találunk a Lélekre vonatkozóan, mint: ő, őt, aki. Jézus vajon miért utalt így Rá, ha valójában nem személyről van szó? Ugyanezekben a fejezetekben Jézus azt ígéri, hogy .másik Pártfogót. küld a halála után (Jn 14:16). Az itt használt görög kifejezés a paraklétosz, ami már eleve csak személyre utalhat. A versben Jézus .másik. (allon) Segítőként utal Rá. A kifejezés szótári alakja az allosz, aminek az alapjelentése: másik, más, de ugyanabból a fajtából. Jézus tehát egy olyan Pártfogót ígért, aki ugyanolyan lesz majd, mint Ő. Ennek nem felel meg egy személytelen erő. Jézust nem helyettesítheti egy erő, mert az nem lenne ugyanolyan, mint Ő. Egy személy (és isteni személy, lásd később) szükséges ahhoz, hogy az itt megígért .másik Pártfogó. lehessen. Ezen túlmenően a Szentlélek olyan dolgokat tesz, amik megtételére egy erő nem képes. Noha a Bibliában gyakori az élettelen dolgok megszemélyesítése, ezek a megszemélyesítések mégsem kísérik végig az adott élettelen dolgot az egész Bibliában. Bár a Példabeszédek könyvében az író megszemélyesíti a bölcsességet, és úgy beszél róla, mint .aki. .az utcán kiált, a tereken hallatja szavát. (1:20), mégis, ez egyedi eset. Nem találkozunk a bölcsesség minden egyes előfordulásánál ezzel a megszemélyesítéssel, a Példabeszédekben csak egyszeri esetről van szó (lásd pl. Jak 1:5). Isten Igéjére nem jellemző, hogy egy megszemélyesítést következetesen végigvezet a teljes Íráson, és az adott személytelen fogalmat minden egyes előfordulási helyén személyes tulajdonságokkal ruház fel. Ha megnézzük a Szentlelket, mégis azt látjuk, hogy bár be lehet vele töltekezni (Csel 2:4) és meg lehet vele kereszteltetni (Csel 1:5), mégis felfedezhetjük a személyiségének bizonyítékait. A Szentlélek ugyanis beszél (Mt 10:20; Csel 1:16; 10:19-20; 20:23; Zsid 3:7; 10:15; Jel 22:17), tanít (Lk 12:12; Jn 14:26; 16:13-15), tanúságot tesz Jézusról (Jn 15:26) és arról, hogy Isten gyermekei vagyunk (Róm 8:16), hazudhatunk neki (Csel 5:3), próbára tehetjük (Csel 5:9), káromolhatjuk, és ez egyenlő az istenkáromlással (Mt 12:31-37), akarattal és belátással rendelkezik (1Kor 12:11; Csel 15:28; 20:22), meg lehet szomorítani (Ef 4:30), Ő örökké velünk marad, sőt, bennünk lakik (Jn 14:16-17; 1Kor 6:19; 2Tim 1:14), általa élünk (Róm 8:9), mi pedig közösségben lehetünk vele (1Kor 13:13), esedezik értünk (Róma 8:26), sőt, szeret minket (Róm 15:30). Amikor egy személytelen fogalmat megszemélyesítünk, tisztában vagyunk vele, hogy megszemélyesítésről van szó. Amikor azonban a Szentlélekről azt olvassuk, hogy beszél, akkor a hangját valósággal hallják emberek (Csel 10:19-23), és engedelmeskednek neki (Csel 16:6-10). Hogyan lehetséges, hogy egy személytelen erő megtanítson bármire is? Hogyan szólhatok általa? Hogyan tehet tanúságot? És hogyan lehet egy erőnek ereje? Hogyan rendelkezhet egy erő akarattal? Hogyan szomoríthatom meg, és okozhatok egy erőnek bánatot (pl. a gravitációnak)? Egy erő hogyan képes értünk esedezni? Hogyan szerethet bennünket egy erő, hogyan lehetnek érzelmei? Hogyan lehetek közösségben egy erővel? Közösségben lehetünk az Atyával és Jézussal (1Jn 1:3), és elfogadjuk, hogy ez egy szoros, megismerésen alapuló bensőséges kapcsolatra utal (Jn 17:3). Miért ne fogadnánk el ugyanezt a Szentlélek esetében is, mikor maga a Biblia buzdít minket a vele való közösségre (1Kor 13:13)? Elfogadjuk, hogy bennünk lakik az Atya (2Jn 9), és bennünk lakik a Fiú is (2Kor 13:5; Ef 3:17; 1Jn 5:12), és nem gondoljuk azt, hogy amiért lakozást vehet bennünk, betölthet minket, bennünk lakhat, ezért nem személy egyikük sem. Miért nem tekintjük érvényesnek ezt a logikát a Szentlélekkel kapcsolatban is? Amikor megkeresztelkedünk az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, akkor elfogadjuk,hogy az Atya és a Fiú személyek, miért épp a Lélekkel teszünk különbséget? Miért kell a hívőket egy személytelen erő nevében is megkeresztelni? És egyáltalán, hogyan lehet neve egy erőnek? (Mt 28:29-20) Ha ezek alapján mégis kétségbe vonjuk, hogy a Lélek egy személy lenne, nem csak Isten látható, érezhető megnyilvánulása, személytelen, tevékeny ereje, akkor azt is kétségbe kell vonnunk, hogy a Sátán személy. Valóban, sokszor esik szó úgy a Szentlélekről, mint erőről, és a Vele való betöltekezésről úgy, mint .mennyei erővel. történő felruházásról (Lk 24:49), mégis, a teljes képet szemlélve szilárdabban alátámasztott tény a Bibliában, hogy a Lélek személy, mint az, hogy egy személytelen erő lenne. Ha elfogadjuk azt, hogy a Szentlélek az Atyával és Jézus Krisztussal együtt öntudattal, érzelmekkel, akarattal rendelkező személy, még mindig nyitva van a kérdés, hogy milyen kapcsolat van közöttük, és miért mutat a Szentírás olyan szoros és állandó együttműködést e három személy között. A válaszhoz meg kell vizsgálni, hogy mit tanít az Ige Isten természetéről, és ezek a jellemzők hogyan nyilvánulnak meg az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben.

