A karizmatikus keresztény felekezeteknél miért tölt be olyan kiemelt pozíciót a Szentlélek, vagy ahogy ők nevezik, a Szent Szellem?
"De nem Isten, hiszen a Teremtő által irányított erő a szent szellem"
Apcs 5:3 Monda pedig Péter: Anániás, miért foglalta el a Sátán a te szívedet, hogy MEGCSALD A SZENT SZELLEMET, és a mezőnek árából félre tégy?
Apcs 5:4 Nemde megmaradva neked maradt volna meg, és eladva a te hatalmadban volt? Miért hogy ezt a dolgot cselekedted szívedben? Nem embereknek hazudtál, HANEM ISTENNEK.
1Pét 4:14 Boldogok [vagytok], ha Krisztus nevéért gyaláznak titeket; mert megnyugszik rajtatok a dicsőségnek és az Istennek Lelke, [amit] amazok káromolnak ugyan, de ti dicsőítitek azt.(az azt nincs benne az eredetiben)
Ef 1:13 Akiben ti is, minekutána hallottátok az igazságnak beszédét, üdvösségetek evangéliumát, amelyben hittetek is, megpecsételtettetek az ígéretnek ama Szent Lelkével,
Ef 1:14 AKI záloga a mi örökségünknek
Apcs 13:2 Mikor azért azok szolgálának az Úrnak és böjtölének, MONDA A SZENT LÉLEK: Válasszátok el NEKEM Barnabást és Saulust a munkára, amelyre én őket elhívtam.
Apcs 21:11 És mikor hozzánk jött, vevé Pálnak az övét, és megkötözvén a maga kezeit és lábait, monda: EZT MONDJA a Szent Lélek: A férfiút, akié ez az öv, ekképpen kötözik meg a zsidók Jeruzsálemben, és adják a pogányoknak kezébe.
Máté 12:31 Azt mondom azért néktek: Minden bűn és káromlás megbocsáttatik az embereknek; de a Lélek káromlása nem bocsáttatik meg az embereknek.
Máté 12:32 Még aki az ember Fia ellen szól, annak is megbocsáttatik; de aki a Szent Lélek ellen szól, annak sem ezen, sem a más világon meg nem bocsáttatik.
Apcs 1:8 Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok..
AZ ERŐT AZ UTÁN VESZIK?MIUTÁN A SZENT SZELLEM ELJÖTT.Nem pedig Ő az erő.
Apcs 1:16 Atyámfiai, férfiak, szükség volt betelni annak az írásnak, melyet megjövendölt a Szent Lélek Dávid szája által
Apcs 8:29 Monda pedig a Lélek Filepnek: Járulj oda és csatlakozzál ehhez a szekérhez!
Apcs 10:19 És amíg Péter a látás felől gondolkodék, monda neki a Lélek: Íme három férfiú keres téged:
Apcs 15:28 Mert tetszék a Szent Léleknek és nékünk,
Apcs 16:6 Eljárván pedig Frigiát és Galácia tartományát, mivelhogy eltiltatának a Szent Lélektől, hogy az igét Ázsiában hirdessék,
Apcs 16:7 Misia felé menvén, igyekeznek vala Bithiniába jutni; de nem ereszté őket a Lélek
Az egyik helyen a Szent Szellem mondta,a másikon az Úr mondta:
Apcs 28:25 Mivel pedig nem egyezének meg egymással, eloszlának, miután Pál ez egy szót mondá: Jól szólott a Szent Lélek Ésaiás próféta által a mi atyáinknak, mondván:
Apcs 28:26 Eredj el a néphez és mondd: Hallván halljátok, és ne értsetek; és nézvén nézzetek, és ne lássatok!
Apcs 28:27 Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallanak, és szemeiket behunyják; hogy szemeikkel ne lássanak, füleikkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.
Ézs 6:8 És hallám az Úrnak szavát, aki ezt mondja vala: Kit küldjek el és ki megyen el nékünk? Én pedig mondék: Ímhol vagyok én, küldj el engemet!
Ézs 6:9 És monda: Menj, és mondd ezt e népnek: Hallván halljatok és ne értsetek, s látván lássatok és ne ismerjetek;
Ézs 6:10 Kövérítsd meg e nép szívét, és füleit dugd be, és szemeit kend be: ne lásson szemeivel, ne halljon füleivel, ne értsen szívével, hogy meg ne térjen, és meg ne gyógyuljon.
MEGOLDÁS:
2Kor 3:16 Mikor pedig megtér az Úrhoz, lehull a lepel.
2Kor 3:17 Az Úr pedig a Lélek (Szellem); és ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság.
Ján 4:24 Az Isten lélek Szellem): és akik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják.
A Csel 5:3-4 azt bizonyítja, hogy a szent szellem a háromság harmadik személye, "aki" maga is Isten? Vagy csak erős belemagyarázás itt is - mint mindenhol - a szövegbe? Nem lehet-e úgy értelmezni (mint ahogy a Biblia érti is), hogy Isten tevékeny erején keresztül magát Istent sértették meg?