Az Őrtorony Társulat tagadja, hogy a Szentlélek személy, ennek megfelelően az Új világ fordításban a Szentlélek végig "szent szellem", kis sz-szel. Az "Ördög" a (helyes) társulati logika szerint azért kezdődik nagy Ö-vel, mert beszél, tehát személy (pl. Lk 4:3). Az ÚVF-ban ugyanakkor nem a Lélek vagy a Szellem (görög pneuma) mondta meg, hogy mi lesz az utolsó napokban, hanem "az ihletett kijelentés" (1Tim 4:1); így valóban nehéz arra gondolni, hogy a Lélek (aki ugyancsak beszél stb.), szintén személy. A Lélek személy voltát a Társulat már a Szentírás első verseiben el akarja tüntetni (1Móz 1:2): nem Isten Lelke vagy Szelleme, hanem "Isten tevékeny ereje lebegett a vizek felett" (pedig az eredetiben egyszerűen a rúah = lélek, szellem szó áll). Ugyanígy a Társulat szerint Krisztus csak arkangyal, tehát az angyalok, a "szolgáló lelkek" közé tartozik, akik egyszerre csak egy helyen tudnak lenni. Mivel azonban az 1Pt 1:11 eredeti szövege szerint a próféták azt kutatták, hogy melyik vagy milyen időről tett kijelentést a Krisztus bennük levő Lelke, a birtokos szerkezetet (Krisztus Lelke) felbontotta: "egyre csak azt vizsgálták, hogy mely sajátos időszakra, illetve miféle időszakra mutat a bennük levő szellem Krisztusra nézve". Így próbálta elkerülni a Társulat azt a kérdést, hogy hogyan lehetne Mihálynak, egy szolgáló léleknek / szellemnek saját lelke / szelleme? Mivel a Társulat szerint a "szent szellem" legfeljebb Isten megszemélyesítése, nem a harmadik isteni személy, az ÚVF-ban a Lelket jelölő szó (görögül pneuma) nagy Sz-szel van írva, ha a Társulat szerint Jehovára utal, és kis sz-szel, ha csak Jehova megszemélyesítése: "Jehova pedig a Szellem, és ahol Jehova szelleme van, ott szabadság van. Mi pedig, miközben leplezetlen arccal visszatükrözzük Jehova dicsőségét, mindnyájan átváltozunk ugyanarra a képmásra, pontosan úgy, ahogy Jehova, a Szellem véghezviszi ezt" (2Kor 3:17-18). Mivel a Társulat tagadja, hogy a Szentlélek minden Krisztushívőben benne lakik, Júdás levelének bűnökkel teli szakadárjaival sem az volt a baj, hogy nincs bennük Lélek, hanem az, hogy "nincsen szellemiségük" (Júd 19)

Mindannak, amit a bibliai Ruah- és Pneuma-fogalomról elmondtunk, egy nagy nehézsége van: a mitológiába tévedés veszélye. Isten transzcendens: „Megközelíthetetlen fényességben lakik” (1Tim 6,16). Ha azt állítjuk, hogy kilép önmagából és tapasztalati világunk részévé lesz, mintha megfeledkeznénk erről, és egy szintre kerülnénk a szánalmas mitológiákkal, amelyek nem ismerik a végtelen távolságot teremtmény és Teremtő között. (Ilyen a Krisna-mítosz, amely ma buzgón misszionál hazánkban is.) Ha viszont Isten transzcendenciájára való hivatkozással elutasítjuk Isten önmagából való kilépésének fölfoghatatlan kalandját, visszalépünk az ószövetségi felfogáshoz, amely értetlenül áll a Megtestesülés botránya előtt. Az antitrinitárius (Szentháromság-ellenes) felekezetek szerint Jézus nem Isten, s logikusan a Szentlélek sem jelent az Atyától különböző és vele mégis egymivoltú személyt, hanem vagy személytelen erő, vagy Isten egyetlen személyével azonos. Az unitárius Varga Béla így ír: „A szentlélek (így!) Istennek amaz ereje, amely által Isten megszenteli az ő híveit... A bennünk tevékeny isteni hatás. Ám, ha azt mondjuk, hogy Isten lényege szentlélek, ezzel sem követünk el semmi hibát. Ez nem azt jelenti, hogy külön személy, hanem azt, hogy Istennek, aki lélek, szellem, a szentlélek útján kívánjuk lényegét megjelölni.” [VARGA BÉLA: Dávid Ferenc és az unitárius vallás. Az Unitárius Egyház Kiadása, Budapest, 1979. 97-98. o.] Jól látja a bibliai Lélek-fogalom termékeny dinamikáját, de visszariad attól a gondolattól, hogy ez a dinamika magában Isten belső életében is jelen van.

„Amikor leszáll rátok a Szentlélek, erő tölt el benneteket” (ApCsel 1,8) – idézte nekem egyszer egy vezető Jehova-tanú, s azt vezette le belőle, hogy a Szentlélek nem több, mint Isten bennünket eltöltő ereje. Hivatkoztam arra, hogy János evangéliumában ismételten olyan névmás utal a Szentlélekre, amely személy voltát mutatja: a hímnemű ekeinosz, holott a pneuma nyelvtanilag semleges (Jn 14,26; 15,26; 16,14). Nem győztem meg semmiről, de följegyezte érvemet, hogy ellenvetést keressen rá... (Ennyit a viták hatékonyságáról!) A Szentlélek isteni személy voltáról szóló dogma azonban nem egy-két bibliai hely egzegézisén áll vagy bukik. A keresztény alapmisztérium forog vele kockán. Ha Isten önmagába zárt lény, aki nem tud „kicsordulni”, nem képes közölni magát, akkor Jézus nem Isten, akkor Isten nem lett testvérünk, hanem kívül marad a mi szféránkon, mi pedig kívül maradunk az ő szféráján. Mit közöl velünk Isten: valamit, vagy önmagát? Ez a kérdés! Vajon az Énekek Énekének szerelmi vallomásai, az Isten és teremtménye közötti titokzatos nász gyönyörű képei csak lírai metaforát jelentenek, vagy a valóság minden képzeletet meghaladó titkát fedik föl? A Biblia így beszél: „Értékes és nagy ígéreteket kaptunk, hogy általuk részesei legyetek az isteni természetnek” (2Pt 1,4). Ez csak akkor lehetséges, ha Isten számára lényének megosztása, a „másik”-kal való közösség nem idegen, hanem természetéhez tartozik: ha Istenben az ÉN mellett van TE és MI.