Jaj, megszemélyesítettem a bibliát! Ezek szerint (mivel ezt sokan következetesen és gyakran teszik), a Biblia is "személy" valójában?
Köszi, hogy felhoztad az 1Péter 4:14-et, mert a szövegösszefüggéseivel ragyogóan bizonyítható a szent szellem mibenléte. A pontos és toldás nélküli fordítás így van:
"(1Péter 4:14) Ha a Krisztus nevéért gyaláznak titeket, boldogok vagytok, mert a dicsőség szelleme, igen, az Isten szelleme nyugszik rajtatok."
Tehát nem csak az a bizonyos "azt" nincs benne, hanem a Károli szerinti mondat másik fele egy az egyben nincs! Az Új Fordítású bibliában is meg lehet nézni, abban sincs.
De vajon mit okoz ez a betoldás? Ellentmondást, méghozzá rögtön a 11-es verssel:
"(1Péter 4:11) Ha valaki szól, úgy szóljon, mint aki Isten szent kijelentéseit szólja; ha valaki szolgál, úgy szolgáljon, mint aki rá van utalva az Isten adta erőre; úgyhogy mindenben az Isten dicsőíttessék Jézus Krisztus által. Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen."
Kit kell "mindenben" dicsőíteni (méghozzá 'Jézus által' - TEHÁT NEM ŐT!)? A Mindenható Istent, azt az Istent, akit Jézus is imádott, akihez imádkozott és akit az égben is az "Istenének" nevez a Biblia szerint.
Hol van a háromság mítosza? Sehol!
(Efézus 1:13-14) "De ti is benne reménykedtetek, miután hallottátok az igazság szavát, a megmentésetekről szóló jó hírt. Őáltala, miután hittetek, el is pecsételtek benneteket a megígért szent szellemmel, amely előzetes záloga a mi örökségünknek, az Isten saját tulajdonának váltság általi megszabadítása céljából, az ő dicsőséges dicséretére."
Vagyis a szándékos, a háromság dogmája szerinti félrefordítások okozzák a sok zavart!
Sorozatban hozod fel "bizonyítéknak" azt, hogy a szent szellem "beszél". Hallottad azt a dalt az LGT-től, hogy "szól a rádió"? Tehát ezek szerint, ha egy tárgyat, vagy élettelen dolgot - ami NEM ÉLŐ SZEMÉLY - gyakran megszemélyesítünk, akkor az automatikusan személlyé válik? Ha azt mondjuk, hogy "szól a rádió", akkor el kell fogadnunk, hogy élő, mert "szól", "beszél" hozzánk? Nem lehet, hogy az élet nem is a rádióban készülékben van, hanem abban a stúdióban, ahonnan sugározzák a jeleket?! Emlékezz a 11-es versre:
(1Péter 4:11) "Ha valaki szól, úgy szóljon, mint aki Isten szent kijelentéseit szólja; ha valaki szolgál, úgy szolgáljon, mint aki rá van utalva az Isten adta erőre; úgyhogy mindenben az Isten dicsőíttessék Jézus Krisztus által. Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen."
Mit mond? Isten adott nekünk erőt? Miféle "erőt"? Azt, amiről ti tagadjátok, hogy csak "erő" lenne, holott a Biblia világosan fogalmaz, sohasem nevezi személynek, sem Istennek!
(Cselekedetek 1:8) "de erőt kaptok majd, amikor a szent szellem eljön rátok, és tanúim lesztek mind Jeruzsálemben, mind egész Júdeában, és Szamáriában, és a föld legtávolabbi részéig."
Egyértelmű.
Máté 12:31-32 - Jézus szavai itt arra mutatnak rá, hogy az Atya, akié a „szellem”, nagyobb Jézusnál, az Emberfiánál. (Ján 14:28)
Egyszer Jehova angyala arra utasította Filepet, hogy menjen a Jeruzsálemből Gázába vezető pusztai útra. Filep itt meglátott egy szekéren utazó etiópiai hivatalnokot, aki fennhangon olvasta Ésaiás próféciáját. Filep odafutott a szekérhez, és beszélgetésbe elegyedett a férfival. Noha az etiópiai prozelita volt, s így volt némi ismerete Istenről és az Írásokról, alázatosan bevallotta, hogy segítségre van szüksége az olvasottak megértéséhez. Így hát hívta Filepet, hogy szálljon fel mellé a szekérre (Cselekedetek 8:26–39).
Ha pontos a fordítás, sokszor egyértelmű az értelmezés, de így is mindig figyelembe kell venni a szűkebb és tágabb szövegösszefüggést, ami kutatással jár. Ettől függetlenül, mint ez a bibliai példa is mutatja, szükség van olyanokra, akik segíteni tudnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!