Az Egyház történetében hihetetlen szenvedések, hosszú szellemi vajúdás gyümölcse volt, hogy kikristályosodott az a terminológia, amely szerint három valósággal különböző alany (hüposztaszisz) birtokol egyetlen lényeget (uszia). Rengeteg elmeél kellett a szentháromsági relációk tanához, tudniillik hogy az isteni személyek kizárólag egymáshoz való viszonyukban különböznek, s minden kifelé (a teremtményekre) irányuló tevékenységükben egyek. A kifelé irányuló tevékenységet csak annyiban tulajdonítjuk egyik vagy másik személynek, amennyiben ez a tulajdonítás (appropriatio) valamiképpen megfelel az illető személy Szentháromságon belüli sajátságának, s számunkra kifejezi azt. Ez kellett a mitologikus félremagyarázások elkerüléséhez! Így az egyházi hagyomány és tanítóhivatal kialakított egy olyan nyelvezetet, amellyel Isten egységének tagadása nélkül állíthatjuk a három valósággal különböző isteni személyt: az Atyát, a Fiút és a Szentlelket. De a legnagyobb teológusok zsenialitása és az évezredes érlelődés sem csökkenti az emberi nyelv és az emberi értelem elégtelenségét a kifürkészhetetlen misztérium megragadására. A Szentháromság abszolút hittitok: Isten kinyilatkoztatása nélkül nem tudhatunk róla, a kinyilatkoztatás után pedig nem láthatjuk be mikéntjét (csupán azt, hogy az ellene emelt nehézségek nem képesek benne lehetetlenséget kimutatni).

Mindez azt is jelenti, hogy bár a Biblia nyelve igen sokrétű a Lélek szó használatában, rendelkezünk a lehetőségig szabatos teológiai terminológiával is, amely nem hagyható figyelmen kívül, ha a Szentlélekről beszélünk. Különösen azt kell nagyon szem előtt tartanunk, hogy a Szentléleknek tulajdonított isteni tevékenységek (megszentelés, erőközlés) igazában a három isteni személy közös tevékenységei. Hogy a bibliai nyelv szívesen tulajdonítja ezeket éppen a Léleknek, az rámutat a harmadik isteni személy Szentháromságon belüli helyzetére: a Lélek a szeretet-személy, az ajándék-személy, a MI-személy, az ellentétek föloldása, a közössé-válás, az isteni kommunikáció. Mindez csak halvány fogalmi analógia, de hát hogyan szólhatnánk másképp a titkok titkáról? Mint testvérei az emberré lett Istennek, magunk is a Szentháromság életébe kapcsolódunk a Szentlélek kegyelme révén, s ezért vagyunk illetékesek, hogy – dadogva, elégtelenségünk tudatában – valamit mondjunk róla, ami mégis érvényes és igaz.

Ahol tehát saját életünkben az emberi lehetőségeket meghaladó szeretetet, ajándékozást, MI-élményt, ellentét-oldódást, közösséget, kommunikációt tapasztalunk, ez – bár a három isteni személy közös műve – joggal mondható a Szentlélek megtapasztalásának, mert természetfölötti ajándék, és mert kifejez valamit a Szentlélek sajátságából. Az erő, amely ezt a tapasztalatot létrehozza, fölfedi nekünk a Személy titkát, aki az istenségben az Atya és a Fiú kölcsönös szeretete.

A Kr.u. negyedik században Makedoniosz és követői kétségbevonták a Szentlélek istenségét. Velük szemben írta Nagy Szent Baszileiosz A Szentlélekről című művét, melyben igazolja, hogy a Lélek az Atyával és a Fiúval egyenlő imádás tárgya. Ebben világosan különböztet a Szentlélek és a teremtett „erők” (angyalok) között. „A mennyei erők nem természetüknél fogva szentek, hiszen egyébként semmiben sem különböznének a Szentlélektől. Egymáshoz viszonyított felsőbbrendűségük arányában kapják a megszentelődés mértékét a Lélektől. Ahogyan az égő anyagot a tűzzel együtt képzeljük el, s más a szóbanforgó anyag és más a tűz, így van ez a mennyei erők esetében is... A megszentelés tehát kívül van lényegükön, a tökéletesítést a Lélek közössége révén viszi beléjük... Ha gondolatban elvonatkoztatsz a Lélektől, feloldódnak az angyali karok, megszűnnek a főangyali felügyeletek, összezavarodik minden”. [NAGY SZENT BASZILEIOSZ: A Szentlélekről 38. In: VANYÓ LÁSZLÓ: A kappadókiai atyák. Ókeresztény Írók VI/I. Szent István Társulat, Budapest, 1983. 114-115. o.]

Így van velünk is a Lélek: mint égő anyaggal a tűz. Más az anyag és más a Tűz, de a lángoló Isten nélkül sötétségbe hullunk és káoszba.

A Szentlélek esetében két dolgot kell tehát igazolnunk, ez pedig az Ő személy, és Isten volta. A régi ariánusok számára a Szentlélek ugyan személy volt, de teremtmény, ez a nézet azonban mára szinte kihaltnak tekinthető, Jehova Tanúi, a szombatosok, unitáriusok Isten megszemélyesített “tevékeny erejének” vallják Isten Szentlelkét. Mivel a Szentlélek örökkévaló (Zsid 9,14), ezért teremtmény valóban nem is lehetne, így tehát személy voltának igazolása egyben a Szentháromság “bezárulását” is eredményezi, hiszen az Atya-Szentlélek kettősségében talán soha senki nem hitt. Azokat az igéket kell itt megemlítenünk, amelyek kifejezetten személyiséget tulajdonítanak a Szentléleknek. Bár a Szentlélek erőként is megnyilvánul (ApCsel 1,8), nem pusztán erő, hanem értelmes (ApCsel 15,28; Róm 8,27; 1Kor 2,10), érez (Róm 15,30; Ef 4,30), önálló akarata van (1Kor 12,11); cselekszik (ApCsel 16,7.10), segít (ApCsel 9,31), beszél (ApCsel 8,29; 13,2; Róm 8,26; Jel 2,7; 22,17), tanúskodik (Mk 13,11; Jn 15,26; Róm 8,16; 1Jn 5,6-9), közbenjár (Róm 8,26) ihlet (2Pt 1,21), tanít és emlékeztet (Jn 14,26), sőt megismerhető személy (Jn 14,17), “akit a világ nem kaphat meg, mert nem látja őt, nem is ismeri” - egy erőről ez értelmetlen állítás. Jézus helyett Ő a másik Pártfogó (Jn 14,16), személy helyett nyilván egy másik, hasonló személy, s küldeni is csak személyt lehet (Jn 16,7). Jézus kifejezetten az “ekeinosz” hímnemű, személyre utaló névmást használja. Az egyház az Ő nevében is, tehát a Tőle is kapott felhatalmazással keresztel (Mt 28,19). Ebben az igében kerül legszorosabb kapcsolatba a három személy egymással, mely a háromságot és egységet is egyaránt magában foglalja. A “Lélek” nem pusztán Isten megszemélyesítése, hiszen a Biblia sokszor a másik két isteni személlyel együtt, de külön személyként említi (Mt 28,19; Lk 3,22; 2Kor 13,13), vagy valamelyik személlyel kommunikálva mutatja be (Jn 16,13-14; Róm 8,26-27, Jel 22,17). A Szentlélek Istent káromolni Isten elleni káromlás (Mt 12,31-37), az Ő vezetése Isten vezetése (Csel 16,6-10), Neki hazudni annyi, mint Istennek hazudni (Csel 5,3-4.9). Ő egyszerre az Atya Lelke (Mt 10,20), és a Fiú Lelke (Gal 4,6), s e két név egyenértékű, felcserélhető. Míg a Fiú született, Ő az Atyától származik (Jn 15,26). Embereket újjáteremtő ereje van (Jn 3,5-6), s ez az erő a sajátja, nem pedig Ő maga (Róm 15,13.19). A Lélek által Isten maga lakik bennünk (1Jn 4,12.15-16), s temploma is csak Istennek van, erőnek nem (1Kor 6,19). Tehát Isten Lelke mindenképpen több, mint egyszerűen “Isten személytelen, tevékeny ereje”. Ellenkező esetben fel kellene tételeznünk a szentírókról a teljes felelőtlenséget, az ihletettség hiányát a megtévesztő idézetek egész halmaza miatt. Mindez alapján a Szentlelket az Atyával és a Fiúval együtt imádjuk (vö. Jn 16,14).

Az Őrtorony Társulat tagadja a Háromságot, úgyhogy azt tanítják követőiknek, hogy a Szentlélek egyszerűen Jehova Isten láthatatlan 'tevékeny ereje' (ahogy a fentiek szerint fordították a Teremtés 1:2-t saját Bibliájukban). Az Új Világ Fordításuk ezt az állítólag személytelen 'tevékeny erőt' 'szent szellemnek' fordítja kis betűkkel, és 'a' névelő nélkül.

Lehet-e pontos az Őrtorony fordítása a Teremtés 1:2-ről? A Szentlélek valóban egy 'tevékeny erő', nem pedig egy valóban személyes része a három-egy Istenségnek, ahogy a keresztények hiszik? Egyáltalán nem. A Biblia úgy utal a Szentlélekre, mint személyre. Ő beszél (Apcs 13:2, látja a jövőt a 13:4-ben), tanúskodik (János 15:26), bántalmat érez (Ézsaiás 63:10), ismer/tud (1 Kor 2:10,11), akar (1 Kor 12:11), megsérthető (Héb 10:29) és így tovább. Jézus 'ő'-ként beszélt a Szentlélekről, nem 'az'-ként. A János 16:13-ban például Jézus azt mondja:

'amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek.'(Ú.f.)

Kérdezd meg a Tanúkat, maga Jézus miért nevezte 'ő'-nek, ha a Szentlélek csak 'az' ahogy az Őrtorony Társulat tanítja. És hogyan beszélhet, hallhat, tanúskodhat, érezhet bántást, irányíthat és mutathat dolgokat, ha Ő csak 'az'?

Egy szakasz, mellyel Jehova Tanúi ritkán találkoznak a szervezett Biblia-tanulmányozásukon a Róma 8:26,27. Ezek a versek egyszerűen nem férnek bele a Szentlélekről vallott elméletükbe. Ezek a versek azt mondják nekünk, hogy a Lélek 'közbenjár' értünk. Megteheti ezt egy 'erő'? Azt mondja nekünk, hogy a Szellem értelmes. Lehet egy 'erőnek' értelme? Azt mondja nekünk, hogy a Lélek esedezik értünk. Képes egy 'erő' esedezni értünk? Természetesen nem. A Szentlélek személyre jellemző tulajdonságokkal bír Jézus és más Bibliaversek szerint, mivel Ő az Istenség egy személye -- egy személyes kifejeződése és formja az egy igaz Istennek.

Az Őrtorony könyvecskéje, az Érveljünk az Írásokból!, melyet elsősorban arra terveztek, hogy segítsen a Tanúknak megcáfolni a keresztények érveit, azt mondja a Tanúknak, hogy a fenti érvelésre feleljenek azzal, hogy nem szokatlan, hogy valamit megszemélyesít az Írás (például a bölcsességet). De kérdezd meg a Tanúktól: 'Ha a Szentlélek valóban személy, hogyan kellene kifejeznie ezt a Biblia íróinak?' Emlékeztedt, hogy Jézus utalt a Szentlélekre mint 'ő'-re és nem mint 'az'-ra. (Jn 16:13).

Jehova Tanúi néha rámutatnak az Apcs 2:4-re, mely elmondja, hogy a tanítványok 'betöltettek' Szentlélekkel. Azt kérdezik: 'Hogy lehetne a szellem személy, ha betöltött kábé 120 tanítványt egyidőben?' De maga Jézus, aki nyilvánvalóan személy, minden dolgot betölt (Ef 1:23). Cáfolja ez Jézus személy voltát?

Kérd meg a Tanút, hogy olvassa el az Apcs 5:3,4 verseket. Itt Anániást vádolják azzal, hogy hazudott a Szentléleknek. Miért és hogyan kéne zaklatni valakit, mert hazudott egy 'erőnek'? A következő versben a Szentlélek mint Isten van azonosítva ('Nem embernek hazudtál, hanem Istennek' Apcs 5:4). Ezután kérd meg a Tanút, hogy olvassa el a 2 Kor 3:17 verset a saját Új Világ Fordításában hogy megmutasd, hogy Isten a Lélek -- nem csak az, aki kibocsájt egy 'tevékeny erőt'. Ebben a versben az Új Világ Fordítás azt mondja: 'Jehova pedig a Szellem'.

Nem lehet kétséges: az Őrtorony fordítás a Teremtés 1:2-nél pontatlan. Sajnos a Szentírás más fontos részeit sem vették számításba tantételeik kialakításakor. Ahelyett, hogy a tanokat az írásokból alakították ki, a Teremtés 1:2 fordítását igazították tantételükhöz.

A SZENT SZELLEM

Isten szent szelleme a leghatalmasabb erő a világegyetemben. Jehova Isten a szellemét, vagyis a tevékeny erejét használta fel, hogy megteremtse az eget és a földet, és hogy irányítsa a Biblia megírását. Ezzel a szellemmel vittek véghez minden csodát, melyről már olvastunk, beleértve a legnagyobbat is: Jézus Krisztus hatalmas szellemszemélyként való feltámasztását